3 év elteltével...

- Én ezt el sem hiszem! – sikkant fel Hailey, a barátnőm, amikor átlépjük az első közös apartmanunk küszöbét.

Szinte ahogy megérkezek az előszobába, vanília illat csapja meg az orromat. Vajon minden apartman ilyen élményt kelt az emberben, itt Los Angelesben? Szerintem igen. Körbepillantok, az egyik bőröndömet magam után húzva, gyorsan befurakodok Hailey mellé, hogy feltérképezhessem a többi területét a vadonatúj lakásunknak. Hát ez valami eszméletlen! Vajszínű falak mindenhol, egyes helyeken festményekkel díszítve. Az előszobából kilépve rögtön a nappaliban találom magam, és ha jobbra nézek, illetve megyek még egy picit, ott van a konyha is. Konyhasziget, bárszékek, márvány pult, és még sorolhatnám. Visszarohanok a nappaliba, onnan át pedig a két hálószobába. Modern bútorok mindenhol. Nagy szekrény és franciaágy. Na, jó!

- Látod ezt, Hailey? – kiáltok ki a szobámból. Most már ez a szobám. Hivatalosan is lefoglaltam.

- Mit? – rohan be hozzám, mint egy kisgyerek. – Na, ne! FRANCIAÁGY! – sikítja és ugrándozni kezd. – Én ezt nem hiszem el!

- Micsodát? A franciaágyat? – kapom a fejem az irányába, miközben lehuppanok a franciaágyam (!!) szélére. Hátul támasztom meg magam a kezeimmel.

- Azt is – jegyzi meg mellékesen. – De azt se, hogy itt vagyunk! Gondoltad volna ezt, amikor barátok lettünk gimi utolsóelőtti évében? Ez annyira hihetetlen számomra, még mindig nem fogtam fel igazán.

- Tizennyolc évesen nem ilyeneken gondolkodtam – gondolkozok el, miközben lelki szemeim előtt látom a tini Peach Davist. Mosolyogva gondolok vissza az akkori énemre.

- Most már öreg nyanya vagy – nyújtja ki rám a nyelvét.

- Neked a huszonegy év az öreg? Ne aggódj, te hamarabb fogod betölteni a huszonkettőt! Sőt ha jobban belegondolok, akkor pár hónap múlva – nevetek fel jóízűen. – Azért hiányozni fognak anyáék – vallom be az őszintét magam elé bámulva.

- P, akár hetente mehetsz látogatóba, nincsenek annyira messze. Anyudat ismerve pedig, ő már ezen a hétvégén itt fog lébecolni nálunk – huppan le mellém az ágyra. Bocsánat, ez nem egy sima ágy, ez a nagybetűs franciaágy!

- Igazad van – engedek el egy halvány mosolyt és felállok. – Megnézzük a többi helyet?

- Várjál már, a legjobbat kihagytam a monológomból – sejtelmes pillantással Hailey is felpattan, majd dobszót imitálva, felvezeti a következő szónoklatát. – Tizennyolc évesen gondoltad volna, hogy kinövöd a The Thommy's Fashiont és átkérnek a Los Angeles-i IMG Models-hez, ahova Gigi Hadid is le van szerződtetve? Mert szerintem nem.

- Tényleg nem – rázom meg a fejemet nevetve és magamhoz ölelem az előttem pattogó lányt. – De még ne igyunk előre a medvebőrére, jó? Még nem kaptam szerződést, lehet rájönnek, hogy nem kellek nekik.

- Ez hülyeség – ellenkezik azonnal, rákontrázva az előbbi mondatomra. – Idióta, aki hagy téged kicsúszni a kezei közül.

- Na, ja – horkantok fel. – Már tapasztaltam.

Miután Hailey is elfoglalja az ő szobáját, a kanapéra lehuppanva, tárcsázzuk Jayden számát FaceTime-on, és izgatottan várjuk, hogy felvegye és elcsacsoghassuk neki az apartmanunk szépségét. Nem kell sok idő, hogy fogadja a hívásunkat, de ahogy ez megtörténik, be nem áll a szánk. Jayden nem költözött velünk Los Angelesbe, de azt mondta, nehogy azt higgyük, hogy nem fog az agyunkra menni. Ő fogja a levakarhatatlan látogatót játszani, amikor majd jönni fog hozzánk meglátogatni minket. Illetve az is biztos, hogy az egész nyarát a városban fogja tölteni velünk, már ha el tud majd szabadulni a munkahelyéről.

- Na, mi van, Kendall Jenner? – szól hozzám Jay, miután kipofázta magát a barátnőmmel. – Izgulsz?

- Még korai lenne izgulni – szívom be az alsó ajkam a kamerába nézve.

- Három nap és mész – mondja. – Lehet, hogy összefutsz a Hadid lánnyal. Én izgulnék a helyedben, Peach!

- De köcsög vagy – kiált fel Hailey. – Inkább fogd be!

- Jól van már – forgatja a szemeit, mint egy bedurcizott kisgyerek. – Mi a mai program? – vált témát.

- Iszunk – vágja rá Hailey.

- Iszunk? – fordulok a lány felé, mivel ezt az információt én még nem hallottam. – Mégis hol?

- Mit tudom én! Ez Los Angeles, minden sarkon van egy bár. Csak találunk valamit – vonja meg a vállait. Jó tudni, hogy ma este kimozdulunk itthonról és én ezt csak most tudom meg.

Még egy bő fél órát trécselünk Jaydennel, majd az előszobába lepakolt dobozokat behordjuk a nappaliba, ahonnan pedig a "Konyha" címszóval ellátottakat bevisszük a konyhába, ami a "Nappali" címkét viseli, az marad a helyén, amiknek pedig a szobáinkba kell menniük, azok értelemszerűen oda is kerülnek. Bár még jó pár cuccom a szülőházamban maradt, azért még így is van mit kipakolnom. Elsőnek a ruháimat rendezem át, és szépen sorjában elhelyezem őket a szekrénybe, ami kétszer akkora, mint a régim. Szerintem egy óráig a szobámba gubbadhatok, mivel amikor kinézek az ablakon, már a naplemente kelti fel a figyelmem. Belepillantok a bőröndömbe is, hogy nem maradt-e egyetlen egy gönc sem, de szerencsére nem. Átbaktatok a fürdőszobába, oda pedig egyelőre csak a fogkefém, fogkrémem és a tusfürdőm helyezem ki. Gyorsan megnézem az arcom a tükörben, majd kimegyek a nappaliba, ahol félig tele, félig üres kartondobozok hevernek, illetve a kipurcant Hailey a kanapén, aki az igazak álmát alussza. Mivel fogalmam sincs, hogy melyik dobozban lehet a pléd, ezért inkább nem hangoskodom annak megkeresésével, visszasunnyogok a szobámba. Hassal levetem magam az ágyamra, és a telefonomat elővéve, nyomkodni kezdem azt. Átolvasgatom a híreket, aztán átmegyek az instagram felületére is. Lájkolom azokat a képeket, amik tetszenek, és csak tekerek egyre lejjebb.

Hirtelen egy értesítésem ugrik fel. Egy válasz érkezett a történetemre.

Amikor megláttam a Los Angeles táblát ide fele jövet, csináltam egy boomerang-ot, egy csillogós filterrel megspékelve, és odaraktam egy mozgó matricát azzal a szöveggel, hogy: new home, ami mellett ott egy kis kulcs is. Nagyon cuki!

Kaitlyn W. Hood válaszolt a történetedre: "Sok sikert a továbbiakban, Peach!"

Megnyitom az üzenetét. Beszívezem, és visszaírok.

"Köszönöm, Kate!"

Hirtelen bekönnyesednek a szemeim, de mivel boldog nap ez a mai, ezért nem akarom elrontani azzal, hogy sírni kezdek. Visszatartom a könnyeim és veszek egy mély levegőt.

A gimnázium utolsó évét magántanulóként folytattam, ugyanis nem volt elég lelkierőm, ahhoz, hogy olyan emberek arcát nézzem nap, mint nap, akikhez egy cseppnyi kedvem sem fűződött.

Igen, megbántva éreztem magam. Igen, kihasználva és ezek mellett még megalázva is éreztem magam, ami nem tett jó a mentális egészségemnek.

Sokat fogytam akkoriban, amit Kate is észrevett. Magántanulóként könnyebb volt a modellkedésre szentelnem a maradék figyelmem és energiám. Ezzel sikerült elvonnom a gondolataimat, na meg persze a temérdek tanulással. Ebből kifolyólag olyan szintre nőttem ki magam, hogy nem egy híresebb magazin címlapján szerepeltem, és nem egy divatbemutatóra kértek fel.

Az első londoni divatbemutatóm tizennyolc évesen csak a kezdet volt.

Olyan hirtelen kapott fel a média, hogy Kate ügynöksége száz meg száz modellkedésre vágyó fiatal telefonszámát zsebelte be.

Tehát gimnáziumi utolsó évem így telt.

Ha úgy nézzük, a szívem apróbb darabjaira törése meghozta számomra a sikert. Még utána másfél évet dolgoztam Kate ügynökségének, de az a másfél év is eléggé mozgalmas volt. Nem csak azért, mert nem egyszer kellett bujkálnom Kate fia elől, akinek a nevét sokáig nem is emlegettük, hanem egyszerűen olyan felkéréseket kaptunk, amikre sosem gondoltam volna. Felvonultam Gucci ruhákban, a Guccinak divatbemutatóján, de ez még nem is csak a legteteje volt a dolgoknak. Idén március környékén az IMG Models felkeresett, azzal a szándékkal, hogy nem mennék-e el hozzájuk, mert szívesen leszerződtetnének. Nem igazán tudtam mit kezdeni a helyzettel, ezért Katet is felhívták telefonon, amit nagyon ritkán szoktak elkövetni az ügynökségek. Mindenkinek megvan a maga modelltábora és senki sem kuncsorog senkitől. Kate fájó szívvel, de elengedett. Tudta, hogy itt Los Angelesben jobb jövő vár rám, ha tényleg komolyabban akarok foglalkozni ezzel a szakmával. Igaz, akartam továbbtanulni, de rájöttem, hogy egyetemre akár pár év múlva is mehetek, ha akarok. Anyáék is beleegyezésüket adták, így hát elhatároztam, hogy Los Angelesbe költözök Haileyvel, aki itt kezdi az egyetemet, két teljes év pihenése és dolgozása után.

Izgalmas tervek elé nézünk, az egyszer biztos!

- PEACH DAVIS! INDULUNK! – hallatszik Hailey ricsaja egyenesen a nappaliból, ezzel felrázva engem a visszaemlékezésemből. – MA OLYAT ISZUNK, HOGY ILYET MÉG LOS ANGELES NEM LÁTOTT!

- Szerintem Los Angeles már mindent is látott! – kiabálok vissza, majd kirántok egy fekete V-kivágású body felsőt a szekrényemből, és magamra húzom, egy sötétkék farmer kíséretében. Elrakok egy kis pénzt a telefontokom hátuljába, majd készen állva az estére, kisétálok a barátnőmhöz.

- Így jössz? – kérdezi, én pedig bólintok. – Dög vagy.

- Köszi – mosolygok. – Te?

- Nem találom az áttetsző felsőmet.

- Odaadjam az enyém? Nekem is van egy olyasmi – ajánlom fel.

- Örök hálám üldözni fog, P!

Gyorsan visszaszaladok a szobámba, majd odaadom Haileynek a felsőt. Miután elkészült ő is, elindulunk az éjszakába. Igaza volt a barátnőmnek, már a legelső sarkon találunk egy bárt, de még nem oda térünk be. Sétálunk még picit, hisz ráérünk és a belvárosban úgyis csak jobbnál jobb helyeket fogunk találni. Ez így is történik, egy szimpatikus, zenétől dübörgő bárra esik a választásunk, ahol azonnal betámadjuk a bárpultot és kikérünk két mojitot kezdésnek. Nem sokáig ücsörgünk egyedül, hisz hamar megtalálják a társaságunkat. Az egyik oldalamra egy fekete hajú srác kerül, míg Hailey egy tüsis szöszit kap maga mellé, mikor már a második tequilánkat húzzuk le.

- A következő körötöket mi álljuk – mondja a mellettem ülő. Hirtelen megcsap a parfümjének illata, ami egész kellemes. Mosolyogva fordulok felé, immáron teljes arccal, mire az ő szemei azonnal feltérképezik az orcám minden egyes szegletét. – Nagyon ismerősnek tűnsz...

- Pedig csak most költöztem ide – jegyzem meg nevetgélve. Lehetetlen, hogy egy fél mojito és két shot ilyen gyorsan a fejembe szállt volna.

- Te szerepeltél egy magazin címlapján a múlt hónapban, nem?

Na, túl szép volt, hogy igaz legyen. Tuti meleg a srác, hisz férfiak nem nézegetnek női magazinokat.

- De – sóhajtom szomorúan, és kivéve a szívószálat a poharamból, lehúzom a maradék rummal teli koktélomat. – Meleg vagy? – csúszik ki a számom, pedig esküszöm, hogy nem akartam megkérdezni. Segítséget akarok kérni Haileytől, de ő túlságosan el van foglalva a szöszkével. Szuper.

- Miért lennék? – kérdezi, de aztán leesik neki a tantusz, hiszen hangot is ad neki. – Jaaa, oh! Nem én nézegetek női magazinokat – neveti el magát. Kicsit megnyugszok, de még sajnos így is gyanakszok. – Van egy húgom, ő van ezekkel a lapokkal megáldva. Gondolom tőle láthattalak.

- Értem – bólogatok.

- Nem hiszel nekem, mi?

- Nem igazán – rázom meg a fejem, és a srác arckifejezését látva, muszáj elnevessem magam.

- Mivel bizonyíthatnám be? – húzza fel a szemöldökeit. Helyes srác. Most hogy jobban megnézem, tényleg nagyon jól néz ki.

- Hát – kezdem, de aztán megakadnak a szemeim valamin. Vagyis inkább valakin. A tömegben, alig egy másodpercnyire tűnik fel az az ismerős arc, akit most a legkevésbé sem kívántam volna magamnak. Én ezt nem hiszem el. – Hailey! Mennünk kell! – fordulok a barátnőmhöz, aki már nincs is a helyén. Na, ilyen tényleg nincs. A legelső Los Angeles-i estém, és nyilvánvalóan ez kell, hogy történjen.

- Mi a baj?

- Te! – mutatok a srácra, akinek még mindig nem tudom a nevét. – Te most velem jössz!

- Szíves örömest – vigyorodik el, én pedig a pólójánál fogva magam után húzom. Fedezéknek fogom használni a nevetlen srácot, hisz ha megint feltűnik a rég nem látott ismerős, akkor tökéletes használatát fogom venni ennek a férfi egyednek.

Óvódásként viselkedem? Lehet. És ez érdekel engem? Egy csöppet sem.

Az embereket kerülgetve, – közben rettegve attól, hogy bármelyik pillanatban összeomlik a vár, amit magam köré építettem három évvel ezelőtt –, a szemeimmel a barátnőmet keresem, miközben a telefonomon folyamatosan hívogatom őt. Megmondom Johnnak (ezt a nevet adtam neki), hogyha meglátja Haileyt, azonnal szóljon. Már kétszer körbejártuk az egész helyiséget, amikor John megáll. Én is megtorpanok, és abba az irányba nézek, ahova ő.

- Nem ő az?

- De – állok ledermedve. Hailey, az én drága Haileyem, Ashton Irwinnel beszélget.

Sírni fogok? Lehet. Meglepő lenne? Egyáltalán nem.

- Menj már oda hozzá, és küldd ki! – utasítom. Oké, lehet egy kicsit kérhettem volna szebben is, de az őszintét megvallva, nagyon izgulok, és egyben félek is.

Három év egyáltalán nem sok idő. Három év alatt nem lehet elfelejteni mindazt, amit tettek veled, ezáltal szerintem ez normális reakció a részemről. Viszont három év elegendő arra is, hogy másképp lásd a helyzeted, és megtanuld magadban átértékelni a dolgokat. Elegendő arra, hogy elengedd azokat az eseményeket, személyeket, akiket sosem gondoltad volna, hogy egyszer meg kell tenned. Három év elég arra, hogy a harag elpárologjon belőled, és a félelem vegye át a helyét.

Össze vagyok zavarodva.

- És mit mondjak?

- Mit tudom én! Okos fiú vagy te – hadarom, majd átverekedve a tömegen, a kijáratot célzom meg. Hamar kiérek, és a falnak dőlve, leereszkedem a földre. Felhúzva a térdeimet, ülök a betonon, és várom, hogy Hailey megérkezzen. Folyamatosan a kijáratot szuggerálom, és reménykedek a legjobbakban. Szerencsére öt percet tölthetek csak egyedül, ugyanis a barátnőm kipattan a friss levegőre, én pedig azzal a lendülettel, fel is állok.

- Peach! – vesz észre a lány, és hozzám lép.

- Menjünk! – fogom könyörgőre. Hailey bólint, és abba az irányba indulunk, ahonnan jöttünk.

- Láttam Michaelt.

- Tudom – suttogja maga elé. – Én pedig Lukeot, de ő nem vett észre – sóhajt fel halkan.

Luke és Hailey kapcsolata nem tudott megkomolyodni, még a gimnázium utolsó évére sem. Bár én szurkoltam nekik, és szerettem volna, ha Haileynek sikerül ez az egész Hemmingssel, ez mégsem történt meg. Maradtak a több, mint barát, viszont kevesebb mint szerelem kategóriában, ami nem volt egy kellemes szituáció a barátnőmnek. Nagyon sokszor sírta ki nekem magát, és volt olyan is, hogy egy bemutató előtt kellett lenyugtatnom, aztán megigazítanom a sminkjét, hogy normális arccal mehessen vissza a helyére.

- Láttalak Ashtonnal – pillantok rá. Muszáj megemlítenem, hogy mihamarabb beavasson a részletekbe.

- Hát... ja – mondja. – Beszéltünk pár szót.

- Igen, és? – sürgetem.

- Alakítottak egy bandát.

- Mi van? – kerekednek ki a szemeim. Ezt most nem igazán értem. Alakítottak egy bandát? Mégis mikor? És miért?

- Én tudtam róla, hogy tervben van, mert az utolsó évre tervelték ki, még a gimi vége előtt, de mivel azt mondtad, hogy ne mondjak semmit róla, így ezt sem akartam mondani – magyarázza a mellettem battyogó lány. Minden egyes szavát magamba szívom, és próbálom megemészteni őket.

Tehát ő egy bandában, a srácokkal. Kell egy kis idő, hogy ezt megértsem.

- Értem. De mennyi esélye volt annak, hogy itt fogok velük találkozni, lassan három év elteltével? – szólalok meg végül. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig sétálhattam Hailey mellett teljes csendben.

- Ha ezt egy órával előtte kérdezed meg, akkor azt mondom, hogy semennyi. De azért vannak itt, mert egy kiadónál most fognak leszerződni. Nagyon kezdetleges az egész, csak haladnak az árral, sőt egyikőjük sem hiszi, hogy ez annyira hosszú távú lenne majd. Még csak kevesen tudnak róluk – hadarja.

- És meddig maradnak? – kérdezem félve, sőt szerintem még a hangom is megremeg a kérdés végére.

- Na, azt senki sem tudja.

(esetleges elírások, időbeli kavaradások nem kizárt, hogy feltűnhetnek a részben, de igyekszem őket javítani, és jobban átdolgozni a sztori menetét!!)