A mellkasomban lévő fájdalom egyre erősödött. Akár mennyire ki akartam nyitni a szememet, nem ment. De még egy végtagomat se tudtam megmozdítani. Valamiért pánikolni kezdtem. A szívem fájdalmasan dobogott a helyén, és a levegő, amit így is elég nehezen szívtam be, még rosszabb lett.  De sikeresen tűnt, hogy valaki folyamatosan üti a mellkasomat. Egy hosszas idomulás után vizet köhögtem fel. A fájdalom miatt az egyik oldalamra fordultam és összehúztam magamat amennyire csak tudtam. De aminek örültem, hogy a fájdalom csillapodott.
- Örülök, hogy magadhoz tértél. - Egy ismeretlen hang szólalt meg mögülem. Szóval ő az én rejtélyes megmentőm. Átfordultam a másik oldalamra, hogy lássam ki hozott vissza ebbe a kibaszott életbe.
- Miért? - Meglepődtem. Még meg se néztem magamnak az alakot, de már kérdeztem, hogy miért mentett meg. Gyorsan végig futtattam a szemeimet rajta. Majdnem fekete szemek és világosbarna haj. A pólója itt-ott szakadt volt és véres. A gatyája csak szakadt volt, nem voltak rajta vérfoltok. Az arcát egy pár friss karmolás borította. A szép ívelt ajkait sebek csúnyították.
- Mert még nem halhatsz meg. Meg kéne mentened a világot. Tudod mint valami, unalmas akciófilmben ahol a  főhős megment mindenkit a gonosztól. - Furán néztem rá.
- Ki vagy te egyáltalán? Miért mondod ezt? Mi történt?
- Tristan vagyok, de hívj csak Ty-nak. A Többit később elmondom. Sötétedés előtt, biztos helyre kell jutnunk. Nem hinném, hogy örülnél ha valami vérfarkas meg kóstolna. - Óvatosan bólintottam, majd követtem.  
- Milyen nap van ma? - Kérdeztem halkan tőle, és talán nem is hallotta mert faágak reccsenése mindent elnyomott.
- Melyik napra emlékszel?
- Kétezer...tizenkettő december valahányadika...? - Hirtelen megállt, majd kikerekedett szemmel nézett rám.
- December van. Hatodika és....
- És? - A hangom remegett. Valami nagyon nem stimmelt vele.
- Kettőezer tizennyolc. - MIVAN? Nem lehet! Nem hiszek neki! Hirtelen megragadta a karomat és húzott maga után. 
- Majd megbeszéljük. Még minimum kér órányira vagyunk egy kis háztól.
- Közelebb nincs valami? -  Ty csak a fejét rázta. Az ajkamat harapdálva követtem. Még csak húszperce sétáltunk de én már nem bírtam.
- Nem foglak cipelni. Vagy jössz és nem leszel eledel, vagy valahogyan túléled az éjszakát aminek az esélye nulla. Egy fegyvered sincs. - Összeszorítottam a szememet, majd folytattam vele az utat. Egész végig csak szenvedtem. De nagy nehezen csak elértünk a házhoz. Betessékelt a kis faházikóba, majd valamivel eltorlaszolta az ajtót. Az ablakok már bevoltak deszkázva. Nem nagyon tetszett, hogy itt kell lennem.
- Foglalj helyet, csinálok addig teát. - Bólintottam, majd leültem a kanapéra. A kanapéval szembe egy fotel volt. Ez a két bútor alatt pedig egy szőnyeg. Egy fal választotta el a konyhát és a nappalit. Egy ajtó volt a bejáratiajtóval szemben. Gondolom az lehetett a fürdő. A fiú visszatért a kezében két bögrével. Az egyiket felém nyújtotta, amit elvettem tőle. Majd leült velem szembe.
- Nos. Hol is kezdjem... - Vakargatta a fejét.
- Talán ott, hogy miért nem kétezer tizenkettő van.
- Hmm. Azt tényleg nem tudom. De megmagyarázza a háború okát. Két éve az angyalok és a démonok között kitört a háború. Senki nem tudja az okát, de úgy néz ki te leszel az. - Miért vagyok én mindennek az oka? A combjára csapott hirtelen amitől össze rezzentem.
- Garry? Gyere elő. - Üvöltötte Ty a házba.  Mi van? Ez most kihez beszél? Hirtelen megemelkedett alattam a kanapé és az egész forró tea az ölömbe kötött ki. Sikítva ugrottam fel.
- EZ MÉGIS MI A FASZOM?! - Üvöltöttem Tristan pofájába.
- Áhh, ez csak Garry. Szereti az embereket ijesztgetni. Ő egy szellem tudod...
- He? Szellem? Mi a szar folyik itt...?
- Egy folyó biztos. - Egy kurva mély hang szólalt meg mögülem. Sikítva odébb ugrottam. Hátra fordultam majd egy srácot láttam. Nem lehetett több mint huszonöt.  Viszont két fejjel biztos magasabb volt nálam. Lilás fekete haja nagyon fura volt. Szemei kékes-lilásak voltak.
- Garry vagyok. Akkor te vagy a nyomorék.
- Nem vagyok nyomorék! - Csattantam fel. Nem tudom ki ez de ne beszéljen így rólam!
- Nem  én tűntem el négy évre. - Okay ebben viszont igaza van.
- Mi lett az itteni vadászokkal? - Fordultam vissza Ty felé.
- Öhm..Legtöbb meghalt vagy rabszolga lett. Most az angyalok uralkodnak ezen a területen, viszont a másik városba már démonok vannak.
- Ahha.. Értenem kéne?
- Aza  lényeg , hogy városról városra mások a fejedelmesek. Szóval az ember egy semmi lett. Ja és a többi természet feletti megörült. Vagyis...Vissza tértek az eredeti pozíciójukba. - Hm. Vérfarkasok. Dorien? Darrien...? Olyan ismerős ez a név.
- Él még Ash? - Csúszott ki a számon. Várjunk csak. Ki az az Ash? Valami rémlik...de...Még se. Mégis mi a fene történik velem?
- Ki? - Kérdezett vissza az előttem lévő.
- Mindegy, én sem tudom. Hol alszunk? - Kérdeztem. Azt hiszem jó lenne pihennem, mert sok volt nekem ez egy napra és még mindig ég a gatyám. Brrr.
- A kanapén, én alszok a  földön. Vagy akarsz te ott aludni?
- Nem köszi. - Fintorogtam.
- Adok majd ruhát neked. Ohh Garry figyelsz ma is?
- Persze. - Azzal a szellem leült az ablakkal szembe és kifelé bámult. Kívül lehetett hallani a farkas vonyítást. Ty adott nekem törcsit és egy friss alsót, így eltudtam menni fürödni.
- Ne pocsékold a meleg vizet. - Halottam az ajtó másik oldaláról. Vállat vonva beálltam a zuhany alá, majd hideg vizet eresztettem magamra. Megugrottam a hirtelen hidegtől, de akkor is segített. Ash...Dorrien...Adam...Kik lehetnek ezek? Egyre több név kúszott a fejembe. Lecsúsztam a fel mentén, és csak hagytam, hogy folyjon rám a hideg víz. Az agyam kattogott. Démon...Ha egy démon meghal újra lehet idézni! Elzártam a csapot és egy szál törcsibe kirontottam.
- Démont idézünk! MOS!! - Mondtam kelleténél hangosabban. A két férfi össze rezzent a hirtelen hangomtól, majd mind a ketten rám néztek.
- Te meg hibbantál? MEGÖL MINKET! - Üvöltött le Ty. Kösz haver, de lehet adna nekünk választ.
- De...
- NEM! Vagy tűnj innen! - Mutatott az ajtóra. A szemei szikrát szórtak rám.
- Sajnálom, hogy megölt valaki a démon akit szerettél de...Ez fontos. Lehet kapok választ mi lett a szerződéssel. - A férfi furán nézett most rám.
- Zeraf-ot akarod megidézni, ugye? - Kérdezte Garry.
- Kit? - Nézte most én is furán rá.
- Mondom, hogy nyomorék vagy. Ő az egyik aki a szerződést kötötte veled. - Majd megmutatta a jelet. Majd az angyalét is mutatta. Óh ez nem tűnt fel. Jól csináltad Sage. Ty felsóhajtott majd eltűnt.  De elég hamar vissza tért elég sok dologgal. Fura jelet rajzolt a padlóra, sót szórt és egyéb fura dolgokat. Gyertyákat gyújtott meg, meg ilyen fura dolgok.
- Ha nem fog működni nem az én bajom. - Majd latinul valamit kántálni kezdett. Egy idő után kiégtek a gyertyák. Majd ő is elcsöndesült.
- Ennyii volt? - Kérdeztem a kanapén ülve.  
- Úgy néz ki. - Válaszolta az érintett vissza. Lehet csak öt perc múlva jelenik meg. Fél óra, óra majd két óra elteltés mind a ketten elaludtunk. Amiről nem tudtam, hogy egy idő után Garry is elaludt. Vagyis elaltatták. Az álmomból valami felzavart. Valami összetört a konyhába. De mielőtt még felálhattam volna, visszanyomott valaki a kanapéra.
- Tudtam, hogy hiányozni fogok neked, Sage.  - Búgta a hang a nyakamba. Majd meg is harapta az érzékeny bőrt. Nem épp kedvesen addig szívta, amíg nyomott nem hagyott. Menjen a picsába is a jelölésével. Meg jó lenne tudni, hogy ki ez.
- Z-zeraf?  - Miért dadogtam? És miért érzem magam ilyen furán? Mi a fasz bajom van?
- Ki más lenne édes? Tudtam, hogy eszedbe fogok jutni~. - Most jöttem rá, hogy még mindig csak egy törülköző van rajtam. A fejem tiszta vörös lett. Ez a perverz állat meg rossz helyen tartja a kezét.
- M-még-gis mit mű-művelsz? - Alig bírtam ki préselni a szavakat. Nem éppen könnyű ha éppen valaki a kezét a becses égeden tartja. És mozgatja is...Oh istenem... Hátra hajtottam a fejemet, majd egy kisebb nyögés kúszott ki az ajkaimon. A szemeim kikerekedtek, és azon gondolkoztam mi van ha a másik kettő meghalja. 
- Nyugi nem fognak semmit se észre venni. - Majd azzal ledobta a földre a fehér törülközőt.
- Ne...! Nem akarom... - Kezdtem neki könyörögni. Magam nem tudom mit akarok, de na. Egy idegennel lefeküdni? Mégis ki tenne ilyet?
- Pedig látom, hogy élvezed~. De abba hagyhatom, ha ennyire akarod~... - Azzal a kezei megálltak, de mielőtt elvette volna teljesen onnan a kezét vissza löktem magamat. Nos Sage, erről annyit, hogy neked van eszed.
- Jó  fiú~.
- N-Nem vagyok kutya. - Még mindig nem meg a beszéd, de hál istennek ennek a borzadalomnak hamar vége lett. De hozzá kell tennem, hogy élveztem. A démon eltakarított a fehér nedvet, majd lemászott rólam. Én vöröslő fejjel a fürdőbe mentem majd felráncigáltam magamra az alsót. Hideg vízzel arcot mostam és olyan két percig csak az arcomat és a nyakamt bámultam. Kirázott az egésztől a hideg de sikeresen elhagytam a fürdőszobát. Zeraf a kanapén ült, és hátra fordította a fejét. Majd rám mosolygott. Éreztem, hogy az arcom újra vörös színt vett fel. A démon megpaskolta maga mellett helyet, és én ott helyet foglaltam. Majd a mellkasára hajtottam a fejemet.
- Mi csináltál velük? - Kérdeztem. Féltem, hogy valamit művel velem, mert valami olyasmit kérdezek amit nem kéne.
- Semmi vészeset. Holnap délig viszont alszanak.
- Mi történt velem? - Zeraf egy puszit adott a fejemre.
- Nos...Hogy is mondjam egy pár angyal ki volt bukva Ashra és rám... És nos, úgy álltak bosszút, hogy téged elvittek és...Kitörölték az emlékezeted.   Uhm, és így kitört a háború, mert.. Nos sehol sem voltál. - Ohh. Kezd a dolog értelmet nyerni.
- Ash...él még?
- Nem tudom, Sage. Neked kell érezni. Neked van vele szerződésed.
- Hogyan érezzem? - Remény csillant a szemembe. Mindig is mondták, hogy a remény hal  meg utoljára.
- Érezel valami bizsergést a jel körül? - Meg csóváltam a fejemet.
- Ürességet érezel vele kapcsolatban?  
- Nem. Eszebe jutott a neve.
- Ez jó jel. - Mondta. Viszont én képtelen voltam tovább nyitva tartani a szememet. Zeraf betakart, majd én hamar az álmok világába zuhantam. Viszont kanapé helyett Zerafon feküdtem. Sebaj kényelmes.