Odin bosszús volt, amiért kisebbik fia elrejtette Dainsleif kardját, hogy testvére véletlenül se találhasson rá és mikor kiderült a huncutság, a király egyáltalán nem méltányolta a fiatalabb herceg viselkedését, aki talán még mindig úgy hitte, tette mindössze játékos csíny. Loki legalábbis túl kevés dolgot vett komolyan, ami a birodalmukat, és a népet illette. Egyáltalán nem foglalkoztatta az uralkodás ténye, holott a két testvér közül ő tűnt alkalmasabbnak a feladatra. Odin mégis úgy szerette volna, hogy Thor uralkodjék, amint elérkezik az idő. Idősebbik fiának erős szíve volt, míg a fiatalabbnak vágott az esze. Mindig is úgy képzelte, hogy Loki, bátyját jobb kézként fogja támogatni az uralkodásban.
Végül úgy döntött, épp itt az ideje, hogy az ifjabb herceg is gyakorolja jövőbeli feladatát.

A haditanácsban megegyezés született, hogy az Aesir istenek, és harcosok Thor vezetésével a Vanirok ellen vonulnak. A csata Vanaheimben néhány hónapja kezdődött meg, de idővel átterjedt Alfheimre és Niflheimre is, így az Asgardi csapatokat megosztotta a kiterjedt háború.

Odinnak meggyőződése volt, hogy a Högnivel még a háború kirobbanása előtt, egyetlen csatában végezhettek volna több Vanir istennel is, így elkerülhető lett volna a három világra kiterjedő háború. Ám Loki ténykedése okán, a fegyver még hónapokig rejtve maradt, így már nem volt lehetőségük csírájában elfojtani a Vanaheimiek lázongását.
Minek után a kard előkerült és ifjabb herceg felgyógyult a végzetesnek hitt sérüléséből Odin tanulságból és egyben büntetésként Lokinak ajándékozta Högnit, és kinevezte őt a Niflheimi csapatok parancsnokává.

Miután a király kiadta parancsát, Loki kezében a Högnivel távozott a trónteremből. Amint egyre távolabb ért apjától megszaporázta lépteit, ahogy szívében egymással viaskodtak az érzések, egészen a palota kilátójáig robogott. Gondolatai cikáztak, a háború, Asgard és Midgard között. Pontosan tudta mit jelent a rábízott feladat, hogy a háború most évekig is elhúzódhat, és apja száműzte őt egy olyan világba ahol vajmi kevés esélyük akadt a győzelemre. Oda dobja a vadaknak és ő boldoguljon, ahogy tud, csak mert haragszik rá, és mert Thor és atyja vágyják a hadakozást.
Az ifjú részben ezen okból maradt Midgardon. Elakarta kerülni a csatát, a vérengző háborút, ami a lehető legtávolabb áll személyétől.

A nap régen eltűnt a horizonton, így az eget most milliárdnyi csillag fénye ragyogta be. A távolban nyújtózkodó hegyek csúcsát az égen bordó, aranyszínben pompázó csillagfelhő színesítette, festői volt a látkép, ahogy Asgard aranyló épületei elterültek a herceg lába alatt. Ezerszer figyelte már e csodás látványt a hatalmas oszlopsoros folyosó végén lévő kiszögellésen állva. A szivárvány híd fényesen ragyogva futott végig a város szélétől a sötétlő tenger felett egészen a bifröstig, de hiába a lélegzetállító kilátás, Lokit most semmi nem tudta megnyugtatni.

A herceg markában szorongatta Högnit, a fegyver hatalmas, mégis jól kiegyensúlyozott darab volt. Az ifjú lepillantott a kardra. Ezt a halandó csúfságot tartotta felelősnek mindenért. Jó heccnek tartotta eltüntetni a kereső szemek elől a kardot, de hitte, hogy ezzel elkerülhető az is, hogy Thor fejvesztve rohanjon a lázadó Vanirok közé Vanaheimben. Remek tervnek tűnt, mégis kudarcba fulladt az egész. Most egy jóval kiterjedtebb, és veszélyesebb háborúba csöppentek. Lehunyva szemeit sóhajtott, ahogy pillanatok alatt végig pörgött benne minden gondolat. Talán mégis elkerülhetetlen volt mindez, hiszen atyja és bátyja is ezt akarták mindvégig. Ráadásul most ő is hagyta magát belerángatni ebbe az őrültségbe.

- Hadd gratuláljak.

Az ifjabb herceg szemei meglepetten nyíltak fel a mély hang hallatán. Háta mögé pillantott. Thor az egyik aranyló oszlopnak vetve hátát, a korláton ücsörgött. Loki nem is vette észre őt, annyira elmerült a gondolataiban.

Öccse értetlenségét látva az idősebb folytatta, tekintetét most a bifröst felé irányítva.

- Megkaptad, amit akartál. A Högni most már hivatalosan is a te tulajdonod - mosolyodott el, újra Lokira pillantva, de szavai szarkasztikusan csengtek.

- Nagyon messze jársz az igazságtól, ha azt hiszed, ezt volt a vágyam - fordult az ifjabb Thor felé.

- Nem ez volt? - szaladtak magasba a szőke szemöldökei. - Akkor minek rejtegetted közel két éven át, ha nem magadnak akartad?

- Ez nem a fegyverről szólt - pillantott maga elé az ifjú herceg.

- Valóban? Mi volt az oka, hogy egy évig, úgy tettél, mintha semmire nem emlékeznél? - Thor hangja cinikusról, minden kérdésével egyre dühösebbre váltott. - Mintha elfelejtetted volna Asgardot? Mintha elfelejtetted volna a testvéredet? - ugrott le a széles párkányról idegeségében.

Loki zavartan meredt maga elé, lassan emelve Thorra acélkékjeit. Hirtelen azt sem tudta mit felelhetne. Eddig meg volt róla győződve, hogy az vissza térte óta bátyja azért kerüli őt, mert haragszik rá a Högni ügye miatt, és most kiderül, hogy az idősebbet végig sértettsége vezérelte.

- Testvér, ez nem rólad szólt - tárta szét ártatlanul karjait Loki.

- Nem, valóban nem. Mert minden csakis rólad szól! - bökött felé a szőke ingerülten - Sosem gondolsz másra, csak magadra - kezdett feldúlt járkálásba Thor.
Mindig bosszantotta, hogy bármi történt is, öccse mindig jóval tovább megőrizte nyugalmát, mikor vitába keveredtek. Loki hidegvérű volt, ő meg nagyon impulzív. Sosem nyugodott, amíg ki nem hozta az öccsét is a sodrából, mert csak ekkor érezte igazán, hogy talán őt is érdekli az egész. Loki rideg távolság tartása mindig azt az érezést keltette benne, hogy testvére félvállról veszi a dolgokat, talán nem is érdekli az amin vitáznak, és ez mindennél jobban bosszantotta.
Hogy lehet valaki ennyire közönyös? Folyton ezt gondolta.

- Aggódtatok értem? - csodálkozott el Loki őszintén. - Hát, ez megható.

- Legalább anyánkra tekintettel lehettél volna! - fakadt ki Thor, nem bírta tovább Loki kimértségét - Betegre izgulta magát miattad.

- Tudnom kellett volna róla? - fordult most Loki is az irányába. - Talán eljöttél Midgardra, hogy elmond, hogy érzi magát? - vetette szemére ő is cinikusan, hogy a szőke közel egy évig felé se nézett.

- Semmire nem emlékeztél! Vagyis azt hittem! Mit mondhattam volna? - üvöltött most már Thor magából kikelve.

- Úgy tettem igen! Mert apánkat és téged csak egy új háború kirobbantása kötött le - lökte oda most már Loki is haragosan. - Így nem kellett ehhez az eszement ötlethez, asszisztálnom!
Thor meghökkenve torpant meg, szemei elkerekedtek a meglepettségtől, hisz eleddig biztos volt benne testvére hozzá hasonlón érez, ami a Vanir lázadást és a háborút illeti. Asgardnak kell fognia a gyeplőt, és igenis vissza kell szorítani a lázongásokat.

- Eszement? Azt hiszed, hogy fentartani a békét a kilenc birodalomban őrültség? - gesztikulált Thor ingerülten.

- Tárgyalhattatok volna mielőtt felesleges vérrontásba kezdtek - sziszegte idegesen a fiatalabb.

- Hogy lázadókkal tárgyaljak? Akik aljas és gerinctelen módon, ellenünk fordították Vanaheim népét? Az ilyesmit csírájában kell elfolytani! - förmedt öccse bolond ötlete ellen Thor.

Loki idegesen fordult el tőle, mert ugyanott tartottak, mint mindig. Mintha csak a falnak beszélne.
- Hagyjuk ezt - zárta le a vitát az ifjabb. Mostmár egész testében remegett az idegtől. - Megkaptad, amit akartál. Háború lesz. Te Vanaheimen leszel a lázongások kellős közepén, én Niflheimre megyek.

Thorban megfagyott a vér a szavak hallatán. Azt hitte Loki az ő parancsnoksága alatt fog harcolni. Apja és az ő oldalán.

- Miket beszélsz? - vonta össze zavartan szemöldökeit az idősebb.

- Atyánk nem mondta? - sandított fivére felé az ifjú. - A Niflheimi csapatok parancsnokává nevezett ki. Holnap indulok.

- Nekem erről nem beszélt - pillantott maga elé zavartan a szőke férfi.

- Atyánk sok mindenről nem beszél - forgatta Loki tekintetét, mert tudta bátyja a végletekig hisz Odinban. Többre tartja őt bárkinél, és nem azért, mert ő az uralkodó, vagy mert Mindenek atyja, hanem mert Thort az apjuk feltétel nélkül szereti. Ő meg fejre is állhatna, Odin minden tettét bírálja és rosszallással nézi. De mikor rajta kapják egy-egy csínytevésén az apjuk vele is kénytelen foglalkozni. Az olyan napokon, mint a mai, szentel neki annyi figyelmet, hogy ki szabja rá a büntetést. Ilyen ritka alkalmakkor legalább váltanak néhány szót.

- Most megyek. Készülnöm kell - hordozta végig tekintetét Loki még egyszer az Asgardi látványon. Egyáltalán nem volt biztos benne, hogy újra lesz alkama gyönyörködni benne, igen rossz előérzete volt a háború kimenetelét illetően. Amint fordultában elindult, meglepetten torpant meg bátyja előtt, aki a kezét nyújtott neki.

- Vigyázz magadra, testvér - a szőke hangja komolyan csengett. Loki látta tekintetében, hogy mostanra minden dühe elpárolgott. A fiatalabb herceg fogadta gesztust, és maga sem tudta miért, de nem csak a Thor csuklóját szorította meg, át is ölelte a bátyját.

- Épségben térj haza - kérte őt. Azzal fel sem pillantva idősebb testvérére elsietett, de nem a lakosztálya felé vette az irányt, hanem az egy titkos átjáróhoz.