- Ugye ez nem az a Lindsey Hale? – suttogom elhaló hangon Calumnak, miután feleszméltem a sokkból, ami az elmúlt pár percben ért engem.

Lindsey-t, a lányt, aki miatt a Calummal való közös történetem elkezdődött, a bálon történt ominózus eset óta nem láttam. Miután magántanuló lettem, nem csak, hogy Hood-ot kerültem el jó messziről, de azt a lányt is, aki egykor a legjobb barátnőm volt. Így volt a legnagyobb esélyem arra, hogy felépüljek lelkileg. Ha nem tettem volna ezt, valószínűleg sosem kelek fel a padlóról és az önsajnáltatásom maradt volna a kedvenc elfoglaltságom.

De most, hogy ismét Lindsey szemeibe kell nézzek, ennyi idő elteltével, ráadásul egy ilyen műsorban... megrémiszt. Sőt, egyenesen félek most már ettől az egésztől.

- Hány Lindsey Hale-t ismersz? – kérdi Calum, mire erőltetetten felnevetek. – Figyelj Peach, az igazat fogjuk mondani – érinti meg az arcomat, ahogyan végighúzza hosszú ujjait a bőrömön. Érintésének hatására akaratlanul is megremegek.

Vajon Calum Hood mindig ilyen hatással lesz rám?

- Persze, mondjuk el mindenkinek, hogy mekkora egy vadbarom voltál? Esetleg azt nem akarod elmondani, hogy Lindsey miatt lett vége a kapcsolatunknak, aki épp most véletlen a műsorvezetőnk? – dörrenek a fiúra idegességemben. – Vagy talán arra gondoltál, hogy mondjuk el azt is, hogy az egész kapcsolatunk egy kamu és igazából már szétmentünk volna, csak a menedzsered miatt együtt kellett maradnunk?!

- Nem éppen erre gondoltam – mordul fel most már Calum is. – Elmondjuk, hogy gimis szerelemként indult a kapcsolatunk, de utána kettéváltak útjaink. Azt nem kell tudniuk, hogy miért.

Közbevágok.

- Szerinted Lindsey nem fog rávezetni minket a kérdésre? Hmm, na vajon Peach és Calum miért szakítottak a gimi utolsó éve előtt? – teszem fel ironikusan a kérdést.

- Akkor majd én megoldom – vágja rá, majd folytatja, amit az előbb elkezdett mondani. – Aztán már egy ideje beszélgettünk, mielőtt véletlenszerűen összetalálkoztunk Las Vegas-ban. A régi szép idők emlékére kicsit lerészegedtünk és megkértem a kezed, te pedig igent mondtál.

- Bárcsak tudnám, hogy miért mondtam igent – motyogom, szerencsére Calum nem reagál erre a kijelentésemre semmit. – Akkor lényegében a teljes igazságot mondjuk?

- Igen, csak az a kamu, hogy előtte már beszélgettünk – bólint. – Ne izgulj, Peach! Minden rendben lesz.

- Meg az is kamu, hogy most miért vagyunk továbbra is együtt – morgom az orrom alatt. – Nem akarok Lindsey-vel találkozni.

- Pedig kénytelen leszel – sóhajtja Calum. – Na menjünk! – ezzel a lendülettel pedig ki is nyitja az ajtót, és együtt lépünk ki a folyosóra.

Egy stábtagos csajszi az elmondása szerint fél órája Calumot és engem keres, – amit amúgy nagyon kétlek – , így amikor megtalál minket a folyosókon bolyongva, elvezet mindkettőnket arra a részre, ahol majd be kell mennünk a kis kiemelkedett színpadra, ahol már Lindsey egy ideje ül és tartja a műsort.

- Mindjárt behányok – motyogom az orrom alatt, épp annyira, hogy Calum is meghallja. Rám kapja a fejét és a bal kezével a tarkómhoz nyúl. Erős ujjaival masszírozni kezdi az izmaimat, ami kicsit ellazít és megnyugtat. Lehunyom a szemeimet és mélyeket szippantok a levegőből.

- Indulhattok – indítanak meg minket, mire automatikusan megkeresem Calum kezét és rákulcsolom az ujjaimat. A fiú bíztatóan szorít rajtam egyet. Rajta egyáltalán nem látszik, hogy izgulna, nekem pedig még a térdeim is meg-meg remegnek.

Kéz a kézben lépkedünk be Lindsey elé, aki egy nagy, de annál is hamisabb mosollyal köszönt minket. Mielőtt visszaköszönnék, körbenézek a helyen, és végigpásztázom az összes embert. Úristen. Ez csak tényleg hetven ember? Olyan mintha kétszázan lennének.

- Peach és Calum, kedveskéim! – mutat ránk hadonászva Linds, majd felpattan és tárt karokkal szeli át a közöttünk lévő távolságot.

Elsőnek azt hiszem, hogy minket nevez a kedveskéinek, de rá kell jöjjek, hogy azok az itt egybegyűltek lennének és a nézők a TV képernyője mögött. A fülem éles sípolása lassan alábbhagy, amikor végre elfoglaljuk a helyeinket a kanapén. Csak akkor realizálom, hogy Calum már egy jó pár kérdést megválaszolt Lindsey-nek, amikor a térdemre simul a keze és halkan ismételgetni kezdi a nevem.

Oké, Peach... csak az a kamu, hogy most miért vagytok együtt Calummal, minden másra válaszolhatok a tényleges igazsággal – tudatosítom magamba, majd visszatérek a jelenbe.

- Minden rendben, Peach? – Lindsey vigyorgó arccal néz rám, én pedig felöltve a legjobb színészi tudásomat, hamisan mosolyogva nézek körbe.

- Csak többen vannak, mint amire számítottam – kuncogok, mire az előttem elterülő embertömeg egyszerre nevet fel.

- Azt gondolná az ember, hogy a modellkedéssel járó figyelemmel már nem okoz gondot egy hetven fős nézőközönség – szól be Lindsey, de az arcáról nem hervad le az az átkozott mosoly. – Mondjuk, az emlékeimben még mindig egy kis félénk kisegérként élsz, Peach! – nevet a lány.

Akaratlanul is elvörösödöm.

Lindsey nagy változást hozott az életembe, amikor tizenhét-tizennyolc éves voltam. Vehetjük úgy is, hogy nélküle most nem lennék a Vogue arca. Sőt sehol sem szerepelne az arcom. Ha ő anno nem vesz rá arra, hogy instagramra képeket pakolgassak ki magamról és ne a szobámba gubbasztva a könyveimet bújjam, akkor sose keres fel engem Calum anyjának a modellügynöksége és most nem ülnék itt. Valamilyen szinten köszönettel tartozok neki. Tartoznék, ha nem lett volna ekkora picsa.

- Lehet nem említettem, de osztálytársak voltunk Peachhel – fordul az emberek felé Lindsey, beavatva őket is a mélyebb információkba. – Calum az évfolyamtársunk volt. Végignéztem a szerelmük kiteljesedését – ismét ránk pillant, immáron összehúzott szemekkel. Nem mutatok semmiféle érzelmet, tartom a megjátszott mosolyomat továbbra is.

- Régi szép idők – szólalkozik fel Calum szórakozott hangon, csak hogy ne üljünk ott szótlanul, mint két döglött hal.

Nekem nincs mondanivalóm.

- Emlékszel, hogy mi is milyen jól megvoltunk, Cal? – fészkelődik a velünk szemben lévő kanapén a lány, eligazgatva a rettenetesen rövid szoknyáját. – Calum nagy szerelmem volt, egészen addig, míg Peach le nem csapta a kezemről – intézi a szavait a jelenlévőknek.

Ez borzalom! Milliónyi ember nézi és hallgatja most végig azt a sok hazugságot, amit Linds összehadovál.

- Azért ez nem teljesen így volt – bököm ki végre, de erre már nem kapok választ.

Lindsey megköszörüli a torkát, figyelmen kívül hagyva a közbeszólásom, majd maga elé húzza a tabletjét, mintha az elmúlt fél perc meg sem történt volna.

- Nos, mint ti is tudjátok, nagy port kavartatok az egybekelésetekkel, így nem is csodálom, hogy sok emberben kérdőjelek maradtak a kapcsolatotokat illetően – mondja kimérten, majd rám pillant. – Azért még is csak egy egyre felkapottabb modell vagy, Peach. Calum, te pedig rendesen megzavartad az állóvizet a kisebb botrányaiddal, miközben szép lassan lépkedtek fel a bandatársaiddal a ranglétrán. Érdekesen újra összehozott titeket a sors, épp ezért nem vagyok meglepve, hogy sok a kérdés felétek. Baj lenne, ha most párat megválaszolnátok? Szerintem nagyon sokan kíváncsiak az igazságra – darálja le Lindsey a szövegét és sejtelmes mosolyt küld felém.

- Persze – vágom rá, ezzel mutatva a jelenleg elbújt magabiztosságamat a hárpia felé.

Calum keze a remegő térdemre kúszik, ezzel csillapítva a folyamatos dobogásomat a padlón. Észre sem vettem eddig, hogy ezt csinálom. Nyilván Lindsey azonnal kiszúrja a gesztust, és Calum kézfejére pillant, ami jelenleg a térdemen pihen kitartóan. Csak, hogy egy picit idegesítsem a lányt, azt a kezemet, amin a jegygyűrű csillog, Hood ujjaira simítom.

- Meddig is tartott a kapcsolatotok a gimiben? – teszi fel az első kérdést.

Persze, Lindsey erre nagyon is tudja a választ, épp ezért kell jobban odafigyelnünk arra, hogy mit is válaszolunk.

- Mivel én az utolsó évet, már magántanulóként folytattam, így nem sokáig – szólalok meg én elsőként.

- Miért lett vége?

- Mert mindketten tudtuk, hogy az egyre több felkérés és utazgatás miatt, nem lesz időm egy párkapcsolatra. Nem akartam Calumot bántani feleslegesen.

- Igen? – lepődik meg Lindsey. – Én úgy tudtam, hogy más állt a dolog mögött.

Tény és való, hogy nem amiatt szakítottam Calummal, mert a modellkedés elvette minden szabadidőmet. De úgyis ez lett volna a végkifejlet, ha Calum nem töri össze a szívemet darabokra. Margaret pedig azt mondta, hogy a kérdésekre elsőnek próbáljak meg úgy választ adni, hogy abból én jöjjek ki jól, és talán van akkora szerencsém, hogy nem hánytorgatják tovább a tényleges választ, hanem ugrunk a következő kérdésre.

Hát, most ebben az esetben, nincs ekkora szerencsém, szóval Calum válaszol a további faggatásra.

- Az is közrejátszott, hogy nagyon megbántottam Peachet.

- Megbántottad? Mégis mivel?

Mintha nem tudná...

- Nem úgy viselkedtem vele, mint amit ő megérdemelt volna – Hood mindenféle megingás nélkül adja meg a válaszokat Lindsey-nek, aki végre befejezi ennek a kérdésnek a boncolgatását.

Elképedve figyelem a mellettem ülő fiút, aki meglepően jól viseli a kialakult helyzetet. Eltelik jó pár másodperc, így észre is veszi, hogy bámulom. Calum is felém fordítja a fejét, lenéz rám, a tekintetünk összekapcsolódik. Egy kis időre kizárjuk Lindsey éles kornyikálását, ahogy felvezeti a következő kérdés háttérsztoriját, és csak egymás arcát fürkésszük. Akaratlanul Calum telt ajkaira vándorolnak a szemeim, de gyorsan el is rántom a fejemet, és inkább visszanézek Lindsey Hale-re, aki idegesítő arckifejezéssel mered rám.

- Megzavartam valamit? – kérdi.

- Igen – vágom rá.

- Nem – velem egyidőben Calum is válaszol.

A nézőközönség egyszerre morajlik fel, hangos sutyorgások és nevetések vehetőek ki a tömegből.

- Nos – köszörüli meg a torkát Lindsey. – Hogy jött az ötlet, hogy összeházasodtok Vegasban? Egyáltalán nem bántátok meg? Nem volt bennetek az, hogy ez csak egy hirtelen felindulás volt és válni akartok? Ha jól tudom, gimi után már nem nagyon találkoztatok. Nekem ez olyan fura...

- Peachhel már jóval azelőtt felvettük újra a kapcsolatot, hogy összefutottunk volna Vegasban. Tudtam, hogy Los Angelesbe fog költözni, és ő is tudta, hogy én is a bandával egy jobb lehetőség reményében – kezd bele Calum a hazugságba. Hirtelen rám jön a rosszullét, de próbálok nem arra gondolni, hogy mi van, ha Linds rájön arra, hogy kamu az egész.

- Peach, képes voltál megbocsátani Calumnak?

Nem.

- Igen – bólogatok elhitetve mindenkivel a még saját magamban sem teljesen tisztázott érzelmeimet. – Újra beszélni vele, annyi idő után... – drámai sóhajt hallatok. – Hiányzott nagyon, és jó volt újra vele lenni. Én nem bántam meg, hogy megkérte a kezem, hiszen örömmel mondtam igent, és most is boldog vagyok, hogy mellette lehetek – szorítok rá Calum kezére.

Kavarognak bennem az érzelmek. Egyszerűen annyi hatás ér most, és annyi sérelem, emlék, érzés szabadul fel bennem, hogy hirtelen azt se tudom, hogy mit érzek Calum iránt, még ha csak hazugságokat halmozok egymásra Lindsey előtt feszengve. Ahogy Hood itt ül mellettem, és a hosszú ujjaival simogatja a bőrömet, olyan megnyugvást nyújt nekem az adás alatt, hogy most elsőnek nem gondolok arra, mibe is rángatott bele. Nem gondolok a gimis balhénkra se. Olyan fura érzéseim vannak, és ez jelen pillanatban nagyon nem jelent jót. Ismerem magam.

- És Calum botrányairól mi volt a véleményed, Peach?

- Nem követem a médiát – vágom rá. – Tudom, hogy mennyi baromság terjed rólam is a neten, és a fele sem igaz annak, amit ott irkálnak. Ha tényleg csinált valamit Calum, annak tuti, hogy a tizszeresére nagyított verzióját lehet olvasni az interneten, így nem igazán van véleményem a "botrányairól" – vonom meg a vállaimat hanyagul. Nagyon nincsen kedvem már Lindsey-hez, nem mintha eddig lett volna.

- Aranyos – fintorog a lány, majd a jobbra található vászon fele fordul. – Van pár képünk még a gimnáziumi időszakunkról, párat most bevetítenek nekünk.

Erre most minek van szükség???

Calum megérzi az ideges fészkelődésemet, így a bal combját teljesen az enyémhez nyomja. Az a farmerba bújtatott izmos comb az én csupasz lábamnak nyomódik, aminek hatására már nem is nagyon érdekel, hogy mi fog történni, csak a lábainkat bámulom, ahogy szorosan összesimulnak.

- Lám-lám! – csapja össze a tenyereit Hale, ezzel visszarántva engem a jelenbe. A képernyőre vezetem a tekintetemet.

Első kép az a tizenegyedikes évnyitónkon készült, ahol már Lindsey és én két külön helyen állunk. Calum és Lindsey vidáman kezdenek el cseverészni az akkor történtekről, majd a sulis eseményekről, amikor tovább vetítik a képeket. Nem igazán figyelek, el vagyok merülve a gondolataimban. Hagyom, hogy Calum reflektáljon, én csak néha közbenevetek, mintha tényleg olyan jó kedvem lenne. Aztán egyszer csak bejön egy báli kép, ahol Lindsey és Calum táncolnak.

Így évekkel később visszagondolva, én abba a tudatban éltem, hogy Calum a veszekedésünk után már nem ment vissza a táncparkettre. Hát, ez egy kamu volt. Nem mintha meg lennék lepődve.

- Ez az egyik kedvenc közös emlékem veled – kornyikálja Lindsey, Calumnak pedig muszáj mosolyogva bólogatnia rá. – Majd elküldjük neked, ha gondolod.

Mivel Calum erre nem válaszol, Lindsey köhint egyet, majd teljes testtel fordul ismét mindkettőnk felé. Úgy néz ránk, mintha valamit ki akarna olvasni a tekintetünkből.

- Lassan a végéhez közeledünk a műsornak, így megszeretném köszönni nektek, hogy eljöttetek és beszélgethettünk egy jót!

- Mi köszönjük – áll fel Calum, aki a kezét nyújtja nekem, lefelé nézve rám. Belecsúsztatom a tenyeremet az övébe és felpattanok én is mellé.

Miután jópofiztunk Lindsey-vel még jó bő két percet, mindketten felszabadultan hagyjuk el a helyiséget. Ahogy végre kiérünk a nyugodtabb terepre, felszakad belőlem egy sóhaj és szó nélkül indulok el az öltözők felé, hogy átöltözhessek és mihamarabb elhagyhassam ezt a szörnyeteg helyet. Még Margaretet se keresem meg, sőt még Calumnak se szólok, hogy hova rohanok el ilyen gyorsan.

Éppen, hogy eligazgattam magamon a hétköznapi ruhámat, abban a pillanatban, mikor indulnék vissza Margaretékhez, belép Lindsey a szobába. A szemeimet forgatom látványosan, de a balhé vagy az összeszólalkozás elkerülése érdekében inkább kikerülöm őt, hogy elhagyhassam az öltözőt. De a lány a karomnál fogva megállít, élesen belevájja a körmeit a bőrömbe, így megpördülök a tengelyem körül, szóval immáron szemtől szemben állunk egymással. Kirántom a kezemet a szorításából, hisz nem bírom elviselni magamon az érintését.

- Ha egy pici bakit is vétetek, ami gyanús lesz és végre rájövök ténylegesen, hogy hazudtok az egész világnak a kapcsolatotokról, tönkreteszem a karriered, Davis – sziszegi elég közel hozzám, ahhoz, hogy a másik kezemet meglendíthessem és el is találjam vele a kicélozott területet. Az arcán egy kellemeset csattan a tenyerem, ami meg is lepi Lindseyt, így visszahőkölve, kimeredt szemekkel néz rám, mint aki életében nem látott még embert.

- Ez már rohadt régóta kijárt neked – vetem oda, majd ismét megfordulva az ajtó felé, felszegett állal kisétálok a szobából, ott hagyva a lefagyott Lindsey Hale-t.

Talán nagyobbat kellett volna ütnöm.