Hirtelen forróság vette körül a testemet. Mintha tűzbe raktak volna és élve akarnának felgyújtani. Nem éreztem semmit, csak ahogyan égek. Lehetséges, hogy megint csak álom de az is lehet, hogy ez a valóság. A valóság, hogy nem bízhatok meg abban akiben szeretnék megbízni. Majd az égető érzés csillapodott. Addig ameddig már csak a semmi vett körül, de nem sokáig. Amikor kinyitottam a szemet alattam volt egy "föld" vagy nem is tudnám minek nevezzem. Az egész ég helyett fehérség borított szinte mindent. Talán nagyon halvány kék is volt benne. Alattam kicsi angyal gyermekek játszottak valamit. Ahogy feltűnt ilyen szigetek voltak. szigetek amiken házak, parkok és egyéb dolgok álltak. Vissza térve az alattam lévő gyerekekhez. Öten voltak és háromnak fehér szárnya volt. A másik kettőnek kékes fehér vagy koszos fehér. Majd feltűnt, hogy egy kicsi gyermek húzódik meg az árnyékban. A szárnyai ismerősek voltak. Majd hirtelen fejbe találta a labda, amivel a többi kicsi angyal játszott. A szegény gyermeknek a feje belecsapódott a fába. Annyira szerencsétlen is volt, hogy még vérezni is kezdett neki a fejecskéje. A többiek csak röhögtek rajta.  

- A névtelennek vérzik a feje! - Nevetés...Nevetés...Még az én fejem is fájt ettől. A kis srác felállt az árnyékból és a nap csillogtatta a pengét a kezében. Ekkor esett le, ki is ez a tökmag. Majd hirtelen pillanatok alatt minden csupa vér volt. Az egyik még élt és könyörgött.

- Ne! Kérlek ne! É-é-én nem akartam!

- Csak mindig úgy, ahogy eddig, nem? Eddig is én voltam akin nevettek, de most én nevetek. - Azzal egy ijesztő mosoly jelent meg az arcán. Össze szorítottam a szememet, majd a gyermek halál sikolyát halottam csak. Majd szárnycsapásokat halottam. A fiú vissza menekült az árnyékba, majd beletakarózott a szárnyaiba. Igaz nem volt teljes sötétség az árnyékban, de mégis beleolvadt. Mintha ott sem lenne, ha most kerültem volna ide, akkor nem látnám. Hirtelen két felfegyverzett felnőtt angyal jelent meg. Az öt angyal testet vizsgálták mégis ki vagy mi tehette ezt. Én valahogy sikeresen oda lebegtem a fekete szárnyas gyermekhez. Viszont a két férfinak nem tartott sokáig megtalálnia őt. A vérnyomok elárulták. Az egyik férfi eléje ment, majd lehajolt hozzá. Ami viszont hirtelen elgondolkodtatott, az angyalok nem később kapják meg a szárnyaikat? Megráztam a fejemet és tovább figyeltem mi történik. 

- Ugye ezt te csináltad? Most mit mondjak az apádnak, hmm? - A kis angyal kiburkolózott a szárnyai közül. A szemei üresek voltak. A pengét még mindig az apró kezei között tartotta. Ilyen fiatalon mér így érteni a penge használatához nem semmi. Majd hirtelen egy újabb szárny csapás. A két angyal megfordult és meghajoltak a most érkezett angyal előtt. Angyal szárnyai voltak, amiknek a repülő tollai fehérek voltak. 

- Vigyétek kiképzésre. Belőle tökéletes harcos lesz.

- NEM AKAROM!!! - Visított hirtelen fel a kicsi. A két katona össze nézett, majd elkapta az ellenkező angyalt. 

- Ez a te saját hibád fiam. Ha nem ölted meg volna őket, akkor betudtad volna bizonyítani, hogy egy normális angyal tudsz lenni. De ezt elbuktad. Benned is meg van az a vér szomj ami az anyádba. Ha túl messzire mész, akkor ugyan úgy foglak megölni, mint őt. - Majd hirtelen képszakadás. Teljesen más helyen voltam most. Valamilyen edző terem lehetett. Itt már Ash idősebbnek nézett ki. Bár ami feltűnt az edzője nem a nevén hívta. Mindig csak "fiú" volt. Amikor az edzésnek vége volt, Ash volt az első aki fürdeni ment. Vöröslő fejjel nem néztem, ahogyan tusol. Csak akkor pillantottam ki a két tenyerem közül ha mér végre volt rajta egy törcsi. Majd elment a saját szobájába, és átöltözött. Megvárta ameddig takaró időt nem fújtak, majd kiosont a szobából. Hm...Ez olyan romantikus filmnek néz ki... Fogadni merek, hogy itt még hetero volt. És igen tádám! Ash egy lánnyal találkozott.  Ashnál egy nyaklánc volt, amit most a szép lánynyakára kötött. 

- Még mindig nincs neved ugye? - Fiú megrázta a fejét. Időközben helyet foglalt a szépség mellett. 

- Szörnyű az apád. Nem értem, hogyan irányíthat minket egy ilyen angyal! Még a saját fiát sem nevezi el...

- Mert engem gyűlöl. De szerintem a népet szereti. 

- Az apád egy bolond. - A leány felsóhajtott. A férfi a né vállára döntötte a fejét. Igaz Ash még csak alig nézett ki tizennyolcnak de mégis az aura mait érzek... Már olyan igazi Ashos. Talán kicsit több finomsággal de... Ja. Ennyi. 

- Aida-

- Had adjak neked egy nevet, kérlek! - A lány szemében nagyon sok szeretet csillogott. A lány nagyon szerette a férfit. 

- Ne tedd Aida. Meg fogod bánni. Én nem érdemlek meg egy nevet.

- Kérlek... - Ash szeme csak szomorúságot tükrözött.  

- Meg fogsz halni. Csak s miattam, fogsz így meghalni Aida. Az apám nem hagyná, hogy bárki is ennyire a közelembe jusson. Ha nem te, akkor én halok meg. 

- Te nem vagy egy szörnyeteg, szóval kérlek engedd meg. - Ash a Aida szemébe nézett. Majd lehunyta a szemét.

- Csak is akkor engedem meg, ha tetszik a magyarázat amit adsz rá. - A lány mély levegőt vett.

- Azt gondolom hozzád "Ash" illene. Lehet a szárnyaid nem hamu szürkék. De te magad akit elkapsz az mér csak hamu. Te vagy maga a tűz, ami csak egy kevés port hagy hátra. Ahogy megismertelek mindig is próbáltad üresnek mutatni magadat. De a hamu még benned van, nem igaz? Az a kicsi kevéske is képes volt felcsillanni. Az a kevés kicsi hamu is képes volt tűzet csinálni. 
- Nos ennek semmi köze a Hamuhoz nagyon, valld be. Szereted ezt a szót. - A lány lesütötte a szemét. 

- Én még ezt sem tudom meg magyarázni.... -  A fiú mosolyra húzta a száját, majd végig húzta a kézfejét a lány arcán. Majd egy apró csókba temette az ajkait. Rossz érzés töltött el. Vajon él még a lány? Újabb kép szakadás. Egy ház a földön. Egy ház ami égett. Egy sikoly, amit egyre több követett. Megfordultam, így háttal voltam most az égő háznak. A lány éppen egy kard szúrta át. Hátulról. Az előtte lévő férfi teljesen sokkolt volt. 

- Hogy tehetted ezt...? Minden egyes szeretődet megölted! Miért? MIÉRT?! - A férfi könnyekkel küszködve rátámadott a lány mögött álló emberre. Ash volt az. És a lány viszont már nem Aida volt. Ezek szerint ő már halott. 

- Ezek szerint vegyük úgy, hogy már nem vagyok a fiad igaz? - És ekkor hirtelen minden vér volt. Majd egy fej repült el mellettem. Hatalmasat nyeltem, Ashból kitört egy nevetés. Ez megülte a saját apját. A katonák akik még ott voltak, most már előtte térdeltek. Majd a semmiből egy sötétkék szárnyú angyal jelent meg. 

- Mindig is túlzásba vitted. De legalább elérted a célodat, Ash. - A fekete szárnyú angyal most már csak önelégülten mosolygott. 
- Nos, már én uralkodok a menny felett. Ezért jó ha az ember megöli a királyt, váratlanul maga is az lehet. Számíthatok arra, hogy ott fent mindent rendbe teszel? - A másik csak bólintott. 
- Ne vidd túlzásba oké? Az emberek szerintem még élni akarnak. És tudom élvezed azt az erőt, ami még az összes arkangyalt egybevéve is legyőzi. De kérlek, figyelj oda. Lehetőleg ne nyírd ki a következőt. - A fekete szárnyú megforgatta a szemeit, majd eltűnt a semmibe. Hirtelen újabb képváltás és most ott volt mögöttem. Erősen szorította a nyakamat, nem kaptam levegőt. 

- Láttad igaz? LÁTTAD?! - Üvöltötte.

- É-é-én nem....nem...akartam. Sajnálom! - Könnyek égették a szememet. Majd hirtelen a kígyó sebhelye égni kezdett. Sikítani akartam, de a hang már nem jött ki a torkom közül. Én is ugyan úgy fogom végezni, mint a többi. De nem teheti, saját maga robbantaná ki a háborút. És ha úgy nézem azt nem hagyhatom. Hisz ott az emberiség, ami csak megjárná az egészet. Rúgkapálni kezdtem hátha elenged, de nem tette. Viszont a szorítása gyengült így újra kaptam levegőt. Azonnal levegőért kapkodtam. Fáj a tüdőm ahogyan megtelt a hideg levegővel. Majd hirtelen a semmin feküdtem. A semmi az kemény és kényelmetlen. Ez is jó tudni. Az angyal fölöttem volt. A szárnyai most ki voltak húzva, mint aki össze akarná őket csapni, hogy feltudjon szállni. A szívem újra hevesebben vert. A keze az égő pontra csúszott, az szárnyai ellazultak így a semmibe lógtak le. Azt én megértem, hogy azok lógnak de akkor én miért fekszek valami kőkemény dolgon? Nem félre érteni. Amennyire tudtam, meg próbáltam az egyik kezemmel megérinteni a szárnyát. Az egyik ujjam sikeresen elérte a tollakat. Pihe puha volt. Az angyal viszont elhúzta a szárnyát a kezem elől. Belőlem feltört egy sikítás. A fájdalom túl erős lett. Az angyal a szájét az enyémre tapasztotta. A szemeim elé ugrott, ahogyan a nőt is így csókolta. Újra könnyek áztatták a szememet. A fájdalom olyan hamar múlott el, hogy fel sem tűnt. Kihúzta a pólóm alól a kezét, majd letörölte a könnyeket az arcomról. Hál istennek megszakította a csókot, így újra levegőhöz tudtam jutni. Vajon miért nem szereti ha valaki megfogja a szárnyait? Milyen oka lehet ennek? Kitépte neki valaki, vagy mi? Vagy egyszerűen rossz érzés? Egyáltalán milyen érzést válhat ki belőle? Az ajkai megint a nyakamon futottak. 

- Néha annyira vicces, hogy minden az arcodra van írva... - He? Majd fordított rajtunk. A szárnya must a semmi akart zuhanni. De a teste nem. Én ezt nem értem. Mondjuk nincs semmi kedvem megint zuhanni. Valahogy az utóbbi időben zuhantam mér eleget. 

- De ha nem teszed fel a kérdést nem fogok válaszolni. - Ráfeküdtem a mellkasára, majd a pólóját piszkáltam. 

- Uhm...Nos...Én..csak... - Még talán úgy öt percig össze vissza dadogtam, majd a kezét a hátamra rakta és megnyugtatóan simogatta. 

- Elején kezdem akkor. Miért láttam ezt? Megfogsz engem is ölni? van valami oka annak, hogy nem érhetek a szárnyadhoz? - Mivel egy szuszra hadartam le mindent, így az alattam lévő szemöldök ráncolva próbálta megfejteni amit mondtam a pólójába.
- Hmm... Nem tudom, nem, van. - Felnéztem a mellkasából a szemeibe. Az arcán egy gonosz piszkos mosoly ült. 

- Ha bővebb választ akarok...mit kell tennem? - Beharaptam a számat. Már most félek, megint milyen perverz dolgot talál ki. De csak nem lehet olyan rémes. Bár a semmibe lebegünk. Kirázott a hideg. 

- Tegyél érte valamit, amiért úgy gondolod, hogy megadom neked a válaszokat. - Szerintem az arcom falfehér lett. Mégis mit csináljak? Egy szimpla csókért turi, hogy nem fog semmit se mondani. De egy próbát megér, mert igenis érdekelnek a válaszok. Ráhajoltam az ajkaira és le is hunytam a szemeimet. Én ilyenkor képtelen vagyok a szemeibe nézni. Végig nyaltam az alsó ajkát, de ebbél csak annyi lett, hogy az ő nyelve csusszant át az én számba. Viszont megtudtam szakítani a csókot, mert megint nem kaptam levegőt. A mellkasának dőlve pihegtem. Az állkapcsom alá nyúlt, hogy felemelje a fejemet. Amit láttam teljesen sokkolt. Pillangók ezrei vettek minket körbe. És most a szárnyai sem a semmibe  lebegtem, hanem a fűben pihentek. Pontosan annál a tónál voltunk ahol először találkoztam vele. Sikeresen felszenvedte magát és cipelt engem. Majd letett a tó szélére és lehúzta rólam a pólót. Alsóra már saját magam is képes voltam levetkőzni. Majd a vízbe ugrottam. Ami őszintén mondva kellemesen esett. Ami feltűnt, hogy nem volt jéghideg. Kellemes idő volt, amit szerettem.  A tó közepén egy szigetecske. Nem éppen az erősségem az úszás. Szóval amolyan kutya félig meddig már fulladozó úszásban haladtam előre. De megcsináltam fulladás nélkül! De meglehet, hogy cserébe lenyeltem egy liter halpisit. Az angyal hamar beért engem. Ahogy kiemelkedett a vízből, és a felsőtestén végigfolytak a vízcseppek.... Jesszusom! A rákvörös arcomra csaptam a két tenyeremet és eldőltem az egyik irányba. Aminek hála újra a vízben kötöttem ki. Még több halpisi hurrá. Majd egy kisebb sikollyal ugrottam ki a vízből. Miközben visítottam, hogy valami hozzá ért a lábamhoz. Az angyal meg csak jól kiröhögött. Ő a vízbe lógatta a lábait. Igh. Amikor sikeresen lenyugodtam leültem az angyal mellé. A felhúzott lábaimat átkaroltam.

- Szóval kapok választ...? - Morogtam a lábaimnak. Vagyis csak a jobb lábamnak. 

- Talán.

- Neeee mááár! Pedig ki tettem a szívem lelkemet is! - Valami durcás képet vágtam felé, amire megint csak egy kuncogást kaptam. Ha egész végig így maradna, esküszöm el se engedném.
- Mhm, jó. Nem tudom miért láttad a múltamat. - Levegőt vett, majd a hátra hajtotta fejét és nézte az éjsötét égboltot amit csillagok és pillangók borítottak. Majd folytatta. - Talán azért...Talán az össze kötés miatt. Tényleg nem tudom, nekem ez az egész valahogy új. Még Aida iránt sem éreztem ilyesmit. 

- Szóval ez mit jelent? - Néztem rá tudatlanul. Ő csak rém nézett és végig nézett rajtam. 

- Egy jó ideig még életben maradsz, ezt jelenti. - Miért számítottam arra, hogy kimondja az a mondatot, "mert szeretlek". Kicsit nagyon naiv vagyok, de ez van. Remény hal meg utoljára. Azt hiszem, bár van itt még valahol remény? Ő egy elmebeteg pszichopata amit ki is használ. De ha éppen nem az akkor, én kedvelem őt. Na jó bevallom. Valamilyen szinten a rossz oldalát is szeretem. De ez biztos nem önakaratból van.. Biztos a pecsét miatt. Nem fogom beismerni, hogy ÉN szeretem  ŐT. Soha. 

- Szóval a második kérdésedre is megvan a "bővebb" válasz. Ami a szárnyamat illeti, te sikeresen elérted azzal az apró érintéssel, hogy felizguljak. - Hogyan. Tudnak. Ilyen. Nyíltan. Beszélni? Én vagy össze vissza dadogva mondanék ki valamilyen szót, aminek csak félig van köze az eredetihez.

- És ez...mindig így van? - Nagyot nyeltem. Mert ha igen. még hozzá érni sem fogom. Mármint, az egész testéhez nem fogok akkor hozzá nyúlni. 

- Nem. - Wow! Bő válasz, imádom amikor csak szavakat kapok. Beszélhetne már rendesen. 

- M-m-most hozzá érhetek? - Miért is dadogok? Ahh, feladom. Én csak egy nyomorék vagyok, és nem leszek több. DE akkor is büszke vagyok arra, amit eddig meg mertem tenni. Bár legszívesebben most elfutnék valahova jó messzire. Az angyal úgy fordult, hogy háttal legyen nekem. Így hozzá tudtam érni a szárnyaihoz. Aminek az lett a vége, hogy az egész arcomat a két szárnyba temettem. Annyira puha! Az angyal boldogan mosolygott rám. Majd újra égni kezdett a testem. Újra az elviselhetetlen égés. Minden szerte foszlott.

- NE! - Sikítottam a semmibe. Talán azért is, mert most tényleg valami olyasmit éltem át ami...jól esett. És ln azt hittem ez valóság? Nem tudom mi folyik itt, de az égés egyre jobban erősödött. Majd újra ezek az illúziók jelentek meg a képem előtt. Saját magam láttam, ahogy kisírt szemekkel egy íjat tartottam a kezemben.  Majd a nyíl repült a célja felé. Velem szemben Ash állt. Aki valami olyasmit tátogott, hogy "sajnálom".  ÉS a nyíl pontosan a szívénél állt meg. Képtelen voltam mozdulni. Hirtelen minden lángba borult minden. Rosszabbnál rosszabb dolgokat láttam. Ez csak egy álom Sage. Ez csak egy álom. Ami visszarántott a valós világba az az volt, hogy hirtelen ért a jéghideg. Könnyes kisírt szemekkel körbe pillantottam. A démon a kád mellett térdelt, és folyamatosan jeget öntött a jégfagyos vízbe. 

- Ugye..ez csak egy álom volt? - Nem halottam a hangomat. Minden tompa volt. A démon észre sem vette, hogy megszólaltam. 

- ZERAF! - Meg akartam érinteni. De ami történt, az lehetetlen volt. Át nyúltam rajta. Újra és újra. Mintha csak egy szellem lettem volna. Újra könnyek égették a szememet. Amikor felemeltem a kezemet, láttam, hogy teli vagyok sérülésekkel. Égések. Szinte az egész bőröm fekete lett. Majd ahogy a vizet figyeltem, az is feketévé vállt. Megint az a fekete trutymó. Lehunytam a szememet, próbáltam nem pánikolni. Éreztem, ahogyan az egész testemet körbe veszi. Majd minden érzésem eltűnik. Üresség. De ez most megnyugtatott. Megnyugtatott, hogy minden fájdalmam, szomorúságom és dühöm a semmibe lett. Ami tényleg vissza rántott a valóságba az két kicsi kénycsepp ami az arcomra hullott. Megpróbáltam pislogni, ami először nem ment. De egy idő után sikerült, igaz, hogy minden homályos volt de mér nyitva volt a szemem. Azonnal az orromba szállt az eper illat. Zeraf rajtam ül és...sír? Felemeltem a kezemet, majd végig húztam az arcán és egy csókba húztam. Újabb könnycseppek. Magamat sem értem néha. Egyszer az angyal szeretem máskor a démont. Van ennek valami értelme? A démon megszakította a megnyugtató csókot. 

- Azt hittem meghaltál...Rémesen sikoltottál egy ideig, majd abba maradt a lélegzésed. A szíved sem dobogott.... - Alig értettem amit mondott. A keze azonnal a szívemnél volt, és a füle is. Csendben figyelte, ahogyan újra dobog. Átölelt engem. Ennyire érzékenynek soha nem láttam még őt. És ő egy domináns fél? Néha tényleg elgondolkozok ezen, bér ha olyan mint az angyal...Akkor nos. Khm. Az van amit ő mond. Brr. 

- Most már jól vagyok oké? - Próbáltam lelökni magamról, mert már nagyon kényelmetlen volt. DE hirtelen újabb képszakadás. Újra a semmiség. Elöntött a hideg üresség. Valahol a messziben halottam, hogy valaki folyamatosan a nemevet üvölti. Vajon meghaltam? Vagy egyáltalán ezek között van vakóság? Mi van ha csak egy rossz álom az egész? Mi van, ha Zeraf próbál éppen felkelteni, mert az én sok sikolyommal felkeltettem? De mi van ha nem? Mi van ha nem látom őket többé? Se a csapatot se ezt a két elmebeteget? 

    -~-~-~-~-~-~-~-~-~-~-~-~-~-~-~-~-~-~-~-~ -~-~-~-~-~-~-~-~-~-~-~-~

Rátok hagyom kicsi Vadászok, hogy most mi történik. C: Vajon Sage tényleg meghalt? Vagy csak álom?