Mire Loki magához tért a nap első sugarai cirógatták meggyötört arcát. A köd elpárolgott, a felhők elvonultak, a tó vize halk hullámokban mosta a partot.

A fiatalúr laposakat pislogott, szemét bántotta a fény, míg oldalát szúrta a fájdalom. Csak ekkor villant be neki minden, mi történt. Leszúrták, a Högnivel. A Dainsleiffel szúrt seb sosem gyógyul be - jutott eszébe mindaz, mit tanult a fegyverről.

- Magadhoz tértél? – lépett felé a lány, szépívű piros ajkain mosoly bujkált, ahogy a hercegre tekintet. Jégkékjei szinte megigézték az ifjú szívét, ami a torkában dobogott.

A herceg lassan nyomta fel magát a kényelmetlen, szúrós, kavicsos talajról, kezét az oldalára szorítva.

- Mi történt?

A lány leült mellé, és kipakolta hosszú szoknyája zsebeibe rejtett növényeit.

- Véletlenül szúrtalak meg. Lezuhantál, de kihúztalak. A sebed viszont még mindig szivárog – mutatott a bekötött sérülésre, amit növényekkel tömködött tele, és egy világos hosszú anyaggal kötött át, körbe Loki dereka és hasa mentén.

Az ifjú herceget meglepte ez a gondoskodás. A történtek után nem hitt volna benne, hogy a lány segítene rajta.

- Bocsásd meg, ami történt. Nem akartam kárt tenni benned, de szükségem van a fegyverre.

Loki óvatosan ült fel, ügyelve sérülésére, és a lány segített neki ebben.

- Minek kard egy hozzá nem értő kézbe? – kíváncsiskodott, fejével a lány karja felé intett.

- Megbosszulni apám gyilkosát – villantak meg vadászként a hajadon szemei. Lokit ez még inkább lázba hozta, hisz a lány szemrevaló teremtés volt, és még vakmerő is. Ráadásul a vízbe is utána vetette magát. Mily meggondolatlan botorság volt ez a részéről.

- Jogos szándék. De miért épp ez a fegyver kell, nem jó neked bármelyik másik?

- A Högnivel ejtett sebek sosem gyógyulnak be. Ha meg ölni nem is tudom, de megsebzem a gyilkost. Örökké pedig nem vérezhet. Mindenképp belehal majd, a sérülésbe.

Loki elhúzta ajkait e szavakra, lassú mozdulattal állt fel, kezét sebére szorítva.

- Hová mész? Hisz megsérültél – pattant fel vele együtt a leány is.

- Inkább itt vérezzek el a parton? – intett hanyagul iménti helyére.

- Nem – pillantott félre elszomorodva, hisz nem akart ilyen végzetes dolgot tenni az idegennel. Lokinak, látva a lány bűntudatos arcát, nyomban megenyhült a szíve.

- Ügyes kötés – simított végig óvatosan a még mindig szilárdan tartó darabon – Hogy csináltad?

Az átható kékek most ráragyogtak, újra mosolyt láthatott a bájos arcon.

- Tanítottak - vonta meg vállát, bájos ajkain büszke mosoly húzódott.

- Hogy hívnak?

A lány egészen meglepődött, de nem a kérdésen. Sokkal inkább azon, hogy ő még maga sem tudja a jóképű idegen nevét, sem azt honnan jött. Mégis, alaptalanul ugyan, de úgy érezte már nem kell tőle tartania.

- Ygrid - pillantgatott zavarában az ifjú átható zöldjei között.

- Én Loki vagyok – mutatkozott be maga is illően – Ygrid, kölcsön adom neked a kardot. Tedd, amit tenned kell, és ha végeztél eljövök, hogy visszakérjem Högnit – ígérte meg a herceg. Ygrid szemei hálásan csillantak meg.

- Megígéred? – nem is tudta hirtelen mi dobogtatta meg jobban kis szívét. Hogy ilyen becses ajándékot kap egy idegentől, vagy, hogy Loki megígérte visszatér, és újra láthatja őt.

- Becsület szavamra – nyúlt a lány keze után, kinek figyelnie kellett, hogy el ne kapja azt. Meglehetősen zavarba hozta, hogy Loki gyengéd csókot lehelt kézfejére. Korábban még nem találkozott ezzel a gesztussal, és most egészen pírbe borult az arca.

- De a sebed! – rémlett fel a lányban hirtelen.

- Amiatt ne aggódj, meggyógyulok. Most menj, oda haza várnak – engedte el a lány hosszú, törékeny ujjait.

Ygrid zavartan pillantott a földön heverő fegyverre. Óvatosan emelte fel a tárgyat, és nehézkesen indult útnak, vissza-visszapillantgatott és búcsút is intett Lokinak. Mikor már elég távol járt, már nem is tekintett hátra. Ekkor hitte csak el, hogy az idegen igazat mondott és valóban elengedi a karddal.

* * *

Az ifjú hercegnek bőven akadt dolga oda haza. Elsőként titokban kellett meggyógyítani átkozott sebét, hisz tudta, ha kitudódik sérülésének súlyossága, hamar fényderül rá, milyen pengétől szenvedte el azt.

Édesanyja gondos tanításainak hála, volt gyakorlata a gyógyító mágiákban, és nagy szerencséjére a könyvtár eldugott könyvei között megtalálta azt a varázst, amely véglegesen összeforrasztotta a sebet. Emlékeibe véste ezt az igét is, mint már oly sok másikat, majd gondosan megsemmisítette a papírost, amire írták. Úgy gondolta, később még hasznát veheti, ha csak azon kevesek ismernek gyógymódot a Högni okozta sérülésekre, akik már eddig is tudták rá a varázst. Az pedig kiváltképp szörnyű volna, ha ellenségeik is hozzá férnének e tudáshoz. A midgardiaktól persze nem tartott, hisz közöttük nincsenek valódi mágusok vagy varázshasználók.

* * *

Ügyei lezártával, Loki nyár derekán visszatért Midgardra, épp úgy, ahogy Ygridnek ígérte. Tudta korábban merre járt és azt is, merre találja a barlanghoz közeli településeket, de azt nem hol van pontosan a lány. Így utazása elő estéjén az ivóban meghívta Heimdallt, a Mindent látó istent, a szivárvány kapu őrét több kör italra. A férfi utolsó szomjoltójába az ifjú herceg szérumot csempészet, mely megzavarta a férfi elméjét, így trükkel kicsalhatta belőle az információt.

Loki, Heimdallal a Bifröstön állva megtudhatta hol él, és mit csinál a lány, akit épp keres. Ismét szerencsésnek tarthatta magát, a kapuőr ugyanis elmesélte neki, hogy Ygrid fogságban van, mi több azt is hol találj. Így a herceg nem késlekedett tovább. Utasította a férfit, hogy azonnal engedje át Midgardra, hisz jól tudta Heimdall a varázsitaltól, és az alkoholtól, ami felerősítette a szérum hatását, másnap semmire nem emlékszik majd.

Az ifjú Ygridre egy törzsi faluban talált rá, távol az övéitől, ahol gyilkosság miatti büntetésből bántalmazták több módon is. Miután végeztek vele kikötözték egy vaskos cölöphöz a falu közepén, hogy mindenki jól láthassa az átkos nőszemély utolsó napjait. Ez idő alatt egy falatot sem adtak a számára, csak inni kapott, azt is keveset, hogy elnyújtsák a szenvedését.

Mikor Loki megjelent a faluban az emberek oda gyűltek köré, de senki nem állta útját az ismeretlennek. Ő egyenest a lányhoz ment, hogy kimenekítse, és amint segíteni akart rajta a törzs vezetője és harcosai köréjük gyűltek. Ygrid mindez alatt nem volt magánál, Lokit pedig el akarták zavarni, de ő nem tágított a hajadon mellől és feltételként meghagyta, hogy eresszék el vele a lányt, más különben végez a falu lakóival. Ők azonban kinevették szavait.

Az ifjú herceg nem akart felesleges vérrontást, így adott alkalmat visszakozni a halandóknak, mikor bemutatkozott nekik.

- Loki vagyok, Asgard hercege, a csínyek és hazugságok istene. Utoljára parancsolom, engedjétek el a lányt.

Ám szavai süket fülekre találtak. A halandók vesztükre kinevették, és Loki haragjában beváltotta ígéretét. Magához szólította Hatit és Sköllt. A két farkas engedelmességgel tartozott a fiatalúrnak, így feladatukat maguk mögött hagyva, leszökkentek az égről, hogy teljesítsék a kiadott parancsot. A település lakói rémült menekülésbe fogtak a két fenevad láttán, míg bátor, erős férjeik és fiaik szembe szálltak a szörnyetegekkel. A két állat távol tartotta az embereket, amíg Loki megszabadította Ygridet béklyóitól és karjaiba véve a lányt, elinalt vele a faluból.

* * *

A herceg átkelt a lánnyal a sűrű erdőn, maguk mögött hagyta két hűséges szolgáját. Biztos távolságban az avarba fektette az ártatlan kis galambot. Az ifjú, a lány törékeny, meggyötört testét látva, varázslatával sietve gyógyította be a szörnyű sebeket. A herceg nedves kendőjével törölte le a hajadon bájos arcára száradt vért és piszkot, végül óvatosan a kishölgy ajkait is megnedvesítette, hisz látszott már rég nem kaphatott inni.

Nem sokkal ezután Ygrid magához tért, kék íriszében most csak kín és fájdalom ült. Loki visszatérdelve mellé karjaiba emelte a lányt, és gyengéden simított végig a tündérszép arcon.

- Nem kell félned Ygrid, én vagyok – mosolygott le rá az ifjú herceg. Amint a leány felismerte, nyomban felragyogtak jégkék szemei, ajkai erőtlen mosolyra húzódtak.

- Loki. Hát visszajöttél – fürkészte az ifjú arcát. Átjárta a boldogság. Már nem hitt benne, hogy akár egy percre is láthatja az idegent, mert érezte végzete hamarosan eléri. De Loki mégis megmentette őt. Percekig úgy hitte álmodik.

- Hisz megígértem – cirógatta meg a puha arcot. – Miért tették ezt veled?

- Mert megbosszultam apám gyilkosát, ők pedig megtorolták tettemet. Lerohanták a falunkat – vékony fátyol ereszkedett Ygrid szemeire, ám oly nagyon kiszáradt halandó teste, hogy már könnyek sem csordulhattak ki pillái alól, így csak égette őket a fájdalom. – Szörnyű dolgot tettem – remegtek meg ajkai a gondolatra, hányan veszthették miatta életüket odahaza.

- Dehogy. Elégtételt vettél. Helyesen tetted – nyugtatgatta az ifjú.

Megitatta és megetette a lányt. Az erdőben volt bőséggel minden, mire szükségük volt. Amint Ygrid jobban érezte magát, útnak indultak. A hajadon elárulta Lokinak merre találják a falut, de a lány teste oly gyönge volt, akár a harmat, így a herceg a hátára vette és gyalog tették meg a közel két napig tartó utat. Az ifjú emberfeletti erőnlétről tett tanúbizonyságot, csak Ygrid kedvéért álltak meg pihenni. A leány nem is értette, hogyan lehet ennyi kitartás és akarat a Lokiban. Életével tartozott a hős fiatalúrnak.

A harmadik nap hajnalán érték el Ygrid faluját. Bár a lány rettegett az érkezéstől, mégis boldogan fogadták oda haza. Sokan haltak meg mikor bosszúból lerohanták a helyet a szomszédos törzs tagjai. Voltak, kik még mindig a halállal hadakoztak az életért. Sokan vesztek oda, gyermekek és idősek, de legtöbben férfiak. Tudták miért történt mindez, mégsem Ygridet okolták érte, békében fogadták őt. Tudták mit kellet kiállnia odaát, épp eleget szenvedett, mondták.

Lokit is örömmel látták, hisz megmentette földijüket, kit rég halottnak hittek már. Gratuláltak neki, hogy ilyen derék módon megmentette az ő legkedvesebb hajadonjukat, kinek sorsát mindannyian szívükön viselték. Hiszen Ygrid volt kis közösségük leendő gyógyítója. Ám a herceg nem tudhatta, hogy nem minden falusi vélekedik róla, így, hiszen mégis idegen volt. Meg mentette a lányt, de azt már senki nem vetette a szemére, hogy miféle szándék vezérelhette ebben.

Ygrid meglátogatta a sérülteket és segített az ellátásukban is, hogy lelkét könnyítse. Ezután elhívta magával az ifjú herceget egy közeli völgybe. Át sétáltak a patakon, majd egy gyümölcsösön a közeli erdőszélhez.

- Nem tudom meghálálni mindazt, amit értem tettél – mosolygott fel a jóképű fiúra, Ygrid elveszett az átható zöldekben, amik mámoros fátylon át fürkészték őt. – De visszaadhatom, amiért jöttél – lépett az egyik odvas fához, elkorhadt gyökereire mászva, vállig mélyedt annak kérges, lyukas testében, hogy előhalássza belőle Högnit. Mielőtt átnyújtotta Lokinak a fegyvert, megtisztította hosszú szoknyájának szélével a tokot.

A herceg meglepett volt. Megfeledkezett jöttének valódi okáról, nem is gondolt a fegyverre mióta Heimdalltól megtudta, hogy Ygrid veszélyben van. Elmosolyodott, de nem nyúlt a kardért, tenyerének szorításába fogta csuklóját a háta mögött.

- Nem a háládért tettem, önzetlen cselekedett volt – hazudta, hisz nagyon is remélt hálát, de gondolatában sem merült fel, hogy kierőszakolja azt. – A Högni maradjon csak nálad. Jó helye van itt, egyelőre – pillantott körbe a béke, és nyugalom járta csendben.

Ygrid zavarban volt, nem tudta mi egyebet tehetne még. Büszke volt magára, hogy el tudta rejteni a fegyvert, hogy nem engedte rossz kezek közé. Lokinak mégsem volt most szüksége rá. Visszahelyezte a kardot rejtekébe, majd ráébredve zavartságának okára, a napsütötte mezőt figyelő ifjúra pillantott.

- Miért jöttél vissza, ha nem a Högni kellett?

Lokit meglepte a kérdés. Ygrid elbűvölő volt, vakmerő és éles elméjű. Az ifjú minduntalan megfeledkezett a fiatal leány halandóságáról. Mit sem számított már, hogy Ygrid midgardi, valami elemi erővel vonzotta hozzá. Egyszerű halandósága ellenére, magával ragadóbb személyiség volt, mint bármely istennő, akivel Loki élete során találkozott. A herceg persze nem tudhatta, hogy az ő szemeit már elhomályosítják gyengéd érzései.

Töprengett egy ideig, mit is válaszolhatna a kérdésre, és amint döntésre jutott ajkaira pimasz mosoly kúszott. Lassú mozdulattal lépett egészen közel a lányhoz. Ahogy csökkent közöttük a távolság, úgy zakatolt jobban a két fiatal szíve. Ygrid nem tudta mi következik, csak a szűnni nemakaró zakatolást érezte mellkasában. Amint az ifjú megállt előtte, a levegő is megrekedt testében. Loki egy szót sem szólt, zöldjei bejárták a lány arcának minden görbületét, mintha csak most először látná, és sosem akarná felejteni. A herceg elcsodálkozott Ygrid magasságán, a hajadon alig fél fejjel volt alacsonyabb nála, talán ezért is tűnt ki annyira a többi midgardi közül.

A lány ezúttal is elpirult, ártatlan kékjeiben Loki úgy érezte menten elveszik, egyedül a buja ajkak vonzották jobban. Erősen rászorított saját csuklójára háta mögött, hogy fékezze vágyait. Nem rohanhatta le a lányt, a történtek után nem. Kínzó lassúsággal hajolt Ygrid puha szájára, óvatosan érintve járta be azokat, és tudta, hogy abban a pillanatban ott, és akkor örökre elveszett.