Az ifjabb herceg Falhófnir hátán ülve gyalogolt be a tóba. A kanca engedelmes jószág volt, Loki ezért is tudta olyan könnyen megszöktetni az éj leple alatt az istállóból, és ezért történhetett, hogy a hátas még akkor sem fordult ki a sötét mederből mikor a vízesés alá érve egészen ellepte őket a hideg kékség.

Az ifjú őszintén hitt az olvasottaknak. Készült ugyanis egy feljegyzés ezer évvel korából, mi szerint a tó egy átjáró Midgardba, amit csak a valkűrök használhattak. Mikor Falhófnirral át értek a zuhatag alatt, a herceg lehunyta szemeit és elmormolta a tanult varázst, hogy átléphessenek a halandók világába.

Ugyan nem érzékelt túl sok változást elsőre, de kiérve a vízfátyol alól fényes napsütés, kellemes hideg szél fogadta, így már biztosan tudhatta, hogy Midgardon jár.
Nagyon büszke volt magára, hogy rábukkant erre a még a mindig működő, de nem használt átjáróra. Igaz Falhófnirral tetőtől talpig csurom vizesek voltak, de mit sem számított ez a körülmények miatt. Amint kiértek a partra és a jószág kifújta magát vágtára bírta az állatot, mert jól tudta irgalmatlanul messze járnak Erstadtól. Egy Midgardi lónak akár napokba is telt volna az út, de ez a kanca más volt. Falhófnir Asgardi hátas volt, ráadásul az utolsó azon pegazusok leszármazottai közül, akiket még a valkűrök ültek meg ezer évvel ezelőtt, így a szárnyas jószágnak nem kellett két óránál több, hogy az eget átszelve elügessen Norvégia déli csücskébe.

Az ifjú nem találta Ygridet az erdei sátorlakjukban, így a faluig vágtattak. A herceg hagyta pihenni a közeli tisztáson a lovat, és egyedül osont el a településig. Kinézett magának egy öt éves gyermeket, aki a házak között játszadozott. Felvette egy kislány alakját, hogy trükkösen kifaggathassa a leányt, mit tud az aranyhajú szépségről. Kénytelen volt cselhez folyamodni, hisz biztosra vette, hogy a faluban ezután sem látják őt szívesen.

Miután kiderült, hogy a szépség a közeli erdőt járja, Loki a nyomába eredt. Holló képében pásztázta az erdőt, de így is beletelt némi időbe, mire rátalált a fák között gyűjtögető lányra.
Megtelepedett nem messze tőle egy ágon, így csendben figyelhette finom, nőies alakját, lágy mozdulatait. Az egyik bokor tövénél termő növényt vagdosta, a nála lévő kosár már, így is tele volt többféle jóval, bár a herceg nem sokat ismert közülük. Ygrid minden szépsége ellenére kimerültnek tűnt.

Hetek teltek el a csata estéje óta, és ma végre újra találkozhatott a lánnyal. Nem akart ráijeszteni, így a földre röppent távolabb, és eredeti alakját felöltve lépett ki a fák mögül. Ygrid a neszezésre látható gyanakvással fordult a háta mögé, keze sietve fogta marokra a kést, amivel a növényeket vagdosta, ám ajkai elnyíltak a döbbenettől mikor felismerte az ifjút.
Hosszú pillanatig csak pihentették egymáson tekintetüket. Mikor Loki ajkai mosolyra húzódtak, Ygrid ledobta a pengét, a kosarat, így rohant kedvese karjaiba. A herceg boldogságában felkapta őt és megpörgette.
Közel egy éven át voltak részei egymás minden napjának, most mégsem találkozhattak hetekig. Mi több. Asgardban mindenki kínosan ügyelt rá, hogy Loki jelenlétében szóba se kerüljön a halandó. Hiába próbálta, nem jutott hírekhez a lány hogyléte felől, és Ygridet sem értesítették a herceg állapotáról.

Percekig ölelték egymást. Loki arcát a lány nyakához fúrva magába szívta kedvese édes virág illatát, ám Ygrid nagyon csiklandós volt, így angyali hangján vidáman kacagott. Szorosan, szeretettel ölelte magához a herceget, és a szépség gyengéd közelsége, úgy hiányzott Lokinak, mint rabnak egy falat kenyér. Nem igazán tudta megmagyarázni magának sem az okát, de Asgardban csapdában érezte magát, olyan vadként, akit csak a haszon kedvéért akarnak életben tartani. Legalábbis Odin valahogy ezt sugalmazta felé legutóbbi beszélgetésük során.

Ygrid eltolta magától az ifjút, két tenyere közé fogta Loki arcát, hosszú ujjait a herceg tarkója felé futtatva. Alaposan végig mérte őt és Loki is így tett. A lány szinte kivirult, már nyoma sem volt korábbi fásultságának, szemei boldogan csillogva méregették őt, buja ajkaira vidám mosolyt csalt a herceg megjelenése.

- Boldog vagyok, hogy épségben látlak - szólalt meg elsőnek Ygrid.

- Röstellem, hogy eddig aggódnod kellett.

- Az a fontos, hogy élsz és itt vagy - futtatta vissza kezeit Loki mellkasáig a lány, de a herceg arca hamar elkomorult. - Mi a gond? - tűnt fel azonnal Ygridnek is a változás.

- Nem maradhatok - húzta el száját kelletlenül az ifjú. A lány jégkékjeiben meglepettség csillant. - Azért jöttem, hogy lássam épségben vagy, de vissza kell térnem.

Ygrid zavartságában csak bólogatott, de arcán millió kérdés suhant át.

- Mi történt veled, miután Thor hazavitt engem? - vette jobban szemügyre a herceg, a lány arcán megmaradt lila foltokat. Ygrid nehézkes sóhajt engedett el.

- Semmi olyan, amit ne tudnék kiheverni - húzott halvány mosolyt ajkaira.
Loki aggódva figyelte kedvese vonásait, nem érthette miért hazudik neki, de tudta, hogy így tesz.

- Ygrid tudni akarom - húzta közelebb magához csípőjénél fogva a szépséget, aki a fejét ingatva pillantott félre.

- Mit mondhatnék? Sokan meghaltak, nem csak akkor este, de utána is, a sérülések súlyossága miatt, vagy az égési sebektől, fertőzéstől. - pillantott maga elé, mint aki személyes kudarcnak érzi mindezt. Loki tudta, hogy a lányt a falu gyógyítóasszonya tanította, Ygridnek ez lett volna a feladata mindeddig is, ha miatta nem menekült volna a hegyekbe távol az övéitől. Az ifjú semmit nem bánt az együtt töltött időből, de rémesen fájt neki ilyen meggyötörtnek látni kedvesét.

- Ha nem vagy ott - fogta Loki két ujja közé a szépség állát, hogy megemelve a lány szemébe pillanthasson - ha akkor este nem megyünk le, még többen haltak volna meg. Talán már senki sem volna életben.

Ygrid jégkékjeivel laposan pillantott félre kerülve Loki tekintetét.
- Talán, az is jobb lett volna.

A herceg ráncolta szemöldökeit, még sosem hallotta Ygridet, így beszélni.
- Hogy mondhatod...

- Nem láttad, amit én, a fájdalmukat, a gyötrődésüket, az árván maradtakat szülők nélkül, a megrontott nőket férjük nélkül, az embereket vagy ami maradt belőlük... Én, nem tudom, hogyan fogunk ebből kilábalni. - Futottak le Ygrid bájos arcán könnyei, sietve hunyta le szemeit, de már nem tudta visszanyelni őket.

- Csss... - csókolta le kedvese arcáról a cseppeket Loki.

- Sajnálom, nem akartam rád zúdítani - bújt az ifjúhoz, aki csak a fejét ingatta.

- Nem baj - ölelte magához óvatos gyengédséggel a herceg, hagyta, hogy Ygrid sírjon a karjaiban, amíg csak jól esett neki. Kezével gyengéden simogatta a lány hátát, időnként beletúrt a gyönyörű és puha aranyfürtökbe.
Míg a lány zaklatottsága csillapodott, ő azon töprengett, hogyan is mesélhetne most Ygridnek a háborúról, vagy arról hova is küldte atyja pontosan.

Mikor a lány kiadta magából minden félemét és bánatát, Loki képtelen volt magára hagyni. Mellette töltötte az utolsó órákat, mesélt neki a gyógyulásáról, az Asgardi varázslókról és édesanyjáról, akinek felépülését köszönhette.
Segített neki a növények, virágok gyűjtésében, amik a gyógyításhoz, és vallási szertartásokhoz kellettek.

Lopva csókokat váltottak, és egy alkalommal tovább is jutottak ennél. Kimerítő órák voltak, de mindennél jobban vágyták a másik szeretetét, és testi örömeikkel az élményt kiteljesíthették. Épp olyan csodás volt, akár az első alkalom. Loki újra felfedezte a lány minden porcikájának legapróbb részletét, gyönyörrel ajándékozta meg Ygrid érzéki pontjait, ha tehette többször is, mert rá is izgalommal hatottak kedvese elejtett sóhajai, hangosabb sikolyai.
Hosszan voltak egymás örömére, úsztak a mámor tengerén, csak ők voltak és a pillanat, szerelmük vágyában éghettek el.

Az utolsó óra volt a legnehezebb, nem ment az elválás, és Loki úgy döntött nem avatja be Ygridet a ráleselkedő veszélyekbe. Annyit árult csak el, hogy az apja és egyben királya büntetése miatt egy ideig nem térhet vissza a földre. Abba mégis beavatta, hogy most sem engedélyezett kimenőn vesz részt.

- Javíthatatlan vagy - bújt még egyszer hozzá búcsúzóul, boldogságtól mámoros mosollyal a lány. Loki csak sejtelmes somolygás közepette tekintetét forgatta. - Hiányozni fogsz - vallotta meg a szépség.

Az ifjú gyengéd, puha csókot lehelt búcsúként Ygrid ajkaira.

- Jövök, amint lehet - ígérte Loki.

- Ahogy legutóbb? - pillantott fel az acélos szemekbe a hajadon.

- Igen - bólintott a herceg, hisz eddigis mindig vissza tért hozzá.

- Szeretlek - súgta még egyszer a lány, szerelme ajkaira. Loki szívverése egy pillanatnyi kihagyás után zakatolni kezdett. Rá kellett ébrednie, hogy ő is épp, így érez. Viszonozta ajkaira kapott csókot, még egyszer utoljára magához ölelte Ygridet. Gyűlölte a háború gondolatát, de mindezek után feltett szándéka volt mielőbb lezárni azt.

- Indulnom kell - lépett el végül sietve, úgy érezte minél tovább tart a búcsúzás, annál nehezebben hagyja itt szerelmét.

Loki a tisztásra érve Falhófnir hátán hagyta el a tengerparti helyet és épp olyan csendesen lopakodott haza a titkos átjárón át, ahogy Midgardra érkezett. A kancát visszacsempészte az istállóba és lakosztályába is gond nélkül feljutott. Mire odaért a nap már felkelőben volt Asgardon, ezért úgy döntött már nem volna oka álomra hajtania fejét, helyette terv szerint összekészült a ráváró hadjáratra.

Jóval az indulás előtt, korán reggel, Odin ismét magához hívatta őt. Lokit meglepte ez a figyelmesség, nem hitte, hogy atyja búcsút kíván tőle venni.
Ám mikor az ifjabb herceg a trónterembe ért, édesanyját is ott találta, és Mindenek atyja dühösebbnek tűnt, mint mikor tegnap elváltak.

- Hívattál atyám - hajtott fejet illőn, de lopva anyjára pillantott, remélve, hogy arcáról leolvashatja mire számíthat, ám ő is kifürkészhetetlen tekintettel méregette.

- Úgy hittem két fiam közül te vagy az okosabb. Most mégis úgy fest el kell, hogy ismételjek mindent, mit tegnap mondtam.

A herceg értetlen vonta össze szemöldökét.
- Nem atyám. Készülődőm Niflheimre, ahogy parancsoltad - válaszolt Loki készségesen, de édesanyja arcán kétségbe esés suhant át, majd sietve elfordult.

- Azt parancsoltam - harsogta Odin - hogy a csapatokat vezesd úgy, mint hercegük, akár urukként, és nem csak parancsnokukként. Ennyi idősen még tanítanom kell neked a felelősség vállalást? Asgardnak tartozol hűséggel - dörrent fel atyja.

- Nem is volt ez soha másként - illetődött meg az ifjú. Tudta, hogy sok van a rovásán, de soha nem játszott egyik másik birodalom kezére sem.

- Most is a szemembe hazudsz? - üvöltött rá Mindenek atyja megfélemlítőn, és vádaskodón.
Loki döbbenten feszült meg atyja haragjától, hirtelen fogalma sem volt ezúttal miről is van szó. Segélykérőn anyjára pillantott.

- Loki - kezdte Frigga nyugodt, együtt érző hangján - fiam, hol töltötted az éjszakát?

A herceg úgy érezte menten kifordul a teremből. Ezért a nagy felhajtás? Mert elszökött Ygriddhez az éjjel?

- Midgardon - vágta rá szűkszavúan, tudta most óvatosan kell bánnia szavaival, míg atyja dühtől fortyog.

- Midgardon! Szerinted ez uralkodóhoz méltó viselkedés? Hadba vonulás előtt a szeretődhöz rohangálni.

Loki úgy érezte még a szó is benne akad. Ez volna élete bűne? Nyilván Thor sem tett másképp az éjjel, de tudta, ezt nem volna ildomos felemlegetni.

- Egy férfi nem lehet a nővel, akit szeret, mielőtt a háborúba vonulna? - tárta szét értetlenül karjait.

- Szereted? - ráncolta homlokát Odin. - Megbocsájtottam, hogy elrejtetted a Högnit, és hogy gyerekes módon a bátyjáddal akartál kiszúrni. Megbocsájtottam, hogy a háború azért robbant ki, mert a szörnyű butaságod miatt nem verhettük le időben a lázadásokat.

- Megbocsájtottad? Megbocsájtásból küldesz Niflheimre? - kezdett fortyogni Loki is.

- Ezzel, - dobbantott a kemény kőpadlón jogarával Odin - váltod ki megbocsájtásom. - emelte meg hangját. – Szemet hunytam az elmúlt egy éven át tartó játékaid felett, holott a haditanácsban lett volna a helyed, ahogy Thornak.

Loki szemei egyre tágabbra nyíltak a döbbenettől.

- Ne mereszd rám így a tekinteted. Azt hiszed, hogy Huginn és Muninn - intett trónja dísztámláján ücsörgő hollói felé - nem követték nyomon minden lépésedet Midgardon? Vagy, hogy nem rángattalak volna haza, hogy véget vessek a játéknak, amit űzöl, ha a helyzet úgy kívánja?

Az ifjú szóhoz sem jutott, őszintén volt ilyen naiv és elhitte, hogy még tulajdon atyját is mindvégig megtévesztette hazugságával. Talán csak azért, mert úgy gondolta közel se érdekli annyira ő, mint Thor.

- Szemet hunytam felette. - Ismételte meg Odin. - Mert a fiam vagy. De nem nézhetem tovább tétlenül a viselkedésed, hogy félvállról veszed a kötelességed. Megtiltom, hogy visszatérj Midgardra.

Loki úgy érezte megfordult vele egy pillanatra a terem.

- Megtiltom, hogy találkozz a Midgardi szeretőddel.

- Miért beszélsz úgy róla, mint valami szajháról? - vonta kérdőre atyját dühödten a fiú. Odin minden sértését szó nélkül tűrte eddig, de nem bírta hallani, hogy Ygridről így beszél.

- Miért mi más lehet még belőle? - szegezte Lokinak a kérdést, amin az ifjú még maga sem gondolkodott el.

- Egyszer talán több is.

Frigga sietve kapta ajkai elé ujjait, hogy megakadályozza kitörni vágyó szavait.

- Mégis mikor? A háború után? - faggatózott tovább Odin.

- Ha ő is akarja - bólintott most már határozottan Loki.

- Asgardi vagy! - emlékeztette Mindenek atyja - Ő pedig egy halandó. Sosem léphet be ide - szögezte le a férfi.

- És ha elveszem?

- Attól még halandó marad - intett Odin kezével is nemet, kijelentését nyomatékosítón.

- Fiam, herceg vagy, az Asgardi trón örököse - szólt közbe most már édesanyja is, de az ifjú most oda sem figyelt az intő szavakra. Szörnyen felbőszítette atyja ellentmondást nem tűrő stílusa.

- Feleségemként sem lesz méltó rá, hogy beléphessen? - faggatta atyját, keresve a számára alkalmas kiskaput.

- Nem lesz az! Halandó már nem teheti lábát be ide - jelentette ki Odin.

- Régen lehetett ilyet! Mi változott? Kizárólag rajtad múlik. - háborgott Loki.

- Értsd meg fiam, a személyének is méltónak kell lennie - magyarázta Frigga hogy csitítsa kicsit a kedélyeket. - Közel kétezer éve nem volt erre példa.

A herceg összepréselte ajkait még mielőtt olyat találna szólni, ami nem méltó a rangjához. Megfeszülten pillantott atyja szemeibe. Mivel is érvelhetne még, ha puszta szándéka a házasságra nem elég ok szülei számára, hogy segítsék akaratát. Más tervet kellett kieszelnie, hogy Ygridet maga mellett tudhassa.

- Most indulj. Lezártam a vitát - intette el magától Odin, bár mindkét szülő láthatta, hogy Lokit most fűti a harag, de atyja úgy érezte bőven lesz lehetősége kiélni indulatait a csata hevében.

Az ifjabb herceg illőn meghajolt és elköszönt, azzal sietve távozott, hogy megkezdje a rá kiszabott feladatot.

***

A háború nem kímélt se istent, se halandót, idővel még az óriásokat is bevonták a Vanirok oldalán. Telt az idő, és egy alkalommal Thor komoly sebet kapott. Az ifjút a halál küszöbére sodorta Skadi istennő mágikus erejű nyila, ami olyan lyukat ütött a szőke herceg páncélozott erős mellkasán, hogy már helyszínen is kétséges volt megéri-e a holnapot. Barátja Hogun kísérte haza Asgardba, hogy oda haza gyógyítók keze alatt lábadozhasson. Ez idő alatt Loki vette át a helyét Vanaheimen, Odin oldalán. A csalás és hazugságok istene remek taktikusnak bizonyult, kiváló tervekkel állt elő, amikkel komoly előrelépéseket értek el. Az évek óta húzódó háború a végkifejlethez közeledett. Időbe telt ugyan, de Thor ismét csatlakozott atyjához és öccséhez a harctéren. Odin vezetésével, Thor erejével és Loki trükközésével győzelemre vezették csapataikat.

A kilenc birodalomban megteremtődött a béke, és az Aesir istenek győzelmükkel megadásra, egyeszségre kényszerítették a Vanirokat. Mindkét oldal, jelentős veszteségekkel zárta a háborút, de Odin büszke volt győzelmükre, bármekkora is volt az áldozat, mert immár végérvényesen is Asgardé volt a hatalom. Béke jobbjuk jeléül, több Vanir istent is befogadtak, otthont és családot biztosítottak számukra engesztelésül.

Odin csarnokában a valhallában hatalmas, hetekig tartó ünnepséget rendeztek, és bár mindenkit kimerített a háború, ittak és vigadtak, táncoltak és ettek végeláthatatlan ideig. Leghangosabban Thor ünnepelte a győzelmet, barátaival. Azonban Lokit másfelé húzta a szíve. Családja és népe iránti tiszteletből az ünneplés kezdeti napjain maga is részt vett a mulatságban. Letudta mindenki irányába a kötelező köszöntő köröket, megitta az egészségére szánt italokat, kipihent minden felkínálkozó táncot, és egy alkalommal, mikor sokan aludni tértek, ő titokban ismét Falhófnirért lopakodott a kastély folyosóin át. Ám az istállóba érve kiderült, hogy a kanca kimúlt, egy ütközet során szerzett sérülései miatt, így Loki ellopta az alvó Heimdalltól a bifröst pallost és egymaga lovagolt ki a lezárt átjáróhoz a szivárványhidon át.

A pallossal megnyitotta magának az utat, mit sem törődve azzal, hogy nem maradt Asgardban, aki bezárja a kaput. Egyenest a falu közelébe érkezett, ügyet sem vetve a halandókra, akik láthatták érkezését.

Késő délután volt, a nap lemenő sugarai simogatták az őszi tájat. Meglepődött, mikor észrevette, hogy a falu mily nagyon meggyarapodott, kinőtte magát. Öröm volt látni, milyen szépen helyre állították a sérült házakat, és mennyi új épült mellé. Igaz tudta, hosszú idő telt el, így bőven volt idejük minderre. Mikor beért a faluba igen nagy volt a nyüzsgés, valami ünneplésre készülhettek. Amint az idegen feltűnt többen csodálkozón pillantottak felé, ő sem sok ismerős arcot látott, de egy gesztenye hajú lány, aki Midgardi éveket tekintve vele egy idős lehetett odalépett hozzá. Loki nem emlékezett, hogy találkoztak volna, de nagyon ismerősnek tartotta a lányt.

- Mi járatban erre? Keres valamit? - a hölgy határozott természet volt és nem jött zavarba az idegen jelenlététől. Falusiak közül többen megálltak beszélgetésüket figyelve.

- Ygridhez jöttem - vágott a közepébe Loki. – Meg tudnád mondani, merre találom? - terült szét magabiztos mosoly az arcán. A lány bólintott és intett az ifjú hercegnek.

- Megmutatom.

Elvezette őt a sziklás parthoz közeli részre, ahol a lány régi háza állt, az ifjú emlékezett, hogy itt magasodott a szirt közelében, és most is épp úgy volt, csak kiváló állapotban.

- Miért keresed őt? - érdeklődött a hölgy.

- Megígértem neki, hogy meglátogatom, amint tehetem - a lány csak bólintott, de nem faggatta tovább az ifjút.

- Nagyon ismerősnek tűnsz. Találkoztunk már? - kíváncsiskodott Loki. A lány mosolyogva pillantott rá hátra.

- Nem hiszem. Biztosan emlékeznék.

Lassan felértek a szirthez, de nem álltak meg a háznál elsétáltak mellette, miközben szépen lassítottak.

- Nem tudom pontosan mikor ígérted ezt neki... - értek el egy sziklásabb szirtet, ahol a lány megállt egy kövekkel körül rakott döngölt földi halomnál. Tőlük nem messze a ház állt, míg a kiszögellésen állva másik oldalukon a vége láthatatlan tenger terült el a szakadékon túl, a lábuk alatt.

Loki zavartan meredt a fiatal hölgy felé.
- Hogy érted ezt?

- Ygrid néhány héttel ezelőtt, eltávozott közülünk, - mutatott a jelöletlen, de virágokkal körül ültetett, köves földre - mikor a betegsége már olyan nagyon elgyengítette.

Loki nem hallott többet a lány szavaiból, csak vérét érezte dobogni a fülében, gyomra oly apró borsónyira zsugorodott össze, hogy azonnal a rosszul lét kerülgette. Elhűlve meredt maga elé, majd zavartságából magához térve a gesztenye hajúra pillantott, mint, aki rossz tréfának tartja a hallottakat.

- Hogyan lehetséges ez? Makkegészséges volt, mikor legutóbb találkoztunk... ő sosem volt beteg - rázta a fejét Loki hitetlenül. Szemeit égette, csípte a hideg szél, és a rájuk ereszkedő sós fátyol.

- Hosszú évek óta küzdött vele, még gyerek voltam mikor először rosszul lett a szíve miatt - döntötte oldalra csodálkozón fejét most a leány. A herceg kezdte megérteni a történeteket, érezte, ahogy irányíthatatlan remegés lesz úrrá tagjain.

- Mégis, mikor történt a Ragnvaldi ütközet? Mikor hajóval érkezve rátámadtak Erstadra. - meresztette szemeit a még ismeretlen leányra.

- Én azt nem tudom megmondani pontosan, nem is emlékszem rá, olyan kicsi voltam még. Talán öt éves, ha lehettem - rázta a fejét elgondolkodón, és ekkor a hercegnek minden beugrott. Ugyanaz a lány volt az, akit még legutóbbi itt jártakor kérdezett, hol találja a kedvesét. Ez a gyermek irányította hozzá az erdőbe, aki most érett nőként állt előtte.
Az ilyen régen lett volna? Döbbent rá lassan. Elképzelni sem tudta hány év telhetett el Midgardon, itt járta óta.
Loki érezte, hogy az őt átjáró remegés minden pillanattal erősödik.

- Hagyom, hogy elbúcsúzhass tőle - szólt csendesebben a hölgy, és sietve elsétált, magára hagyva az ifjú herceget szerelmével, akinek szépségét már örökre eltakarta a föld.