Ugh... A fejem rohadtul fáj, de még a nyakam is. De még pechemre is meg voltam kötözve. Komolyan még a számba is tömtek valamit. Akárhogyan is pórbaltám a kötelek ellen küzdeni, nem volt elég erőm, hogy kiszabaduljak. A legrosszabb rémálmom valóra vált. Valaki, nagyon finomat főzhetett és előttem eszi. Az illat pedig, te jóságos isten! Annyira, de annyira mennyei ez az illet! A korgó gyomrom is akar belőle... Jobban örülnék neki ha halálra vernének, és nem kajával kínoznának. De ha előttem ül valaki, akkor azt látnom kéne még ebben a sötétségben is. De semmilyen alak nincs velem szembe. Az illat is egyre messzebb kerül tőlem és vele együtt az eszméletem is. Újra a sötétség fogja vagyok. Egy olyan rémálom, ami a halálomig kerget. Ahonnan nincs kiút. Néha már tényleg úgy érzem, hogy a sötétség egy elő szörnyeteg. Ami arra vár, hogy egy hibát tegyél. Majd ezek összeroppant majd felfal. De, minden rosszban van valami jó is. Ha az ember megtanulja a saját sötétségét irányítani, akkor már nincs amitől félni kéne. Lehet, hogy ez a legnehezebb út, de így te magad nyersz. Nem pedig az ellenfeled. Ha belegondolsz, hogy a sötétség amitől félsz, az nem is az valójában. Egyszerűen csak attól félsz, hogy az árnyékod amit nem látsz, felfal. Bekebelez. A sötétben magadra vagy utalva. Nem látsz és téged sem látnak. Egy dolgot kivéve: a belső énedet. Aki még akkor is kísér, amikor nappal van. Csak nem törődsz vele, mert más foglal le. De mihelyst egy üres szobába állnál, ahol természetesen világos van, félnél nem igaz? Újra te és az árnyékod lenne ott. Addig fogsz rettegni, ameddig nem vonod az irányításod alá. Meg kell fognod a traumádat, majd egy gombóccá gyűrni, majd parancsolni neki, hogy igenis te letudod őt győzni. Természetes, egyedül a legnehezebb. De nem fogsz belehalni, akár mennyire is nehéz legyen az eleje. De ha nem kezdesz el küzdeni, akkor fogsz belehalni. Akár mennyire is azt gondolod, hogy egyedül vagy, akkor tévedsz. Mindig vannak emberek akik érdeklődnek feléd, de TE ellökőd őket. Miért? Trauma. Mitől? Kihasználtak. Ez miatt egy ördögi körforgásba kerülsz, de muszáj megszakítanod. Mélyen magadba kell nézned, megkeresned a trauma forrását, hol kezdődött az egész. Talán a legjobb, ha fogsz egy cetlit és felírod őket oda. Először csak nézz rá, egy héten keresztül. Majd a következő héten olvasd fel magadba. E követően már hangosan teszed meg. Három héttel később már mondogatod magadnak, hogy képes vagy rá. Pontosan mi is ez? Önbizalom. Mindenkiben van, még abban is akiben "kihalt". Csak tényleg akarni kell, és egyszer az idő megmutatja a hatását. Hosszú és nehéz feladat.
Számomra is nehéz elhinni, de rettegek. Rettegek attól, hogy újra kihasználnak. Azt mondják, hogy szeretnek. Majd ezt kihasználva tönkre tesznek. De minden félelmet lelehet győzni. Legszívesebben Tristan elé állnék és nyugodt hangon mondanám neki, hogy nem félek tőle. Tudom, hogy van egy jövő előttem, ami sok-sok rejtélyt takar még. Sok-sok mélységet de csúcsokat is. A folyó is folyik tovább nem? Neki is nagyon sok-sok akadályt kell leküzdenie, nap mint nap. De mégsem áll meg, mint az ember. Nekünk se kellene megállnunk hanem a jelenre kéne koncentrálnunk. Amikor pedig egy fontos emlék kell, akkor nyugodtan mosolyogva tudunk még a nehéz időszakokra is vissza pillantani. 
Kinyújtottam a kezemet a sötétségben, majd egy kisebb fény keletkezett előttem. Amíg el nem talál egy meteor, addig cseszek meghalni! Meg kell nekem a nyomorék angyal ennivalója. Meg még mindig nem értem ezt az időutazásos cuccot, szóval nem halhatok meg. De még gondolkozni se állhatok meg, hanem egyenesen előre az ismeretlenbe!

- Mit adtatok ennek a szerencsétlennek be?  
- Valami szart, a depressziója ellen.

- Jesszusom... Utoljára kérdezem, mit adtatok be neki? Antidepressiva-t vagy drogot?

- Csak Antit.

- ... Ma már nem akarlak titeket többet látni. Remélem öngyilkok lesztek és nem nekem kell este elvégzeni a koszos munkát. - Három ember beszélgetését hallgathattam. Mintha olyan érdekes lett volna. Hisz minden olyan Happy! Vagyis eddig minen happy volt, amíg egy kurva erős pofont nem kaptam az ideges embertől. Elfordítottam a fejem feléje, majd megnéztem magamnak. Csak egy átlagos hapsi fekete szemekkel, meg két szarvval. Semmi különös.  A férfi megfogta az arcomat, majd valamit a képembe morgott. Bár mondjuk a saját nyelvén beszélt és így egy kukkot sem értettem belőle. Hirtelen elengedte az arcomat, majd erősen a gyomromba vágott. Ha a kötelek most nem tartottak volna, már réges-régen a földön hemperegnék. Viszont hál istennek kezdett az agyam kitisztulni. Valamit elloptam, de mégis mit és mikor? Kiszedte a számból a cuccot majd, újabb ütéseket kaptam és inkább úgy döntöttem, hogy beszélni fogok. Bár lehet nem a legokosabb megoldás.

- Jól van ember! Nem kell agyon verned. Anélkül is tudok beszélni.
- Hol van a gömb. Hol?! - Hirtelen üvöltött a képembe. Ez egy kicsit meglepett. De legalább tudom, hogy már mit keres. Valami gömböt a több száz millió gömbből.

- Nem tudom milyen gömböt keresel. Feketét, fehéret? Talán jósgömböt? - Újabb pofon. Azt hiszem nem kéne vissza beszélnem az idegbeteg embereknek.

- Fogalmam sincs, hogy milyen gömböt keresel. Életembe nem láttalak, azt se tudom ki vagy. Oh és egy démoni gömb se volt még a kezembe. Ha valakinek ehhez köze lehet az Zeraf. Lehet nála van az amit keresel. 

- Az a mocskos kis....
- Üdv a jelenben Sage! - Valami ritka vidáman toppant be az emlegetett. Jelen, múlt...jövő...Lassan azt nem tudom, hogy én kivagyok. Zeraf valamit mondott a férfinak, aki megforgatta a szemeit, majd magunkra hagyott minket. 

- Milyen volt az időutazás? 

- Menj a picsába, már. Nem hiányoztál senkinek. - A démon csak kedvesen nevetett és eloldozott. 
- Ash üzeni, hogy még szét rúgja a seggedet.

- Ez biztosan nem a jelen. - Felálltam a székből, nyújtózkodtam egy párat majd folytattam. - Te és Ash jóban? Ne nevettess, kérlek. Egymás szemét kapnátok ki ha egymást látnátok. 

- Sokáig voltál el ám. Amíg te a jó istenbe utaztál itt is ment az idő. - Megvontam a vállamat, majd a démonra kérdően néztem, hogy most mi legyen. 

- Szeretnél még piheni, vagy velem jössz?

- Szerintem én ha lefeküdnék, valaki biztosan megerőszakolna. - a Démon odahajolt a fülemhez, hogy rajta kívül senki sem nyúlhat hozzám. Én bezzeg eltoltam magamtól. 

- Mondtam én, hogy nem vagytok jóban! - Zeraf megint csak nevetett. Megfogta a kezemet majd maga után húzott. 

- Nos a dolgok változtak Sage. az oldalak teljesen szétszakadtak és már saját maguk ellen háborúznak. Így angyalok, további természetfeletti lények összeálltak. Most már csak egyetlen gy szabály él: Te vadászol, vagy te leszel a préda. Ha nem ölsz nem éled túl. - Valami folyosón mentünk végig, ahol elég sok ajtó volt. Hotelnak nézett ki. De nem éppen a legszebb hotel lehetett. 

- Mi van az emberekkel? - Ők nem nagyon tudják megvédeni magukat. Vagy erről is lemaradtam. 

- A civilek más-más csoportok alatt vannak ellátva. Éppen mivel nyerik el őket. Nem mindig van jó sorsuk néhány csoportnál és ha onnan elakarnak menni, akkor megölik őket. Ahogyan itt. Civilek nem annyira fontosak, mint a harcosaink. 

- Ez nem fair, ugye tudod? Civileknek is ugyan úgy megvannak a maguk jogai-

- Sage - Hirtelen oda baszott a falhoz, majd mondta a magáét tovább - ez ne így megy. Egyenlőre még nem érted. Még ne látta, mi lett a világból. A barátaid halottak.

- Zeraf, tudom. Én mindent láttam Zeraf. De még nem késő vál-
- De már késő. Sage itt már nincs semmi esélyed. Ez addig fog menni, amíg csak egy csoport marad életben. Tudom, hogy nehéz elhinned Sage. De nem tudunk mindenkit ellátni. Egyenlőre azokat a fontosabb ellátni akik a csatamezőn vannak. Igen a civilek is fontosak. Ezt mi is tudjuk, és ők is tudják, hogy miért van ez.

- De... - A démon csak megrázta a fejét. A vidámsága olyan hirtelen tűnt el és lett komoly. Szerintem én még ilyennek nem láttam még őt. Elengedett majd ott hagyott engem.

- Jössz? - Hátra nézett. óvatosan bólintottam, majd a számat harapdálva követtem.  Épp, hogy ez az üres folyosót hagytuk el, egy másik követte. Majd onnan sikeresen a lépcsőházba jutottunk. Majd valahova az alagsorba gyalogoltunk le. Vissza mászni én már nem fogok. Sok ember gyülekezett itt. Különféle fegyverekkel. Kardtól puskáig minden található volt. Zeraf pár embernek köszöntött, majd egy kisebb ajtón mentünk be. Ami ott volt teljesen meglepett.