- Köszönöm szépen a munkát, Harry! Nagyon jó képek lettek, annyira tehetséges vagy! - áradozott a szőke hajú leányzó.

- Ugyan, nekem volt megtiszteltetés, hogy egy ilyen gyönyörű lánnyal dolgozhattam együtt - hízelgett neki, miközben a nő a pénztárcájában kutatott, hogy odaadja a munka bérét. Harry markába csúsztatta a busás összeget, megspékelve egy kevéske borravalóval. - Öröm veled dolgozni, Anne-Marie! - ráztak kezet, majd a magas, göndör hajú férfi kilépett az aprócska lakásból. Még a múlt héten elkészült képeket vitte el Anne-Marie-nek, amik a fiatal lány portfóliójához csinált.

Amint kilépett az útra a társasházból, megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját. Végzett az összes teendőjével, és végre hazamehet. Igazán húzós napja volt.

Kora reggelről a főnökségen cirkuszoltak, mert a megrendelőnek nem tetszettek a képet, amit az egyik munkatársa csinált, ezért neki kellett őket újra megcsinálni. Aztán délben jött egy SOS munka, amit halaszthatatlanul meg kellett csinálnia. Eléggé elhúzódott ez a fotózás, már öt is elvolt, hogy szabadult a stúdióból.

Már éppen indult volna haza, amikor eszébe jutott, hogy megígérte Anne-Marie-nek, hogy elviszi neki a képeit. A lány lakása a város másik felében volt, Harry kocsija meg pont szervizben, ezért kénytelen volt metróra ülnie és még gyalogolni jó pár utcát.

Most, hogy végre mehetett haza, boldogan vette elő a telefonját, hogy megnézze a térképen a legrövidebb utat a következő metrómegállóhoz. El is indult azon az útvonalon, amit a GPS-e írt. Nem ismerte Birmingham ezen részét, nem sokszor járt erre élete során, pedig amióta az eszét tudja, ebben a városban él.

Befordult egy utcába, ami nem volt túl bizalomgerjesztő. Feldöntött kukák és törött üvegek a járdán. Talán mégsem volt olyan jó ötlet ez a rövidítés.

Magához szorította a fotós cuccait rejtő sporttáskát. Egy méregdrága fényképezőkép volt benne, pár fényerőt javító szerkezet, és még isten tudja, hogy micsoda, mert mindent ömlesztve belehajigált, amikor sietve hazaindult.

Szerencséjére nem jött vele szemben egy részeges alak sem. Kikanyarodott az utcából, amikor a szemben lévő sikátorból furcsa hangokat hallott. Megállt, és hallgatózott. Nem sokkal később egy segélykiáltás hasított a levegőbe. Kíváncsi természete lévén elindult abba az iránya, hogy megnézze, mi lehet az. Amint közelebb ért, meglátott egy csapat kölyköt, akik egy földön fekvő alakot rugdostak, aki kétségbeesetten kiabált.

Harry utálta az erőszakot, és mélységesen elítélte azokat, akik bántják a másikat. Oda szeretett volna menni, hogy megvédje az ismeretlent, de félt, hogy mi lesz, ha őt is megtámadják a huligánok. De amint meghallotta az áldozatuk fájdalmas sikoltását, egyből megemberelte magát, felvette a lehető legijesztőbb ábrázatát, és dühös léptekkel elindult feléjük.

- Abbahagyni, most azonnal! - kiabált rájuk mély hangon. A fiúk ijedten fordultak meg.

- Ugyan már, ez csak egy hibrid. Ennek az életéért nem kár - vigyorgott eszelősen az egyik fekete hajú, gengszternek is beillő srác. Igaz, nem lehetett több egyikük sem tizennyolcnál, de eléggé elrettentő arca volt mindegyiknek.

A tekintete levándorolt a földön nyöszörgő alakra, aki valóban egy hibrid volt, méghozzá egy macska. Nem időzött sokat a bámulásával, hanem visszafordult a bandavezérhez.

- Ugye tudod, hogy a magántulajdon megrongálását súlyosan büntetik? - nézett rá kérdőn, mire a srác összehúzta a szemöldökét.

- A magáé? - mutatott a lábuknál fetrengőre, mire Harry határozottan bólintott. - Felvettem a kis akciótokat videóra, szóval, ha nem akartok ebből rendőrségi ügyet, akkor most szépen elhúzzátok a csíkot! - fenyegette meg őket. Mindig is jól ment neki a hazudozás, és ez most nem okozott gondot. A kamaszok meghunyászkodva, sűrű bocsánatkérések közepette menekültek el.

Harry nagyon büszke volt magára, hogy ilyen hatásosan elő tudta adni a kemény férfit. Miután átadta magának az „Évtized legjobb szereplése" nevű Oscar-díjat, leguggolt a még mindig földön fekvő ismeretlenhez.

- Jól vagy?

- Szerinted hogy lehetek azok után, hogy egy csapat nyomorék külyök gyomorszájon rugdosott? - emelte rá a hibrid a dühös tekintetét Harry arcára. A göndör hátrahőkölt az agresszív megnyilvánulástól. Valahogy nem ezt a reakciót várta, miután megmentette az életét.

- Jól van, na! Nem kell egyből leharapni a fejemet! - védekezett a göndör.

Az ismeretlen bizalmatlanul méregette őt, a macskafüleit lesunyta, és összeszorította a hihetetlenül világoskék szemeit. Az arca eléggé borostás volt, és piszkos. Az arccsontjai szinte átszúrták a bőrét, annyira sovány volt. Ránézésre olyan huszonkettő-huszonhárom éves lehetett, de eléggé apró volt. Egész formás kis pofija volt neki, nem mondható csúnyának, sőt! A ruhái lógtak rajta, és az összes mocskos volt. A hosszú, lompos farkincája sáros volt, amit most idegesen mozgatott maga mellett.

Harry visszavezette a tekintetét a hibrid arcára, ő pedig gúnyos mollyal nézett fel rá.

- Na, mi van, kibámészkodtad magadat? - kérdezte mérgesen. - Igen, egy kibaszott selejt hibrid vagyok! Nézz csak meg még jobban!

- Hogy hívnak? - hagyta figyelmen kívül a göndör a másik dühös kiabálását.

- Először a nevem kell, utána meg szépen megerőszakolsz, mi?

- Nincs semmi ilyesfajta szándékom, csupán segíteni szeretnék neked - vont vállat. Szórakoztatónak találta, hogy annak ellenére, milyen kicsi és védtelennek tűnik, milyen szókimondó és erélyes természetű.

- Mi vagy te, valami szeretetszolgálat? - húzta fel a szemöldökét a kékszemű. - Egyébként, Louis Tomlinson.

- Mit keresel itt egyedül? És hol a gazdád? - kérdezte tőle Harry.

Nem volt annyira képbe a hibridekkel, de azt tudta, hogy közterületen csak a gazdájukkal tartózkodhatnak. Nem sokukkal találkozott még, párat látott már az utcán, de különösebben nem foglalkoztatta őt a dolog.

- Az emberem kidobott, mert szerinte nem voltam elég gyerek kompatibilis - vont vállat hanyagul, de Harry látta megcsillanni a fájdalom szikráját a szemében.

- Sajnálom. Szóval, ezért vagy itt az utcán?

- Hát, nem is jókedvemből - forgatta meg a szemét Louis.

Harry filózott. Nem tudta, hogy mi lenne a helyes, ha itt hagyná őt egyedül, vagy ha magával vinné. Semmiképpen nem akarta magára hagyni, mert ki tudja, hogy kik támadják meg megint, és lehet, hogy súlyosan megsérül, és senki sem fog neki segíteni. Magához sem akarta vinni, mert most őszintén, ki visz haza egy teljesen ismeretlen embert... vagyis hibridet. Nézőpont kérdése, hogy minek nevezzük őt.

Végül felállt és elköszönt Louis-tól. Nem tudott vele mit csinálni, itt kellett őt hagynia, akármennyire is fájt érte a szíve. Elindult kifelé a sikátorból, de még hallotta maga mögül a hibrid halk morgását.

- „Én csak segíteni akarok!" Aha, persze. Hát, ez kurva nagy segítség volt! Itt hagyni a szarba. Maholnap felfal egy kóbor kutya, de megleszek, persze. Te csak menjél, isten tudja hova, vissza se nézzél, hülye fasz...

Harry megállt és őrlődött magában. Végül is, egyszer élünk - gondolta magában.

Megfordult és visszament Louis-hoz, majd megállt előtte.

- Hazajössz velem?

- Minek? Nem akarok a szexrabszolgád lenni! - tiltakozott hevesen, mire Harry hangosan felnevetett.

- Nem érted meg, hogy nem akarok lefeküdni veled? - kérdezte hitetlenkedve, felvont szemöldökkel.

- Ezt most sértésnek veszem - fonta össze a karját maga előtt Louis, de aztán újra Harry-re nézett, aki várakozásteljesen várta a válaszát.

Nem tűnt egy elvetemült, erőszakos embernek. Sőt, a göndör tincsei egészen aranyossá tették az arcát, és a moha zöld szemei nagyon szépek voltak. Ráadásul segített neki sok más járókelővel ellentétben, akik csak kikerülték őt, és nem foglalkoztak vele.

- Végül is, ha nagyon ragaszkodsz hozzá, akkor hazavihetsz.

__________________________________  

Itt is van a legújabb könyvem, sokan írtátok, hogy szívesen olvasnátok még hibrides könyvet, szóval itt van! Remélem ez is sokatok tetszését elnyeri majd :)))