Reggel van.

Iszonyatos fejfájással keltem fel, és ez a fájdalom, azóta sem enyhült egy csöppet sem. Olyan érzés, mintha több száz kést szurkálnának az agyamba, megállás nélkül, ütemre. A homlokomat dörzsölgetve csoszogok a szobámból, egyenesen ki a konyhába, ahol Hailey leharcolt reggeli arca köszönt engem. A konyhaszigetnél ül, a márvány pultnak támaszkodik, és előtte egy nagy bögre kávé gőzölög. Mormog nekem valami 'jó reggelt' féleséget, majd ásítva egyet rám kapja a tekintetét.

- Mikor kezdődik az egyetem? – kérdezem, ahogy levetem magam a vele szemben lévő bárszékre. Magam elé húzom a bögréjét és csenek két korty kávét a lánytól. Morcos arckifejezését látva, azonnal visszaszolgáltatom neki a koffeinadagját.

- Holnap – sóhatja gondterhelten. – Amúgy kitaláltam valamit.

- Félek – vágom rá azonnal, mielőtt még bármit is mondhatna. – Akarom én hallani? – a könyökömön támaszkodom és a kezemre hajtom a fejemet.

- Ha minden simán megy a szerződés kötésednél, akkor hétvégén elmegyünk Las Vegasba! – végre egy vigyor kúszik Hailey arcára, és boldogan öklöz a levegőbe. Összevont szemöldökökkel vizslatom.

- Las Vegas?

- Las Vegas – ismétli meg, majd folytatja tovább. – Buli. Alkohol. Ivás. Tánc. Feledhetetlen este. Mi ketten, meg lehet Jayden is lejön – sorolja fel a terveit. – Na?

- Jó – egyezek bele. Hailey boldogan felpattan, ezzel együtt pedig belerúg az egyik dobozba, ami még mindig kibontatlanul hever a padlón. – De! – állítom meg. – Csak akkor, ha tényleg leszerződtetnek!

- Úgy is le fognak – hagyja rám. – Na, megyek fürdeni, mert tegnap valaki leöntötte tequilával a hajamat, és bűzlök – mondja és ezzel el is tűnik a konyhából. Nekem teljesen kiesett az az estémből, hogy Haileyt leöntötték. Mondjuk nem csodálom, hisz máson járt az eszem.

Hirtelen nem is tudom hogyan érzek vele kapcsolatban. Olyan távolinak tűnik, amikor még tizenegyedikes gimisek voltunk, még is csak három teljes év telt el azóta, ami belegondolva nem is olyan sok idő. Szinte már nem is emlékszem arra, hogy hogyan néz ki. Se a hangjára. Összeszorul a szívem, ahogy sorra rohamoznak meg az emlékek.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve, még Hailey zuhanyozik, magam elé csúsztatom a telefonomat a pulton. Feloldom a képernyőt, és megkeresve az instagram alkalmazást, rányomok. Azonnal betölt a fő oldal, én pedig beírom a keresőbe, Calum Hood nevét.

Tényleg ezt akarom csinálni?

Amint meglátom a legutóbbi posztot, na meg a követő számait, rájövök, hogy már nincs visszaút. Tényleg ezt akarom csinálni. Hogy lett egyáltalán ennyi követője? Jézus, mennyi zenélős poszt! Én erről miért maradtam le ennyire? Rányomok az egyikre. Merjem bekapcsolni a hangot? Kénytelen leszek. Oké, talán hiba volt. Ahogy meghallom Calum hangját, és az agyam elemezni kezdi a rég nem látott arcát, lezárom a telefonomat. A képernyő elsötétül. Basszus, basszus, basszus! Egyetlen egy kérdésem van már csak: miért?

Hirtelen leverem a telefonomat, ami hangos csattanással ér földet. Szitkozódva nyúlok érte, és körbeforgatva, megnézem, hogy nem esett-e baja.

- Mi volt ez? – csoszog ki a fürdőszobából Hailey egy köntösben, a fején pedig egy törölközővel, ami felcsavarva ékeskedik rajta.

- Calumot mióta imádják ennyire?

- Öhm... gimi első éve óta? – kérdez vissza furcsálló tekintettel. – Most mi van?

- Tudod, hogy értem – egy szemforgatás kíséretében, felállok, és Calum instagram oldalát Hailey elé nyomom. – Mi ez?

- Hát – veszi ki a kezeim közül a telefont, majd pötyög rajta valamit. – Talán ez? – nyújtja vissza nekem. Már nem Calum profilja van ott, hanem... jézus! Haileynek tényleg igaza volt.

- Én azt hittem kamuzol a bandás dologgal kapcsolatosan – mondom, miközben a képeket, videókat pörgetem lefele.

- Peach, én még egy teljes évig jártam velük iskolába – rakja a kezét a vállamra. – Nagyon sok mindenről lemaradtál!

- De miért nem mondtad?

- Davis, ne őrjítsél meg – néz rám mérgesen. – Te mondtad, hogy ne mondjak semmit, mert megszűntek létezni számodra és hallani sem akarsz róla, róluk!

- Mondtam ilyet? – ráncolom a homlokom értetlenül.

- Akarod, hogy időrendi sorrendbe állítsam neked a történteket?

- Nem kell – hagyom rá, de Haileyt nem érdekli. Elkezdi nekem mondani, pedig semmi kedvem ezt végighallgatni.

- Tizenkettedikben, amikor te magántanuló lettél és ott hagytál egyedül a szarban... – megállítom.

- Ott volt neked Jayden.

- Jayden?

- Igen – bólogatok.

- Te sem az eszedről vagy híres, ha azt gondolod, hogy Jaydennel nem éreztük nélküled magunkat a szarban! – puffog, majd ismét neki kezd. – Ez a banda megalkotós dolog akkor jött szóba, amikor Ashton lesérült az egyik lacrosse meccsen, és otthon magának elkezdett dalokat írni. Aztán a fiúk csatlakoztak hozzá, és Michaelnek vetette fel ötletnek, hogy alkossanak egy bandát. Igazából innen kezdődött, de nem vágom az egész sztorit, mert én is csak Luketól kaptam a szaftos pletykákat, és hát vele sem sokáig maradt meg a barátság – hadarja gyorsan, alig bírom követni, amit mond, de még így is az összes szavát magamba szívom és értelmezni kezdem.

Nem igaz, hogy ennyi mindenből kellett kimaradnom.

- Várj... tegnap azt mondtad, hogy kevesen tudnak csak róluk – jut eszembe a tegnap esti beszélgetésünk, amikor már haza fele sétáltunk. – Neked ez kevés? – mutatok a banda oldalának követő táborára.

- Igen – jelenti ki nemes egyszerűséggel a barátnőm. Elképedve rázom a fejemet, és inkább kilépek az instagramból, és lerakom a telefonomat a konyhapultra. – Holnap hétfő, ugye? – kérdezi Hailey egy kis gondolkodás után.

- Igen – nézek rá furán. Holnap kezdődik neki az egyetem, mégis mit gondolt, milyen nap lesz holnap?

- Akkor még várnom kell péntekig?

- Mégis mire?

- Hogy leszerződtetnek-e vagy sem! – kiabál rám. Juj. Valaki tényleg bal lábbal kelhetett fel.

- Hát gondolom, mivel pénteken délelőtt megyek és... – elgondolkozok egy pillanatra. – Igen, aznap már tudni fogjuk.

- Akkor péntek este megyünk Las Vegas-ba, ezt el ne felejtsd! – mosolyog rám rejtelmesen a barátnőm, majd letekeri a fejéről a törölközőt és mielőtt még bármit is mondhatnék, nekem dobja a vizes anyagot.

- Miért vagy ennyire biztos abban, hogy nyert ügyem van?

- Néztél már magadra? – mutat rám felvont szemöldökökkel.

- Ja, egy párszor igen.

- Na, pontosan ezért – kacsint rám, majd kitépi a kezeim közül a törcsit, és mint aki jól végezte dolgát, visszaszalad a fürdőszobába. – CSAK LEGYEN MÁR PÉNTEK! – kiáltja hangosan.

Csak legyen már péntek...

Egy pillanat alatt eltelt ez a hét.

Észre sem vettük igazán és már péntek van, én pedig remegek az idegtől, és legszívesebben összehánynám magam. Akármennyire is várta ezt a napot a barátnőm, Hailey, én annál inkább nem. Már túl vagyok a nehezén, és már csak várakozok. Egy rohadt hosszú folyosón ülök, az egyik lábam át van vetve a másikon, és az ujjaimmal a térdemen kopogtatok. Tudom, hogy nincs sok vesztenivalóm, mert Kate felvázolta nekem az eshetőségeket, ha kiderülne, hogy mégsem kellek az IMG Models-nek.

Aztán kattan a zár az ajtón, a kilincs lenyomódik, és Julia Collins feje kukkant ki a résen. Kedves mosolyt ejt, és biccent, hogy visszamehetek. Julia, Margaret asszisztense. Margaret pedig a főgóré.

Félek. Mondtam már?

- Nos Peach – kezdi Margaret, és kezével int nekem, hogy üljek le. Helyet foglalok a kipárnázott székre, és veszek egy mély levegőt. – Elég mély benyomást keltettél már bennünk, amikor még a régi ügynökséged szárnyai alatt voltál. Az a helyzet, hogy most mi szeretnénk a saját szárnyaink alá venni téged, és ha te is benne vagy ebben, akkor alá kéne írnod... itt és itt – csúsztat elém két lapot.

A szívem hirtelen nem is dobban meg. Meredten nézek Margaretre, aztán arra a két lapra. A tekintetem közöttük cikázik. Remegő kézzel, ám határozottan bólintva, veszem a kezembe a tollat és aláfirkantom ott, ahol kell.

Hivatalosan is az IMG Models egyik modellje lettem.

Átbeszélve minden lényeges és fontos információt, boldogan, fülig érő mosollyal hagyom el az épületet. Levakarhatatlan vigyorral taxizok át a városon, a lakásunkhoz és egyre jobban várom, hogy elújságolhassam Haileynek, hogy sikerült. Bár ő egy másodpercig sem kételkedett bennem, amiért mellesleg nagyon hálás is vagyok neki.

A taxit kifizetve, és kipattanva a járműből, előhalászom a kulcsomat a táskám legmélyéről, és feltipegek a lakásunkhoz tartozó ajtóhoz. Úgy tudom, hogy Hailey még az egyetemen van, de ennek az információnak a ténylegessége azonnal szertefoszlik, amikor benyitok az ajtón, és a Hailey-Jayden páros egy-egy konfetti bombát lő ki az égbe. Legelső gondolatom az, hogy ezt sehogy sem fogjuk tudni felszedni a földről. A második pedig az, hogy Jayden, hogy a francba kerül ide? Ja, és a harmadik, hogy Hailey még annál is inkább biztos volt magában és bennem, hogy egy ilyet szervezett nekem. Most már nem lenne szívem megszívatni őket (pedig ez volt a tervem), így nevetve rohanok oda hozzájuk, és egyszerre ölelem magamhoz mindkettőjüket.

- SIKERÜLT? – kérdezi Hailey sikítva, majd két keze közé veszi az arcomat és úgy néz rám. – IGEN?

- Igen – bólogatok hevesen, majd miután Hailey elenged, hogy felugorhasson az asztalra, Jaydenhez fordulok, akit szorosan magamhoz húzok még egyszer. – Te meg?

- Ki nem hagytam volna az ünneplést – mondja a fiú. – Aztán Las Vegast sem lett volna szívem offolni.

- Las Vegas, tényleg – csapok a homlokomra. – El is felejtettem.

- Akkor jobb lesz, ha felidézed magadban, hogy mit beszéltünk, mert egy óra és indulunk! – Hailey az asztalról a hátamra ugrik, és onnan csúszik le szép lassan a padlóra. Valószínűleg, ha Jayden nem tart meg, akkor Haileyvel együtt esek össze a földre.

- Egy óra múlva? – kérdezek vissza, mint aki nem hallotta jól, hogy mit mondtak neki.

- Hétre oda akarok érni – jelenti ki egyszerűen, majd a kezembe nyom egy bontatlan üveg pezsgőt. – Az ivást pedig kezdjük. Most.

A tervezett hét órai Las Vegasba érkezésből kilenc óra lett. Sikeresen megittunk két üveg pezsgőt még otthon hárman, amit becsületesen folytatunk az éppen belvárosban kocsikázó bulibuszon. Rohadt hangos zene szól, és velünk egykorúak táncolnak a buszban, mintha nem létezne holnap. Hailey az egyik rúdnál kapaszkodik a bal kezével, és pördül rajta egyet, amikor hirtelen mellészegődik egy srác. Elsőnek gyanakodva nézi az idegent, majd gondolkodás nélkül lehúzza magához egy csókra. Vagyis inkább egy csókcsatára. Jézusom! Vesznek ezek egyáltalán levegőt? A szemöldökömet ráncolva pillantok Jaydenre, aki épp akkor kortyol bele a pezsgősüvegbe. Kérdőn néz rám, majd Haileyre, aztán röhögve megvonja a vállát. Úgy érzem magam, mint tizennyolc éves koromban. Nem mintha a huszonegy éves Peach sokkal érettebb lenne, mégis jól esik Haileyvel és Jaydennel kicsit elengedni magunkat, mint amikor még más sem volt a dolgunk, csak hogy tanuljunk.

Az egy órányi folyamatos táncolás és buszozgatás után, a jármű kirak minket a centrumnál, ami kivilágítva fogad minket. A látásom egy picikét homályos a bennem lévő alkoholmennyiség miatt, de élvezem az estét és nem gondolok semmire, csak arra, hogy jól kell ma éreznem magam. Ami már persze megvan, a társaság és az italozás miatt.

- Pókerezni akarok! – jelenti ki Jayden kótyagosan. – Most rögtön.

- Te pókerezel, mi pedig megyünk a gépekhez játszani Peachhel! – vágja rá Hailey és már azonnal húzni kezd engem meg Jaydent egy nagy világítós épülethez.

- Mi van, ha én is pókerezni akarok? – makacsolom meg magam és megtorpanok.

- Dehogy akarsz – fújtat rám a lány, és megrángatja a kezemet.

- Na jó, tényleg nem – nevetek fel kislányosan, majd lassan elvegyülünk az embertömegben.

Jayden elválik tőlünk és egy pókerasztalhoz lecsapja magát, mi pedig a szerencsejátékos gépekhez rohanunk, mint két bolond.

Persze több pénzt bukunk be, mint amennyit visszanyerünk a játékokkal, de jól szórakozunk közben és ez a lényeg. Hailey még egy körre befizet minket, mi pedig össze-vissza nyomkodunk minden lehetséges megnyomni való gombot. A hasunkat fogva nevetünk a szerencsétlenkedéseinken, amikor hirtelen két ismerős személy kerül be a látókörünkbe. A lánnyal egyszerre fordulunk feléjük és mérjük fel a helyzetet, aztán újra egymásra nézünk, és megint nevetni kezdünk. Szerintem ez lehetetlen, hogy megtörténjen és hirtelen már nem is tudom, hogy a saját kínomon nevetek, vagy a kialakult helyzeten. Vagy csak simán Hailey-n, mert ahogy ránézek, fuldoklásba hanyatlik a röhögőgörcsöm.

- Nem igazán megy nektek ez a szerencsejátékozás, úgy látom – szólal meg elsőnek Michael. A mondata visszaránt minket a valóságba, és abbahagyjuk az idegesítő kacarászásunkat.

Haileynek más most ez, mert ő valamennyire tartotta velük a kapcsolatot egy ideig, de én nem, ami miatt most talán kényelmetlenül kéne éreznem magamat, mégsem teszem ezt. Az alkoholnak köszönhetően szabadnak és megkönnyebbültnek tudnám titulálni magam, ami ebben a helyzetben nagyon is kapóra jön.

- Clifford, rég láttalak – húzódik egy akaratlan mosolyra az ajkam. Olyan irreális ez a helyzet és még is élvezem! – Luke! – fordulok a szöszi felé.

A fiúk hirtelen és váratlanul egy ölelésre húznak minket. Négyen állva ölelkezünk, én pedig az érzések hatására picit elérzékenyülök. A francba velük és ezzel az egésszel!

- Egy italra csatlakozhatnátok hozzánk, ha már itt összefutottunk – mosolyog Luke ránk, én pedig automatikusan Haileyre nézek, a beleegyezését várva. Meglepődök, mert azonnal rábólint. Előre megy és Luke mellett indul el a bár felé, mire én hátramaradok Michaellel.

- Gratulálok – mondja hirtelen, én pedig ráncolva a homlokom, pillantok a mellettem sétáló fiúra, aki nem sokat változott három év alatt, azon kívül, hogy férfiasabb lett az arca és rohadt helyes. Helyesebb, mint volt. Lehetséges lenne?

- Mihez?

- Leszerződtetek – ennyit mond, nekem pedig leesik. De honnan tudja? – Velem szembe jött a cikk egy órával ezelőtt, ezért gratulálok.

- Ó! – gondolkozok el. Már is cikket írtak rólam? – Köszönöm.

- Majd az egyik Hadid lánnyal összeismerkedtethetsz – kacsint rám, én pedig csak felhorkantok.

- Persze – vágom rá cinikusan. – Első dolgom ez lesz!

- És készen állsz arra, hogy híres legyél? – vált témát.

- Eddig sem volt bajom vele.

- De eddig nem Los Angelesben, egy világhírű ügynökségnél voltál, hanem egy poros városkában Hood anyjánál – ahogy kiejti azt, hogy Hood, elgondolkozok.

Vajon ő is itt van valahol?

- Megbirkózok vele, hidd el – húzom ki magam büszkén, és úgy nézek Michaelre.

- Abban mondjuk nem kételkedek – vigyorodik el a fiú.

- Na és te, hogy fogod viselni a hírnevet?

- A bandára gondolsz? – kérdez vissza. Nem kell neki magyarázkodnom, hisz tisztában van vele, hogy Haileytől tudok róluk, és nem magamtól kerestem rájuk. Mondjuk már az is megtörtént, de azt nem kell tudnia.

- Igen – felelem.

- Ha így haladunk, akkor sehogy – röhögi el magát őszintén. Kérdőn felvonom a szemöldökeimet, így folytatja. – Már most valami szar pletykát boncolgatnak rólunk a szennylapokban, viszont, ha ezt és a többi médiás szarságot leszámítjuk, akkor minden fasza lesz. Úgy ismersz minket, mint akik nem bírnák a csajok körberajongását?

A fejemet egyértelműen rázva, adom tudtára, hogy nem úgy ismerem őket, mint akik nem bírnának el egy halom mennyiségű nyálatcsorgató csajjal, miközben a bárpulthoz leülve, kikérünk négy feles vodkát a többiekkel.

Már lassacskán fél órája felesezhetünk, és beszélgethetünk, amikor a banda további két tagja is megjelenik előttünk. Ashton hangjára fordulok hátra, de arra már nem vagyok felkészülve lelkileg, hogy Hoodra pillantsak.

Mégis megteszem.

És az időközben alkoholban rendesen megázott szívem, érzem ahogyan széthasad. Bár sírni nem bírnék most és nem is akarnék, remélem azért nem vágok fancsali arcot, Calum jelenlétét látva.

Calum Hood tekintete végigcikázik rajtam. Minden egyes négyzetcentiméteremet átfutja, majd végül a szemeimbe néz és óvatos mosolyra húzza a dús ajkait. Akaratlanul is viszonzom a mosolyt és égő fejjel fordulok vissza az új kör vodkámhoz, amit gyorsan legurítok a torkomon. Kicsit kaparni kezd, de különösebben nem foglalkozok az érzéssel, mert közben van más érzés, amivel foglalkozhatok. A barátnőm nagyokat nevetve, levegővétel nélkül dumál Lukeal, Ashtonnal és Michaellel, mikor meglepetésemre Hood leveti mellém magát. Nem szól hozzám, inkább helyette kikér egy teljes bontatlan üveg pezsgőt a pultos lánytól, aki készségesen kiszolgálja a fiút. Hood felém fordul, én pedig rákapom a tekintetem, és figyelmesen fürkészem a karakteres arcát. Elég közel vagyunk egymáshoz, így tökéletesen kihallom, amikor megkérdezi tőlem:

- Van kedved beszélgetni?

A nagy üvegajtó felé biccent, az egyik kezében megemelve a pezsgőt.

Én pedig hezitálás nélkül bólintok.