- Most komolyan befogadsz? - hitetlenkedett Louis.

Egymás mellett haladtak az egyik forgalmasabb utcán. Most lehetett igazán észrevenni a magasságkülönbséget kettejük között. Louis alig ért fel Harry álláig, és ez nagyon idegesítette őt, hogy folyamatosan fel kellett rá néznie, amikor hozzá beszélt. A járókelők rosszalló pillantásokkal illették a piszkos hibridet, de ezzel ő egyáltalán nem foglalkozott. Már megszokta, hogy az emberek nagy része lenézi őt.

- Hát, nagyon úgy tűnik - vigyorgott rá Harry. Louis is viszonozta a mosolyt, és legbelül majd' felrobbant a boldogságtól, hogy végre valakinek ő is kell, de ezt még véletlenül sem akarta a göndör tudtára adni, hogy mennyire örül neki. - De lehet, hogy ez mégsem volt olyan jó ötlet...

- Ne merészelj most eldobni magadtól, különben egészen a házadig követni foglak, és éjjel, amikor alszol, elharapom a torkod! - vicsorgott rá. Felbukkant a két normálistól eltérően kicsivel hosszabb és hegyesebb szemfoga, mire a göndör nyelt egyet. Jobb lesz vele vigyázni, mert ezekkel a veszedelmes agyarakkal simán kinyírhatja, ha úgy tartja kedve.

- Azért egy kicsivel több tiszteletet, ha kérhetném!

- Jól van már, viccelődni sem szabad veled, savanyú cukorka - húzta fel az orrát sértődötten.

Elhaladt mellettük egy anyuka a gyerekével, aki Louis farkincája után kapott, és durván megrántotta. A kékszemű felnyüszített, és a kisfiú után kiabált.

- Apád farkát húzogassad!

- Louis! Viselkedj! - szólt rá Harry, de a bajsza alatt elmosolyodott. - Már értem, hogy miért nem vagy egy gyerek kompatibilis személy.

- Utálom ezeket a kis mitugrászokat! De ha neked húzogatnák a farkadat, akkor te sem lennél ilyen vígan! Tudod, hogy mennyire fáj? Az egész gerincem bezsibbad tőle.

Időközben leértek a metróhoz. Harry vett két jegyet, de amikor le akartak menni, akkor egy ellenőr megállította őket.

- Elnézést, uram, ez a hibrid magával van? - méregette őket bizalmatlanul. Alacsony, idősebb férfi volt, abból a tipikus életunt fajtából.

- Igen.

- Közterületen nyakörv és póráz, vagy hám kell, hogy legyen rajta, különben súlyos pénzbírság jár. Kérem, tegye fel rá! - mondta el a szabályokat. Most aztán nagy bajban vannak, ugyanis erről a törvényről Harry-nek fogalma sem volt, és sürgősen ki kellett találnia valami hihető mesét, hogy miért nincs ezek közül egy se nála. - Egyébként is, miért ilyen mocskos, nem telik szappanra?

- Két napja szökött el, és most találtam meg, ezért néz ki így - Harry úgy hazudott, mint a vízfolyás, elengedve a füle mellett a zsémbes öregember ócsárló szavait.

- És a póráz? Anélkül nem mehetnek le.

- Egy pillanat, mindjárt előkeresem - cipzárazta ki a táskáját, és lázasan keresni kezdett egy kötélhez hasonlító tárgyat.

Louis eközben farkasszemet nézett az ellenőrrel, aki undorodva méregette őt. A legtöbb ember utálta a hibrideket, szörnyszülötteknek tartották őket. Úgy tűnik, ez a férfi is közéjük tartozott.

Harry keze ügyébe akadt a fényképezőgépe hosszú töltője, és úgy gondolta, hogy ez tökéletesen megfelel a célnak.

- Meg is van - motyogta elégedetten, majd Louis elé lépett, és egy bocsánatkérő pillantás kíséretében megkötötte a nyakán. A hibrid szó nélkül tűrte, hogy a vékony kábel a bőréhez érjen, és ezáltal gátolja őt a szabadságában. - Most már mehetünk?

- Viszont látásra! - motyogta a jegyellenőr, ők pedig gyorsan eliszkoltak onnan.

- Ugye nem túl szoros? - nézett aggódva Louis-ra, aki csak megrázta a fejét. Harry nagy beleéléssel tartotta a kezében a hibrid rögtönzött pórázát, míg vártak a metróra, ami szokás szerint megint késett.

- Mikor mehetünk fel? - kérdezte a kékszemű, majd nyelt egy nagyot. Nem érezte magát biztonságban a föld alatt legalább ötven méterrel, azt hitte, hogy bármelyik pillanatban rájuk omolhat az egész. - Nem jó itt...

- Csak percek kérdése. Félsz?

- Szerinted? - küldött egy gyilkos pillantást a göndör felé.

- Egyébként - kezdeményezett beszélgetést Harry, hogy ezzel elterelje a másik figyelmét. - Hogyhogy tudsz beszélni?

- Egy kedves házaspár nevelt fel, és mindent megtanítottak nekem, ami szükséges az élethez. Tudok olvasni, írni, sőt számolni is, bár a kivonás eléggé nehezen megy - mondta büszkén.

- De jó!

- Ők voltak a családom, úgy tekintettek rám, mintha a vérszerinti gyerekük lettem volna. Nagyon szerettem őket - mosolyodott el halványan Louis, és Harry tudta, hogy innentől rossz dolgok fognak következni. - Autóbalesetben meghaltak, amikor tizenöt voltam. Aztán bekerültem egy örökbefogadó központba. Nagyon kapós voltam, hiszen mindent meg tudtam csinálni, még többet is, mint amit vártak. Sokan elvittek, de pár hét után vissza is vittek. Azt mondták, hogy kifogásolható a viselkedésem, sőt egyesek szerint botrányos.

- Valahogy egyet tudok érteni velük - szólalt meg Harry vigyorogva, mire Louis csak megcsapta a karját. A göndör nagyon sajnálta őt, amiért elvesztette a családját. Nem is tudná, hogy ő mit tenne, ha a szülei meghalnának. Biztosan teljesen magába roskadna.

- Szóval, ja. Utána meg kézről kézre kerültem. Voltak jók és rosszak vegyesen. Az utolsó gazdámat nagyon kedveltem. Nála több, mint fél évet voltam. Ez volt a rekordom - kuncogott halkan, de utána elkomorodott. - Örökbe fogadott egy kisgyereket, aki folyamatosan zaklatott engem. Húzgálta a fülemet, a farkamra direkt rátaposott, én meg kiabáltam vele. Természetesen én voltam a hibás mindenért, ezért kidobott. Fel is út, le is út, mehettem amerre láttam. És most itt vagyok.

- Eléggé megrázó.

- Ahh, annyira sem - vont vállat Louis, majd a közelgő szerelvényre emelte a tekintetét. Észre sem vette, milyen gyorsan elment az idő, és egy percig sem gondolt közben a félelmére. - Azzal megyünk?

- Igen, gyere - húzta maga után Harry a hibridet, akinek így a nyakára feszült a kábel.

- Ne olyan gyorsan, nem tudok veled lépést tartani! - szaladt utána.

Az út alatt végig csendben voltak, csak a hangosbemondót lehetett hallani minden megállónál. A végállomás előtt eggyel leszálltak, és Louis végre fellélegezhetett, amikor kiértek a friss levegőre. A nap már lemenőben volt, de még így is élvezhették a kora májusi meleg időt. Harry elindult az egyik irányba, Louis pedig szó nélkül követte őt. Megbízott benne.

Már a kertvárosi részben jártak, amikor a göndör megállt egy téglaszínű ház előtt.

- Megérkeztünk.

Kinyitotta az ajtót, és maga elé engedte a hibridet, aki egyből leszedte a nyakáról a rögtönzött pórázát és a földre hajította.

- Szép ház, meg minden, de van kajád? Hetek óta csak szeméten élek - tért egyből a lényegre.

Harry melegített mindkettőjüknek sajtos tésztát, és jóízűen eszegették, miközben úgy beszélgettek, mintha régi cimborák lennének. Mindketten szimpatikusnak találták a másikat, és egyből megtalálták a közös hangot. Harry fanyar humora és Louis csípős beszólásai pontosan kiegészítették egymást.

- Nem lehetek neked elég hálás! Köszönöm, hogy megosztod velem az otthonod - váltott át komolyabb hangnemre Louis. Melegen Harry-re mosolygott. Szavakkal ki sem tudta fejezni, hogy menyire örült neki, hogy a sors pont őt sodorta oda hozzá.

Vacsora után Louis vett egy forró fürdőt, míg a göndör megágyazott neki a vendégszobában. Adott neki fogkefét, meg tiszta ruhát, amiben aludhatott.

A kékszemű immáron felfrissülve, újjászületve lépett ki a párás fürdőből. A hajából és a farkincájából csurgott a víz, így végigcsepegtette a padlót. A fülecskéi is még nedvesek voltak, a kölcsönkapott ruhák szó szerint lógtak rajta, annyira vékonyka volt.

Harry megbabonázottan bámulta őt. Meg szerette volna érinteni a különleges testrészeit. Vajon milyen puha a farkincája? Annyi kérdése lett volna a hibridhez, de nem akarta most őt ezzel zargatni, látta rajta, hogy milyen fáradt, ezért inkább áttolta holnapra a faggatózást.

- Hiába nézel ennyire, nem foghatod meg a farkamat! Egyiket sem! - mordult rá Louis, mire Harry fülig vörösödött. Egy ilyen kis lénynek ártatlannak kéne lennie, nem pedig ilyen felvágott nyelvű méregzsáknak. Bár, ahogyan a mondás tartja: „Minél alacsonyabb valaki, annál közelebb van a pokolhoz, és annál ördögibb természetű." Most bebizonyosodott, hogy van ebben valami.

- Holnap dolgozni megyek, bejössz velem, vagy inkább itthon maradsz?

- Inkább maradok. Nem akarok bajba kerülni a botrányos viselkedésem miatt - vigyorgott rá. - Egyébként, mit dolgozol?

- Fotós vagyok - mondta büszkén Harry. Imádta a munkáját, ez volt mindig is az álma. - Délután kettő-három fele érek haza, de lehet, hogy el fog húzódni megint a dolog. Ne mozdulj ki a házból, oké?

- Jó - bólogatott Louis, majd elnyomott egy ásítást. A szobája felé indult, de még visszafordult a göndörhöz egy szóra. - Köszönöm.

___________________

Itt is lenne a következő rész. Ebben a történetben Louis nem egy szende kiscicát alakít majd, hanem sokkal inkább egy flegma kandúrt. Én személy szerint jobban kedvelem a kis aranyos Louis cicát, bár még ő is fog meglepetéseket tartogatni. :) 

Amúgy jézusom, tegnap nagyban instáztam, erre feldobja egy olyan oldal sztoriját, ahol van az a wattpad díj vagy micsoda, és ott volt a purr-fect könyvem a legjobb amatőr sztori jelöltek között. Hát én akkorát sikítottam, te jó ég 😂😂😂

Köszönöm, hogy ennyien olvassátok a könyveimet, nagyon szeretlek titeket 💖💖💖💖