– Chrissy... – telepedett le mellém Debbie egy barna műanyagpohárral a kezében. Az illatából ítélve forró csoki gőzölgött benne. Calum zavartan megköszörülte a torkát, és felállt a másik oldalamról.
– Megyek, megkeresem Luke-ot. Ahogy őt ismerem, már bezáratta magát a dutyiba – ahogy felállt, végigsimított a felkaromon, úgy sétált el a rendőrkapitányság hosszú folyosóján.
– Mit akarsz? – Debbie felém nyújtotta a poharat, én azonban rá sem néztem az italra. Dühös voltam rá, csalódtam benne, és egyáltalán nem voltam kíváncsi arra a dumára, amit anya is mindig lenyom: Ray jó ember, és nem tehet róla, hogy néha sokat iszik.
– Most utálsz engem? – kérdezte Debbie remegő hangon.
– Mi lett volna, ha a fiúk nem érnek oda, Debbie? – rivalltam rá. – Hagyod, hogy megfojtson? – villódzó szemmel pillantottam a húgomra. Ő bűntudatosan lehajtotta a fejét.
– Nem ment volna olyan messzire.
– Honnan tudod? – csattantam fel. – Honnan tudod, hogy meddig ment volna el, hm? – kiabáltam.
– Chrissy, Ray nem olyan...
– Megáll az eszem – pattantam fel a helyemről. Legalább másfél órán keresztül ültem ott nyugton, Calum mellett. Megfásult lábaim fájtak, ahogy egyszerre nehezedett rájuk a súlyom. – Ez a pasas beteg. Nem csak alkoholista, de egy agresszív vadállat is! – kiabáltam rá a húgomra.
– Te nem ismered őt, Chrissy – sírta el magát Debbie. Kezdett még ennél is jobban felbosszantani.
– Neked mi a bajod? Káposzta van az agyad helyén? – csóváltam a fejemet. – Minek kell történnie ahhoz, hogy elhidd, Ray egy mocskos, undorító féreg? Megvárod, hogy megöljön valakit? – Debbie a tenyerébe temetett arccal sírt tovább. – Csak mondom, az a valaki hármunk közül fog kikerülni – tettem hozzá, fennhangon, hogy biztosan meghallja. Szerettem volna úgy érezni, hogy túlzok, de miután egy kisebb tengerpart homokmennyiségét tömte a számba, valahogy reálisnak hatottak a szavaim.
– Lányok? – bukkant fel a folyosón hirtelen anya. Na, már csak ő hiányzott.
– Csodás, itt az újabb Ray-rajongó – forgattam a szemem. Anya egy farmerruhát viselt, a haja kócos copfba kötve lebegett mögötte, ahogy odaért hozzánk. Zavartan kapkodta üres, megkeseredett tekintetét kettőnk között.
– Azt mondták a telefonba, hogy bántottak téged, Chrissy. Mi történt? Jól vagy? – megpróbált magához húzni, én azonban hátráltam egy lépést, és összefontam magam előtt a karjaimat. Kemény pillantásomból gyorsan kiolvasta, hogy Ray-nek köze van a dologhoz. – Nem – kapta a szája elé a kezét. – Az nem lehet – lerogyott a kényelmetlen, fehér műanyag székre, ahol én ültem korábban. – Ray nem...
– Miss Fey? – nyílt ki a kihallgatószoba ajtaja. Egy idősebb, őszülő, de nagyon kedves nyomozó dugta ki a fejét a folyosóra. – Kérem, fáradjon be – biccentett.
– Egy pillanat! – ért oda lihegve Calum. A rendőr felvont szemöldökkel várta a legjobb barátom mondanivalóját. – Ha bent az a mocskos féreg, Törpilla nem mehet be – szögezte le. A rendőr vetett rá egy lesajnáló pillantást, majd intett nekem, hogy menjek be a szobába. Luke ott volt Calum mögött, egy másodperc erejéig összekapcsolódott a tekintetünk, és a fejemet rá, hogy azt üzente nekem némán, ott bent nem eshet semmi bajom. Összeszorított foggal léptem be a szőnyegre, ami az egész helyiség padlóját lefedte. Becsukódott mögöttem az ajtó, én pedig farkasszemet néztem a fehér asztalnál ülő Ray-jel. Az orrán összehúzó tapasz virított, csakúgy, mint a szemöldökén. Az orrát Luke törte be, a szemöldökét én intéztem. Tudom, hogy szégyellnem kellett volna magamat, mégis vegytiszta büszkeség árasztott el, látva, hogy nem csak ő képes sérüléseket okozni nekem és a családomnak. Leültem vele szemben, míg a rendőr az asztal oldalánál helyezkedett el. Az asztalon három pohár, egy üveg ásványvíz, és egy barna, lefűzős mappa hevert.
– Megkérem, Miss Fey, hogy mondja el nagyon pontosan, ami történt – kezdte a rendőr.
– Csak a mai napról beszéljek, vagy az elmúlt négy évről is? – kérdeztem, egy pillanatra sem szakítva el a tekintetemet Ray-étől. A rendőr lapozott egyet a mappában, majd válaszolt.
– Természetesen mindent mondjon el, aminek köze lehetett a ma történtekhez – és akkor nagy levegőt vettem, és mesélni kezdtem. Egyetlenegy napot sem hagytam ki azok közül, amikor Ray erőszakosan viselkedett a húgommal, anyával, vagy velem. Nem akartam hazudni, ezért azt hozzátettem, hogy anyát és Debbie-t a legritkább esetekben bántotta, rajtam azonban nem mindig könyörült. Eddig csak mámoros állapotban fordult elő ilyesmi, a mai azonban rövid időn belül már a második alkalom volt, amikor kezet emelt rám. És mivel sejtettem, hogy a rendőr haverjai igyekeznek ezt is elsikálni, abban sem kamuzhattam, hogy valójában én támadtam rá először. A rendőr figyelmesen hallgatott, még a szeme sem rezzent, miközben sebesen írta, amit mondtam.
– Mr. Jones, van hozzáfűznivalója? – pillantott rá a rendőr Ray-re.
– Van – bólintott, először a rendőrre nézve, aztán rám. – Az utolsó szóig hazugság volt, amit itt összehordott – azt hittem, rosszul hallok. Ez az ember sosem adja fel? Még itt, a kihallgatószobában sem? – Ugyan már, Carl, nézz rá erre a kislányra! Féltékeny, amiért az anyja nem csak vele foglalkozik, még szép, hogy próbál besározni! Mi lesz a következő, hm, Christina? Szexuális erőszakkal vádolsz? Nevetséges vagy – hátradőlt a székében, idegesen dobolt az ujjaival a fehér asztallapon. Láttam az arcán, hogy mennyire nyugtalan.
– Mr. Jones, kérem, fáradjon ki, és a folyosón várakozzon – kérte a rendőr. Ray hitetlenül pislogott.
– Komolyan azt akarod, hogy újabb hazugságokkal traktáljon téged? – horkantott fel Ray. A rendőr nem felelt, csak felállt, és kinyitotta az ajtót. Nem tudom, mennyi időt tölthettem el odabent, mert nem volt óra a közelben, de Calum, Luke, Debbie és anya is egy emberként pattantak fel, amikor a rendőr kiküldte a helyiségből a mostohaapánkat. Ray nagy durrogva felállt, és kicammogott, a rendőr pedig becsukta mögötte az ajtót.
– Miss Fey, én azért vagyok, hogy segítsek – kezdte, amikor visszaült a helyére, és ezúttal a szemembe nézett. – De magát sodorja bajba, ha hazudik, a legapróbb részletről is.
– Nem hisz nekem? – kerekedtek el a szemeim. A rendőr gyorsan a fejét rázta.
– Nem erről van szó, csak szeretném, ha tudná, hogy a hamis tanúzásnak komoly következményei vannak.
– Tisztában vagyok vele – préseltem ki a szavakat a fogaim között.
– Ray Jones egészen mást mondott a történtekről – mondta a férfi.
– Igen, azt sejtettem – motyogtam.
– Elmondaná, milyen kapcsolatban áll ön Luke Hemmings-szel? – olyan gyors témaváltás volt ez, hogy kis híján beleszédültem.
– Leginkább semmilyenben – ráncoltam a homlokomat. – A legjobb barátom barátja, ennyi – vonogattam a vállam.
– Önök nincsenek szerelmi kapcsolatban? – kérdezte, a mappájában lapozgatva.
– Fúj! – fintorodtam el. – Előbb üttetném el magam egy birkaszállítóval – a rendőr arcán halvány mosoly futott át.
– És baráti kapcsolat sincs önök között? – faggatott tovább.
– Nézze – hajoltam előre. – Luke Hemmings egy seggfej. Egy nagyképű, gazdag, egoista majom. Csak azért van most itt, mert a legjobb barátom valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag képes elviselni őt maga mellett hosszú távon. Úgyhogy nem, egyáltalán semmilyen kapcsolatban nem állok Luke Hemmings-szel.
– Ez érdekes – nézegette tovább a papírjait a rendőr. Kivett közülük egyet, és megköszörülte a torkát. – Mr. Hemmings-et a kollégáim hallgatták ki, és azt mondta, idézem, „Fey egy idegesítő, minden lében kanál, blablabla fruska, de ő a barátom".
– Pillanat – emeltem fel a mutatóujjamat. – Ezt mondta Luke? Hogy „blablabla"? – ráncoltam a homlokomat. A rendőr behúzta a nyakát, és letette a papírt a mappára.
– Nem pontosan, de önnek nem szükséges ismernie a kihallgatás részleteit.
– A rólam szóló részleteit nagyon is szükséges ismernem. Mit mondott rólam az a faszkalap? – csattantam fel. A férfi nagyot sóhajtva felolvasta a mondatot.
– „Fey egy idegesítő, minden lében kanál, nagyszájú, hisztis picsaként viselkedő fruska, de ő a barátom" – a szemét mocsok! Nagyszájú? Hisztis picsa? Na majd kaphat abból a hisztis picsaságból ez a görény! – Kisasszony, volna kedves rám figyelni? – kopogtatta meg előttem az asztalt a tollával a rendőr. Felkaptam a fejemet, és kíváncsian vártam a folytatást, közben azt tervezgettem magamban, hogy hogyan lehetne úgy kinyírni Luke-ot, hogy balesetnek tűnjön. – A helyzet az, hogy Mr. Jones nem ismert be semmit, ezért nyomozást kell indítanunk.
– Nagyszerű – fűztem össze az ujjaimat az asztal tetején. – És ezúttal jutnak is valamire? – csúszott ki a számon. A rendőr zavartan pislogott.
– Parancsol?
– Már kétszer jelentettem fel ezt a seggfejt. Ön is tudja, hogy itt dolgozik, ugye? – méregettem a férfit. Az arca még csak meg sem rezdült. – Csak, hogy ne éljem bele magam a dologba.
– Biztosíthatom róla, Miss Fey, hogy Mr. Jones ismeretsége a legkisebb mértékben sem fogja befolyásolni a nyomozás kivitelezését.
– Nos – köszörültem meg a torkom. – ebben annyira nem vagyok biztos. Rossz tapasztalatok, tudja – vontam vállat. A rendőr hátradőlt a székében, és a tollát kapcsolgatva nézett a szemembe.
– Mindent kivizsgálunk, amit tudunk. De figyelmeztetem, hogy ennek hosszú lefutási ideje van. Ha beleszámítjuk az esetleges vádemelést is, még hosszabb.
– Ez mit jelent?
– Úgy egy évet. Mindennel együtt – összegezte a férfi. Elkerekedtek a szemeim. Egy évig szabadon garázdálkodhat az otthonomban ez a féreg? Egy éven keresztül Calum-nál kellene laknom? Egek. – Szóval, kíván feljelentést tenni? – húzta maga elé a mappáját. Oké, szóval egy év? Az állati sok, de tulajdonképpen marhára nem érdekel, ha négyet megbosszulhatok.
– Igen – feleltem, olyan határozottan, ahogy csak tudtam. A rendőr aláfirkantotta a papírokat.
– Mivel ön kiskorú, a törvényes gyámjának kell aláírnia a papírokat – mondta. Nos, ezzel talán lesz némi probléma.
– Az anyám nem fogja aláírni őket – sóhajtottam. A férfi beharapta az alsó ajkát, és lassan kitolta maga alól a széket. Jelentőségteljesen rám pillantott, amikor a tollat és a papírokat közelebb csúsztatta hozzám.
– Órák óta itt vagyok, ideje innom egy kávét. Ön kér valamit, kisasszony? – vonta fel a fél szemöldökét. Izgatott mosollyal megráztam a fejemet, ő pedig kisétált a folyosóra. Még hallottam, ahogy anya és Calum faggatni kezdik, de ő udvariasan elutasítja a közeledésüket. Reszkető ujjakkal fogtam meg a tollat, és igyekeztem felidézni anya kézírását. Hónapok, sőt, talán évek teltek el, mióta utoljára láttam. Lassan, megfontoltan formáztam a betűket, még olyan kis fülecskét is odabiggyesztettem az r betűhöz, ahogy anya szokta. Épp visszatoltam a mappát és a tollat az asztal túloldalára, amikor ismét nyílt az ajtó, és egy műanyag pohárral a kezében visszatért a rendőr. Érdeklődve lépett oda az asztalhoz, és olvasta végig a papírokat. Elégedett vigyorral húzta végig az ujját a friss aláíráson. – Úgy látom, ezek itt rendben vannak – paskolta meg a dokumentumokat. – Keresni fogjuk, Miss Fey! – nyújtotta a kezét. Felálltam, kezet ráztam vele, és megköszöntem a segítségét. Mert ő végre tényleg segített. Belevitt egy szuper kis okirathamisításba, de nem érdekelt. Az a szemét rohadt gazember kis híján megetette velem Sydney homokkészletét, úgyhogy a gyilkosság is bőven napirenden volt nálam. Egy apró kis szabálysértés igencsak megéri, ha ezzel valódi nyomozás indul utána. Miután elköszöntem a férfitől, mindketten kiléptünk a folyosóra. Ő elsétált a másik irányba, én meg zavartan tördeltem az ujjaimat Ray, anya, Debbie, Calum, és, te jó ég, Luke Hemmings előtt. Miért nem ment haza? Mit keres itt?
– Na, hazudtál még egy órácskát, és helyreállt a hormonszinted? – mordult fel Ray. Anya rosszallóan fordult felé, Debbie csendben nézegette a cipője orrát, de Luke és Calum egyszerre reagáltak.
– Hazug a te kibaszott kurva... – fröcsögte Calum, de nem tudta végigmondani, mert Luke megindult Ray felé.
– Nem volt elég, amit a parton kaptál, te mocskos féreg? – Cal az utolsó pillanatban kapta el Luke könyökét. Olyasmit suttogott neki, hogy ez itt a rendőrség, és nem kellene tovább bonyolítani a dolgokat. Akaratlanul is elmosolyodtam, amikor rájöttem, hogy ez a két fiú tényleg megvéd engem. Odaléptem melléjük, Calum pedig automatikusan a vállamra tette a kezét. Felszegett állal szólaltam meg.
– Feljelentettelek, Ray. Vége van.
– Hogy mit csináltál? – rándult meg Ray szája sarka. Anya és Debbie riadtan néztek össze.
– Jól hallottad – fontam össze magam előtt a karjaimat. – Elmondtam mindent, amit az elmúlt négy évben tettél. Azt is, hogy az anyámat meg a húgomat folyamatosan manipulálod, de velem sajnos nem mentél sokra. Felelősségre fognak vonni, mert nőket és gyerekeket versz, te mocskos állat! – ekkorra már kikeltem magamból, Calum úgy húzott hátrébb. Azt hiszem, attól félt, hogy újra megtámadom Ray-t. Ő azonban nem moccant, csak az arca reagált. Egyre inkább elsötétült a tekintete, a keze ökölbe szorult, dühös és indulatos volt. De nem mozdult. Sebaj, voltak védői.
– Kislányom, biztos, hogy ezt jól végiggondoltad? – anya elsírta magát. – Ray nem rossz ember, ő csak...
– Ó, baszki, ezt a szöveget maga elhiszi egyáltalán? – szólalt meg Luke mögülem.
– Chrissy! – jött közelebb hozzám Debbie, a kezemért nyúlva. Elhúzódtam tőle. – Kérlek, ne csináld ezt! – ő is sírt.
– Na, neked is tutira elmentek otthonról – mondta Luke a tesómnak. – Menjünk – ragadta meg a felkaromat, és elkezdett kivonszolni az épületből. Calum pár percig még farkasszemet nézett Ray-jel, aztán ő is csatlakozott hozzánk. Ahogy kiértünk a kapitányság elé, úrrá lett rajtam a remegés. Úgy éreztem magam, mintha mínusz hatezer fok lenne, libabőr kínzott, a könnyeim eleredtek. Éreztem, hogy Luke közeledik felém, már épp körülfont volna a karjaival, Calum azonban ekkor rontott ki az ajtón.
– Törpilla! – kiáltotta el magát, és egyből magához húzott. Olyan szorosan ölelt, ahogy csak nagyon ritkán. Legutóbb talán apa halálakor. Szilárdan tartott erős karjaiban, miközben a hajamat simogatta, és puszikat nyomott a fejem búbjára. Biztonságban éreztem magam, hosszú idő óta először.

– Addig maradsz itt, amíg csak szeretnél, Chrissy – ült le mellém a kanapéra Mrs. Hood, és egy bögre teát rakott le elém a dohányzóasztalra. – Borzasztó, ami ma történt.
– Elképesztő, hogy még mindig nem hisz neked Debbie és Pearl – csóválta a fejét Mr. Hood. – David forog a sírjában – tette hozzá, mire összeszorult a torkom.
– Apa – mordult fel Calum.
– Igaz, ne haragudj, Chrissy – sütötte le a szemét bűntudatosan. – És természetesen nyugodtan itt maradhatsz, ameddig csak szeretnél.
– Nagyon köszönöm – kortyoltam bele a teámba. – De nem akarok a terhetekre lenni.
– Ez nem erről szól – csóválta a fejét Mrs. Hood. – Biztonságban kell lenned. Nyugalomban, hogy készülhess az érettségire, a felvételire... Nem fogom megengedni, hogy hazaköltözz, Chrissy, amíg nem rendeződik a dolog Ray-jel! – jelentette ki ellentmondást nem tűrően. Calum és az apukája vadul bólogattak. Nem tudtam, mit kellene mondanom. Csak ültem ott, azon a kanapén, amit azóta ismerek, hogy az eszemet tudom, azokkal az emberekkel, akiket azóta ismerek, hogy az eszemet tudom, és most ők mentik meg az életemet. Odahajoltam Mrs. Hood-hoz, és úgy öleltem meg, hogy abban minden benne legyen: a hálám, a köszönetem, mindenem. Mrs. Hood olyan szorosan viszonozta az ölelésemet, ahogy a fia szokta. Nem sokkal később már Calum és az apukája is csatlakozott hozzánk, és egy nagy, közös ölelésben forrtunk össze.
– Ebben a családban mindig lesz helyed, Chrissy – szólalt meg Mr. Hood, miután szétrebbentünk. Hálásan pislogtam, remélve, hogy a könnyeim visszakoznak.
– Na – köszörülte meg a torkát Mrs. Hood. – készítek vacsorát.
– Mi felmegyünk – ragadta meg a csuklómat Calum, és felhúzott maga után a szobájába. Leültem a kanapéra, ami hivatalosan is az ágyammá avanzsált, Calum pedig velem szemben helyezkedett el, az ágyán. – Jól vagy? – kérdezte, kis idő elteltével. Sejtettem, hogy valami célja van azzal, hogy kettesben akart maradni velem. Ott, abban a pillanatban annyira szerettem őt, hogy legszívesebben megcsókoltam volna. Na, azt mondjuk kétlem, hogy értékelték volna a szülei. Vagy Courtney. Vagy ő.
– Most már igen – bólintottam. – Köszönöm, hogy végig ott voltál velem.
– Nem csak én voltam ott, Törpilla – vetett rám egy gyors pillantást. – Hanem Luke is.
– Hát ezt nem igazán értem – ráncoltam a homlokomat. – Még a kihallgatáskor is azt mondta, hogy hisztis hülye picsa vagyok.
– Ha annyira utálna, szerinted a rendőrségen töltötte volna miattad a szombat délutánját? – billentette oldalra a fejét Calum.
– Mire gondolsz? – húztam össze résnyire a szemeimet. – Mindig így nézel, amikor valamit túlgondolsz.
– Semmi, semmi – rázta a fejét. – Csak nem szeretném, ha te gondolnád túl ezt az egészet Luke-kal.
– Miről beszélsz? – buggyant ki belőlem a nevetés. – Luke Hemmings-nél csak Ray nagyobb seggfej – forgattam a szemem.
– Ismerlek, Törpilla. Ha valaki szépen néz rád, már hozzámennél feleségül – sóhajtotta Calum.
– És ezt mégis melyik nem létező kapcsolatomból szűrted le? – horkantottam fel. – Luke különben sem kedvel túlzottan, úgyhogy kétlem, hogy ettől tartanod kellene.
– Luke is fiúból van, Törpilla – motyogta Calum. Elfintorodtam, de úgy döntöttem, nem mondok semmit Calum idióta képzelgéseire. Csak hagytam, hogy lerángasson magával a tengerpartra, amíg az anyukája elkészítette a kaját. Hosszú ideje először vacsoráztam egy családban.

Hétfő reggelig sem sikerült teljesen kiheverni, hogy két nap alatt több minden történt az életemben, mint az elmúlt tizennyolc évben, de azért magamra erőltettem némi magabiztosságot, ahogy a gimi felé lépkedtem. Calum mellettem sétálva rugdosott egy kavicsot, kábé a házuktól. Betty, Debbie, sőt, talán még Courtney is tutira megőrült volna tőle, én azonban már hozzászoktam. Calum mindig ügyköd valamit, nem szereti az üresjáratokat. Útközben arról faggatott, hogy mi a tervem délutánra, és szinte lecövekelt, amikor közöltem vele, hogy tanulnom kell.
– De... Te okos vagy – meredt rám értetlenül Calum, a kavicsot a jobb talpa alatt tartva.
– Nem értem – fordultam vissza.
– Neked nem kell tanulni – csóválta a fejét. Próbáltam visszatartani a nevetést, de Calum rezzenéstelen arcát látva nem sikerült.
– Szerinted azért vagyok jó tanuló, mert délutánonként ülök a szobádban?
– Azért kérdeztelek, mert a bandával lecsekkolunk egy klubot, ahol esetleg játszhatnánk – indult meg újra Calum, a kavicsot maga előtt rugdosva.
– Hétfő délután? – ráncoltam a homlokomat.
– Ja.
– Tuti, hogy ez jó ötlet? Mit szólnak a szüleid? – vettem fel vele a lépést ismét.
– Fényes nappal megyünk egy tök normális klubba. Nem sztriptízbárba hétköznap éjjel – röhögött Calum.
– Jó, igaz – sóhajtottam. Calum lefékezett a zebra előtt, ami egyenesen átvezetett a gimihez. Amíg azt vártuk, hogy zöldre váltson a lámpa, lehajolt, és felvette a kavicsot. Calum felé fordultam, hogy tovább faggassam a délutáni klublátogatásról, de az arca váratlanul felderült, a szeme csillogni kezdett, és széles vigyorra húzódott a szája. Inkább visszanyeltem a kérdéseimet, és követtem a tekintetét az enyémmel. A túloldalon a rengeteg diák között rögtön megláttam, hogy Calum Courtney-t figyeli. A lány ugyanis csinos pompomruhában fecsegett a Névtelen Banda tagjaival, és Betty-vel. Michael ezúttal zöldre festett hajjal, fehér pólóban nevetett Courtney mellett, Ash a hátizsákja pántját csavargatta a vállán, miközben a szabad kezében a telefonját forgatta. Láthatóan egy hívást, vagy egy üzenetet várt, ha tippelnem kéne, a húgomtól. Vajon tud róla, hogy Debbie Ray-jel tölti a szabadidejét? És hogy vakon megbízik abban a mocskos szemétben? Pillanat, hisz Ash nem is tudja, hogy Ray egy mocskos szemét. Ezért hiszi azt, hogy Debbie megcsalta. Eszébe sem jut, hogy a családi gondjai miatt szakított vele a tesóm. Őrület, ez a pasas mindenhová beeszi magát. A társaságban ott állt még Betty is, ő egy csinos, nyári ruhát viselt, szőke, egy copfba befont haját óvatosan lebegtette a szellő. Maga előtt összefont karokkal, mogorva, már-már ellenséges arckifejezéssel hallgatta Courtney-t. És Luke Hemmings is köztük volt. Nem volt nehéz észrevenni, mivel legalább egy fejjel mindenki fölé tornyosult. Napszemüveget és fekete, ujjatlan pólót viselt. Szőke haja tökéletesen állt, az ajakpiercingjén megcsillant a napfény, ahogy közeledtünk hozzájuk. Amint Calum meglátta Courtney-t, úgy viselkedett, mint egy eszelős. Nem látott, nem hallott, így meg sem kíséreltem hozzászólni. Csörtetett előre, átugrott egy előtte elguruló gördeszkát, kitért egy felé repülő labda elől, és egy túlságosan lehajló faágat is sikerült elkerülnie. Csak a célt látta szem előtt: Courtney Sharidan-t. Szombat délután azért mentem le a partra, hogy megemésszem a történteket. Mármint, hogy Calum láthatóan soha nem fog engem választani, főleg nem Courtney Sharidan ellenében, még akkor sem, ha a buli utáni reggel azt mondta, bárkit otthagyott volna miattam. Mert ez egész egyszerűen nem volt igaz. Courtney-t nem hagyta volna ott.
– Jó reggelt – bár jó pár lépéssel lemaradtam Calum mögött, hallottam, ahogy vidáman köszöntötte a többieket. Courtney ragyogó mosollyal üdvözölte, és egyből mellé szegődött. Calum pont abban a pillanatban karolta át a lány vállát, amikor odaértem. Betty szája megremegett, amikor találkozott a tekintetünk, én pedig magamra erőltettem egy alig hihető mosolyt, miközben köszöntem mindenkinek. Éreztem, hogy figyel valaki, és biztos voltam benne, hogy nem Calum az. A tekintetem egyből Luke-ra szegeződött, és nem is tévedtem: épp akkor tolta napszemüvegét a fejére, és tengerkék szemével engem pásztázott. Mintha azt akarta volna tudni, jól vagyok-e. Nem voltam, de neki köszönettel tartoztam.
– Luke, beszélhetnénk? – kérdeztem, kellemetlenül vékony hangon. Luke elvigyorodott, és arrébb sétált, nem törődve a többiek értetlen pillantásával. Összefonta maga előtt a karjait, kíváncsian figyelt. – Szeretném megköszönni, hogy szombaton kiálltál értem – mondtam, kerülve a tekintetét.
– Nos, meglehetősen jó érzés volt akkorát behúzni annak a baromnak, hogy betört az orra – közölte.
– Nem is tört be az orra – ráncoltam a homlokomat.
– Vérzett neki – forgatta a szemét Luke. – Had higgyem azt, hogy betörtem.
– Jó, nem vitatkozom – tettem fel a kezem védekezőn. – Calum mindent elmondott róla? – kérdeztem, jóval halkabban. Nem hiányzott, hogy bárki, aki elsétál mellettünk, meghalljon bármit is. Luke beharapta az ajkát, és elkapta rólam a tekintetét. – Szóval igen – konstatáltam. Luke nagyot sóhajtott. – Figyelj... – köszörültem meg a torkomat. Próbáltam valami olyan kifogással előállni, ami a nagyságos Luke Hemmings-nek is elegendő, hogy tartsa a száját. Amíg ezen gondolkodtam, legalább öten köszöntek rá Luke-ra. Ő unottan visszaköszönt nekik, de láthatóan rohadtul nem érdekelték.
– Nyugi – mosolyodott el újra. – Nem te leszel a fő téma a fiúöltözőben, ha ettől tartanál – hálásan pislogtam rá. Megmagyarázhatatlan könnyebbség futott végig rajtam, amiért anélkül is tudta, mire gondolok, hogy egyáltalán kimondtam volna.
– Köszönöm – hunytam le a szemem. Amikor legközelebb kinyitottam, már nem Luke, hanem Betty állt velem szemben. Elaludtam volna, vagy ezek ilyen nindzsa-mozgással rendelkeznek? Fura. Forgolódni kezdtem, Luke után kutatva, de ő már rég Michael-lel és Ash-sel sétált be a suliba. Őket követte Calum és Courtney, kézen fogva. Megborzongtam összefonódó ujjaik láttán.
– Ugye nem készülsz semmi hülyeségre? – kérdezte Betty, enyhén gyanakvó hangsúllyal. A homlokomat ráncoltam.
– Mire célzol?
– Calum és Courtney láthatóan jól kijönnek egymással – biccentett a barátnőm az ominózus pár irányába. Elszorult a torkom.
– Calum a legjobb barátom.
– Oké, akkor mégis mi megbeszélnivalód volt Luke Hemmings-szel? – vonta fel a szemöldökét Betty. Ő sem tudott a szombat délutáni programunkról, és láthatóan sem Calum, sem Luke nem szólt róla. Rosszul éreztem magam, amiért titkolózom a legjobb barátnőm előtt, de nem mondhattam el neki az igazat. Minél kevesebb ember tud Ray Jones elmebetegségéről, annál jobb. Szerettem volna kihagyni őt a kusza családi gondjaimból, és arra az a legjobb megoldás, ha nem tud róla, és kész. Belekaroltam Betty-be, úgy indultunk el a suli felé.
– Tudod, a bulin ő segített, amikor Faszkalap Harry elcibált a többiektől. Köszönetet kellett mondanom neki úgy is, hogy nem akarom minden másodpercben tarkón hányni – Betty fintorogva bólogatott, ez azt jelentette, hogy hisz nekem. Mély levegőt vettem, mielőtt beléptünk az épületbe. Debbie általában az ajtó mellett gyülekezik a barátaival az órák előtt, és féltem tőle, hogy most is ott lesz. Semmi kedvem nem volt beszélni vele, vagy a könyörgését hallgatni arról, hogy vonjam vissza a feljelentést Ray ellen. Lehet, hogy jellemtelen és szar embernek tart, de legalább nem áltatom magam azzal, hogy a mostohaapánk jó ember. A húgom azonban nem volt ott, ellenben megláttuk őt a lépcső aljánál, ahogy Ash-sel beszélget. Debbie könnyezve rázta a fejét, Ash pedig hevesen mutogatott magyarázás közben. Előbújt belőlem a védelmező nővér, és már majdnem megindultam feléjük, csakhogy Betty kitette elém a kezét, és nem engedett oda hozzájuk.
– Nagylány már, Chrissy. Képes egyedül megoldani a gondjait. Különben sem hiszem, hogy Ash-től kéne féltened – basszus, tök igaza volt. Ray jelentett valódi veszélyt a húgomra, ellene pedig már intézkedtem. Vettem egy nagy levegőt, és kikerültem őket. Nem az én dolgom. Soha nem is volt az.

Amikor a negyedik óráról, irodalomról is kicsöngettek, a gyomrom elégedetlenül kurjantott. Egész nap rettegtem az ebédszünettől, mert sejtettem, hogy ma Courtney is csatlakozik hozzánk. Érdekes módon nem idegesített a csaj, bár a kis glória hiányzik a feje felől, mégsem volt kedvem nézni, ahogy a fiúval enyeleg, akibe évek óta szerelmes vagyok. Emiatt némileg letörten gyömöszöltem bele a táskámba a füzetemet, amikor valaki megköszörülte a torkát a padom mellett. Zavartan pillantottam fel, és a középkorú, ráncos, új irodalomtanárom, Mr. Doyle állt mellettem.
– Bocsánat, hogy megzavarom, Miss Fey, de lenne egy kérésem – kezdte a tanár. A vállamra vettem a táskámat, és érdeklődve fordultam a férfi felé. Nem gyakran kérnek tőlem bármit is a tanárok, bár erről ő még biztosan nem tud, csak pénteken volt az első napja. – Biztosan hallott már az új, sportolókra vonatkozó szabályról.
– Hogy nem indulhatnak a diákolimpián ha hármas alatti az átlaguk?
– Pontosan – csettintett a nyelvével. – Van az osztályban egy bizonyos – hunyorgott rá a kezében lévő osztálynévsorra. – Lucas Bemmings.
– Hemmings – javítottam ki. Alig tudtam visszatartani a nevetést Luke teljes nevét hallva.
– Hemmings – bólintott Mr. Doyle. – Mr. Hemmings elengedhetetlen része az iskola focicsapatának, de a tanulmányi eredménye hagy némi kívánnivalót maga után.
– Igen, ezt sejtettem – húztam el a számat. Sem ő, sem a bátya nem a kiemelkedő szellemi teljesítményükről híresek. De a kinézetük, a sport és a pénz helyrebillenti a mérleget.
– Arra kérném, hogy korrepetálja Mr. Hemmings-t, és tornázzák fel az átlagát hármas fölé, hogy a csapatnak legyen esélye a diákolimpián – először azt hittem, rosszul hallok.
– Korrepetáljam irodalomból? – böktem bele a mellkasomba. – Én?
– Ön Miss Fey, ugye? – nézett le megint a kezében tartott névsorra.
– Igen, de miért pont én? – értetlenkedtem tovább.
– Az igazgató szerint ön az egyik legkevesebb pluszmunkát vállaló végzős diák. Ha szeretne tovább tanulni, muszáj társadalmi munkát végeznie. És az sem hátrány, hogy ön rendkívül jó tanuló – ó, a rohadt életbe már... Azért nem vállaltam semmit, mert a tanítási időt is alig bírtam ki, annyira kimerültem az esti balhézások és a tanulás után. De Mr. Doyle-nak igaza van. Ha be akarok jutni az egyetemre, ideje csinálnom valamit. Amúgy is tartozom Luke-nak a szombati miatt.
– Rendben – bólintottam. – Köszönöm – Mr. Doyle biccentett, és kisétált a teremből, én pedig követtem őt. A lépcsőnél váltak ketté az útjaink, ő bement a tanári szobába, én pedig a diákoktól hemzsegő lépcsőházban lerobogtam az étterembe. Vettem magamnak egy doboz cézár-salátát és egy adag sült krumplit, aztán kimentem az udvarra, ahol mindig ülni szoktunk. Ezúttal is ott voltak a többiek, Betty, Ash, Michael, Calum, Courtney és Luke is. Elindultam feléjük, de menet közben megpillantottam a néhány méterrel odébb lévő egyik asztalnál ülő Debbie-t a barátnőivel. A húgom szúrós szemekkel figyelte az asztalunkat, meg engem is. Még ő van felháborodva? Ash-sel is ő szakított, és engem is ő bántott meg, amit csak fokozott azzal, hogy nem hisz nekem Ray-jel szemben. Pedig, egek, látta, ahogy homokot töm a számba! Úgy döntöttem, nem érdekel, hogy a tesóm mit gondol, így felszegett állal odasétáltam az asztalunkhoz, és ledobtam a tálcámat Betty és Calum közé.
– Luke, beszélhetnénk? – biccentettem. Luke meglepetten dobta vissza a sült krumplit a tálcájára, amit megenni készült, lesöpörte a tenyereit, és sóhajtozva feltápászkodott. A tekintetem találkozott Calum-éval, aki némán üzente, hogy „mi a fene történik?", de csak vállat vontam. Calum átkarolta Courtney-t, és kivett egy falat csirkehúst a lány ebédjéből. Kicsit távolabb sétáltunk, ahol egyik asztaltársaság sem hallhatta a beszélgetésünket.
– Figyelj, ha még mindig hálálkodni akarsz, van nálam óvszer, és üres a biosz szertár... – vágta csípőre a kezeit. Grimaszolva válaszoltam.
– Rohadt undorító vagy – jegyeztem meg, mire Luke büszkén elvigyorodott. – Mikor vagy szabad? – tértem rögtön a tárgyra. Kicsit jobban is átgondolhattam volna a megfogalmazást, mert Luke félreértette.
– Mondjuk most? – húzogatta a szemöldökét.
– Ó, egek – temettem a tenyerembe az arcomat. – Mr. Doyle megkért, hogy segítsek neked tanulni irodalomból, hogy indulhass a diákolimpián.
– Ki a franc az a Mr. Doyle? – hunyorgott Luke.
– Az új irodalomtanár – forgattam a szemem. – Nézd, nekem kellenek a pluszkreditek, neked meg a jobb átlag. Akár segíthetnénk is egymásnak. A rendőrségen amúgy is a barátodnak neveztél – mosolyodtam el. Luke torkán mintha megakadt volna a szó, dadogva válaszolt.
– Ott azt mondtam, hogy egy hisztis, hülye picsa vagy.
– De ennek ellenére a barátod – cukkoltam. Luke szeme megrebbent, végül elkapta a tekintetét, és nagyot sóhajtott.
– Jó, legyen.
– Szuper, ma délután kezdünk – veregettem meg a vállát. Már épp elindultam volna, vissza az asztalhoz, csakhogy Luke elkapta a csuklómat, és elém ugrott.
– Várj, ma nem jó, egy klubot nézünk meg a bandával.
– Luke, alig egy hónap van a diákolimpiáig – meredtem rá. – Ha komolyan gondolod, akkor el kell kezdeni tanulni – színpadiasan a csuklómra pillantottam, mintha az órámat ellenőrizném. – kábé most.
– Nem azért fogok lemaradni a meccsekről, mert holnap kezdünk tanulni, nem pedig ma – csóválta a fejét Luke.
– Hány kötelezőt olvastál el eddig? – fontam össze magam előtt a karjaimat. Luke behúzta a nyakát, ez pedig elegendő válasz volt. – Remek, akkor ezt megbeszéltük. Ma olvasol, holnap elemzünk – én ezzel lezártnak tekintettem a témát, és visszasétáltam az asztalhoz. A fenekem épp elérte a padot Betty és Calum között, amikor Luke odaért, és fennhangon vitázni kezdett.
– Kurvára nem fogok neked semmilyen szart elolvasni, Fey.
– Ha azt akarod, hogy segítsek, akkor kurvára el fogod olvasni, Hemmings – válaszoltam neki, miközben bedobtam egy szem sült krumplit a számba.
– Ácsi, miről van szó? – kapkodta a fejét Calum.
– Ti mit bizniszeltek mindenki háta mögött? – kérdezte, résnyire összehúzott szemekkel Michael.
– Segítek Luke-nak tanulni, hogy indulhasson a diákolimpián – mondtam, mire Luke-tól kaptam egy adag szemmel ölést.
– Nincs szükségem a segítségedre – szűrte a szavakat a fogai között.
– Valóban? – fontam össze az ujjaimat. – Akkor sok sikert, Seggfej Hemmings – morogtam. Luke levágódott a helyére, és olyan dühösen kezdte enni a hamburgerét, hogy szinte megsajnáltam szegény hamburgerzsemlét. Percekre csend telepedett a társaságra, amit végül Betty tört meg.
– Amúgy nektek mi bajotok egymással? – kérdezte, felváltva pillantva rám és Luke-ra. Luke olyan dühösen nézett rám, hogy kábé felgyulladtam.
– Kérdezd a tanítónénit – morogta Luke.
– Vagy a seggfejt – vágtam vissza, szörnyen felnőttesen. A többiek értetlenül pislogtak, Luke és én pedig farkasszemet néztünk egymással.
– Most mi van? – kérdezte zavartan Calum. – Miért nem akarod, hogy Törpilla segítsen neked? – fordult Luke felé.
– Tudod ki fog kötelezőket olvasgatni – csattant fel Luke.
– Mindenki, aki érettségizni szeretne – szólalt meg Courtney. Betty totál ledöbbenten nézett a pompomlányra, őt nyilván meglepte, hogy Courtney nem olyan butuska, mint első blikkre tűnik.
– Meg focizni a diákolimpián – tettem hozzá. Luke kiöltötte rám a nyelvét, és dühösen evett tovább.
– Oké, miért nem jössz el te is velünk délután, Chrissy? – javasolta Michael. – Megnéznéd a klubot, aztán addig ugrálhatnál Luke golyóin, amíg el nem olvassa a könyveket.
– Na az holtbiztos, hogy Fey csak azután fog a golyóimon ugrálni, hogy kinyúltam – mondta Luke.
– Addig állj fél lábon, amíg én a te golyóidon akarok ugrálni – fontam össze magam előtt a karjaimat. Luke fintorgott, Calum meg krákogva kérte, hogy váltsunk témát.
– Nekem lenne egy kérdésem – tette fel a kezét Courtney. Mindannyian ránéztünk, Betty a szokásos ellenséges pillantása helyett jóval érdeklődőbben figyelt társaságunk újdonsült tagjára. – Mi történt köztetek, Ash? – biccentett a másik asztalnál ülő Debbie felé. Ash lesütötte a szemét. – Szakítottatok?
– Aha – felelte Ash szűkszavúan, és nyelni kezdte a zöld palackjába töltött vizet, feltűnően gyorsan és mohón. Láthatóan újabb témaváltásra volt szükség.
– És ti most együtt vagytok? – dobta be az új témát Luke, Calum-ra és Courtney-re célozva. Szúrós tekintettel pillantottam rá, ő pedig egy elégedett vigyorral válaszolt. A szemét dög! Pontosan tudja, hogy mit érzek Calum iránt, ezt világosan a tudtomra is hozta, mégis ezzel jön? Micsoda hátba támadás! A sértettségemtől függetlenül baromi kíváncsi voltam a válaszra. Calum közelebb hajolt Courtney-hez, az orrát hozzáérintette a lány arcához, és mindketten úgy mosolyogtak, mintha megmentették volna a világot. De nem feleltek.
– Szóval? – doboltam az ujjaimmal az asztallapon. A reakcióm kissé követelőző, heves volt, ezért mindenki felém fordult, és értetlenül meredtek rám. Na jó, nem mindenki, Betty és Luke ugyanis tisztában voltak az érzéseimmel. Luke csak vigyorgott, Betty azonban azt üzente némán, hogy „ne csináld, Chrissy, ne!". Amint eljutott a tudatomig, hogy nem túl baráti hangszínt ütöttem meg, igyekeztem korrigálni. A torkomat köszörülve folytattam. – Vagyis, izé... Akkor együtt vagytok? – Calum a homlokát ráncolva válaszolt.
– Ismerkedünk.
– És azt a dugással kell kezdeni? – röhögte el magát Luke, miközben belekortyolt a kólájába.
– Kezdhettem volna azzal is, hogy sértegetem, de úgy tűnik, eltérő a csajozási technikánk – vetette oda neki Calum. Luke szólásra nyitotta a száját, de a csengő éles hangja hasított a levegőbe. Mindannyian nehézkesen sóhajtottunk fel, és kezdtünk szedelőzködni.
– Akkor délután velünk jössz, Chrissy? – kérdezte Michael, miközben az asztal melletti kukába dobta a szalvétáját.
– Nem hiszem. Tanulnom kell – vontam vállat.
– Meg tanítanod is, mi? – vigyorgott tovább Michael.
– Azt is kéne, ha a tanítvány nem egy seggfej lenne – válaszoltam fennhangon. Luke épp ekkor ért mellém, és egészen véletlenül nekiütközött a válla az enyémnek.
– A klubhelyiség csekkolása után edzésem lesz, de este tanulhatunk, ha nagyon akarod – mondta Luke úgy, mintha ő tenne szívességet nekem.
– Ha nagyon akarom? – fékeztem le a hömpölygő tömegben. – Emlékeztetnélek, hogy ez első sorban a te érdeked – Luke is visszafordult, és odacsörtetett hozzám. A többiek közben elvegyültek, már egyiküket sem láttam.
– Semmi kedvem ezer éve halott emberek ezer évvel ezelőtt aktuális könyveit bújni... hát, bármi más helyett – ráncolta a homlokát.
– Az ezer éve halott emberek ezer évvel ezelőtt aktuális könyvei jelentik a belépődet a diákolimpiára – fontam össze magam előtt a karjaimat. Luke mély levegőt vett, és a plafonra szegezett tekintettel válaszolt.
– Este, a klubhelyiség és az edzés után.
Szóval, így történt, hogy tanulás helyett egy klubhelyiségben, később pedig a suli focipályáján találtam magam.

– Nem hiszem el, hogy itt vagy! – fékezett le a lelátó mellett Betty. Felpillantottam rá a matekleckémből, és kisimítottam egy, a laza kontyomból elszabaduló hajtincset a szememből. A lelátós focipálya a suli épületkomplexumának legtúlsó oldalán van, csak a délutáni edzések és a meccsek kedvéért nyitják ki. Ilyenkor azonban szabad a bejárás, úgyhogy a Névtelen Banda koncerthelyszínének lecsekkolása után elkísértem Luke-ot a fociedzésére. A suli csapatai mind egyszerre elférnek a hodály pályán, így Betty atlétika- és Courtney pompomedzése is akkor volt, amikor Luke rugdosta a labdát. A klubhelyiség amúgy egész tűrhető volt, tényleg nem egy lepukkant lebuj volt, minden igényesnek tűnt és a színpad is rendben volt. Az ügyvezető profi és kedves volt, nem látszott, hogy ki akarná használni a srácokat. Meg is egyeztek, hogy a téliszünet előtti nagy bulin, kábé egy hónap múlva fellépnek. Calum szerint ez bőven elég idő nekik, hogy mindent begyakoroljanak. Miután mindent megbeszéltek a férfival, ettünk egy fagyit, és annyi irányba mentünk, ahányan voltunk. Calum és Courtney együtt folytatták a délutánt Courtney edzéséig, Luke és én pedig a pályára mentünk. Luke kocsijával utaztunk, menet közben kábé egy szót sem szóltunk egymáshoz. Luke talán egyszer említette, hogy semmi kedve hülye kötelezőket olvasni, de nem reagáltam rá. A fociedzés kezdődött a legkorábban, így sokáig csak a futkározó srácok kerültek a látószögembe, miközben a matekkönyvemet lapozgattam. Luke néha odapillantott rám, de összességében rohadtul nem érdekelte, mit csinálok. Mire a fiúk bemelegítettek, megjelent a többi csapat is: Courtney, aki vidáman odaintegetett nekem, és Betty, aki kiszúrta, hogy Courtney üdvözölt engem, ezért csak azután intett, hogy szigorúan végigmérte a pompomvezért. Nem sokkal később a legjobb barátnőm már legalább száz kört lefutott, és az edzőjétől kapott pár percnyi pihenőt, amit velem beszélgetve tervezett eltölteni.
– Ennyire szokatlan látvány vagyok? – nevettem el magam.
– Itt? – mutatott körbe Betty, a sportpályára célozva. – Igen.
– Luke-ot várom – biccentettem az éppen gólpasszt leadó srác felé. Betty követte a tekintetével az enyémet.
– Tanultok délután?
– Elvileg – húztam el a számat. – Kábé negyvenszer mondta el napközben, hogy semmi kedve kötelezőket olvasni, úgyhogy vannak kétségeim.
– Szerintem te tudsz hatni rá – kacsintott Betty, majd folytatta a futást, mivel az edzője ráüvöltött, hogy lejárt a szünete. Szerettem volna megkérdezni, mire gondol konkrétan, de mire egyáltalán megfogalmazódott bennem a mondat, Betty már a pálya túloldalán járt. Hiába, a legjobb barátnőm az atlétikacsapat sztárja.
Mire a fociedző sípjának éles hangja belehasított a levegőbe, sikerült befejeznem a matekházit, így nyugodt lelkiismerettel szentelhettem Luke-nak a délutánomat. A fiúk izzadtan vetették le a pólójukat az öltöző felé menet, köztük a drágalátos tanulópartnerem is. Mindenhová igyekeztem nézni, csak rá nem. Pedig a kidolgozott, kockás hasa igencsak vonzotta a női tekinteteket. Becsuktam a matekkönyvemet, és épp belecsúsztattam a táskámba, amikor Luke odakocogott a lelátóhoz, és felkönyökölt a korlátra, a pólóját a vállára dobva.
– Na, még mindig nem adtad fel, Fey? – kérdezte. Fura, még csak nem is lihegett, pedig még nézni is fárasztó volt az edzésüket.
– Javítani fogsz a jegyeiden, Hemmings, ha addig élek is – álltam fel, és lesétáltam azt az egy lépcsőfokot, ami elválasztott a korláttól. Egészen közel kerültem Luke-hoz, és megnyugodtam, amikor egy aprócska izzadságcseppet fedeztem fel a homlokán. Ezek szerint, ő is emberből van.
– Lehet, hogy tényleg csak addig élsz – kiáltott oda Betty, amikor épp elfutott mellettünk. Luke ránézett, de nem reagált semmit a barátnőmnek.
– Kábé negyedóra, és kész vagyok.
– Oké, jó lesz a Tom's? – nyúltam vissza a táskámért. A Tom's egy kedvelt találkozóhely a suli mögötti utcában, kicsi, nagyon családias kávézó, az egyik évfolyamtársunk családjáé. Sokan tanulnak ott, mert a kávé szuper, a hely meg csendes. Luke elhúzta a száját.
– Menjünk inkább hozzánk. Úgyis otthon van az összes cuccom – lökte el magát a korláttól, és futva csatlakozott az utolsókén kullogó csapattársaihoz. Én totál ledöbbenve, mozdulatlanul meredtem izmos hátára. Mégis hogy képzeli ezt? Csak úgy besétálok a kacsalábon forgó palotájába? Mi van, ha otthon lesznek a szülei? Vagy a bátyja? Mit fog nekik mondani? Nagyon nem egy súlycsoport vagyunk, tekintve, hogy a legjobb barátomnál lakok, az anyám meg vakon szerelmes egy elmebeteg, agresszív állatba. Basszus, még ebédet is csak azért tudok venni magamnak, mert az apám a vagyona egy részét külön tartotta, és végrendelkezett róla, így a fele Debbie takarékszámláján landolt, a fele pedig az enyémen. Debbie még csak tizenöt éves, ő nem férhet hozzá a sajátjához, én azonban néhány hónapja, amikor betöltöttem a tizennyolcat, megkaptam a számla tulajdonjogát. Még szerencse, hogy az erről értesítő levelet előbb találtam meg én, mint anya, vagy Ray. A pénz elég a mindennapi kiadásaimra jó pár évig, sőt, egy viszonylag nagyobb összeget direkt elkülönítettem a tandíjamra, ha esetleg nem kapnék ösztöndíjat, de arra kevés, hogy lakást béreljek. Főleg, mert Sydney-ben huszonegy éves kor alatt nem adnak ki lakást, csak szülői beleegyezéssel. Amim nekem nincs.
Negyedóra elteltével elköszöntem Betty-től és Courtney-től (ami szörnyen fura volt, még meg is ölelt a pompomjaival a kezében), majd elsétáltam a fiúöltöző elé. A srácok sorra vágták ki az ajtót, néhányan észre sem vettek, néhányan odaköszöntek, és egy tag még füttyentett is, Luke azonban pont mögötte érkezett, és jókorát sózott a tarkójára.
– Mehetünk? – lépett oda hozzám Luke unottan. Bólintottam, és követtem őt a sportpálya mögötti parkolóhoz, ahol Luke megállt a BMW-jével. Beültem az anyósülésbe, és ahogy Luke elindította a motort, egyre inkább fokozódott bennem a feszültség. – Mi bajod? – kérdezte, amikor futó pillantást vetett rám, miközben kikanyarodott a parkolóból.
– Semmi – fontam össze magam előtt a karjaimat. Egek, ugye nem kell összefutnom a családjával? – Tuti nem jó a Tom's? – köszörültem meg a torkom, amikor elhaladtunk a kávézó mellett. Luke arca grimaszba torzult.
– Attól vagy ideges, hogy hozzám megyünk?
– Dehogy – tagadtam egyből. – Csak szeretem a jó kávét – ködösítettem tovább. Luke elvigyorodott.
– Ha szépen kérsz, Fey, én is főzök neked kávét.
– A végén még megmérgezel – morogtam.
– Ha sokat cseszegetsz a hülye kötelezőkkel, nincs kizárva – biccentett.
– Egyre nyugodtabb vagyok, kösz.
– Nincs mit – Luke kitette az indexet, és rákanyarodott a partmenti útra. Normál esetben szeretem figyelni a vizet, ezúttal azonban képtelen voltam arra nézni.
– Ugye tudod, hogy muszáj lesz valamennyit elolvasnod belőlük? – köszörültem meg a torkomat.
– Nem lehetne, hogy elmondod, kábé miről szól? – fintorgott Luke.
– Korrepetállak, Hemmings, nem megcsinálom helyetted a kemény melót.
– Akkor most már biztos, hogy mérget kell tennem a kávédba.
Remegő végtagokkal szálltam ki a kocsiból, amikor Luke megállt a házuk előtt. Ő olyan lazán viselkedett, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Dobálta a slusszkulcsát, unottan keresgélte a lakáskulcsát, és közben hátra sem nézett, hogy velem mi van. Kábé akkorra értem oda, amikor Luke benyitott a palotájukba. Biccentett, hogy kövessem, én pedig megtettem, de legszívesebben sikoltva rohantam volna el innen. A ház belülről még csillogóbb volt, mint kívülről. A bejárat a nappaliba nyílt, ami akkora volt, mint nálunk az egész ház. Fehér kőpadló borította a talajt, fehér bőrkanapéval, fehér szőnyeggel, és egy hatalmas tévével. Basszus, még a csillár is kristályból volt! A nappaliból indult egy elegáns lépcső az emeletre, balról pedig a konyha nyílt. Luke ledobta a cuccát a kanapéra, és a konyhába csörtetett be, én azonban szájtátva fordultam körbe. Csak akkor tűnt fel, hogy a bejárat mellett egy hatalmas, klasszikus zongora állt.
– Beszarok – csúszott ki a számon. Szerencsére Luke nem hallotta meg. A konyhában szöszölni kezdett valamit, úgyhogy csatlakoztam hozzá, mert az azért elég furán vette volna ki magát, ha tovább bámészkodok a nappalijukban. A konyha még nagyobb luxusnak örvendett, óriási, márványlappal fedett konyhasziget középen, drága gépek, rozsdamentes acél mindenhol. Luke épp egy pohár narancslevet ivott, és a palackot felém tartotta, azt hiszem, az ő nyelvén ez azt jelentette, hogy kérek-e. Megráztam a fejem. – Ti hol szoktatok enni? Úgy értem – köszörültem meg a torkomat, amikor leesett, hogy kicsit túl indiszkrét voltam. – nem láttam sehol étkezőasztalt – Luke visszarakta a narancslevet a hűtőbe.
– A szüleimnek nem igazán van ideje közösen enni.
– Ja, persze – csettintettem a nyelvemmel. – Üzletemberek, igaz?
– Mondhatni – bólintott.
– Ez úgy hangzott, mintha Sydney maffiacsaládja lennétek, és te igyekeznél titkolózni – nevettem el magam. Luke közelebb jött hozzám, és kissé lehajolt, hogy egy vonalba kerüljön az arcunk.
– Ha elmondanám az igazat, meg kellene öljelek – suttogta vészjóslóan.
– Amúgy is mérget akartál tenni a kávémba, nem? – mondtam, mire Luke elmosolyodott, és felegyenesedett.
– Na – csapta össze a tenyerét. – Mivel kezdünk? Megnézed, milyen a helyesírásom?
– Nem egészen – nyúltam bele a táskámba, és kivettem belőle Thomas Alexander Browne Robbery Under Arms című könyvét. Luke mindkét szemöldöke a holdig szaladt.
– Tök kizárt – jelentette ki határozottan.
– Luke, olvasd el szépen az első fejezetet – nyújtottam felé a kötetet.
– Biztos, hogy nem – hátrált egy lépést Luke.
– Egyetlen fejezetről van szó, nem egy könyvtárról! – forgattam a szemem. Luke arca lefehéredett.
– Mi értelme ennek? – rázta a fejét. – Baromság az egész.
– Luke, muszáj elolvasnod ahhoz, hogy javíts a jegyeiden – traktáltam. Luke tovább hátrált, amíg el nem érte a konyhapultot.
– Hagyjál már!
– Luke! – csattantam fel, és odasétáltam hozzá. – Egy fejezet. Kérlek! – szorítottam hozzá a könyvet a mellkasához. Luke fintorogva nézte a kötetet, aztán hitetlenül pislogott rám.
– Nem.
– A diákolimpiáról van szó – sóhajtottam. – A csapat fontos neked, nem?
– De – felelte kis idő múltán. – De én Luke Hemmings vagyok. Az edző nem fogja megengedni, hogy kimaradjak – vigyorodott el.
– Az edződ is egyetértett a szabállyal – emlékeztettem. A fülest Betty-től kaptam, és ő nem szokott fals infókat továbbadni. – Nem fog kivételezni veled – Luke beharapta az alsó ajkát, ami, basszus, ilyen közelről... Oké, szexi volt. Nagyon. Elkaptam a tekintetemet, és hátráltam egy lépést. Vagyis, annyit, ameddig bele nem ütköztem a konyhaszigetbe. Emiatt a könyv a földre pottyant, mert neki persze esze ágában sem volt megfogni. Luke észrevette a zavartságomat, és tovább szélesedett a mosolya. – Megijedtél tőlem, Fey?
– Persze – krákogtam. – Hisz maffiatag vagy, és beígértél nekem egy gyilkosságot – motyogtam. Luke vállat vont, majd közelebb lépett hozzám, és a két kezével a konyhaszigeten támaszkodott meg, így kvázi átölelve engem.
– Ha jókislány leszel – a fülemhez hajolva folytatta. – talán megkímélem az életedet.
– Ó, elnézést – hallottunk meg egy hangot a konyhaajtóból. Úgy rebbentünk szét, mintha bármi rossz közben rajtakaptak volna minket. Egy kedves arcú, középkorú nő érkezett, rövid, vörös frizurával. Alacsony volt, még nálam is alacsonyabb. – Nem tudtam, hogy vendéget hozol ma ide – mondta a nő Luke-nak, miközben feltett két teli szatyrot a pultra. Elkezdett kipakolni belőle, és percek alatt teljesen feltöltötte a hűtőt. Fura volt, először azt hittem, ő Luke és James, Luke bátyjának az anyukája, de egy szörnyen menő üzletasszonyt valahogy másképp képzelek el. Ráadásul az sem elhanyagolható, hogy ez a hölgy még nálam is kisebb volt, ami nem kis teljesítmény. Mégis hogy szülhetett volna két langaléta fiút?
– Charlotte, ő itt Christina Fey, segít nekem... – Luke rám pillantott, mintha segítséget akarna kérni.
– Tanulni – vágtam rá. A nő, mint kiderült, Charlotte, elmosolyodott, és odalépett hozzám.
– Nagyon örülök, Christina! Charlotte Grayer vagyok, Luke... – ezúttal Charlotte pislogott tanácstalanul Luke irányába.
– A család közeli barátja – mondta Luke. – Fey, menjünk tanulni – hajolt le Luke a könyvért. Láthatóan szabadulni akart a szituációból.
– Valójában a bejárónő vagyok – dőlt neki a hűtőnek Charlotte. Luke lehunyta a szemét, és nagyot sóhajtott.
– Fey, induljunk.
– Rá se ránts, mindig ilyen – legyintett mosolyogva Charlotte.
– Tudom – bólintottam. – Ha arra kéri, hogy a kávémba tegyen ciánt, kérem, gondolja át! – suttogtam, mire Charlotte felnevetett.
– Luke, kedvelem ezt a leányzót!
– Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag ezzel mindenki így van – ragadta meg a csuklómat Luke, és kirángatott maga után a nappaliba. Ami inkább beillett egy ötcsillagos hotel halljának, de mindegy.
– Jaj, Luke, itt maradt egy könyv! – szaladt utánunk Charlotte, kezében a Robbery Under Arms-szal. Luke vonásai leplezetlen fintorba fordultak át, én azonban hálásan pislogva vettem el a könyvet Charlotte-tól.
– Köszönjük!
– Örök hála – morogta Luke. – Gyerünk, Fey, a szobámban folytatjuk – biccentett, és mielőtt a lehető legkisebb mértékben tiltakozhattam volna, Luke már az emeleten is volt. Tanácstalanul bámultam a fehér, láthatóan rendkívül piha szőnyeggel beborított lépcsőfokokat, és az elegáns, fehér korlátot. Jó öt percen keresztül magamban cifra szavakkal illettem Mr. Doyle-t, Luke-ot, és mindenkit, akinek köze volt ennek a rohadt szabálynak az elfogadásához. – Máris beijedtél, Fey? – kiáltott le, feltehetően a szobájából Luke. Bassza meg! Most vagy bemerészkedek az oroszlán barlangjába, és könyörgök neki, hogy legalább nyissa ki azt a nyavalyás kötelezőt, vagy kisétálok innen, megmarad a méltóságom, de se egyetemre nem mehetek, se a suli nem nyeri meg a bajnokságot, hiszen Luke nem játszhat. Fantasztikus kilátások. Sóhajtva elindultam felfelé, minden lépcsőfoknál egyre inkább remegett a térdem. Fogalmam sincs, mi váltotta ki ezt a reakciót, de nagyon kellemetlenül éreztem magam, amikor az emeleten lévő több ajtó közül gőzöm sem volt, hová kéne benyitom. Mi van, ha itthon van James, és valami kínos szituban zavarom meg? Egek, tojáshéjon táncolok, és holtbiztos, hogy el fogok esni. Minden mindegy alapon benyitottam a lépcsősorral szembeni ajtón, és magam is meglepődtem, hogy elsőre eltaláltam. Luke szobája maga volt a káosz, zoknik, pólók és mezek hevertek mindenfelé, ő maga pedig a hatalmas franciaágyán feküdt, és a tévéjéhez kötött xboxot nyomkodta. Odaraktam mellé a könyvet, én pedig körülnéztem, hol ülhetnék addig, amíg ő elolvas egy fejezetet. Megláttam a sarokban egy fotelnek kinéző dolgot, ami tele volt szórva Luke ruháival.
– Aggódnom kéne, hogy elkapok itt valamit? – kérdeztem fintorogva, miközben arrébb toltam néhány cuccát. Luke sóhajtva megállította a játékot, és feljebb tornázta magát az ágyán. A kezébe vette a könyvet, és kinyitotta. Ahogy beültem a fotelbe, elégedetten konstatáltam, hogy végre hatással voltam Luke Hemmings-re, és elkezdett olvasni. Elővettem a törikönyvemet, és én is a tanulással foglalkoztam. Nagyjából húsz percet bírtunk így, csakhogy ekkor feltűnt, hogy...– Te húsz perce ugyanazt az oldalt olvasod? – ráncoltam a homlokomat. Luke nem nézett fel, miközben válaszolt.
– Neked tényleg annyira unalmas az életed, hogy azt figyeled, ahogy olvasok?
– Kapd be – vágtam rá kapásból. Luke látványosan lapozott egyet a könyvben.
– Ó, az esetedben ez nem opció, ha jól sejtem.
– Luke, most meg két másodperc alatt elolvastál két oldalt? – tettem félre a könyvemet. Luke ekkor méltóztatott rám nézni.
– Nyugodtan elmehetsz, Fey, és majd holnap beszámolok.
– Luke – felálltam, és odamentem az ágyához. Egy darabig vacilláltam, de végül leültem mellé, az ágy szélére. – Ez a könyv nem annyira rossz, esküszöm. Szerintem tetszene, ha rávennéd magad. Hidd el, olvasni nem olyan unalmas, mint ahogy azt a fiúöltözőben hangoztatják.
– Te is szeretsz olvasni, ez pedig bőven elég bizonyíték arra, hogy az olvasás unalmas – közölte rezzenéstelen arccal. Annyira meglepődtem az újabb bunkó beszólásán, hogy szinte megszédültem. Az elmúlt kis időben csak egy alap csipkelődés zajlott köztünk, ez a beszólása azonban komolynak tűnt. Ekkor döntöttem el, hogy az önbecsülésem fontosabb, mint az egyetemi jelentkezésem, és a suli focicsapata, úgyhogy szó nélkül felálltam, és az ajtóhoz mentem. – Ne már, Fey – sóhajtotta Luke unottan. – Gyere vissza.
– Nem – ráztam a fejem, a küszöbön állva. – Olvasd el, írj róla egy esszét, és add be Mr. Doyle-nak. Én itt befejeztem – mondtam, és meg sem várva a reakcióját, letrappoltam a lépcsőn. Elköszöntem a konyhában takarító Charlotte-tól, és már rohantam is vissza Calum-ékhoz. Annyira megkönnyebbültem, amikor kiléptem abból a hodály palotából, mintha egy tonnás kő gurult volna le a mellkasomról. A helyzet az, hogy csak akkor lehet segíteni valakin, ha akarja.

Aznap nem tartott próbát a Névtelen Banda, a klubhely-keresést betudták a kötelező közös programnak, úgyhogy vacsora után ráérősen pakolgattam Mrs. Hood-dal a konyhában. Calum akkor csörtetett be a helyiségbe, amikor már az utolsó tányért is elraktam, és arról beszélgettünk Calum anyukájával, hogy az új, sportolókra vonatkozó szabály milyen hatással lesz a suli sportteljesítményére.
– Ugorjunk le a partra, Törpilla – biccentett Calum az ajtóban megállva. Becsuktam a szekrény ajtaját, és már úton is voltunk a tenger felé. Egy lenge nyári ruhában indultam el, sem a telefonom, sem más nem volt nálam. Csak én, és a legjobb barátom. Igaz, hogy osztozunk a szobáján, mégis régen voltunk kettesben úgy, hogy volt lehetőségünk beszélgetni, és nem ájuldoztunk a fáradtságtól.
– Örülök, hogy megegyeztetek a tulajjal a klubhelyiségről – törtem meg a csendet. A szél csak erőtlenül fújt, így a víz is éppen csak fodrozódott. Kellemes volt az idő, pont sétálásra való. Bár a homokos tengerpart látványa fájdalmas emlékeket hívott elő bennem, mégsem hagyhattam, hogy Ray minden dolgot, ami boldoggá tehet egy embert, befeketítsen.
– Mi volt Luke-kal délután? – kérdezte kis idő elteltével Calum. Váratlanul ért, hogy Luke-ról érdeklődött, általában ő tud többet róla. Főleg, hogy a múlt hét végéig összesen három szót váltottam vele, és abból kettő köszönés volt.
– Hát – ráncoltam a homlokomat. – Luke-os.
– Bővebben? – némi türelmetlenséget fedeztem fel Calum hangjában.
– Célozni próbálsz valamire? – torpantam meg a járdán. Calum továbbment, de csak pár lépéssel, és már vissza is fordult felém.
– Mit csináltatok?
– Hogy mit csináltunk? – buggyant ki belőlem a nevetés. Merthogy, ekkor esett le, hogy Calum arra kíváncsi, hogy volt-e valami Luke és köztem. – Basszus, ugye nem hiszed, hogy képes lennék úgy nézni rá? – szorítottam a tenyeremet a mellkasomra. – Attól, hogy kiállt mellettem, amikor Ray nekem támadt, ugyanaz a felfuvalkodott pöcs maradt, aki egy hete volt – közöltem.
– És ő is ezt gondolja rólad? – kérdezte, a homlokát ráncolva. Nem tudtam türtőztetni magam, ismét elröhögtem magam.
– Te meg vagy zakkanva – jelentettem ki nevetve. Calum a szemét forgatta.
– Jó, nézz nyugodtan hülyének, de amikor a következő bulin benyúl a bugyidba, ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek – tette fel a kezét védekezőn.
– Oké, neked hivatalosan is elment az eszed – nevettem tovább. – Nem mindenkinek azon jár az agya.
– Nem mindenkinek, de egy tizennyolc éves, ivarérett férfinak igen – vágta rá Calum, a zsebébe süllyesztve a kezeit. A betont bámulta, ahogy sétáltunk, egy kavicsot rugdosott, és a világért sem nézett volna rám. Úgy viselkedett, mintha bűntudata lenne olyasvalami miatt, amit még magának sem mer bevallani, nemhogy nekem. Furán éreztem magam, elvégre, mi ketten mindig megosztottunk egymással mindent (na jó, majdnem mindent...), most pedig úgy hallgatott, mintha legalábbis gyilkolt volna.
– Mi bajod? – torpantam meg. Calum is rögtön lefékezett, és visszafordult felém. Lehajolt a földre a kavicsért, amit addig rugdosott, és ezúttal fel-le dobálta. – Mi bajod van, Calum? Féltékeny vagy, épp Luke Hemmings-re? – találgattam, és csak akkor esett le, amit mondtam, amikor már mindegy volt. Őszintén szólva, igencsak gyengéden simogatta volna a lelkemet, ha kiderül, hogy Calum azért féltékeny, mert nem tudja, mi történik pontosan köztünk Luke-kal. Azon kaptam magam, hogy egy igenlő válaszban reménykedem.
– Nem Luke-ra – szűrte a szavakat a fogai között. A bűntudatos tekintete egyre inkább haragossá változott, nekem pedig nehéz volt lekövetnem a hangulatingadozást. Calum messzire hajította a kavicsot.
– Hanem?
– Csak nem akarom, hogy csalódj, Törpilla – mondta halkan. Abban a pillanatban elöntött a szerelem. Kár is lett volna tagadni, menthetetlenül, totálisan, az örökkévalóságig beleszerettem a legjobb barátomba. Egy rövidke másodpercig nem létezett Courtney, Ray, Debbie, sőt, még Luke Hemmings sem. Csak mi ketten, és az érzés, ami azóta kavarog bennem, amióta csak rájöttem, hogy Calum fiú, én pedig lány. Calum váratlanul az arcomhoz nyúlt, és miközben a hüvelykujjával apró köröket írt le a bőrömön, a másik kezével megragadta a derekamat, és magához vont. Habozás nélkül karoltam át, bár minden bizonnyal az alapos átgondolás után is arra jutottam volna, hogy akkor is átölelem őt, hogy ha ez az utolsó dolog, amit teszek a földi életben. Mélyen beszívtam Calum illatát, élveztem, ahogy a pólója hozzásimul a bőrömhöz, ő pedig a hajamhoz érinti az ajkát. A szívem olyan gyorsan kalapált, hogy attól féltem, kiugrik a helyéből, vagy, ami még rosszabb, hogy Calum megjegyzi, hogy mennyire izgatott vagyok. Semmi pénzért sem akartam, hogy rájöjjön, mit érzek iránta, és ezt akkor sem vállaltam volna be, ha Courtney nem sasszézik be a képbe. Pont azért kellett titkolóznom erről előtte, mert annyira közel állunk egymáshoz, és mert tudom, hogy ha viszonozná az érzéseimet, már nagyon régen lépett volna, elvégre, egymás mellett éltük le az életünk eddigi tizennyolc évét. Ha a legapróbb érdeklődést is mutatná felém, már évekkel ezelőtt lépett volna. De sosem történt ilyesmi. – Megígéred, hogy óvatos leszel? – suttogta, a hajamat csavargatva.
– Luke-kal? – kérdeztem, kiszáradt szájjal. Calum halk nevetést hallatott, és lehajolt a fülemhez.
– Mindenkivel, Törpilla –mondta, én pedig akaratlanul is felé fordítottam a fejemet. Az ajkainkat egy vékonyka,erőtlen hajszálnyi távolság választotta el, én pedig tudtam, hogy ha most nem csókoljuk megegymást, akkor soha a büdös életben nem fogjuk. Egy idegbénító másodpercig csakbámultunk egymás szemébe, a szívem úgy dörömbölt a mellkasomban, mint egykiéhezett farkas egy hűtőkamra ajtajánál, a remény és a vágyakozás hullámokbanöntött el... És akkor megcsörrent a telefonja. A pillanat, és a bizakodásomegyszerre párolgott el a tengerparton.