Mint legendás lények.

~🅙🅘🅝~ Vérfarkas

Teljesen ledöbbentél, amikor érezted, hogy Jin a karodnál fogva kirángat a csónakház melletti erdőbe, ahonnan ragaszkodott, hogy távozzatok.– Jin, mi a fene bajod van? – felsikoltottál, és megpróbáltad kiszabadítani a kezed a szorításából. Csak erősebben szorongatta a kezed, körmei félelmetes formát öltöttek, és veszélyesen megcsillantak a fényben, ahogy jócskán túlnyúltak az ujjbegyein. Kétségbeesetten megragadtad a saját csuklódat, megpróbálva kiszabadulni a szorításából, és leszedni magadról Seokjint.
– Jin, engedj el! – felsikoltottál, miközben beljebb vonszolt az erdőbe. Úgy érezted, hogy a bőre egyik pillanatról a másikra felmelegszik, a keze gyorsan túl forró lett ahhoz, hogy megérintse, és fájni kezdett ott ahol fogta a csuklód.
– Utálom ha más férfiak is a közeledben vannak – szólalt meg végül, de az a hangnem ami megütötte füled megrémisztett. Soha nem volt ennyire rideg mint most.
– Jin, mi...– Láttam, hogy így dörgölőzik hozzád. Azért csinálja, hogy az idegeimre menjen – szavai haragot tápláltak, amit nem tudtál hova tenni. – Egy béta soha nem nyomulhat így egy alfa nőjéhez. Te az enyém vagy, csak az enyém jagiya – semmi értelme nem volt, mivel fogalmad sem volt miről beszél, de amint tudatodig jutottak szavai megkövültél. Béta? Alfa? Csak nem...? Hirtelen elengedte a kezed, mikor a tisztásra értetek. – Szükségem van rád kincsem, ezért kérlek ne fuss el – szólalt meg, a hangja sötétebb és sokkal komolyabb volt, ám mégis sebezhető, mint valaha hallottad. Gyorsan megcsókolta a homlokod bőrét, mielőtt még megszólalhatnál. Kurtán bólintottál miszerint megértetted és nem hagyod itt. Fáradt szemekkel figyelt téged, ahogy hagyta, hogy a széles válláról lelógó kigombolt ing a teste körül gomolyogjon, miközben a bőre gőzölögni kezdett. A gőz hullámokban szállt fel róla, fogai szemfogakká változtak, ahogy körmei még jobban megnyúltak. Nem tudtad megállítani a remegő kezet, amely eltakarja a szádat a teljes rémülettől, miközben figyelted a bőre gőzölgését, és szemei ​​jelentősen elsötétültek a reakciódtól. A levegőben émelyítő reccsenés hallatszott, majd egy állatnak mondható hangos, borzalmas ordítás. A Jin körüli füstgőz ezután erőteljesen feléd fújt, a hő és az erő hatására az erdő talajára zuhantál. A füst eltűnt, a szél olyan erős, hogy a földről és a fákról is levelek lehullottak. Szinte azonnal felnéztél, és Jin eltűnt. Helyette egy hatalmas, fekete farkas volt, aki jelentős árnyékot vetett és félelmetes aurát áraszt. A farkas szőrzete sötét volt, akárcsak Jin természetes fekete haja. Hatalmas volt, félelmetes, azonban te mégis biztonságban érezted magad mikor belenéztél csillogó szemeibe. Önkénytelenül is felé nyújtottad a kezed, az ujjaid a szőrt markolták közvetlenül az orra fölött, és a farkas belebujt az érintésedbe.
– Seokjin? – suttogtad szerelmed nevét.

~🅢🅤🅖🅐~ Szellem

Yoongi már régóta figyel téged, egész pontosan születésed napjától kezdve, így gyakorlatilag vele nőttel fel. Amióta csak tudd magáról egy morogva lény volt, aki nem volt hajlandó senkivel barátkozni, ám ahogy látott téged szép lassan felnőni, rá is kihatott a pozitív energiád. Sokszor gondolkodott azon, hogy megmutatná magát neked, azonban nem volt bátorsága, félt, hogy megijedtél tőle és soha többé nem akarod látni. Ott volt, amikor te és a barátai veszekedtek, amikor majdnem leestél a rozoga ágyadról, köréd fonta karjaid és nem engedte, hogy közeli kapcsolatot létesíts a padlóval. Ez volt az első alkalom, hogy igazán megérintett, ugyan te nem tudtál róla mivel mélyen aludtál, de ettől függetlenül boldoggá tette. Ott volt, amikor szakítottál a barátoddal, mikor a szüleid kidobtak az örökség miatt, mindvégig ott volt veled és a tudatodon kívül segített.
– Minden rendben lesz – suttogta szorosan magához ölelve, amire megrémültél. Fogalmad sem volt hogyan került oda egy idegen férfi, hiszen bezártad az ajtót. Felsikítottál majd két pofont adva neki álltál távolabb tőle.
– Ki a fene vagy? Hogy kerültél ide? – törölted meg könnyes szemeid szipogva, ám Yoongi csak mosolyogva közeledett feléd.
– Ne gyere közelebb vagy különben elégetlek – hirtelen félelmedben nem tudtál mit tenni, ezért egy ekkora butaság hagyta el ajkaid. Yoongi csak szórakozottan csípőre tette kezeid majd félmosolyra húzta ajkait.
– Tudod milyen nap van? – természetesen tudtad ám ennek ellenére nem szóltál semmit, csak még jobban összehúztad magad – Életre kelnek a holtak, hogy bosszul álljanak a halandókon, akik miatt szenvednek a túlvilágon. – hajolt egészen közel füledhez, mire megborzongtál.

~🅗🅞🅢🅔🅞🅚~ Vámpir
– Hercegnő – felemelted a fejed Hoseok hangjára, bár soha nem értetted miért hív így.
– Igen? – kérdezted meztelen felsőtestedre húzva a takarót, majd a szemébe néztél. Az arca azonban szokatlanul komor volt, miközben új érzelmekkel a szemében figyelte az arcodat.
– El kell mondanom neked valamit – mormolta, miközben elsöpörte a hajad az arcodról, és egy édes rövid csókot nyomott ajkadra. Felemelted a kezed, hogy megsimogasd az arcát, miközben ízlelted csókját. Elhúzódott tőled, és egyszer végignézett, mielőtt megszólalt. – Életed hátralévő részét velem kell leélned – a szavai sokkoltak. Érezted, hogy kijelentésére szívből jövő mosoly terül szét ajkaidon, mégis egyfajta keserű íz csatlakozott hozzá.
– Hoseok – kezdted, mire feltartotta az ujját, jelezve, hogy hagyd, hogy befejezze. – Azt akarom, hogy örökre az életem része légy. Soha nem gondoltam volna, hogy halhatatlan lényként valaha is így érezhettem volna, egy másik nő iránt, de soha nem akarlak elengedni. – szavai szenvedélyesek voltak, de az édes szenvedélyt a „halhatatlan" szó elnyomta.
– Miről beszélsz? – nem szólt semmi, inkább kisegített az ágyból majd az erkélyre vezetett. Összezavarodottan kapkodtad a fejed, hiszen nem értetted mi ez a viselkedés, azonban nem szóltál semmit. Megrémített a hűvös lehelete, a hosszú szemfogai, és ahogy szép lassan barna szeme vörössé változik.
– Szeretlek. De nem akarom többé eltitkolni mi vagyok valójában – mondta gyengéden, és keze kinyújtotta abban reménykedve, hogy megfogod, ezzel pedig elfogadva őt. – Tarts velem ezúttal is hercegnőm – sok évbe telt mire erre rászánta magát, és bár nem számított arra, hogy egyből a nyakába fogsz omlani, nem gondolta volna, hogy nevetni fogsz.
– Ha ez valódi akkor változtass át – mosolyod eltűnt és elszántan néztél vörös szemeibe. Azonban párod csak nevetve ölelt magához egy apró csókot lehetve homlokodra. Valóban vámpír volt, de ha átváltoztat ismét el fog veszíteni csakúgy mint a múltban.

~🅡🅜~ A halál angyala
– Joonie – suttogva kimondtad a férfi becenevét.
– Nem tehetem – motyogta, és lezuhant a földre, közvetlenül a közeli tölgyfa alá. Azonnal ledobtad a táskádat és odarohantál az oldalához, szorosan magadhoz ölelve. Hallottad, ahogy halkan sír, a nyakadba fúrta fejét, és csak annyira szorítottad, amennyire csak tudtad.– Nem tudom, miért engem választottak erre – motyogta a nyakadba. Érezted, hogy a szíved fájdalmasan meghasad kiáltása hallatán, és csak a haját tudtad szeretettel simogatni, miközben énekeltél egy dalt, amit egyszer énekelt neked, mikor beteg voltál.
– Fogalmad sincs, milyen, ha állandóan ennyi halállal kell szembenézned. Tudom, hogy ez a kötelességem e világon, de nem akarom – alig ejtette ki az utolsó néhány szót, és bár nem értetted meg teljesen a szavai jelentését, szorosan tartottad karjaidba.– Tudom, hogy nehéz neked, még annak ellenére is, hogy fogalmam sincs miről beszélsz de erős, kedves, gondoskodó és kitartó férfi vagy, Namjoon – mondtad halkan, és elsöpörte sötét hajszálait, hogy ne lógjon a szemébe.
– Szellem – suttogta.
– Mi? – kérdőre vontad őt mivel nem egészen értetted mit mond.
– Azt mondtad, ember. Nem vagyok férfi – mondta, és kézfejével törölgette a könnyeit. Pislogtál párszor és megpróbáltad feldolgozni, amit mondott anélkül, hogy őrültnek minősítenéd. Felállt, megfogta a kezét, és magához húzott.– Nem várom el, hogy higgy nekem. Szóval megmutatom neked – egy pillanaton belül még erősebben fogta a kezed majd meglepetten néztél rá, mivel tetőtől talpig fekete öltönyben állt előtted, ami a gyász egyik jele. Nem szólt semmit csak az egyik irányba mutatott. Kíváncsian követed tekinteteddel, ám nagyon meglepődtél mikor egy hatalmas vetítőn egy ismeretlen férfi élete játszódott le, a születésétől a haláláig. Nem értetted ezt, hogy mi is történik pontosan, vagyis inkább nem akartad elhinni. Valóban ő lenne a halál angyala?

~🅙🅘🅜🅘🅝~ Incubus
Ráfeküdtél Jimin izzadt mellkasára, és a tested még mindig reszketett az észbontó orgazmustól, amit neked adott. A combod remegett, és még mindig érezted őt a lábad között, bár most sehol sem volt ott. Sóhajtott egy cigarettáért nyúlva, miközben a fejtámlának dőlt.
– Bajba sodorsz kicsim – szólalt meg halkan, olyan hangnemben, amit ritkán használt veled. Csillogó szemmel néztél fel rá.
– Igen? Miért? – kérdezted hasra fordulva, hogy megnézd az élő műalkotást, ami maga Park Jimin volt.
– Mert – megállt, hogy az ajkai közé vegye a cigarettát, ám te megakadályoztad ebben. Kifejezetten nem szeretted mikor ezt teszi, hiszen nagyon káros is lehet, ezért egy gyors mozdulattal kivetted ujjai közül majd eloltva dobtad be a tartójába. – Túl jó vagy – sóhajtott drámaian. Kuncogtál, és hagytad, hogy az ujjaid lassan végigmenjenek a mellkasán, feltételezve, hogy arra utal, milyen jó vagy az ágyban.
– Mióta volt ez probléma? – érdeklődve kérdezted.
– Az én fajtámnak mindig is probléma volt – mondta komoran.
– A te fajtád?
– Sok nővel éltem már szexet szerte a világon, és elmondhatom, hogy még soha nem éreztem szükségét, hogy úgy maradjak, mint veled – vallotta be, teljesen őszintén ám ezzel téged még jobban összezavart.
– Jimin mit... – még csak nem is hagyta, hogy befejezd a mondatodat, miközben bepozicionálta magát lábaid közé, amint egy hirtelen mozdulattal fordított helyzeten, és immáron ő volt fölül.
– Éjjel nappal veled lennék, mert soha nem fáradok bele – suttogta nyakadba, mire felkuncogtál.
– Ez azt jelenti szexfüggő vagy Jiminie – kuncogtál édes viselkedésén.
– Nem – mondta, a hangja rekedt és reszelős volt, ahogy még soha nem hallottad. Ahogy szavai elhagyták a száját, szemei ragyogtak, élénk, arany színben, amely gyorsan magához vonzott. Érezted, hogy a vágyad egyre csak nő felé, és olyan piszkos gondolataid támadtak, hogy egy pap gyónása sem segített volna rajtad. – A te fajtád adta nekünk az incubus-szexdémon nevet.

~🅣🅐🅔🅗🅨🅤🅝🅖~ Démon
– Hogy kerülsz mindig valamilyen bajba, szerelmem? – mély, szexi és ismerős hangot hallott a sikátor egyik rejtett sarkából. A férfi, akinél fegyver volt, és a táskádat követelte, szembefordult azzal a férfival, aki csak néhány pillanattal ezelőtt jelent meg. Fegyverét Taehyungra szegezte, amitől szinte azonnal könnyek töltötték el szemed. Nem... nem lőheti Taehyungot. Nem a vőlegényed. Nem életed szerelmét.
– Most menj el – követelte a férfi a vőlegényedtől. Átnéztél Taehyungra, teljesen lefagyva a félelemtől, miközben figyelted, ahogy előrelép. Sötét kabátja segített neki zökkenőmentesen beleolvadni az éjszakába, és fokozta a félelmetes energiát, amit kiadott.
– Attól tartok, nem tehetem meg – szólalt meg Taehyung, és közelebb lépett hozzád és a rablóhoz is. A rabló előrelépett, és a fegyvert közvetlenül Taehyung mellkasára szegezte, bár érezni lehetett a habozását. Nyilvánvalóan nem volt hozzászokva ahhoz, hogy bárki is ott maradjon, miután fegyvert mutatott feléjük. A rabló közelebb lépett Taehyunghoz, és azt követelte, hogy tűnjön el onnan, mire szerelmed egyszerűen megrázta a fejét. Abban a pillanatban a rabló háromszor elsütötte a fegyvert, amitől fájdalmas, gyötrelmes sikolyok szakadtak ki a torkodból, mivel teljes mértékben arra számítottál, hogy életét veszti, amikor megpróbálja megmenteni a tiédet. Taehyung azonban csak kuncogott, lenézett a cipője felé, miközben kinyitotta a tenyerét, és hagyta, hogy kis fémtárgyak hulljanak ki a kezéből a hideg járdára. Döbbenten a szádhoz emelted a kezed, miközben nézted, amint Taehyung felemeli a fejét, szemei ​​friss vér színűek, mély és átkozottul félelmetes bíborvörösben. Hallottad, ahogy a rabló nyöszörög egy gyenge "mi a fasz?" kérdést hallat. Taehyung hagyta, hogy az a fekete aura, a rabló nyakát ragadja meg, miközben szép lassan eléd sétál. Egy kósza hajtincset a füled mögé tűrt, mielőtt lehajolt, és felemelt menyasszonyi stílusban.
– Az egyetlen ok, amiért betartom a világ nevetséges törvényeit, az az, hogy még mindig benne él. Imádkozzatok, hogy ne találjalak meg a túlvilágon.

~🅙🅤🅝🅖🅚🅞🅞🅚~ Szirén
– Komolyan felháborodsz emiatt? – kérdezte Jungkook ingerülten.
– Jungkook, mit gondolsz, milyen érzéseket kelt bennem, amikor ennyire titkolózó vagy az ilyen dolgokkal kapcsolatban? – kérdezted, hangot adva sértettségednek és aggodalmának a sokadik alkalommal. Elhallgatott, amikor csalódottan az ágyra dobtad a telefonodat.
– Megpróbállak megvédeni! – nem válaszoltál azonnal, a csendet választottad. Nem tudtál mit mondani neki.
– Hadd válasszam ki, mitől akarom megvédeni magam, és mitől nem – suttogtad, remélve, hogy végre megmutatja, mit rejteget. Mély sóhajjal halk „bírságot" adott ki. Teljesen megdöbbenve fordultál meg, és meglepődtél, hogy évek óta először teljesíti kérésed. Előrement, és dúdolni kezdett. Csak attól, hogy dúdolt, érezted, hogy a tested szinte azonnal ellazul. Tudtad, hogy Jungkooknak van hangja, azonban erre nem számítottál. Az első versszak után, amit dúdolt, megtorpant, látszólag aggodalmaskodva, de nem lehetett nem lenyűgözve figyelni, ahogy szeme sötét színéből világos és kedves kék lett. Valamilyen ismeretlen nyelven énekelt, amit ugyan nem értettél mégis valahonnan ismerős volt. Mintha már hallottad volna. És ekkor bevillan egy emlékkép mikor még gyerek voltál. Egy szép virágos réten ugyan ezt a hangot hallottad, ugyan ezek a kedves kék szempárok nyugtattak meg és mindvégig veled maradt míg a szüleid nem mentek érted. Soha nem hittél a szirénekben de Jungkook volt az élő példa rá.

Forrás: tumblr