Előre szólok, hogy ez irtó hosszúra sikerült rész lett, illetve trágár szavak és erőszak is előfordulhat. Szóval aki ezeket nem szereti, kérem ne olvassa ezt a részt. Azonban lenne egy kérdésem felétek. Mit szólnátok egy as your boyfriend/husband headcanonhoz?🤔

YANDERE! AU

Amikor megütöd őket

~🅙🅘🅝~ (King)

A király széke mellett ülve érezted a zavart izzó arcát. Alapvetően azzal töltöd a napot, hogy játékszerként szolgáld őt. Jin több tucat találkozót tervezett mára, mindegyiket egymás után. Amíg a találkozók zajlottak, csak csendben és figyelmesen kellett ülnöd. De rövid szünetekben Jin minden figyelme rád szállt. Néha egyszerűen csak beszélgetett veled, máskor megpaskolta az arcod vagy éppen meghúzta a hajad ha nem tetted amire kért, egyfajta büntetés gyanánt. Megmasszíroztatta a lábát, meg is kellett etetned, sőt még magadhoz is hozzá kellett nyúlnod ha azt kérte. Undorítónak tartottad ezt a viselkedést, ugyanakkor féltél tőle, ez nem vitás. Azonban bármennyire is hihető, ha Seokjinnek teljesíted minden kívánságát, akkor nem egy szajhaként fog kezelni az éjjel. Talán szánalmas de egy idő után rájöttél erre, és onnantól kezdve próbálsz mindig a kedvében járni, hiszen az a te érdeked is. Emelet kellemes nézni a nyugodt, elégedett arckifejezését, ami semmi gyűlöletet vagy undort nem jelez. Az utolsó megbeszélés előtt mosolyogva lépett hozzád, ujjaival az ajkaidat kényeztetve. Nyálasan néz rád, megnyalja saját telt ajkát. Azonban ezt a pillanatot valami félbe szakította. Seokjin morogva rázta meg a kezét, ami tiszta víz lett mivel az egyik férfi szolgáló megbotlott és ráöntötte a vizet. Ököllel a szolgáló arcába üt nem kímélve szerencsétlen férfit. Lefagysz, a kezed a szádhoz szorítva, csak nézed, ahogy könyörtelenül veri a férfit. Minden ütés lüktetést idéz elő a mellkasodban, a hangok egy túl ismerős fájdalomra emlékeztetnek. Hirtelen a felszolgáló feljajdul kínjában, a király előre rángatja, majd átrángatja a törött üvegen. Vércseppek borították alatta a padlót. A férfi ismét felsikolt, miközben a király cipője a hátába nyomódik, és a szilánkok közé szorítja. Kiáltása megütötte a szívedet.

– Kérlek hagyd abba – kiáltasz fel kétségbeesetten. A tested önkénytelenül mozog és szinte azonnal megragadod a király szabad kezét, erősen magad felé fordítva egy hatalmas pofont adsz neki. Magad sem tudod honnét volt ekkora bátorságod és erőd, de ennek hála megmentetted a másik életét. A tested megmerevedik, és nem tudja felfogni, hogy most mit tegyen. Tudván, hogy valami hihetetlen ostobaságot csináltál, félsz attól, hogy a király meg fog büntetni, ugyanakkor nem hagyhattad, hogy megölje azt a szerencsétlen férfit. Seokjin is biztosan arra gondol, mekkora ostobaságot tettél, mivel hagyta menekülni őt. Megdöbbenve néz rád.

– Takarítsd ki ezt – szól egy szolgának mindvégig a szemedbe nézve. Pillantása hűvösen de állod tekintettét. – Ülj le, T/N. – Jin kinyújtja a kezét, és int, hogy menj a helyedre a trónja mellé. – Ez az utolsó megbeszélés, hercegnő – suttogja, közömbös hangon mitől rosszullétet okoz. – És akkor teljes egészében az enyém leszel.

~🅢🅤🅖🅐~ (Bérgyilkos)

Imádkoztál, hogy az emberek még mindig keressenek téged. Az üdülőhelyen mindenhol kamerák voltak. A rendőrségnek látnia kellett, hogy elhurcolnak. Tudniuk kellett, kit keresnek. Legalábbis ebben bíztál. Csapdába estél a pincében, ahonnét nem volt kiút, azonban próbáltad megőrizni a nyugalmat. Nem volt logikus amit tett, hiszen más mindenkit megölt csak téged nem, és nem értetted miért. Próbáltál nem ezzel foglalkozni, csak csendben figyelni és várni a megfelelő pillanatra mikor végre meg kísérelheted a szökést. Csak türelmesnek kellett lenned, és koncentrálnod kell maradnod, és várnod kell a lehetőségre, hogy elmenekülj. Az ott-tartózkodásod harmadik napján az alagsori ajtó heves csattanására ébredsz, és ő jön le a lépcsőn. Szembetűnő ahogy végig nézz rajtad, kicsinek és tehetetlennek érzed magad.

– Lenne kedved feljönni az emeletre? – kérdezi, és most először hallod a hangját. Sokkal gyengédebb, mint amire számítottál. Bizonytalanul bólogatsz, hiszen talán ez lehet számodra a nagy lehetőség. Minden mozdulatát figyelve ügyelsz arra, hogy a tisztes távolság megmaradjon köztetek, ami azonban megszűnni látszik ahogy leguggol eléd. Gyorsan igyekszel arrébb menni, távolabb kerülve tőle. Figyelmen kívül hagyja a nyavalyás viselkedésedet, és céltudatosan mozog, hogy kioldja a nehéz láncokat a karjaidról. Ahogy ez megtörténik, pánik uralkodik el rajtad. Az adrenalin belepi a tested minden apró kis porcikáját, és erősen okölbe szorítva ujjaid lendíted az arca felé. Mivel nem számított rá és a helyzete sem volt olyan, hogy meg tudja tartani az egyensúlyt így leesett. Gyorsan cselekszel és bár merevek a lábaid egészen hamar a lépcsőhöz érsz. Megkönnyebbülés lesz úrrá rajtad, ahogy a lábad megérinti az alsó lépcsőfokot. De hamar szertefoszlik a szabadság apró szikrája, ahogy erősen megragadja a hajad és hátrahúzza. Jóval erősebb mint te, így könnyen a durva betonpadlóra esel. Az egész bal oldalad sajog a fájdalomtól. A hóna alá emelve visszaránt a falhoz. A fejed visszhangzó csattanással visszapattan a téglákról. 

– Biztosan rájöttél mi a munkám – vészesen közel került hozzád, mitől kétségbeesetten pillantasz szemeibe, tele félelemmel. – Biztos abban bízol, hogy már rég keresnek és hamarosan hazamehetsz, de nincs így. Tudod egyáltalán miért teszem ezt? – hiába tesz fel újabb kérdést, nem tudsz rá válaszolni mivel még erősebben ráfog nyakadra – Mert felbéreltek. Nem találomra vagy kedv szerint kiválasztok valakit és megölöm, hanem mert bizonyos személyek éltakarításában keresnek fel. A szüleid béreltek fel babám, hogy kivégezzelek valami hülye üzlet miatt. De nem fogom megtenni, mert túl értékes vagy számomra.

~🅗🅞🅢🅔🅞🅚~ (Vampire)

Amikor egy ismeretlen fürdőszoba padlóján feküdtél, nagyon megijedtél, amit a fokozatosan visszatérő emlékeidnek köszönhetően, hamar pánik kezd kialakulni. Nehezen állsz fel, és a pultba kapaszkodva felhúzod magad, hogy könnyebben tudj lábra állni. Fájó, remegő és gyenge a tested, de a rémület ami átvesz amint meglátod a tükörképed, felülmúl mindent. A testedet vér borította. Erős harapás nyomok díszítik a nyakad minden szegletét. Annyira sincs erőd, hogy sikíts, csak bámulod a tükröt. Minden megmaradt erőd és bátorságod össze kell szedned ahhoz, hogy kinyisd az ajtót majd kilépj rajta. Lábujjhegyen végighaladsz egy rövid folyosón., ami a sötét nappaliba vezet. Egy barna férfi ül a kanapén és nézi a tévét, amit nemrég kapcsolhatott be. 

– Jó, hogy ébren vagy kis uzsonnám – megpillant téged, és leállítja a tévét, és nyújtózkodva feláll. Jobbra és balra nézve veszed észre, hogy mindkét irányban vannak ajtók. De a bal közelebb van. Gondolkodás nélkül fordulsz az említett ajtó felé és futsz, ahogy csak tudsz. De még magad is megleped mennyire gyorsan értél oda, de az hogy az idegen férfi hamarabb ért oda, ezzel kulcsra zárva az ajtót, jobban megdöbbentett. Mégis mi a fene, hogy ennyire gyorsan mozog? És te? Mit tett veled? Sovány alkatodhoz képes soha nem voltál valami aktív sportoló, lehetetlen, hogy ilyen rövid idő alatt, ilyen gyorsan az ajtó közelébe értél. 

– Hová mész? – felkuncog vészesen közel kerülve hozzád. Fogalmad sincs hogyan sikerült, hiszen csak a bal lábad tetted hátrébb, annak érdekében, hogy megközelítsd a másik ajtót, azonban hirtelen valami hideg és keménynek ütközött a hátad. – Lassabban kislány, még a végén fedél nélkül maradunk – ismét előtted van, csakhogy most egy apró mosoly kíséretében fogja meg a félkarod. Próbálod öt ellökni magadtól, de erősebbnek bizonyul és teljesen a falhoz szorít. Zihálni kezdesz a félelemtől pedig nem tudsz tisztán gondolkodni, ezért kezed önkénytelenül az arcát veszi célba. Mindenféle fájdalom helyett az arca hatalmas vigyorral telik meg, ami felbosszant téged. Elrabolt, megerőszakol, durván összeharapdált valami szexista akármi miatt és még csak meg sem rezzen mikor megütöd...Érzed ahogy a düh egyre jobban növekszik benned, minél tovább érzed illatát. Ismét lendíted az öklöd, csakhogy ezúttal erősebben talál célba. Talán túlzottan is, mivel a helyiség másik végébe találja magát a férfi. 

– Mi a fasz – suttogod az öklöd és a férfit nézve, aki csak vigyorogva dörzsöli meg az ajkait. 

– Ezt már szeretem baby

~🅡🅜~ (Alpha)

A düh szikrája csak úgy érződött a nappaliban, akárcsak a kandalló melege. Bármit, ami a kezedbe került, a falhoz vagy a padlóhoz vágtad és megsemmisült. Namjoon ezúttal túl messzire ment, és meg akarsz győződni róla, hogy átérzi a haragodat. Csak annyit tettél, hogy vettél magadnak egy pár új cipőt. A te pénzed volt. Amiért igenis keményen dolgoztál meg. Namjoon szerint azonban az, hogy ha nem is olyan drága dolgot vettél, de elpazaroltad a pénzt, hiszen van ezer meg egy cipőd, ami azt jelenti, hogy felelőtlen vagy, és nem lehetett rád bízni a pénzt. Szóval kiürítette a bankszámládat. Az utolsó centig. Nem is tudod, hogyan jutott hozzá ehhez. De ez csak még egy dolog volt a tolakodó, mocskos, pszichotikus, irányító cselekedetek hosszú listáján. Annyira lekezelő dög volt, hogy azt mondta neked, engedélyt kell kérned a pénz felhasználásához. A te saját pénzedért kell könyörögsz. Csak te alábecsülöd Namjoon visszafogottságának szintjét. A roncsok között sétálva olyan nyugodt és összeszedett, mint mindig, ami még jobban feldühít. Szórakozott mosollyal nézi, ahogy hörögsz és zihálsz, miután izzadtál a tombolásod során.

– Végeztél? – kérdezi. Nyugodtsága és pártfogó hangneme hihetetlenül dühítő, és nem elégíti ki a harci szükségletedet. Ahogy kinyújtja a kezét, lendülsz, és olyan erősen csapod az arcába, amennyire csak tudod, mielőtt lehetősége nyílik megvédeni magát. Még mindig nehézkesen lélegzel, szíved dobog, ahogy a szoba csendje feszültté válik. A szórakozás eltűnt az arcáról abban a pillanatban, amikor megütötted. Az arckifejezése kimerült. Szemei ​​egy pillanatra borostyánsárgán villogtak. – Pihenned kell – mondja érzelemmentesen. – Menj a fal felé – mutat, és a szoba sarkába parancsol.

– Nem vagyok gyerek Namjoon. Nem megyek sehova. 

– Így van. Még egy gyerek sem tombol így mint te – szid meg felvont szemöldökkel, mire felnevetsz. Vitatkozol és harcolsz ellenne, egészen addig, amíg meg nem fenyeget, hogy elfenekel. Namjoon mindig is figyelemre méltó alfa volt. Erős, határozott, ugyanakkor végtelenül kedves, aki mindig megőrzi a hidegvérét, olyan alfa amilyen te soha nem leszel. De éppen ezért is vagytok ennyire szép pár. Nevetségesnek tartódat az elfenekelést, de mikor a hona alá vett és a kanapé felé sétált, kissé bepánikoltál. 

– Ne, Namjoon. Kérlek, ígérem jó leszek – de mindhiába. Csak akkor lehet jó alfa ha megneveli a nőstényt. – Úgy gyűlöllek ilyenkor baszod. Ugye tudod, hogy nem fogom ennyiben hagyni? Engem nem lehet csakúgy elfenekelni holmi alfa baromság miatt. 

– Megütöttél baby, valahogyan vissza kell adjam.

~🅙🅘🅜🅘🅝~ (Playboy)

Tudtad, hogyan fogja ezt kezelni. Ha Jimin látja, hogy valakivel úgy flörtölsz, ahogy ő veled, a másik személy nem éli túl. Semmi kétség efelől. Zúzódásokkal borítva hagyná ott a férfi egyedet, és árulásról, illetve megtévesztésről beszélne. Mégis, pontosan ezt tetted, minden tudatosság vagy megbánás nélkül. És közvetlenül a barátai előtt is. A mosdóból visszatérve láthattad, hogy a teraszon ül, és a pincérnő kezét fogja, akit az egész étkezés alatt csábított. Szánalmasnak látszott, és rosszul voltál tőle. Ideje volt felszolgálni neki a saját gyógyszereiből, és úgy bánni vele, ahogy megérdemli ebben a pillanatban. Az asztalhoz rohanva a nevét kiáltod, miközben a kezed már emeled is, hogy közeli barátságot ápoljon finom arcával. Nem elég kemény ahhoz, hogy sebzést okozzon, de elég szilárd ahhoz, hogy megdöbbenő hangot hallatszódon felőle, miközben oldalra billenti a fejét.

– Ne légy hímribanc a francba is. Nem kell mindenkit megkörnyékezni, aki lélegzik és nő – kiabálsz. Mindig is ilyen lobbanékony voltál, nem foglalkoztál azzal kik vesznek körül, ha valami nem tetszett az egyenesen kimondtad. És talán ezt szerette benned annyira Jimin. Mert bár nem voltatok együtt, mégis sok időt töltöttetek együtt, kettesben a négy fal közt. Jimin szeme tágra nyílik, a keze finoman megsimítja az arcát, miközben visszahúzódik tőled. Szívszorító, szánalmas kifejezés ül ki az arcán.

– Miért ütöttél meg? – suttogja Jimin. A barátai egyszerre a védelmére kelnek.

– T/N! Mi a franc van veled? Szó szerint nem csinált semmit – szólalt meg Seokjin és már válaszoltál volna, azonban aggasztott Jimin nyugodt viselkedése. 

– Csak mert más nőkkel beszélget, nem lesz hímribanc – teszi hozzá Taehyung, ami feldühít. Ő tudja az egyik legjobban mennyire elcseszett Jimin, és minden nőneműre ráhajt, de végül mégis nálad köt ki. A szíved olyan hevesen ver. Nem ezt akartad. Csak azért flörtöltél azzal a pasival, mert tudtad, hogy Jimin hogyan szokott erre reagálni. Szeretted volna ha látják a barátai mennyire egy öntelt tuskó, és miközben téged csak magának akar, más lányokkal is kefél. De nem így lett. Jimin egész végig higgadtan kezelte és még csak rá sem nézett egy nőre sem. Egészen mostanáig.

– Nem Taehyung, igaza van. Egy jókora fasz vagyok és inkább más nők társaságát is keresem, mert gyáva vagyok. Magamnak sem mertem bevallani, hogy szeretlek – hirtelen feláll és kezei közé fogja a tiedet, mire megdöbbensz. Fogalmad sincs, mit mondj. Mindenre számítottál csak erre nem. 

– De nem is vagytok együtt, akkor mire fel ez a féltékenység? 

– Oh hogy fogd már be maknae vagy agyontaposlak az asztal alatt.

~🅣🅐🅔🅗🅨🅤🅝🅖~ (Dominant)

Őszintén szereted Taehyungot, de közel 2 hónap után kezd igazán bosszantani a munkához való ragaszkodása. Épp az előző este hagyott lekötözve 40 percre. És nem szórakoztató, szexi módon. Nem, elment, mert fel kellett vennie egy hívást. Aztán amikor visszajött, még mindig telefonált, és egy kézzel oldotta ki, mert még legalább vagy egy órát beszélt a tárgyalásról. Imádtad őt, minden porcikáját, de kicsit sem volt kellemes tiszta nedvesen aludni mellette. Nem akarod elrontani a hangulatot a rossz hozzáállással, ezért megpróbálsz ellazulni, miközben végigcsókolja a mellkasodat. Ma reggel ismét egyedül ébredtél, ami nagyon rossz érzést keltett benned, főleg a tegnap este miatt, de amint Taehyung délben hazajött egyből kivirultál. Azt gondoltad, rosszul érzi magát a történtek után és így próbál kedveskedni neked. 

– Sietnünk kell baby, mert húsz perc múlva megbeszélésem lesz – motyogja melleid közé, de nem úgy reagálsz ahogy várta. 

– Kurvára komolyan mondod? – felpattansz, kezét odébb tolva és a tenyeredet a mellkasához teszed, hogy könnyebben le tudd lökni magadról. Tudod, hogy átléptél egy bizonyos határt, amit Taehyung nem tűr, de nincs elég józan eszed, hogy ezen aggódj. Párod figyelmeztető pillantással megpróbálja visszaszerezni az irányítást, és visszahelyezkedni a helyére. De már nincs kedved ehhez, és most egy picit sem foglalkozol a szabályaival. Gúnyolódsz, forgatod a szemed, és távolabb kerülsz tőle. Figyelned kellett volna tetteidre, hiszen túl messzire lökted Taehyungot, ami azt jelenti meg kell hogy büntessen. Nem engedi, hogy messzire juss, a keze megragadja a karod és a hátad mögé hajlítja. Végigrángat a folyosón, az irodájába visz, és az íróasztala alá lök. Csupasz térded a szőnyeghez simul, ahogy beleütközöl a fémkeretbe. Ezen a ponton nem vagy elég hülye ahhoz, hogy tovább harcolj vele, és hagyod, hogy megbilincseljen. 

– Gyere ide, kislány – nem várja meg míg teljesíted kérését, feláll, megmarkolja a hajad, amitől fájdalmasan felkiáltsz, de Taehyung nem foglalkozik vele, csak magához húz, miközben lehúzza a nadrágját. Térdre kényszerít majd a szádba dugta a farkát. Hangosan felnyög a kellemes érzésre, és pár másodperc múlva engedi, hogy visszahúzódj. 

– Uram, én... – nyöszörögsz a bocsánatáért, de nem hagy szóhoz jutni. Keményen a szemedbe nézve int, hogy ismét vedd kezelésbe farkát, amit bár nem szívesen de teljesítesz.

– Nem akarom hallani a hangod, csakis a nyögéseid vagy ahogy a farkamért könyörögsz. Ez a büntetésed baby, amiért ellöktél magadtól. Csodás húsz percet kaptál volna, de nem. Neked mindig harcolnod kell, és ismét kielégületlen maradsz – néha megakadt mondatában, mikor megszívod hosszát de tekintette ugyan olyan parancsoló mint mikor idehozott. Pár perc múlva azonban leállított, mivel megcsörrent mobilja. Kelletlenül felsóhajtott majd gyorsan kioldotta a bilincset és ügyet sem vetve rád fogadta a hívást. Ravasz mosolyra húztad ajkaid, és úgy gondoltad ez lesz a megfelelő idő, hogy visszavágj neki. Habár tudod, valószínűleg el fog fenekelni de nem érdekelt. Óvatosan előrébb másztál farkát kezedbe véve folytattad kényeztetését, míg ő próbált uralkodni magán nehogy felnyögjön.

~🅙🅤🅝🅖🅚🅞🅞🅚~ (Mafia)

Az ágyban rázkódva nehezen lélegzel. Álmaidat rémálmok alkották, de nem hasonlítottak ahhoz a valósághoz, amelyre felébredt. Ezek a rémálmok emlékeztetek arra, hogy nem volt szabadságod, hogy mindened, ami volt és ami lehetett volna, elvette az, aki melletted feküdt az ágyban. Akit szerettél, és akit utáltál. Az önsajnálat állapotába esve összegömbölyödsz, karjaidat a térded köré fonod, hangos zokogásba törve. Jungkook sötét körvonalai nyugtalanul mozognak. Felemelte a fejét a párnáról. 

– Mi a baj jagiya? – kérdezi álmosan. Kell még egy másodperc, hogy felébredj és rájöjj, milyen hangosan sírsz. Felkapcsolja az éjjeli szekrényen lévő lámpát, ami elárasztja a szobát fénnyel. – Mi történt?

– Ne érj hozzám – jobban összehúzod magad mikor észreveszed, hogy át akar ölelni. 

– T/N, én... – kezdi, de bizonytalannak tűnik – Mit tehetek érted? – értelmetlen kérdés volt. Nem tehetett semmit. Semmit sem tenne. Az egyetlen dolog, amit akartál, az volt, amit semmiképp sem adna vissza neked. 

– Utállak – suttogod sírva.

– Tessék? – közelebb hajol mivel nem tudta kivenni mit mondtál. 

– Utállak! – sikítasz, felemeled a fejed, ügyelve arra, hogy ezúttal meghalljon. – Utálok itt lenni. Vissza akarom kapni az életem! Az életemet akarom. 

Megint próbál közeledni feléd, lágyan kinyújtja a kezét, hogy megérintse a karod, de te ismét ellököd öt. 

– Semmi baj kicsim. Jobban leszel – vigasztalni próbál egy apró mosoly kíséretében.

– Nem, nem leszek jobban bazdmeg – megint ellököd magadtól, de ezúttal az öklöd találkozik kemény, kidolgozott mellkasával. Nem tudod miért de szemébe nézel, ahol együttérzés ég keverve a fájdalommal, ami még jobban feldühít. Azt akarod, hogy elege legyen belőled, hogy ellökjön magától és haza tudj menni, de Jungkook kitartóbb mint gondoltad. Folyamatosan ütöd mellkasát, azt suttogva mennyire utálod, és ő hagyja. Hagyja, hogy kitombold magad, hogy utána édesen elaludj a karjaiban. Jungkook gyengéden kinyitja a karjait, és várja, hogy kényelmesen befészkeld magad, amit bár hezitálva de megteszel. 

– Sajnálom kicsim, hidd el, megadnék neked mindent ha nem az életedről lenne szó. Tudod jól, hogy ha innét elmész, soha többé nem leszel biztonságban. Gyűlölhetsz kincsem, de megígérem, hogy továbbra is szeretni foglak és vigyázok rád.