Aznap esett.
A távirat a bátyja haláláról épp két esztendővel korábban érkezett. Az apja belehalt a bánatba, Jungkook pedig megfogadta, hogy bosszút áll a haláláért, így, mikor a kezében szorította a frissen érkezett levelét, amiben felfogadták a királyi család egyik tagjának testőreként, boldogan rohant volna elújságolni azt Taehyunghoz, csakhogy az anyja könnyáztatta arcával találta szembe magát az ajtóban.

A házuk szegényes volt, hiába dolgozott az özvegyasszony éjt nappallá téve, nélkülöztek.
- Ne menj közéjük! - kérlelte a fiát...
- Muszáj, így meglesz mindened.
- Csak a fiam nem. Az egyiket már elveszítettem... a másikat nem hagyom - száguldott az apró lábain a dühösen pakolni kezdő Jungkook után és ütni kezdi a fia széles hátát...
- Nem engedem! - ordítja a zokogástól elfúló hangon, de tudja jól, nem tehet semmit.
Végül a gyermeke, aki jó két fejjel túlnőtte rég, átölelte, leszorítva az őt ütlegelő, vékony karokat... az asszony pedig lassan, nyugodtabbá vált.
- Minden rendben lesz, megígérem - Jungkook tudta, hogy az ígérete mit sem ér és azt is, hogy az anyja tisztában van ezzel.
- Mennem kell... ma éjjel őrváltásnál ott kell lennem, de holnap éjjel, legyél a falnál, ott találkozunk.
Még egyszer megölelte a reszkető asszonyt és vissza sem nézve elindult.

Az útja a lázadók romos hadiszállásnak csúfolt épülete felé vezetett. Tudta, hogy kockáztatja a jóhírét azzal, hogy odamegy, de nem tudott ellenállni.
Taehyung, a legjobb barátja, az ajtóban ült, a lemenő napot lesve, mint egy nagy gyerek. Már könnyeztek a szemei, de nem hagyta abba... a bolond.
Hihetetlen, hogy ő a vezetője a lázadóknak. Jungkook mosolyogva telepedett le mellé, mire az idősebb egy széles vigyorra húzta ajkait. Jubgkook sokszor viccelt vele, hogy az egész ökle beleférne a szájába, amikor ezt csinálja...
- Elmész, igaz?
-  Itt a nagy lehetőségem... megteszek mindent, hogy bosszút álljak.
- Rendben. Majd jelentkezz... időnként Jimin be tud menni, ő szállítja a leveleket, ha bármi mondandód van, vele tudsz majd üzenni, mindig a hét második napján megy.
- Rendben. Mennem kell, őrség váltás előtt be kell mennem.
Megölelte.
Nem volt szokásuk ölelkezni, de ahogy Jungkook anyja, úgy Taehyung is tudta, hogy a fiú talán nem tér vissza élve.
Taehyung ezután nem az eget kémlelte, hanem sóhajtva nézte a távolodó fiatal alakját.

Jungkook határozott léptekkel haladt a palota felé, ahol az őröknek átadta a levelét, így az egyik kapuőr felkísérte őt a kapitányhoz.
SeokJin sokkal inkább nézett ki hercegnek, mintsem katonának, de Jungkook inkább megtartotta magának a véleményét. A férfi megmutatta neki a szálláshelyét.
- Az őrök és a testőrök külön szárnyban laknak. Nem tudom, hogy miként kerültél rögtön közénk, de örülök neked - mondta meglepően barátságosan.
- Kedves, köszönöm uram. - vágta magát vigyázba Jungkook
- A hivatalos dolgokat tartogasd ajtón kívülre, itt a szálláson mind barátok vagyunk, hiszen mi leszünk a második családja mindenkinek, aki ide kerül.
Nekem ugyan nem... gondolta Jungkook, de azért rábólintott és megköszönte.
SeokJin meghagyta, hogy öltse magára az egyenruhát, majd odakint megvárta. Jungkook határozottan kellemetlennek érezte a csinos megjelenést, a bőrkötéses kis könyvét az apróra faragott ceruzával az inge alá rejtette... nagyon nem tetszett neki a ruha... de, ha ez kell... bármit megtett volna.

SeokJint követve az emeletre masírozott.
- A herceg kedves ember, az én feladatom az ő védelme... te pedig... neked más lesz a feladatod... - egy furcsa, szomorkás mosolyra húzta a száját, amit Jungkook nem tudott hova tenni.
A második emeleti folyosóra értek, a kastély falai világosak voltak, a terek pedig tágasak, mégis nyomasztotta valamiért a fiatal testőrt. Beléptek egy terembe, fényűzőnek és gazdagnak hatott, a terem egyik végében árválkodott egy trónszék, amin aranyozott virág motívumok díszelegtek, kacskaringós cirádákkal, a hatalmas üvegajtókat, súlyos, bordó függönyök takarták, kivéve egyet, ami  kivezetett egy teraszra.
Jungkook megszaporázta a lépteit, hogy utolérje SeokJint, akit láthatóan már nem lepett meg semmi.
Odakint a holdvilágnál egy férfi ült, egy könyvvel és egyik kezében legyezővel. Elsőre a testőrnek úgy tűnt, talán a meleg ellen használja, de aztán hirtelen mozdulattal orrba vágta magát, amin majdnem elnevette magát, ám ekkor SeokJin megköszörülte a torkát és Jungkookot magával húzva, mélyen meghajolt...

- Namjoon herceg, szeretném önnek bemutatni Jeongukkot. Ő lesz az új testőr, akit ide rendeltek... Yoonginak...
A férfi lassan nézett fel, bánatos tekintettel... már megint ez a furcsa mosoly... gondolta Jungkook... talán az a Yoongi haldoklik... vagy beteg.
- Felállhattok! - utasította őket a herceg,mire felegyenesedtek. - Örülök a találkozásnak. Ha bármire szüksége van, kérem keressen, vagy üzenjen SeokJinnel. - mosolygott a kapitányra, aki Kook megesküdött volna, hogy egy pillanatra elpirult, akár egy szende leány.
- Kérlek, kísérd el JeongGukkot Yoongi szobájához, ismertesd a szabályokat és a teendőit - meghajoltak, majd indulni készültenk, mikor a herceg újra megszólalt... - SeokJin... ha a fiú kibír két éjszakát... a helyetteseddé léptetem elő.
Nagyon bizalomgerjesztő, gondolta a fiatalabbik őr, de a kapitány elmosolyodott.
- Rendben, hercegem.

Újra a folyosón lépkedtek, Jungkook pedig úgy érezte a nyomás a gyomrára telepedett... pedig nem volt egy félős gyerek soha. Ez a Yoongi biztos valami eltitkolt bolond a királyi családban.
- ...a legfontosabb, hogy nem mehetsz be, semmi más dolgod nincs, mint az ajtó előtt állni, bármit is hallasz odabentről éjjel, ne hagyd, hogy megrémisszen... Yoongi este nyolckor kinyitja az ajtót és kiteszi a szennyes edényeket. Általában... érintetlenül hagyja az ételt. Kilenckor ki fog kopogni, hogy zárd be az ajtót kintről és ezután... - Sóhaj következett - kezdődik az őrület.
Az úrfi részt vett a korábbi háborúban és egy bajtársa a karjai közt húnyt el. Nagyon jó barátságban voltak és a fiatal katona megmentette Yoongit, de ugyanakkor átokként éli meg, minden éjjel újra éli a történteket... jajj mennyit fecsegek, sebaj. Megismered. Nem lesz semmi gond, erős, talpraesett és fiatal vagy. Jut is eszembe, a konyhalányok és a személyzet bizonyos tagjai, elég rámenősek tudnak lenni, tartsd távol őket magadtól, kapitány - kacsintott rá, megelőlegezve Jungkooknak a saját rangját.

Egy hatalmas kétszárnyú ajtó előtt álltak meg. SeokJin pedig elköszönt, Jungkook leváltotta az őrt, aki boldogan távozott...
- Nem lennék a helyedben... - morogta még oda a fiúnak a bajsza alatt, de már le is lépett...
- Remek... - sóhajtott a fiú és fáradtan rátámaszkodott a korábban kapott kardjára... nem aggódott, biztos volt magában.

Odabentről motoszkálás hallatszott, majd nyílt az ajtó és megjelent, egy tálcányi érintetlen étel, mire Jungkook gyomra megkordult, de engedelmesen a tálca után nyúlt. A pillantása az eres nagy kezere vándorolt. Az odabent élő bőre szinte hófehér volt, mint a porcelán, az ujjain gyűrűk díszelegtek. A szobából hideg és furcsa dohos szag áradt, de Jungkookot nem zavarta...
A másik nem eresztette el a tálcát, a fiatal őrt bámulta... macskaszemei szinte virítottak a benti sötétből...
- Ne kísérts szomorú sorsom... - hagyták el a szavak a száját, majd megrázta magát, eleresztette végre a vacsoráját és bevágta az ajtót...

Jungkook lefagyva állt... percekig bámulta a másik hűlt helyét. A férfi odabent... gyönyörű volt és bizony a fiú áruló szíve hevesebben kezdett dobogni.
Falhoz akarta vágni a tálcát dühében, de akkor érkezett egy szolgaleány, és kivette a kezéből...
- Ne dühöngjön uram, hiszen még csak az első napja. Yerin vagyok... - hajolt meg - SeokJin azért engem küldött, mert a többi szolgáló már bezsongott az uraság látványától... - Jungkook elpirult, de azért halkan nevetett egyet.
- Értem, köszönöm, hogy megmentett a markukból...
Yerin is elmosolyogta magát, majd meghajolt és szaporán kapkodva a lábait elhagyta a folyosót, Jungkook pedig visszatérhetett a gondolataihoz.

Kilencet ütött az óra, mikor újra motoszkálás hallatszott bentről, Jungkook várta a kopogást de helyette kinyílt az ajtó... éppen csak résnyire...
- Katona... mi a neved? - hallotta meg az odabent élő határozott hangját, odabent halvány fény játszott, mintha milliónyi gyerrya égne, megvilágítva Yoongi sziluettjét... amitől olyanná vált, mint egy démon... Jungkook mégis csodaszépnek látta...
- Jungkook uram...
- Bezárhatsz Jungkook és nem vagyok én úr... szólíthatsz Yoonginak.
- Köszönöm - azzal az ajtó becsukódott, a fiatal fiú, pedig bezárta az ajtót, ahogy Yoongi kérte.
Leguggolt, fejét a falnak döntötte a kardot maga mellé fektette... sóhajtott egyet, hiszen máris tudta, hogy mekkora bajban lesz...