Loki tehetetlenségében éjszakába nyúlón várakozott. Ahogy közeledett az éjfél nyugtalanul indult Ygrid keresésére. Itt a hegy oldalában március végével is bőséggel hullott a hó, sőt maradt is, a téli hold fényét most is halványkéken verte vissza a vastag szűz takaró. A herceg talpa alatt kellemesen ropogott.
Az ifjú meglepetésére a lányt odakint a kert végében találta és hatalmas gömböket gyúrt a hideg fehér anyagból. Loki korábban még nem látott ilyesfélét és ötlete sem volt hirtelen mire jó, amit kedvese csinál, de nem akarta megzavarni. Megnyugtatta a békésen alkotó Ygrid látványa. Figyelte a lány finom sziluettjét, bársonyos, világos bőrén a holdfény játékát, hajának hosszú arany zuhatagát, lágy mozdulatait, ahogy finoman gördítette egymásra a hó gömböket.

Loki csendben ácsorogva figyelte őt, meghitt pillanatukat csak egy-egy éjjeli madár huhogása, és kis állat neszezése zavarta meg. Ygrid arca és kezei egészen kipirultak a kinti hidegben, míg a herceg mit sem érzékelt ebből. Az ifjú összefont karokkal ácsorgott. Tudta, hogy a lány érzékeli jelenlétét, még sem pillantott felé, szótlanul játszadozott.
Egy ideig töprengett rajta mit is mondhatna, hogy kibékítse kedvesét, de bocsánatot nem akart kérni, mert úgy érezte cselekedete helyénvaló volt. Sajnálkozni nem akart, mert nem bánta a tettét.
A lány már nem tűnt dühösnek vagy zaklatottnak, így Loki összegyűrt a hóból egy gombócnak valót, és mikor a lány nem láthatta, könnyed mozdulattal dobta válba. Ygridet úgy meglepte a dolog, hogy a találat szinte kilendítette egyensúlyából. Nagy szemeket meresztett Lokira, aki csak vállát vonogatta, ártatlan ábrázattal.

- Nem én voltam. Valaki dobálózik.

Ygridnek sem kellett több. Azonnal neki látott golyót gyúrni, és a több méteres táv ellenére is tökéletes pontosággal dobta képen Lokit. A fiú orra és szája is tele ment hóval, köpködni kezdte a hideg, kásás darabokat. Még a hajadont is meglepte a pontos találat, ajkai elé kapta ujjait, nem akarta ilyen durván arcon találni az ifjút.

- Jól van, ezt megérdemeltem - törölgette arcát Loki, mire Ygrid jóízűen felkacagott.

- Meg bizony! - gyűjtött anyagot az újabb darabhoz, és mikor Loki meglátta mit művel, játékosan fenyegette meg.

- Ezt már visszakapod!

De Ygrid ezúttal sem kímélte, válla és nyaka hajlatában találta el a herceget, akinek ruhája alá is jutott a hidegből. Lokinak sem kellett több, összegyúrt egy az előzőnél jóval nagyobb darabot, és határozott léptekkel rongyolta át a vastag hólepte távot.

- Ne. Ne-ne! - intett neki a lány - Loki, ne merészeld - de már repült is a lövedék. Ygrid játékosan sikoltva menekült a támadás elől, Loki pedig követte.
Rövid hócsatába, és kergetőzésbe torkolt a dolog. A történtekről pedig több szót nem is ejtettek.

***

Április végén egy meglepően meleg délutánon Loki megkérte Ygridet, hogy sétáljanak le a folyóhoz. Az ifjú még előző nap összekészült és előre dolgozott, mindkettőjük feladatainak nagyrészét elvégezte, hogy a délutánt szabadon tölthessék. A herceg a sétára magával vitt egy kisebb batyut is, amit a lány látott ugyan, de nem tett szóvá. Mikor leértek a partra egy kisebb csónak várta ott őket.

- Hát ez a ladik? - lepődött meg Ygrid.

- Arra gondoltam, ezúttal időzhetnénk egy kicsit a folyón is – kerülte ki a választ honnan is szerezte az eszközt.

- Gyere - nyújtotta kezét Ygridnek. Előzékenyen besegített a lányt a csónakba, és a bugyort is bepakolta maga mellé.
Az idő kellemes volt és meleg, a folyónak ez a szakasza igen nyugodt volt, Loki egy holtág holtágába evezett.
Ygridet mindig kellemes nyugalommal töltötte el a zöldellő természet szépsége. Figyelte a folyópartra merészkedő állatokat, a csónak alatt úszkáló halakat, vékony ujjbegyével lustán rajzolgatott a vízfelszínre. Érezte magán Loki figyelő tekintetét, de olyannyira zavarba jött, hogy rá sem mert pillantani, arcát is elöntötte a pír. Csendes meghittségben telt az idő és az erdős tájat sziklás part váltotta fel. A lány egy ideig elmerengve figyelte a partot, amikor hirtelen ráébredt miért is olyan ismerős a folyónak ez a szakasza.
Zavartan pillantott kedvesére, és mikor meglátta Loki sokat sejtető mosolyát, már meg sem kellet kérdeznie, hogy tudja-e merre járnak.

Loki ajkain boldog mosoly bujkált, amint Ygridet figyelte, csendesen jegyezte meg:

- Látnod kéne az arcod.

- Miért jöttünk... Emlékeztél, hogy épp itt találkoztunk? - lepődött meg a lány.

Loki gyengéd mosollyal bólintott, az ő tekintete is a partra vándorolt.

- Épp ma egy éve.

- Komolyan mondod? - döbbent meg teljesen, Loki néma biccentéssel válaszolt.

Ygrid úgy érezte szíve rögtön hevesebben ver, hasában apró pillangók keltek szárnyra a boldogságtól. Arcát is újra elöntötte a pír.

A fiú a parthoz evezett, és kihúzta egy darabon a csónakjukat. A magukkal hozott batyuban vacsorának való rejlett. Letelepedtek egy sziklás kiszögellésen, ahonnan szépséges rálátás nyílt a közelgő naplementére.
A könnyű vacsora után, meghitt csendben figyelték az ég színének varázslatos változásait, ami a narancsból egészen lilába hajlott át. Ygrid szorosan Loki mellé húzódott, az ifjú vállán pihentette arcát, míg ő összefont ujjaikkal játszott.

- Köszönöm Loki - lehelte csendesen, bársonyos hangján a lány.

A herceg apró puszit adott Ygrid fejbúbjára, majd arcát rádöntve hunyta le szemeit. Mélyen szívta magába a lány puha hajának finom virág illatát. Még sosem érezte magát ilyen békésnek és boldognak. Azt kívánta, bár sose érne véget a pillanat, de hirtelen vékony felsőjén keresztül karján nedvességet érzett. Ygrid meg-megremegett a vállán, furcsán vette a levegőt, mígnem szipogni kezdett. Az ifjú herceg zavartan emelte fel fejét, egészen apró görcsbe rándult a gyomra, mikor felismerte, hogy a lány sír.

- Ygrid... - lehelte halkan, de amint ajkain kiejtette a nevét, a lány fájdalmas, szűnni nem akaró pityergésbe kezdett. Loki hirtelen nem is tudta mi tévő legyen, elképzelése sem volt hirtelen mi bántja a lányt.

- Ygrid, miért...?

A lány hevesen megrázta a fejét, a herceg felé fordult, hogy átölhesse, majd sietve fúrta nyakának hajlatába bájos arcát.

- Úgy sajnálom. Minden olyan szép, tényleg. Nem akartam elrontani.

- Nem rontottál el semmit, de mégis mi bánt? - kezdte gyengéden cirógatni a hátát.
A lány ismét a fejét rázta, nem jöttek ajkára a szavak. Félt elmondani Lokinak, ami a szívét nyomta egy ideje, holott tudta idővel beszélniük kell róla.

- Mondd el – kérlelte a herceg.

- Tudom, hogy nem emlékszel sok mindenre... - kapkodta a levegőt Ygrid - tudom, hogy egyszer haza kell térned...

Loki szíve is elszorult a gondolatra. Ő is tudta, és gondolni sem akart minderre.

- Tudom, hogy nem maradhatunk együtt...

- Ez butaság. Miért ne tehetnénk? Ygrid, én nem akarlak itt hagyni. Nem akarok haza menni – vallotta meg az őszintét.

A lány, a fiú mellkasa felett a ruhájába markolt, ha lehet még szorosabban bújt hozzá és reszketett.

- Nem lehet... – zokogta az ifjú ruhájába. Loki torkát szorongatta a félelem.

- Szóval, ha azt kérdezném, hogy leélnél-e velem egy közös életet... Elutasítanál?

- Nem akarok erre gondolni - sírt tovább. Loki nem is értette, hirtelen mi ez a nagy pálfordulás, keze lassan engedte el a Ygridet.

- Most már én sem... - nehezült el a hasa, úgy érezte görcsös súlyok húzzák a gyomrát belülről. - Nem értelek... - sóhajtotta feszülten.

- Loki eltelt egy év...

A herceg még mindig semmit nem értett.

- Talán nyár végén találkoztunk újra, de már annak is nyolc hónapja.

Loki fal fehérré vált, azonnal megértett mindent. Elképesztően ostobának tartotta most magát. Vagy csak direkt nem gondolt bele mindeddig a dologba.

- Én azt hittem, hogy van rá mód... Hogy ti... Nálunk erre orvosságot alkalmaznak, vagy más módon védekeznek. Szóval te nem... - túrta hátra hollófekete tincseit.
Ygrid a fejét rázta.

- Egy barom vagyok... - sóhajtotta. - Meg kellett volna kérdeznem...

A lány ismét nemet intett a fejével.

- Számít ez, most már?

- Szóval... nem védekeztünk. De te még sem vagy várandós.

Ygrid félve reszketett. A gondolat, hogy sosem lehet gyermeke, súlyos teherként nehezedett rá, úgy érezte átok ül rajta, hogy a sors ezzel bünteti bosszúvágya miatt. Lassan betölti a tizennyolcat, és ilyen későn már szinte vétek pártában lenni. A lányokat mielőbb kiházasítják és ők legalább egy karonülő kisdeddel ajándékozzák meg párjukat, mire betöltik az ő korát. Jól tudta, ha nem képes életet adni, nem csak Lokinak, senkinek sem fog kelleni.

A herceg két kezével háta mögött támasztotta magukat, mert Ygrid szinte egész súlyával ránehezedett, ahogy hozzá bújt. Az ifjú oldalra döntötte a fejét, fürkészőn kereste Ygrid tekintetét, de a lány egész arcát a mellkasába temette.
Loki gyengéden cirógatott le ujjaival egy sóscseppet, mígnem óvatos mozdulattal a lány álla alá nyúlva emelte meg a bájos arcot, hogy gyengéd puszikkal lecsókolja azokról könnyeit. Ygrid jégkékjeit még mindig sűrű fátyol takarta, de őszinte meglepettséggel kutatta a fiú gomdolatait. Loki ajkain gyengéd mosoly játszott, acélkékjei áthatón fürkészték a lányt, újra végig futtatta tekintetét a szépség finom vonásain, amit most kissé meggyötört a sírás, de még így is a legszebbnek találta kedvesét. Ujjaival gyengéd, mégis határozott mozdulattal emelte fentebb a lány állát, és várt. Szemeit a rózsás ajkakon járatta, érezte kedvese forró remegő leheletét, végül Ygrid szüntette meg a közöttük lévő apró távolságot. A leány ajkaival a fiúéra tapadt, szenvedélyesen csókolta kedvesét, és bár még mindig reszketett, tenyerével lágyan simított fel Loki mellkasán, hogy ujjaival játékosan túrjon tarkójánál a fekete tincsekbe.

Az ifjú két kezét szelíden futtatta le Ygrid oldalán, csókjuk alatt lágyan simogatta a kis galamb hátát, majd kínzón lassú mozdulattal húzta az ölébe a lányt, hogy óvatos mozdulattal hanyatt dőljön vele a durva sziklán.

Ygrid remegve sóhajtott fel Loki ölében, ujjaival lassan simított be a herceg csípőjénél fel a hűvös hasfalára, míg ajkaival forró csókokkal kényeztette az ifjú nyakát. Hálás volt és boldog egyszerre, úgy érezte szíve menten kicsordul az örömtől, hogy Loki nem taszította el magától a szörnyűség ellenére sem. Bár a herceg szívét a halottak után hasogatta a fájdalom, nem akart törődni ezzel a kínzó gondolattal, boldognak és gondtalannak akarta látni a szépséget. Úgy érezte, ez a jövő gondja, és még messze nem érezte hiányát egy gyermeknek.

Ygrid gyengéd, ringó mozdulattal helyezkedett Loki ölére, mire a herceg ajkait akaratlan sóhaj hagyta el, a buja mozdulatokra gondolatait ellepte a köd. Kezei lázasan kezdték kutatni a sok réteg szoknya alatt a lány csupasz combjait, míg kedvese játékos ujjai lassan görgették fel mellkasára a felsőjét, ajkaival finoman csókolgatta végig az ifjú hasfalán a kockákat. Mikor Loki ajkai közül újabb jóleső nyögések szöktek ki, Ygrid boldogan pillantott a herceg vágytól átitatott arcára.

- Olyan boldog vagyok... - súgta a fiúnak, és minden szavát csókok kísérték. – Biztos voltam benne, hogy... így már nem fogok kelleni... - simogatta végig ajkaival az ifjú csupasz mellkasát.

- Bolond vagy – sóhajtotta Loki – Nem érdekel az öröklés. – nyögött fel újra – Thor az első szülött... apánkat úgy is... csak az ő utódja érdekli.

Ygrid meglepettségében még a mozgásban is megakadt. Ajkai elnyíltak döbbenetében, és amint a lány nem mozdult többet, Loki szemei is kipattantak.

- Most... nem mondod...

- Pokolba – préselte össze ajkait a fiú.

A lány nyomban felemelkedett mellkasáról, Loki meg se moccant, de a szépség mégis két kezével az ifjú herceg mellkasára nehezedett, hogy az mozdulni se tudjon.

- Mégis mióta emlékszel minderre? – szegezte neki a kérdést azonnal.

Loki szemeit forgatta, tekintetét a naplemente felé fordította. Látszott, hogy komolyan töpreng a válaszon.

- Loki?

- Mindvégig.

- Tessék? – hűlt el Ygrid.

- Emlékeztem mindvégig, mindenre – vallotta be.

- Hazudtál! – csapta vállon a herceget.

- Igen.

- Megint!

- Bizony. – simította fel két kezét újra a lány combjaira, de Ygrid ellökte azokat.

- Embereket öltél, és hazudtál. Nekem, és Thornak is! – a lány azt hitte menten gutaütést kap. – A családod közel egy éve a színedet se látta. – lovalta bele magát.

- Kettőnkért tettem.

- Ne gyere megint ezzel – böködte meg Loki mellkasát fenyegetőn.

- Nem tehetek róla, a véremben van – tárta szét karjait ártatlanul.

- Miért, ki vagy te? – lökte oda a lány.

- A csínyek és a hazugságok istene? – pillantott félre, majd vissza Ygridre. A lány arca vöröslött, elöntötte a méreg, mert látta, hogy Loki kicsit sem veszi komolyan a helyzetet.

- Ez most nem vicces.

- Nem vicceltem.

Mikor Ygrid úgy látta, hogy a fiú látszólag komolyan gondolja mindezt, ajkai ismét elnyíltak döbbenetében. Összeállt a kép, bár úgy hitte talán álmodik, hogy az egészet csak valami láz okozza. Hitt az istenekben, Odinban, de az egész egy szörnyű képtelenségnek, újabb hazugságnak tűnt, mégis megmagyarázott mindent.

Az ifjú herceg felkönyökölt, ártatlan tekintettel méregette a lányt, míg kedvese szemei szikrákat szórtak és kezei remegve szorultak össze.

- Én most, annyira...

- Szeretsz?

- Dühös vagyok. Legszívesebben...

- Megcsókolnál?

- Megcsapkodnálak.

- Hát ez... aggasztó.

- Mégis mikor akartad elmondani?

- Talán soha – vont vállat.

- És a bátyád? – intett hanyagul az ég felé.

- Jól meg van nélkülem.

- Aggódik érted és segített neked, engedte, hogy mellettem maradj. Kimentett a családod előtt.

- Ez igen rendes volt tőle, de egy szóval sem kértem rá – mentegetőzött Loki.

- Hogy tudod ezt ennyire félvállról venni? – hüledezett egyre másra a lány. Az ifjú végül teljesen felült, úgy érezte, már nem sok esélye van a folytatásnak.

- Miért zavar ez téged ennyire? Hisz boldog voltál.

- De egy hazugság tett boldoggá.

- És az rossz? – gondolkodott el zavartan Loki.

- Nálad a cél szentesíti az eszközt?

- Még szép.

Ygrid arca durcássá vált, a lány mérgében sietve pattant fel, hogy egyedül roboghasson le a csónakig. Hirtelen úgy érezte nem is ismeri a fiút, akibe szerelmes lett.