Harry idegesen állt a szoba másik végében.
- Azt hiszem én is megyek. Ó, jut eszembe. nincs szükséged valamire?
- Egy pohár vízre. - kértem, és ő töltött nekem a műanyag üvegből.
Odaadta, elvettem tőle és hálásan néztem rá. A torkom kiszáradt, a víz olyan volt rá, mint sivatagban az eső.
- Beküldöm a barátodat. - nézett vissza az ajtóból, és kiment.
Kivi pár másodperccel később jött be, és becsukta maga mögött az ajtót. Leült az ágyam szélére, és megfogta a kezem.
- Lana, nagyon sajnálom. Az az igazság, hogy ilyenkor fogalmam sincs mit kéne mondanom. Sokat gondolkoztam rajta, és az egészből csak annyi érdemleges maradt meg, hogy nagyon hálás vagyok, hogy te még életben vagy. Mindannyian nagyon megijedtünk, amikor hallottuk a híreket. Nem tudom, mit csinálnék, ha már nem lennél itt. Csak arra tudtam gondolni, kérlek Istenem, ne hagyj egyedül. Elvetted Leaht, téged ne vegyen el. Az összes kórházi dolgozót zaklattuk telefonon, csak hogy megtudjunk valamit rólad. Nem tudom elmondani mit érzek, örülök, hogy nem hagytál itt. Te vagy a legjobb barátom. - mondta, és szomorúan rám nézett.
- Apával mi van? - kérdeztem elcsukló hangon, csak ennyit sikerült kinyögnöm.
- Ő hívott fel és értesített bennünket is. Miután nem sikerült elérnie se téged, se anyukádat aggódni kezdett. Keresni se tudott titeket, ugyanis ti voltatok az autóban. Amikor hívták őt a kórházból nagyon kibukott. Legalábbis ezt mesélte nekünk. Most nem tudott bejönni, azt hitte nem ébredsz ma fel. Holnap reggel viszont biztos jön.
- Gondolni se tudok arra, hogy most mi lesz vele anya nélkül.
- Tudom. Most viszont aludnod kéne, pihend ki magad. Most szükséged van rá, orvosi utasítás. - szólt szigorúan.
- Itt... itt maradsz? - kérdeztem.
- Igen. - sóhajtott. - A székben alszom.
- Köszönöm, hogy nem hagysz egyedül. Nem kell ott, gyere, feküdj mellém.
- Átöltözök, mosok fogat és csinálok neked egy pohár teát. - sorolta magában a teendőit, majd felkapta a táskáját és kiment.
Jól esett, hogy még emlékszik arra, hogy csak teával tudok elaludni. Anya jött erre rá, még mikor négy éves voltam. Anya. - rémlett fel előttem. - Merre vagy most? - sóhajtottam. Észre se vettem, hogy sírok, csak mikor a paplanra hullottak a könnyiem, apró nyomokat hagyva.  Lefeküdtem, és oldalra fordultam magzat pózban. Közben Viki visszajött átöltözve, melegítőben és egy kényelmes felsőben. Amíg feltette a vizet forrni, addig előkapott a táskájából egy kis csokit.
- Neked hoztam. - kacsintott, és odaadta.
Amíg nagy nehezen letuszkoltam a torkomon, addig leöntötte a teámat. Miután megittam, visszabújtam a paplan alá.
- Jó éjt, kicsilány. - mondta.
- Mi lesz velünk, Viktor? - kérdeztem szomorúan.
- Nem tudom. Erős vagy Lana, mindent megoldunk. Itt vagyok neked. - mondta, majd átkarolt.
A szobában sötétség honolt, csak a mentőautók fénye világított be halványan. Anyán gondolkoztam, hogy mi lesz velünk, mindent túlgondoltam. Kivi itt van velem. Örökké itt lesz. Rá számíthatok. Gondolkoztam, ameddig el nem nyomott az álom.