Yoongi újra összetört.
A lovaskocsiban ücsörgött, felhúzott lábakkal, a függönyök rejtekében. A kocsi egyenesen az őrültek háza felé robogott. Nem emlékezett, hogy mi történt pontosan, de azt tudta, hogy Jungkookot nem láthatja többé. Az a Taehyung elmondta neki, hogy a szerelme meghalt, miután őt megmentette a tűzből.
Nem maradt semmi. Üres volt belül... Namjoon pedig jobbnak látta a gyógyítók kegyeire bízni a herceget.

Visszagondolt a napok eseményeire.
Miután Namjoon lefogta őt a tűznél tombolni kezdett, hogy eressze el, ezért az egyik palotaőrrel az istálóba záratta, ahonnan másnap megszökött.
Először járt a faluban kíséret nélkül, nem tudta, hogy Jungkook hol lakott, így bolyongott, amígnem találkozott Taehyunggal, aki szigorúan közölte vele, hogy Jungkook nincs többé...
Képszakadás.
Azután már csak arra eszmélt, hogy unokaöccse a vállait rázza, egy idegen helyen, majd jött érte a fekete kocsi, ami soha nem jelentett jót.
Hát végül mégis megőrült.
Kiszáradt a szája és kimerült a rengeteg sírástól. Újra elveszített valakit és újra az ő hibája volt.
Aki a közelébe kerül... meghal.

A kezeibe temette az arcát és leült a matrac mellé. Hiába volt őrült, undorítónak találta. De végre nem árthatott senkinek.
A folyosóról beszűrődő torz ordítások nem halkultak el. Ezen a helyen, az is megőrülne aki amúgy nem hajlamos rá, gondolta Yoongi. Elmosolyodott ezen, elfogadva a sorsát. A fal mentén ülve aludt el...
Elveszett az időérzéke, azt sem tudta, hogy mikor érkezett, pláne azután nem, hogy valaki a nyakába locsolt egy vödör jéghideg vizet. Hörögve mászott négykézlábra, de erős, határozott mozdulattal talpra állították. Köhögve, szédelegve állt egyhelyben.
- Lóduljon, reggeli!
A folyosót a hajnali fény világította csak meg, arról ábrándozott, milyen lett volna, ha Jungkook mellett ébredhet... hiába tudta, hogy ez már nem valósulhat meg, halványan mosolyogva úgy döntött, megenged magának ennyi álmodozást... az étkező egy ablakokkal teli helyiség volt ugyan, de a rácsok az ablakon emlékeztették rá, hogy hol is van valójában. Odakint az udvaron fák virágoztak.
Elmélázva, az ételhez hozzá sem érve, nézte ahogy a szél néhány virágszirmot kergetett... remélte, hogy Jungkook lelke békére lelt...

A napok egyformán teltek, az őrültekkel nem foglalkozott senki, napi háromszor leterelték az étkezőbe, megetették őket, aztán mehettek vissza a zárt szobákba. Yoongi pedig csak aludt... álmában Jungkookkal volt.
A fiú ártatlan, kíváncsi tekintettel nézte őt. Az ölébe hajtotta a fejét és csak pihentek. Körülöttük megannyi virág ontotta a kellemes illatot. Jungkook lemosolygott rá, és kellemesen simogatni kezdte a haját...
- Nemsokára találkozunk szerelmem... - suttogta Yoongi, de Jungkook csak nevetett egyet...
- Valóban. Nemsokára érted megyek... megígérem.
- Hiszek neked... - motyogta Yoongi félálomban.
Hirtelen elsötétült az ég és esni kezdett.
A valóságban, Yoongit épp ismét nyakonöntötték egy vödör vízzel. Miután megszárítkozott, mint minden reggel, kicserélte a ruháit és reggelizni ment... szokás szerint nem evett, csak nézte a tájat... hiányzott neki Jungkook... és igazság szerint a palota is...
Pár nappal később már nem érdekelte semmi, az álmában akart ragadni. Ott ahol Jungkook mellette volt. Nem volt hajlandó már kimenni sem, az ápoló pedig egyszerűen hagyta, hiszen egy őrülttel nem tudott senki mit kezdeni igazán. Lemondtak Yoongiról, aki ezután szinte csak vegetált.

A faluban Jimin szedte a lábát. Majd befagyott a feneke a hűvös tavaszi éjszakán. A sötétség leple alatt rohant Hoseoktól Taehyung lakásáig, fáradt volt és emésztették a történtek. Egy éjszakát sem tudott végigaludni, mióta azon az estén látta lángokban a palotát, látta, ahogy Yoongi megőrül és látta Jungkook testét, amiből szilánkok álltak ki.
Ha csak lehunyta a szemét, maga előtt látott minden borzalmat...
Taehyung a ház ajtajában várt, mint mindig. Mintha örökké csak az eget kémlelte volna valami fantasztikus jelre várva, ami soha nem jött el.
Ő is nyúzottabb volt az átlagosnál. Mintha nem egészen lett volna önmaga, mégis mosolyogva ölelte magához az átfagyott Jimint.
- Hoseok azt üzente... - nem tudta végigmondani, mert Taehyung belé folytotta a szót az ajkaival. Jimin édesen szusszant egyet meglepetésében. Elképzelni sem tudta mi játszódik le Tae fejében, hiszen soha semmi nem volt fontosabb neki, mint az ellenállás vezetése.
- Sajnálom, hogy veszélyben voltál miattam... meg is halhattál volna Chim.
Könnyek törtek utat az arcán maguknak... Jimin elgyötörten figyelte, ahogy a másik az ölébe hajtja a fejét és apró ujjaival simogatni kezdte a haját, míg az csendesen szipogott.
Lassan nyugodott meg és ült fel újra.
- Tudod Jimin, fontosabb vagy nekem, mint hinnéd.
- Komolyan mondod? - képtelen volt elrejteni örömét, ugyanakkor aggódott.
Taehyung megfogta a kezét, felállt az ajtó elől és magával húzta az alacsonyabbat is, majd szorosan köré fonta a karjait. Jimin érezte, ahogy a szíve hevesen ver...
- Már nem tudom mi igazán lényeges... összezavarodtam, de az érzéseimben irántad, biztos vagyok. Teljesen. Szeretlek. - jelentette ki, mire a másik szíve majd kiugrott...
- Én is szeretlek téged... - végre egy igaz érzelmekkel telt csókban forrtak össze.
- Aludj velem ma... - kérte Taehyung, mire Jimin persze igent mondott.

Odabent Tae gyertyát gyújtott, ami sejtelmes, táncoló fényével megvilágította a falakat. Taehyung magához húzta Jimint a keskeny ágyon és szorosan ölelte, ő pedig a mellkasába szuszogott.
- El kéne mondanod valakinek az igazat Tae... te is tudod ugye?
- Az nem oldana már meg semmit... - mormogta a másik...
- Te is tudod, hogy ez nem igaz.
- Aludjunk Chim.
- Tudom, hofy félsz a haragjától... de mind megérdemlik az igazat... ezt te is tudod.
- Átgondolom...
Jimin megfordult Taehyung karjaiban és álmatlanul bámulta, ahogy a gyertya apró lángja táncolt... a tűzre emlékeztette. Beleborzongott a rémes emlékbe, mire Taehyung közelebb húzta magához. Talán azt gondolva, hogy Jimin fázik...
Másnap reggel, mikor felébredt, szerelme nem volt mellette... arra gondolt, hogy talán elment dolgozni, de mégis rossz érzés kerítette hatalmába. Nem akarta, hogy Jimin haragudjon rá... talán mégis igaza volt és beszélnie kéne valakivel... akinek elmondhatja mi történt a tűz éjszakáján...