2017, Április. Barcelona

- Képzeld, tegnap elértem az egymillió követőt Instán. - Xavi büszke mosollyal jelentette ki ezt, miközben finoman Zoey lábfején tenyerelt a La Masia egyik edzőtermében.

A lány fáradhatatlanul felülésezett, ezzel az információval azonban a focista elérte, hogy egy pillanatra megálljon.

- Wow... - nyögte ki. - És mindezt meztelen fotók nélkül, minden elismerésem. - nyújtotta ki nyelvét félig komoly nevetés közepette, majd rögtön vissza is engedte hátát a talajra.

- Csak irigykedsz. - forgatta meg a szemeit Xavi, mire Zoey őszintén felnevetett.

- Nem irigykedem. A múltkor is vagy ötször álltunk meg, mert valaki megismert téged az utcán. Mi van, ha egyszer elrabolnak? - kérdezte, többnyire komolytalanul, abban viszont szentül biztos volt, hogy neki nem hiányzik az ilyesfajta ismertség, épp elég volt megbirkóznia azzal a népszerűséggel, amit a kinézete eredményezett az elmúlt pár évben, mióta keményen edzett annak érdekében, hogy anyukája soha többé ne vethesse a szemére, hogy már megint hízott.

- Mennyi van még hátra? - kérdezte Xavi tanácstalanul.

- Azt hittem, azért vagy itt, hogy segíts számolni. - jegyezte meg Zoey rosszalló mosollyal. - Amúgy 154-nél tartok, számold ki.

Xavi szívesen visszaszólt volna valamit a lánynak, de nem tudott semmi mentséget felhozni arra, hogy miért jár a szája ahelyett, hogy Zoey felüléseit számolná, de úgy volt vele, hogy nem is volt erre szükség, mert Zoey beszéd közben is képes volt e tevékenységet gyakorolni. Ő maga pedig inkább csak azért volt itt, mert imádott a lánnyal lenni. Rengeteget nevettek együtt, Zoey sosem lógott rajta vagy próbálta őt arra rávenni, hogy járjanak, mert az milyen menő lett volna.

Sokszor kapta magát azon újabban, hogy elidőzött Zoey kinézetén. Nagyon szépnek találta őt, és mióta egy igazi bombanővé gyúrta ki magát, már nem is volt olyan félénk, mint első osztályos korukban.

- Kiről álmodozol már megint? - Zoey nevetve vágta arcon Xavi-t a törölközőjével, mielőtt a nyakába tette volna, hogy felitassa a bőrén végigfutó izzadság cseppeket. - Kész vagyok és már megint nem számoltál. - csóválta meg rosszallóan a fejét.

Zoey tudatában volt annak, hogy megannyi fiú fantáziájának tárgyát képezte az elmúlt körülbelül két évben. Azt is észrevette, hogy Carolina talán féltékeny rá emiatt, pedig semmi oka nem lehetett panaszra. És nem utolsósorban azt is észrevette, hogy a barátsága Xavi-val megváltozott. Egyrészt a témák, amikről beszéltek, és az egymással való viszonyuk is érettebb lett. Zoey akkor jött rá erre, amikor előző nyáron a csapattal és az anyukájával ő is Japánba repült és Xavi szinte az összes szabadidejét vele töltötte, és nem érdekelte, ha a többi fiú ugratta emiatt. Vele ült a több mint 10 órás repülőúton és mindig felajánlotta neki, hogy aludhat a vállán.

- Azon gondolkodtam, hogy ez a szám már legalább ötödjére szólal meg a listádon. - szólalt meg végül a focista, amint ismét felcsendült az Otra Cosa.

- Ja, ha tehetném folyamatos lejátszásra tettem volna, imádom. - erősítette meg Zoey vigyorogva, Xavi pedig csak lemondó mosollyal csóválta meg a fejét rajta.

A lány felpattant, majd a terem tükre elé lépve kezdte nézegetni magát.

- Hadd csináljak rólad egy Boomerangot. - állt fel a fiú is. - Nike cuccban vagy, ez tuti bejön majd a szponzoromnak.

- De nem jelölhetsz be rajta és nem is látszódhat egyértelműen, hogy én vagyok, a végén veled együtt fognak elrabolni. - kezdte sorolni a feltételeit Zoey. - Carolina majd leszedi a fejemet.

- Nem is követ engem. - nevetett fel Xavi.

Végül több mint fél órát töltöttek azzal, hogy a tökéletes Insta-story-t összehozzák, s habár Zoey a végén már meglehetősen ideges lett, a végeredmény nagyon is tetszett neki a szíve mélyén.

- Mi amiga es otra cosa? Nagyon eredeti. - nevetett fel, amint immár saját telefonján csodálta meg a felvételt, amin úgy nézett ki, mintha Xavi és ő táncolnának, a fiú pedig épp megpörgeti őt közben. - Na most már mássz el a tükör elől, hadd lőjek egy six-pack szelfit. - lökte meg játékosan Xavi-t.

- Six-pack szelfit posztolsz a követőidnek, közben állandóan engem baszogatsz az Insta miatt? - kérdezte felháborodva a focista, mondata végén azonban ajkai elnyíltak, hiszen Zoey laza mozdulattal szabadult meg a felsőrészétől, s mindössze sportmelltartót viselve állt előtte.

A lány értetlenül ráncolta a szemöldökét Xavi szavait hallva.

- Ki mondta, hogy posztolni fogom? - húzta fel a szemöldökét végül.

- Hát ne is posztold, mert a sok gyökér az osztályban arra fogad, hogy kivel mész hamarabb randira. - jegyezte meg némi dühvel a hangjában.

- Nem megyek randira egyikkel sem. Annyira gyerekesek. - forgatta meg a szemeit Zoey lemondóan.

-De valakivel egyszer csak el kell menned. - jegyezte meg Xavi óvatosan, annak ellenére, hogy ő sem akarta, hogy Zoey valakivel az iskolából vagy az akadémiáról kerüljön közelebbi kapcsolatba. - Vagy te is arra vársz, hogy Neymar leszólítson a strandon és randira hívjon mint a lányok 70%-a?

- Pfff, vagy 10 évvel idősebb tőlem, ugyan mit akarna tőlem vagy én tőle? - nevetett fel Zoey kínjában. - Neymar egy ripacs. Anyám szerint nyáron elmegy úgyis. Mióta aggódsz te ennyire a szerelmi életem miatt? - fonta keresztbe karjait a mellei alatt s érdeklődve emelte a szemeit Xavi-ra.

- Hogy mi van? Ezt meg honnan veszi? - botránkozott meg a fiú, egyértelműen Neymar-ra utalva, és nem is bánta, hogy szóba került, ugyanis nem kívánta Zoey-val megosztani, hogy miért érdekli ennyire a szerelmi élete... legalábbis egyelőre.

- Jajj, Xavi valami fontos mókustól hallotta egy meetingen. - Zoey tett egy lépést a fiú felé, aki továbbra is eléggé döbbenten állt az edzőteremben, hiszen hirtelen minden reménye szertefoszlott arra vonatkozóan, hogy Neymar csapattársa legyen... valamikor hamarosan. - Bocs, nem akartalak amúgy elszomorítani.

A focista halvány mosollyal mérte végig Zoey-t, végül enyhén megrázta a fejét.

- Ne aggódj, chica... amíg te itt vagy, nem leszek szomorú. - szedte össze végül magát és egy széles mosolyt villantott Zoey-ra, akinek az utóbbi időben a szokásostól jobban dobbant meg a szíve ilyen mondatok hallatán.

***

- Komolyan elmész Simons szülinapi bulikájára ahelyett, hogy nálam aludnál? - Carolina Sanchez rosszallóan nyögött fel, Zoey pedig csak lemondóan megforgatta a szemeit ezen az egészen, s legszívesebben kinyomta volna a hívást a barátnőjével.

A barátsága Carolinával és Xavi-val nem volt összeegyeztethető. Épp ezért sosem beszélt Xavi-ról Carolinával, a fiú tartotta magát a régi egyességükhöz, miszerint jórészt az akadémia falai között barátkoznak. Ezek a szabályok persze sokat lazultak az évek folyamán, Zoey pedig sokszor elgondolkodott rajta, hogy beszél Carolinával erről. Egyszerűen elmondja, hogy Xavi és ő barátok, az ígéretük a La Masia-s fiúkról pedig gyerekes, hiszen elsősök voltak, igazán fátylat boríthatnának rá. Zoey azt sem bánta volna, ha Carolina egy La Masia-s fiúval kezd járni.

- Tudod, hogy csak azért, mert anyám jóban van a szüleivel és ő is be akar nézni. - mondta végül finoman Zoey, legbelül azonban rosszul érezte magát, hiszen ez színtiszta hazugság volt.

Ő akart elmenni erre a bulira, hiszen Xavi meghívta, ő pedig mindennél jobban szeretett volna ott lenni. Igaz, hogy ez igazából nem is Xavi partija volt, hanem a bátyja 21. szülinapi bulija, de tekintve, hogy egy napon születtek, megengedte az öcsikéjének is, hogy pár vendéget hívjon. Xavi 14. születésnapja egyébként 3 napja volt, ő és Zoey moziba mentek, megnézték a Halálos iramban 8. részét aztán pedig rendeltek egy 40 db-os Chicken McNuggets boxot és ketten meg is ettek mindent és közben nagyon jól szórakoztak.

- De hát már nem is Simons edzője! - méltatlankodott Carolina.

- Igen, de most hogy van ez az új csávója állandóan együtt lóg a Xavi szüleivel. - reagált Zoey, ez pedig talán félig igaz volt, ugyanakkor tudta nagyon jól, hogy Xavi szülei nincsenek túl fényesen egymással, így ezek a találkozók egyre inkább ritkultak. - Figyi... ha időben elszabadulok akkor lehet átmegyek. De nem ígérek semmit. - adta meg magát Zoey végül.

- Ahhh, jó. - nyögött fel Carolina, pár további információcsere után a két lány bontotta is a hívást.

Zoey gondterhelt sóhajjal rogyott le az ágyra és pár pillanatra hosszan lehunyta a szemeit. Egyre inkább zavarta ez a helyzet, és az is zavarta, hogy egyre gyakrabban vette észre magán, hogy arra vágyik, hogy Xavi-val tölthessen időt. Szerette ha a fiú megölelte, szeretett közel lenni hozzá. A lány lemondóan rázta meg a fejét ezekre a gondolatokra... olyan furák voltak és valamennyire meg is ijesztették őt.

Habár Zoey elégedett volt a külsejével az utóbbi időben, a szerelem gondolata kissé elbizonytalanította őt. Carolina elmesélte neki, hogy csókolózott egy tőlük két évvel idősebb fiúval szilveszterkor és hogy milyen érzés volt.

Áprilishoz képest nagyon meleg volt aznap szombat délután. Zoey egyszerű, sötétkék-fehér csíkos térd fölé érő ruhát viselt és szintén sötétkék színű espadrilles-t, amiből az anyukája tanácsára magasított talpú verziót választott. "Ebben legalább nem vagy annyira kicsi" - mondta neki a nő az üzletben, mikor a cipőket próbálta.

Xavi Simons megpróbált egy századik mosolyt erőltetni magára, amint a bátyja harmadik nőnemű vendége borzolta össze a tincseit és jegyezte meg, hogy mennyire aranyos. Amint végre ismét egyedül maradt, fintorogva kezdte igazgatni a haját, a medencéhez vezető hátsó teraszajtó ablakát használva tükör gyanánt.

- Mi az, amigo, ugye nem vagy bolhás? - nevetett fel valaki az üveg túloldalán, majd pár másodpercen belül Zoey ki is lépett a teraszra, és a kérdése ellenére is engedte, hogy Xavi azonnal magához ölelje.

- Nem vagyok bolhás. - nyögött fel rosszallóan és mormolta ezt a mondatot a lány fülébe, miközben beszippantotta az illatát.

Zoey-nak mostanában mindig parfüm illata volt, s Xavi-nak rá kellett jönnie, hogy a többi női vendég illatával ellentétben Zoey-n kifejezetten kellemesnek találta ezt. Ahogy Zoey csillogó szemeibe nézett, láthatta, hogy a szempillái ki vannak festve, amitől hosszabbnak és göndörebbnek tűntek, ajkai pedig halvány rózsaszín színben, fényesen pompáznak.

- Akkor jó. - mosolygott szélesen Zoey. - Bár igazságszerint lehet, hogy nem is lenne nagy baj ha az lennél, mert amit most adok neked, az is eléggé messze áll a higiéniától. De boldog szülinapot. - nyújtott át a lány egy kisebb ajándéktáskát, amit eddig a háta mögött rejtegetett.

- Zoey, ne már. - engedett egy rosszalló sóhajt Xavi, de mosolyát nem tudta elrejteni. - Engedtem, hogy fizesd a mozit meg a mekit... megbeszéltünk, hogy nincs ajándék.

- Nyugi, ezért nem kellett pénzt adnom. Csak a büszkeségemet. - nevetett fel drámaian, Xavi pedig érdeklődve húzta ki a táskában lévő ajándékot.

Egy Barcelona mez volt, s ahogy Xavi megfordította, láthatta, hogy a hátán ott díszelgett a 11-es szám és a Neymar felirat.

- Szerintem tök büdös. - jegyezte meg Zoey, s izgatottan várta, hogy Xavi észrevegye a rajta lévő írást is.

A fiú csak rosszallóan legyintett Zoey beszólásán, majd homlokát ráncolva olvasta el a sárga színű 1-es számon végigfutó írást.

"Azt kívánom, hogy váljon valóra minden álmod. Boldog szülinapot, Xavi. Zoey van Noort" - Xavi szélesen elvigyorodott Zoey minisztereket megszégyenítő cikornyás aláírásán.

- Zoey, wow...

- Nem így akartam ezt. - szakította félbe a lány. - Alá akartam íratni vele, de totál ideges voltam, mert anyámat kértem meg, hogy intézze el, hogy beszélhessek vele és mindenki a lelkemre kötötte, hogy ne zavarjam a beképzelt szupersztárt a kelleténél tovább. Szóval ehm... a végén én írtam az üzenetet is meg az aláírást is. - nézett a focistára bocsánatkérő mosollyal.

- Viccelsz? Ez így tökéletes. - jelentette ki Xavi, majd ismét egy hosszú és szoros ölelésbe vonta a lányt. - Kicsit tényleg büdös, de attól még imádom. És téged is. - temette arcát Zoey hajába, miközben hozzátette ezt a mondatot.

Zoey jólesően mosolyodott el a szavakat hallva, gyomra megremegett Xavi közelségétől, de a világért sem akarta elrontani ezt a tökéletes pillanatot.

- Húúúú Xavi, ő a híres Zoey, a barátnőd? - kérdezte valaki, mire a két fiatal hirtelen mozdulattal rebbent szét és fordult a hang irányába.

Zoey nem ismerte a fiatal férfit, Xavi pedig villámló szemekkel nézett a srácra, s azzal a lendülettel a bátyjára is, hiszen a tag Faustino barátja volt, és a fiatal focista biztos volt benne, hogy a bátyja kotyogott neki Zoey-ról. Meg is bánta, hogy valaha beszélt neki a lányról.

- Igen, ő Zoey. A barátom. - szólalt meg végül eléggé semleges hangsúllyal. - Gyere, szeretnélek elverni Fifában. - fordult végül Zoey-hoz és kezét megfogva húzta be a lányt a házba.

- Azt hittem, bemutatsz a bátyád barijainak. - jegyezte meg Zoey sejtelmes mosollyal.

- Majd bemutatlak, ha kész vannak a kajával és kimegyünk enni. - legyintett Xavi, Zoey pedig csak nevetett rajta, hogy mennyire fura.

- Jó, legyen így. - egyezett bele a lány végül. - A szülinapod alkalmából hagylak majd egyszer nyerni. De először szétrúgom a segged. - vetődött le a kanapéra.

Zoey igazából sosem lelkesedett túlságosan a fociért, de az, hogy Xavi 7 éve megtanította Fifázni, és hogy mindketten nagyon is versengő típusúak voltak azt eredményezte, hogy meglehetősen naprakész volt a nagyobb csapatok terén.

- És mégis melyik csapattal? - indította el a játékot Xavi.

- Hmm... hogy ne legyen annyira egyszerű, azzal a csapattal, akik nemrég jutottak fel a Bundesliga 1-be. Az RB Leipzig-gel. - jelentette ki győztes mosollyal.

Zoey ígéretéhez híven engedte Xavi-t nyerni két játékkal később, ezek után pedig Xavi ígéretéhez híven bemutatta a lányt az ott lévő embereknek.

A vacsora közben sok téma terítékre került: többek között Zoey és Xavi barátságára és annak természetére volt mindenki kíváncsi, ezenkívül pedig a Faustino-hoz hasonlóan 20 év körüli fiatalok főként olyan dolgokkal dobálóztak, amikbe Zoey folyamatosan belepirult. Kellő mennyiségű étel és ital elfogyasztása után és ahogy besötétedett, kezdett igazán buliba átcsapni az összejövetel. A zene egyre hangosabban szólt, a medencébe egyre több ember került, Zoey pedig egyre inkább úgy érezte, hogy itt az ideje mennie.

Sietős mozdulattal itta meg a poharában lévő pezsgő maradékát és elfintorodott. Nem értette, hogy a felnőttek hogy bírtak annyi alkoholt inni, mikor ilyen rémes íze volt. Felállt az asztaltól és körbefordulva a teraszon, szemeivel Xavi-t kereste, akit meg is pillantott kicsit távolabb, amint valakivel egy labdát rugdostak egymásnak beszélgetés közben.

- Na és mikor kéred meg az amiga-dat, hogy legyen a novia-d? - kérdezte az idősebb srác Xavi-tól spanyolul, mire Zoey hirtelen összeráncolta a homlokát.

- Nem tudom. Ki kellene találnom valami jó alkalmat erre, de... mi van ha ő nem akarja. - pillantott fel Xavi a vele szemben álló Javier szemeibe, ezzel egyidőben azonban észrevette a feléjük közeledő lányt és el is szalasztotta átvenni a labdát, mire a vele lévő férfi is ijedten kapta hátra a pillantását, bár ő kevésbé tragikusan élte meg a helyzetet, ugyanis rögtön elvigyorodott.

- Derítsd ki. - vágta hátba Xavi-t, majd Zoey-ra kacsintott és magára hagyta a két fiatalt.

Zoey bocsánatkérő mosolyt küldött Xavi felé, miszerint nem akart hallgatózni, de valahogy mégis nagyon aranyosnak és nem mellesleg imponálónak találta azt, hogy Xavi talán többet érzett iránta, mint eddig. Ő maga is tudta, hogy megváltoztak a dolgok közöttük és tanácstalan is volt a jövővel kapcsolatban.

- Azt hiszem hazamegyek. - szólalt meg végül. - Kikísérsz?

- Gyalog mész? - kérdezte a focista, mire Zoey csak bólintott. - Hazakísérlek akkor.

Nem laktak túl messze egymástól, habár Xavi hétközben az akadémián volt és a hétvégéket is csak ritka esetben töltötte ebben a házban, így nem túl sok előnyét élvezték ennek.

- Bocsi Javier miatt. - szólalt meg Xavi, mikor már a hegyvidékes utcán sétáltak, többnyire néma csendben.

- Nem gáz. - nevetett fel Zoey enyhén, ugyanakkor nem bánta volna, ha beszélhetnek most erről a témáról... lehet, hogy a fiú épp ezért hozta most fel. - Szeretnél beszélni erről? - tette fel a kérdést halkan, s lélegzetvisszafojtva várta a választ.

- Persze, csak sosem tudtam mit kellene mondanom és hogy. - pillantott oldalasan Zoey-ra a fiú.

Zoey lassított a léptein, amit Xavi szerencsére követett, s azon gondolkodott, milyen választ is adhatna erre a kérdésre.

- Csak mondd azt, amit érzel. - mosolyodott el halványan a lány.

Xavi mély sóhajjal állt meg és fordult szembe Zoey-val. A lány hozzá hasonlóan tett, s vetett egy lopott pillantást a házukra, ami alig 50 méterre volt, s egy kósza pillanatig elgondolkodott rajta, hogy felajánlja, hogy talán menjenek be a kertbe és üljenek le, de végül ellene döntött.

- Szeretnék több lenni, mint csak a barátod. - jelentette ki határozottan Xavi, hangja mégis halk és finom volt. - Nagyon... tetszel nekem és nagyon szeretek veled lenni. De ha te nem így érzel az is rendben van, nem akarom elrontani a barátságunkat.

Zoey apró és hitetlen mosollyal méregette az előtte álló fiút. Kedve lett volna szélesen elvigyorodni és valami pimaszságot mondani és megjegyezni azt, hogy mennyire vicces az, hogy mindezt a nyílt utcán, sötétben, egy utcai lámpa fénye alatt közli vele.

- Szeretném, ha több lennél, mint csak a barátom. Nagyon szeretném. - reagált Zoey, s alig tudta elhinni, hogy ez megtörténik vele, főleg, hogy eddigi élete legnagyobb részében a fiúk mindig csak csúfolták, az utóbbi időben pedig primitív megjegyzéseket tettek különböző testrészeire.

Xavi sosem tett vele ilyet. Helyette elment vele az edzőterembe és vele együtt csinálta a gyakorlatokat vagy csak szimplán szórakoztatta. Segített neki a tanulásban, ha szüksége volt rá, és még Fifázni is megtanította. Elviselte a hülyeségeit Carolina miatt és sosem bántotta őt.

A fiú széles mosolyt villantott Zoey válaszán, majd óvatosan hajolt közelebb hozzá, ám a lány kissé kétségbeesetten rázta meg a fejét.

- Én nem tudom... hogy kell... - nyögte ki kínosan.

- Nem baj. Majd megtanítalak erre is olyan jól, mint a Fifára. - közölte vele Xavi, s mielőtt Zoey visszavághatott volna, óvatos és édes csókot lehelt a lány ajkaira.

2023, December. Amszterdam

Mikulás napja volt és Zoey még mindig nem döntötte el, hogy túlságosan gyerekes lenne-e, ha odaadná Xavi-nak a kedvenc pisztáciás csokiját, amit direkt neki vett. Lehet, hogy nem lenne gyerekes, csupán helytelen.

- Zoey! Jó reggelt. - szólította meg Dr. Jansen helyettese aznap reggel, mikor kilépett a liftből, megérkezve a szokásos emeletre. - Dr. Jansen koronavírus fertőzés miatt betegszabadságon van mától kezdve. - közölte vele Dr. Berkenbosch. - Tekintve, hogy ön a közvetlen munkatársa, muszáj megkérdeznem, hogy egészségesnek érzi-e magát és arra is meg kell kérnem, hogy jöjjön velem tesztelésre.

Zoey úgy érezte, hogy leforrázták. Nem érezte magát betegnek egyáltalán, ezt később a tesztje is bizonyította. Sokkal inkább azért aggódott, hogy mit fog most kezdeni Xavi-val egyedül. Az elmúlt hét épp elég nyögvenyelős és kínos volt Dr. Jansen-nel is, mi lesz, ha egyedül hagyják most a focistával?

- Ön veszi át Simons-t Dr. Jansen helyett? - fordult Zoey érdeklődve Berkenbosch-hoz, a férfi azonban gondterhelt sóhajjal pillantott le rá.

- Hivatalosan igen, de rengeteg páciensem van Zoey. Szóval... egyezzünk meg abban, ha segítségre van szüksége, vagy ha bármi kérdése van állok rendelkezésére, de ugyanakkor arra is meg kell kérnem, hogy a tornákat egyedül csinálja meg vele. Megpróbálok majd minden nap én is benézni hozzá, rendben?

Valószínűleg ezért stresszes és mogorva minden felnőtt - jutott Zoey eszébe. Mert ilyen hülyeségek történnek a munkában minden nap.

- Rendben. - egyezett bele, hiszen nem volt más választása.

Legalább nem kell tovább magázódnia Xavi-val. Ez határozottan pozitív volt.

Tanulva a múlt heti esetből, Zoey minden alkalommal megvárta, hogy Xavi engedélyt adjon a belépésre a kórtermébe. Így tett most is.

- Jó reggelt. - nyitott be.

- Szia. - Xavi enyhe mosolyt küldött felé.

Ez a gyakorlat mindennapos volt köztük. Nem beszéltek egetrengető témákról, Zoey főként arról érdeklődött, hogy Xavi hogy érzi magát, megbeszélték, mi fog történni aznap, a gyógytornán kínosan ügyeltek a magázódásra és nagyjából ennyi. Xavi-nak volt néhány további rossz pillanata vagy néha egész napja is, de legalább ő maga is elismerte, hogy a kezelések hatásosak, így próbált a lehető legkevesebbet nyafogni.

- Ha fülpiszkálót szeretnél az orromba dugni, jelentem már túl vagyok rajta. - közölte a focista.

- Hallottam róla. - bólintott Zoey. - Te pedig biztos hallottad, hogy azért, mert Jansen beteg. Ami azt is jelenti, hogy ketten maradunk a gyógytornákon, szóval nincs több magázódás. - mosolyodott el Zoey halványan. - Ennek örömére ezt neked hoztam. - nyújtotta felé a pisztáciás étcsokit. - Igazából, azért hoztam, mert december 6-a van.

Xavi felcsillanó szemekkel vette el az édességet, ezután csodálattal pillantott az ágya mellett álló fiatal nőre.

- Köszönöm. De igazán nem kellett volna, nem vagyok már 7 éves.

Zoey mindenttudóan mosolyodott el ezt hallva.

- Hát pedig valami három hónappal ezelőtti interjúdban ezt mondtad. Hogy legbelül még mindig ugyanaz a kisfiú vagy. - húzta fel a szemöldökét.

Xavi olyannyira ledöbbent ezen a mondaton, hogy nem tudott ellenkezni, sőt megszólalni sem. Nem gondolta volna, hogy Zoey megnézi az interjúit... most mégis hihetetlenül boldog volt emiatt.

Zoey csak lemondóan csóválta meg a fejét ezen az egészen, és kicsit el is átkozta magát, amiért ennyire könnyedre sikerült a beszélgetésük. És azért is, hogy az elmúlt napokban megannyi interjút nézett meg. Ugyanakkor nem akarta utálni Xavi-t. Rájött, hogy sokkal egyszerűbb, ha békében végigcsinálják a kezelést, majd ugyanígy válnak el az útjaik ismét.

- Aztán nem egyszerre megenni az egészet. - horkantott Zoey, ismerve nagyon jól Xavi édességfogyasztási szokásait a múltból. - Majd délután jövök. Addig légy jó.

******

Sziasztok!

Habár ez a rész most eléggé nincs egyensúlyban, mert a flashback rész jóval hosszabb, ezért remélem így is tetszik nektek. Fontosnak tartottam Z. és X. kapcsolatát itt kicsit részletesebben bemutatni.

Ezenkívől előre is kellemes ünnepeket kívánok nektek, reményeim szerint 25-én érkezem majd a 4. résszel.

Puszii.