Loki dermedten állt a sírhalom fölött. Úgy érezte szíve menten megszakad. A gombóc a torkában egyre nagyobbra dagadt, levegőt is csak apránként vett, ahogy a folytogató érzés elhatalmasodott rajta. Dühtől fortyogott, de valahol mélyen a keserűség és a fájdalom hullámai váltották egymást, míg végül nem bírta magában tartani mindezt.
Üvöltött. Hangosan. Üvöltött, amíg bele nem rekedt. A ház visszahangként verte vissza hangját, amit végül a szemben elterülő nyílt tenger nyelt el.
Miután kiőrjöngte magát és már nem maradt benne több erő, térdre rogyott.
Gondolatai csak ekkor kezdtek fékevesztett rohanásba.
"Minden hiába volt. Minden! Átkozott háború, átkozott istenek! Miért mentem bele ebbe?"
Egész testében remegett az idegtől, pokolian dühös volt, de hogy kire is pontosan azt még ő maga sem tudta. Rohamában öklével a füves földet büntette, többször is rácsapott.
"Azt hittem még lesz időnk. Miért is hittem, hogy lesz? Megvezettek! Atyám tudta. Pontosan tudta mi fog történni! Hogy éveket emészt majd fel a háború, én barom meg bele mentem. A kedve szerint jártam el, csak hogy elnyerjem a jó indulatát. Hogy az áldását adja... Mindent megtettem, amit akart!"
Lehunyta kékjeit, hogy fájdalmas ráncba szorítsa szemeit, mielőtt kicsordulhatnának könnyei.
"Át gazoltam... mindenkin, nem válogattam az eszközök közt, nem érdekelt hány élet veszik oda, mert meggyorsíthattam vele a győzelmünket. Mert atyámnak ez volt az óhaja! Bábként használt a rohadt játékban, én meg vak lóként rohantam a szakadékba. Idióta! Mégis mit képzeltem? Hogy változtat ez bármin is?"
Zihálva túrta hátra hollófekete tincseit, ujjaival a hosszú szálakba markolt, tekintete a köveket és a földhalmot pásztázta.
"Igen. Végig azt hittem, megváltoztathatom atyám döntését, ha megkapja, amit akar. Ha olyan fia leszek, amilyennek mindig is akart. Kit hitegettem? Épp így akarta! Eltelt vagy húsz év. De hát az semmi! Semmi egy isten életében."
Két kezével a talajba markolt.
- Meggyógyíthattalak volna - suttogta - ha itt maradok - fájdalmasan ráncolta össze szemöldökeit. - Vagy ha még akkor átcsempészlek Asgardba - sziszegte. Apró vonallá préselte ajkait, hogy visszanyelje feltörni kívánkozó fájdalmát.
- Bocsáss meg Ygrid... megmenthettelek volna...

És amint kimondta e szavakat, a lélegzete is benn akadt. Döbbenten meredt maga elé, mikor egy nagyon sötét ötlete támadt. Néhány pillanatig még latolgatott, emlékezett az olvasottakra, majd mikor döntésre jutott sietve pattant fel a sír mellől.

Ügyet sem vetett senki másra, el sem köszönt a közelben várakozó leánytól, végig rohant a falun egyenest vissza a nyitott átjáróhoz.

Amint haza tért Asgardba, kiemelte a pallost a zárból és lóra pattant, hogy visszaügessen a palotába. A fegyvert egy olyan varázslattal rejtette el, aminek segítségével bármikor megidézhette a pallost. Visszatérve az ünneplők közé Loki felkereste Eirt, az ászok gyógyító istennőjét, aki Thort is az élők között tartotta. A nő nagyhatalmú, tudását minden isten elismerte, és bár kettejük viszonya sosem volt túl felhőtlen, a herceg úgy érezte, így is megkaphatja tőle, amire szüksége van.

Mikor Loki rátalált a nőre, hálóterme közelében, Eiri épp nyugovóra kívánt térni. Az ifjabb herceg igyekezett elrejteni izgatottságát, varázslattal egy nem túl józan küllemét láttatta az istennővel, így elegyedett szóba vele. A gyönyörű ezüsthajú, porcelán bőrű szépség eleinte gyanakvón viseltetett vele szemben, de Loki hamar oldotta a hangulatot mókás megjegyzéseivel, és innen már könnyen számára kedvező témára terelhette a szót.

- Tudod azon... járt az agyam, most, hogy szegény Falhófnir kimúlt - vigyorodott el bárgyún - épp a minap. Szóval tudod, ő egy értékes jószág volt...

- A szent fára Loki, mire akarsz kilyukadni? - képedt el a hölgy túljátszottan, de hamar kibillent a szerepből és felnevetett. - Csak viccelek! - legyintett - Az a Svadilfaris eset nem ma volt!

- Fúj, Falhófnir elpusztult te aberrált, milyen mocskos a fantáziád! - tett néhány indokolatlan hanghullámot mondatába, hogy kellően hitelesnek tűnjön. Bár a nő sértő megjegyzését biztosan nem felejti el.

- Mi az? Pont Te nem érted a tréfát? Loki csalódást okozol! - kuncogott a nő, mire a herceg túljátszottan vállat rántott.

- Csalódást? – töprengett el egy pillanatra - Nem ez volna az első. Szóval a ló...

- Igen, igen, folytasd - intett neki a hölgy, közben ki kortyolta az utolsó cseppeket is kupályából a nő.

- A pegazusoktól származott. Talán gyalázat... e nemes paripával szemben, de a vére aranyat ért. Meg kellett volna csapolni még frissében, hogy visszahozhassunk néhány hősi halottat a háborúból - kacsintott a nőre, aki lassanként bólogatott.

- Okos fiú vagy te Loki, csak kicsit lassú... Atyád még aznap parancsot adott rá, hogy így tegyek. Nem volt szép látvány - rázta a fejét a nő, ajkai elgörbültek, szörnyű undor kerülgette. - Még mindig érzem azt az orrfacsaró bűzt...

- A holtakét? - csodálkozott Loki.

- A vér szagát. - legyezgetett orra ellőtt kezével.

- És... a holtkeltési ceremónia? - tárta szét karját kérdőn, majd aprót kortyolt borából.
A nő szemöldöke a magasba szaladt.

- A csatamezőn álltunk volna neki, vagy hazatérésünk kor? Esetleg az ünnepség alatt? - értetlenkedett a nő. – Nem. Ezt a mesés feladat az ünnepség utánra maradt. Különben is, csak épen maradt testtel működik, és még van egy halom kivétel, mikor nem hat a vérmágia.

Loki kíváncsian pislogott Eirre.
- Teszem azt?

- Túl rég hunyt el az illető, vagy hiányzik a szíve, a feje, óriásokon például nem is működik - gesztikulált a nő. - Tényleg rengeteg, de ha nem bántódsz meg, én most pihenni fogok.

Loki ingatta a fejét, majd felocsúdva bólintott.
- Csak tessék! - engedte útjára készségesen a nőt. - Lelkemre venném, ha miattam nem pihenhetnéd ki magad a holnapi hajókázásra - tette mellkasára kezét az ifjú, nyomatékot adva szavainak együtt érzőn tekintettel fordult utána.

- Azt jól teszed! Ha lekésem az indulást, te leszel a felelős - intett ujjával fenyegetőn az ifjú felé végül eltűnt a lépcsősor tetején, ami a lakosztályához vezetett.

Loki megvárta, míg nem hallja a nő lépteit, azzal egyenest gyógy készletet tároló alagsorba ment, de sehol sem találta a szert. Felötlött benne a gondolat, hogy talán Eir saját lakosztályán tárolja a vért, de hamar rájött, hogy atyja sosem engedne ki egy ilyen értékes anyagot a kezei közül. Nyilvánvalóan a kincstárban van elzárva, így át sietett a hatalmas, arannyal fedett folyosókon, az óriás szépen dekorált oszlopfők alatt. Szabad belépése a kincstárba csak a királyi család tagjainak volt elérhető, így nem a bejutás okozott gondot, de keresgélnie kellett egy ideig a halomnyi relikvia és ereklye között, mire rálelt az arany edényben lévő a lila anyagra. Rájött, hogy az egész edénynek nem kelhet lába. Elővarázsolt hát egy fiolát, megnyitotta az edényt és először kelyhét merítette az italba. Méregette egy ideig a nedűt, de megszagolva finom gyümölcs illatot árasztott. Eir nyilván ügyelt rá az elixír készítésekor, hogy ihatóvá varázsolja a szert.
Gondolt egyet és megivott egy egész pohárral belőle. Úgy vélte az élet italával csak nem árthat magának, majd mert egy adagot a flaskába is.
Kapkodva zárta vissza az üveget, nem akart több időt fecsérelni minderre, sietve indult volna vissza, de megdermedt mikor fordultában édesanyjával találta szembe magát.
Szidta butaságát. Meg volt győződve róla, hogy a királyi család minden tagja nyugovóra tért, Frigga mégis észrevette, hogy valaki belépett a kincstárba.

- Mire készülsz fiam? - vonta össze szemöldökeit aggódón a nő. Loki szólásra nyitotta a száját, de a gyönyörű asszony kezével csendre intette. - Ne is próbálj meg hazudni.

Az ifjabb herceg becsukta ajkait, egy ideig tétovázott, de úgy döntött felesleges terelnie a témát.

- Elviszem az elixírt Ygridnek - vallotta meg.

- Loki, ő egy halandó. És ez isteneknek való ital.

- Mire célzol ezzel? - komorult el az ifjú ábrázata.

- Arra, hogy veszélyes halandókon használni. Mások, mint mi, életük években mérhető. Szörnyű végkifejlete lehet egy ilyen varázslat hatásának - intette óva ötletétől.

- Meg fogom próbálni. Magára hagytam, és most halott. Nem fogom újra cserbenhagyni! Nem beszélhetsz le róla - indult meg Loki.

- Fiam - érintette meg a herceg kezét a nő, mikor elsietett mellette, aki így csak egy pillanatra torpant meg. - Nem léphet be Asgardba, atyád jóváhagyása nélkül.

- Nem kell az engedélye. Ygrid mellett a helyem.

Frigga szemei fájdalommal teltek meg, hosszan fürkészte a herceg acélkékjeit. Annyi mindent szeretett volna mondani Lokinak, de tudta most dühös és engesztelhetetlen. Ráadásul vakon szerelmes abba a lányba. Pontosan tudta, hogy anyai féltése most mit sem jelent a fia számára. Minden ellenkezésével csak a lány karjaiba űzi őt.

- Engedd. Hadd menjen - szólott Odin a kincstár kapuja felől.

Anya és fia meglepetten fordultak Mindenek atyja felé. Loki szemei elkerekedtek egy pillanatra, nem hitt a fülének, de atyja szigorú arca meggyőzte, hogy szavai komolyak. A herceg halványan elmosolyodott, köszönet képpen biccentett Odin felé, azzal boldogan rohant el, magukra hagyva aggódó szüleit.