A pár azon az estén már nem szólt egymáshoz, sem a következő hat napban, csak ha óhatatlanul szükséges volt. A herceg ismét úgy érezte nincs oka bocsánatkérésre, meggyőződése volt, hogy csakis így maradhatott hosszabb ideig a lány mellett.

Ygrid ellenben őrlődött éjjel, és nappal. Számára fontos volt a család, a rokonok szeretete, igaz ő minden hozzátartozóját elvesztette, épp ahogy a falu lakóinak bizalmát.
Álmodozott a haza térésről, sokukat hiányolta, szíve szakadt meg, hogy nem láthatja drága barátai mindennapjait. Bár a lány nem tudhatta, a falusiak épp úgy hiányolták jelenlétét, mint ő mindannyiukat. A hajadon eredetileg fontos szerepet töltött be törzse életében, de ezt a szerepet immár közel egy éve hanyagolta.
A lány úgy érezte most Loki áll hozzá legközelebb, az ifjú a családja. Épp ezért nem is tudott rá haragudni a történtek miatt. Hinni akart a szavaiban. Hinni akarta, hogy minden csalás és hazugság csak kettejükért jött létre, mégis ott motoszkált fejében az aggodalom. Mit hallgat még el előle, és mi mindent fog még elferdíteni a nyugalmuk kedvéért?

Nem tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy ha Loki mellett marad élethosszig a hazugságok tengerén kell csónakáznia. Valahogy így érezte magát a kapcsolatukban. Ketten vannak a csónakban, Loki és ő, de Lokinál van az evező, és az iránytű is, így maradéktalan meg kellene bíznia minden tettében.
E közben ő hazugságokat hazugságokra halmoz.

Jóképű kedvese felé pillantott, aki épp egy elpusztult havasi nyulat próbált kivenni csapdájukból. Eszébe jutott, hogy első alkalommal Loki milyen ügyetlenül végezte ezt a feladatot. Az emlék akaratlanul is mosolyt csalt ajkaira.
Már akkor is egyértelmű volt, hogy az ifjúnak sosem kellett magának intéznie a napi betevőt, mindig is szolgálók és csatlósok vehették körül, akik cselekedtek helyette. Kezdetektől tudta, hogy Loki nem az egyszerű népek közül való, de sosem hitte volna, hogy egy valódi istenség. Jóleső melegség járta át a gondolatra. Ebben a pillanatban úgy érezte Loki igenis áldozatokat hozott, hogy mellette maradhasson, még ha ő eddig nem is gondolt ennek utána. Eleddig fel sem merült benne mindez, hisz Loki sosem beszélt az otthonáról, bár mindenre pontosan emlékezett. Mi több, egy szóval sem panaszkodott a bokros teendőkért, amiket nap, mint nap el kellett látnia, gyorsan bele is tanult mindenbe. Ygrid nap napután tépelődött. Nem tudta mi volna helyén való.

Teltek, múltak a hetek, Ygrid idővel megbékélt a helyzettel, igaz Loki meglepően türelmes volt, és az ifjú engesztelő gesztusai sokat javítottak a hajadon hangulatán. Amint felhőtlenül tudtak beszélni a korábbiakról, az ifjabb herceg szüntelen szórakoztatta a szépséget történeteivel.
Éjszakákba nyúlóan mesélt Ygridnek történeteket a múltjából, a családjával való viszonyáról, az istenek csarnokairól, Asgardról, Yggdrasil minden birodalmáról, ahogy ő látta azokat. A szépség némi trükkös zsarolással azt is kiderítette, hogy Loki hányadik évét tölti éppen. A fiú egyedül a varázslatokat nem volt hajlandó megmutatni a lánynak, mert úgy érezte nem áll készen rá, hogy beszéljen a történtekről a családjával is. A herceg jól tudta, amint varázsolni kényszerül, az Heimdall figyelmét sem kerüli majd el. Ezzel pedig nyílt titokká válik, hogy soha el nem tűnt emlékei, visszatértek. Neki pedig akkor és ott haza kell térnie. Ám e naptól fogva minden sokkal bonyolultabb lesz.

Kora nyári napon történt, hogy egy újonnan felfedezett kiszögellésen gyűjtögették egy fa vadgyümölcseit, mikor Loki egy evezős naszádot látott a folyón felfelé araszolni. Tudta, hogy a közelben csak két lakott település van, és az egyik Erstad, kedvese faluja. Míg figyelme a gályára irányult kezével megérintette Ygrid vállát, aki követte tekintetét. A szépség szíve aggodalommal szorult el, ahogy a hajót figyelte. Biztosan tudta, hogy Ragnvaldiak tartózkodnak a fedélzeten.

- Mit gondolsz, Erstadba tartanak? - pillantott a lányra a herceg, de Ygrid tekintete a szavak nélkül is jól olvasható volt. Loki tudta, hogy kedvese cselekedni akar.

- Oda kell mennem - dobta le kosarát a fa tövébe, de az ifjú megragadta a csuklóját.

- Mit akarsz tenni?

- Figyelmeztetnem kell őket - szögezte le szinte mérgesen, mintha csak bántaná a kérdőre vonás.

- Ötször gyorsabbak nálunk, bármire is készülnek már nem tudod megakadályozni.

- Tényleg, úgy hiszed? - fúrta eltökélt, jeges tekintetét az ifjú acéljaiba. Lokinak tetszett Ygrid vadsága, de nem hagyhatta, hogy a lány a saját életét is veszélybe sodorja. Kedvese nem is várt tőle válaszra, futva indult a házukhoz, így Loki kénytelen volt követni őt.

- Hogyan értesíted a falusiakat? - faggatta a lányt rohanvás közepette.

- Még nem találtam ki.

- Akkor mit fogunk tenni?

- Gondolkodom!

- Briliáns terv, és minek futunk?

- Hogy időt nyerjünk. Tudsz egyéb butaságot is kérdezni?

- Ezrével.

Ygrid úgy döntött, értelmetlen efféle szócsatába bocsátkoznia, mikor minden perc számít. Lokinak százával voltak ötletei mi tévők legyenek, de egyik sem volt ínyére, azonban azt a legkevésbé sem értette, ha időt akarnak nyerni, miért a sátrukhoz sietnek elsőnek.

- Áruld el, miért a lakhoz indultunk?

- A Höginért megyek!

Loki úgy hitte rosszul hall, azt a fegyvert ő maga rejtette vissza az Ygrid által választott helyre. Ötlete sem volt, hogy kerülhet az otthonukba. Amint elérték sátrukat, a lány a tűzrakó melletti fadeszkához sietett.

- Mégis mikor hoztad el a rejtekéből? - csodálkozott Loki őszintén.

- Néhány hete.

- Azt mondtad látni sem akarod többet ezt a fegyvert, erre ide hozod a hajlékunkba?

- Meggondoltam magam - vont vállat Ygrid.

- Szóval hazudtál - vágta rá Loki elégedetten, most hogy végre nem őt kapták rajta.

- Csak nem mondtam el, hogy idehoztam - javította ki a szépség.

- Az ugyanaz.

- Egyáltalán nem. Nem kérdezted, így nem is hazudtam.

Loki hitetlenkedve forgatta meg szemeit.

- Ez aztán a női logika.

A lány eltolta tűzrakó mellé helyezett ülőfadeszkát, majd kiemelte az alatta lévő üregből Dainself kardját. A herceg megdöbbenve figyelte a lány ténykedését.

- Komolyan minden este az átkozott pengéje felett ücsörögtem? - hüledezett az ifjú.

- Talán tudsz számára jobb helyet? - pillantott fel szúrósan a lány.

- Az ágy felé akasztanám. Kifejezetten mutatós lenne - töprengett el a dolgon egy pillanatra.

- Viccesnek tartod magad? - pattant fel Ygrid.

- De még mennyire - vigyorodott el a herceg, ami a lányt talán még jobban felbosszantotta.

- Szándékosan húzod az időmet és tereled a figyelmem - térült fordult még egy kötöző anyagért, hogy a hátára erősíthesse a fegyvert.

- Meglehet.

Ygrid kiviharzott a sátrukból, de Loki a nyomában volt.

- Várj egy percet - érte utol, megragadva kedvese karját maga felé fordította.

- Nem hitted, hogy hagylak egyedül oda menni, igaz?

- Minden perc számít, kérlek, ne akarj megállítani.

Loki komoran sóhajtott. Minden próbálkozása ellenére, úgy tűnt Ygrid nem enged eltökéltségéből. A herceget rémes előérzet kerülgette, de tudta elkerülhetetlen mindez. Ezért ismét magához szólította Hatit és Sköllt, hűséges szolgái haladéktalanul a színe elé járultak, épp ahogy egy évvel korábban.

A két óriás méretű farkas az égből szökkent le hozzájuk, Hati világos bundája ezüstösen csillogott, míg Sköll ébenfekete szőrén kékfények játszottak.
Ygrid csodálattal figyelte a hatalmas fenevadakat. Rémisztőnek hatottak, de egyben fenségesnek is. Háromszor nagyobbnak tűntek egy földi farkasnál, így méretüknél fogva is félelmetkeltők voltak, de türelmetlen, vehemenciájuk tette őket valóban írtóztatóvá. A vad teremtmények most köröket írtak le az ifjú pár körül, sárga íriszükben megbujó fekete szembogarukat Lokira szegezét.

- Vigyetek minket Erstadba - mutatott a falu irányába a herceg. - Védelmet nyújtunk a falusiaknak.

A két fenevad megtorpant a parancs hallatán. Összenéztek, és mintha csak beszéltek volna, úgy fürkészték egymást, akár az értelmesebbek.

- Mi történik? - súgta kérdőn a lány.

- Megvitatják az ügyet - válaszolta a herceg. Amint kimondta e szavakat, Hati az ezüstbundájú, Lokira emelve tekintetét beleegyezőn bólintott. Az ifjú ajkain magabiztos mosoly terült el, közelebb lépve a lényhez a farkas hátára pattant, aki hagyta, hogy meglovagolják.
Sköll a hajadon felé magasodott várva, hogy a lány felkapaszkodjon. Ygrid elsőre igen megilletődött, Loki ugyan felajánlotta, hogy foglaljon mellette helyet, de a lány eltökéltnek tűnt. Kissé esetlenül, de megmászta a fenevadat.

- Kapaszkodj erősen a szőrébe, és hajolj rá a hátára, úgy nem fogsz leesni - tanácsolta Loki, azzal Hatival a hátán bele is vetette magát az erdő sűrűjébe. Társa Sköll, Ygriddel követte őt.
A lány úgy tett, ahogy az ifjú javasolta, ám így is nehezen tudott fenmaradni óriás hátasán. A farkas bundájába temette arcát, míg karjaival nyakát ölelte körül, ujjai erősen martak a vastag szőr közé, de az állat oly sebesen futott, hogy Ygridnek minden tagjával görcsösen szorítania kellett, hogy megülhesse.
Alig telt bele fél óra, már a falu határában jártak, közben a nap is nyugovóra tért. Szürkület uralta a füves tengerközeli tájat, de a faluban már több lakósátor és ház is égett. Hamar a csetepaté zaja is meg ütötte fülüket.

- Maradjatok le, keresd meg az asszonyokat és a gyermekeket, vidd őket biztos helyre - utasította ellentmondást nem tűrőn Loki a lányt.

- Te mit teszel? - figyelte aggódón kedvesét a szépség.

- Hatira és Sköllre bizonyára tisztán emlékeznek. Talán elijeszthetjük őket - veregette oldalba az ezüstös szőrűt a fiú. Hati egyetértőn bólintott a herceg szavaira, pofája elnyílt, ahogy nyelvét kilógatta rajta, úgy tűnt a farkas szinte mosolyog.
Ygrid leugrott Sköll hátáról.

- Vigyázzatok! - kérte párját a lány.
Útja a barlangi búvóhely felé vitte először. Odafele óvatosan tartott, de meghallotta az egyik égő házból kiáltozó Grajvaldi kovács fiát, így berohant, hogy kiszabadítsa a gyermeket.

E közben a herceg a farkasok kíséretében egyenesen a verekedő tömeg felé tartott. Mikor a fenevadak megjelentek a tömeg rémülten rebbent szét.
Loki, a fenséges ezüst hátú Hatin ülve érkezett, fényes hercegi páncélja vissza verte a csillagos éjjel fényeit, zöldellő palástja hosszan omlott hátas állatára. A csata félbemaradt. Az alig száz jelenlévő ledermedt a csodás, és félelmetes jövevények látványától.

- Rangvaldiak! Itt a végítélet órája. Forduljatok vissza, távozzatok, ha kedves az életetek - dörrent rájuk Loki, ahogy vezérek szoktak, a mihaszna csőcselékre.

Halk, duruzsoló szavak söpörtek végig a sötétben, mikor felismerték a herceget két farkasával. Az egy évvel ezelőtti mészárlás emléke még tisztán élt minden Rangvaldiban.
Az Erstadtiak sem hittek a szemüknek, az ifjú valóban a halálból tért vissza. Sokan látták, amint Birk és Petter levetette testét a mélybe. Miután a két férfit gyilkos kezek küldték a másik világra, néhányan beszéltek ugyan róla, hogy az ifjú túlélte a zuhanást, most mégis mind hitetlenül figyelték színre lépését.

Míg a Rangvaldiak azon tanakodtak mi tévők legyenek, az Erstadtiak között azon ment az ötletelés miféle csúfos csel lehet ez a herceg részéről, hogy visszatérve, gyilkosai mellé áll.

- Végezzetek a szörnyekkel! - ordította valaki a tömegből.

- Öljétek meg a boszorka megmentőjét! - üvöltötte egy másik.

Loki arca elkomorult a hallottak után. Úgy döntött, ha vérrontást akarnak, hát megkapják. Halk, de annál fenyegetőbb hangon utasította farkasait.

- Végezzetek velük.

A herceg leugrott Hatiról és elővarázsolta tőreit, míg a két szörny a tömegbe vetette magát. Loki egyedül is könnyen megküzdött egyszerre, akár négy-öt férfival is. Halandó midgardi parasztok nem jelentettek kihívást az ifjúnak. Mégsem számolt vele, hogy többen még csak most értek fel a folyótorkolatból. Voltak, akik a falu fosztogatásából érkeztek a véres csata helyszínére. Loki hamar rájött, hogy a támadók nem csak a szomszéd faluból érkezhettek, mert háromszor többen voltak annál, mint ahány embert mozgósítani tudtak ellene egy évvel ezelőtt.

Sköllt egy tucatnyi ellenlábas közös erővel taszított ugyanabba a mély szakadékba, ahová a herceget vetették korábban, míg Hati testéből fél tucat ember lándzsája meredezett.

Lokit közel tizen fogták közre, mire sikerült térdre kényszeríteni, tucatjával küldte halálba az embereket.
Mire Ygrid visszatért a rejtekből a vesztésre álló falusiak, reményvesztett helyzetével kellett szembesülnie. A lány kirántotta hüvelyéből Högnit, a fegyverrel átmetszette egy nőt kínzó férfi torkát, azzal meg sem torpanva rohant egy kedves szomszéd fiú Rögnard segítségére. Azonban az ellenséges férfi hatalmas termete miatt olyan erőfölénnyel bírt, amit ketten sem tudtak legyűrni. A vadember megragadta a fiú koponyáját az arcánál és erővel a földre dobta az ifjút, akinek koponyája azonnal betört egy földbe mélyedt szikla darabon.
Ygrid későn érkezett, kardja a magasban volt ugyan, de ellenfele megragadta a lány karját, míg másik kezével kicsavarta a fiatal szépség markából Dainself kardját, majd a földre hajította az aranyhajút.

- Ezt a szép szukát hol rejtegettétek eddig - mérte végig elborult tekinttettel a lányt, a harcos. Letérdelve a hajadon mellé, Ygrid hosszú aranyhajába markolt, annál fogva emelte meg a fejét, hogy jobban megnézhesse magának a zsákmányt. - Csinos pofid van - nyalta végig a lány arcát, azután a hajába szagolt.

- Eressz te féreg! - könyökölt a férfi arcába Ygrid, a harcosnak arcát beterítette orra vére. Képéhez kapott, így a hajadon menekülőre foghatta, de a férfi felkelt és felbőszült vadként loholt utána. A lány rémülten menekült üldözője elől, mígnem a harcos egy megfelelő pillanatban utána hajította a Högnit, egyesen a hajadon hátába célozva.

Ygrid látta, amint Loki felé közelítve ordít, de szavait már nem tudta ki venni, és az ütközett zaja minden más hangott elnyomott.
Oda rohant az ifjúhoz, aki egyből a háta mögé taszította a szépséget. Loki páncélját úgy ütötte át az átkozott penge, akár balta a rönköt. A fém egyenesen a mellkasába fúródott.