Amikor örökbe fogadtok egy babát (köszönöm Seonghwa96 💜)

Fiatal korod óta tudtad, hogy szeretnél gyereket. Nem számít, hogy a sajátod volt-e, vagy örökbe fogadott gyermek, csak azt akartad, hogy ez megtörténjen. Miután találkoztál a barátoddal/vőlegényeddel/férjeddel, mindenképpen kifejezted ezt az érzést, hátha elriasztja őket. Nem, mert beleegyeztek abba, hogy ugyanazt az érzést érezzék, bár azt mondták, hogy szeretnének várni, mivel karrierjük akkoriban megterhelő volt. Nem kellett sok idő, hogy meggondolják magukat, hiszen alig néhány héttel a turnéra indulása előtt ti ketten elkezdtétek a jelentkezési folyamatot, hogy örökbe fogadhassatok egy gyermeket, remélve, hogy ez lesz az első dolguk, amikor visszatértek. Amikor azonban elmentek, azon kaptad magad, miszerint teljes erővel megrázott a babaláz. Tehát amikor az iroda felhívott, hogy menj találkozni egy gyerekkel, akiről azt gondolták, tökéletesen megfelelne neked, nem tudtál ellenállni.

~🅙🅘🅝~

– Apa – lenéz a kislányra, aki mosolyog rá, és ellentmondó érzései vannak a zavarodottságnak és a félelemnek. 

– Édesem – kiáltja, és megkerüli a kisgyereket, és még mindig fél, hogy megérintse őt. – Ki ez a kis hercegnő? – annak ellenére, hogy nem tudta, ki a gyerek, képtelen volt visszatartani magát attól, hogy tovább menjen, és ezt a becenevet adja neki. Belépsz a szobába, és látod az arckifejezésén a zavarodottságot. 

– Ő a mi kis két éves kislányunk, ha te is szeretnéd – vártad a mosolyt ajkain, csakhogy a kifejezés ezután gúnyos dühre változott. 

– Te nélkülem döntöttél, hogy örökbe fogadjuk? Meg kellett volna várnod, a válaszom, vagy legalább azt, hogy találkozzak vele – mondta tréfás őrült hangján, amely tudatta veled, hogy nincs akkora baj mint gondoltad. 

– Megőrült? – kérdezi a kislány tágra nyílt szemekkel. Jin azonnal leguggolt a kislány mellé. 

– Természetesen nem, hercegnő! Appa nagyon örül, hogy lát – átöleli a kicsit, mielőtt felnéz rád. – Azt mondom, elmegyünk egy családi vacsorára.

~🅢🅤🅖🅐~

Csendesen bemegy a nappaliba, meg akar lepni. Ehelyett azon kapja magát, hogy ő a meglepett fél, amikor meglát egy fiatal fiút az iPaden, akit véletlenül elhagyott a repülőtérre rohanás közben. 

– Drágám? – a megszólításra azonnal berohansz a szobába és ölelésbe vonod a férfit.

– Hiányoztál.

– Igen, igen, nekem is hiányoztál de...ki ez a kicsi? – majd később pótolja az üdvözlő szenvedélyes csókját, inkább arra koncentrált, miért van egy kisgyerek az iPadjén.

– Ő...talán a mi fiunk?

– Talán? – tágra nyílt szemekkel fordul feléd, amire csak egy bólintással válaszolsz, ő pedig lassan közeledik a fiúhoz, aki még nem nézett fel a rajzfilmből, amit éppen néz. Megböki a gyereket, sikeresen ráveszi, hogy felnézzen. – Halihó, anya hőse.

~🅗🅞🅢🅔🅞🅚~

– Szia – Hoseok döbbenten ugrik, és visszaesik az ajtónak, majd lebámul a kislányra. 

– Mi a pokol...mond kincsem, álmodom? – szerelmed sikítását hallva az ajtóhoz rohansz, feltételezve, hogy egy pók van valahol. – Te is látod őt? – suttog neked.

– Igen, Hobi, látom őt.

– Ó, jó, szóval ő nem egy szellem – felegyenesedik, de még mindig óvatosan néz rá. – Akkor ki ő?

– Egy kislány.

– Oké, és mit keres itt?

– Találkozás apával – kiabál, és rohan, hogy átölelje a lábát.

– Apának hívott? – a szeme még jobban elkerekedik. Válaszként bólintasz, Hoseok pedig felsikolt örömében, felveszi a lányt, és megpörgeti.

~🅡🅜~

Éppen ki akartál menni a boltba, hogy még egy pár dolgot szerezz a fiadnak, amikor Namjoon hazaérkezett. Pár napot töltött a szüleinél, mert már nagyon hiányzott nekik, de valójában te beszéltél velük, hogy nyugodtan el tudd készíteni a meglepetést. 

– Ó, jó, megnézheted a kisfiunkat – kiáltod, túl szétszórt ahhoz, hogy teljesen a tudatáig jussanak szavaid. De így Namjoon azon kapta magát, hogy egy kisgyerekkel szemben ül, és kínos csendben bámulja. 

– Szóval... – kezdi, de a kicsi félbeszakítja. 

– Anya megy? – kérdezi a kicsi, mert tudni szeretné, miért mentél el olyan hirtelen, miután felöltöztetted.

– Biztos vagyok benne, hogy mindjárt visszajön – válaszol, nem veszi észre, hogy egyébként rád utalt, és arra gondol, hogy talán csak egy barátod vagy rokonod kisfia. 20 perc múlva visszajöttél a boltból. Végül szorosan a férfihoz bújtál egy apró csókot adva arcára.– Szóval, mikor lesznek itt a kicsi szülei?

– Mi vagyunk a szülei.

~🅙🅘🅜🅘🅝~

– Jagi, végre itthon vagyok – kiált fel boldogan Jimin, amire azonnal ölelésbe vonod, nem törődik azzal, hogy az étel, amit készítesz éppen, megég vagy sem. Visszahúzódik, készen áll arra, hogy csókra vonja ajkaid, de megáll, amikor meglát egy csecsemőt a kanapé mellett. Egy látvány, ami hiányzott neki, mert izgatott volt, hogy láthasson téged és egy kisbabát.

 – Ki ő? – kérdezi, leguggol a csecsemő elé, és megfogja az apró kezét.

– Ő itt a kislányunk, ha te is szeretnéd Jiminie – láthatóan felcsillan a szeme ezekre a szavakra.

– A mi lányunk? – suttogja, és kinyújtja a kezét, hogy a karjaiba vegye a babát. – Annyira gyönyörű vagy – suttogja a babának, és a magához húzza, hogy megölelje.

~🅣🅐🅔🅗🅨🅤🅝🅖~

– Nem érdekel, kié ez a baba, de mostantól én vagyok az apja – szólal fel Taehyung, amikor látta, hogy egy szunyókáló babát tartasz a kezedben, odarohant hozzád, és kihúzta a babát a karjaid közül, olyan közel fogva magához, amennyire csak tudja. 

– Akkor jó, hogy a miénk.

– Igazán? – válaszként bólintasz, miközben felállsz a kanapéról. 

– Válaszunk neki neket kedvesem.

~🅙🅤🅝🅖🅚🅞🅞🅚~

– Hogy érted, hogy most gyerekünk van? – Jungkook éppen akkor lépett be az ajtón, és még a cipőjét sem tudta levenni, amikor közölted vele a hírt.

– Halkabban. Nagyon nehezen aludt el – ujjaid az ajkaira teszed ezzel hallgatásra késztetve. 

– Ez nem válasz a kérdésemre. – suttogja, zavartnak látszik, szemében egy csipetnyi félelemmel.

– Én, hát mi...emlékszel arra az édes kisbabára? – utalsz az első látogatásotokra az árvaházba, mire párod bólint. – Szeretném ha a szülei lennénk. Nagyon megszerettem őt – Jungkook rosszalló pillantást vet rád, mivel meg kellett volna várnod, amíg hazaér, hogy mindketten el tudjatok erről komolyabban beszélni. 

– Szóval akkor egy édes kisfiu apja lettem? Láthatom? – mosolyogsz és gyorsan megcsókolod az arcát. 

– A szunyókálásnak mindjárt vége, úgyhogy igen – kézen fogod, és bevezeted a hálószobába, ahol most a fiatok van. Leülsz az ágyra az alvó gyermek mellett, és enyhén dörzsölöd a hátát, megpróbálva kirángatni az álomból. – Kicsim, apa szeretne látni.