- Lucy Moon! - csattant a méltatlankodó hang, amitől Lucy összerezzent, kizökkenve az addig szerteszét csapongó gondolataiból. - Méltóztatnál figyelni az órámon?!

- Bocsánat, Mrs. Withhold! - pirult el szégyenkezve Lucy, ami az egyetlen ajánlatos bűnbánó taktikának számított a tanárnőnél, amikor egyáltalán bejött.

- Figyelj és jegyzetelj! Holnap kikérdezlek! - hangzott az ítélet, kivételesen kegyesen, hiszen most azonnal is pellengérre állíthatta volna az egész osztály előtt.

Lucy magában felsóhajtott. Ezt megúszta! A holnap se lesz könnyű, de a holnap még olyan messze van. Nem, a matekot még mindig nem szerette különösebben, de azért elevickélt valahogy Mrs. Withhold tudományának zátonyos vizein. Mondjuk, ehhez talán Tim segítsége is kellett, fintorgott gondolatban. Lopva Timre pillantott a jobb oldali padsorban, aki láthatóan elmerült a tanárnő magyarázatának figyelmes hallgatásában, és csak a szabad szemmel alig látható fejcsóválása jelezte, hogy mi a véleménye Lucy iménti óvatlanságáról.

De az istenért, hát ősz van, és olyan szépen süt odakint a Nap! Vétek, hogy egy ilyen szép napot a középiskolára kell pazarolni! A matek az utolsó órájuk volt, és sose akart vége szakadni. A csengő hangjára Lucy összerezzent, de meg se moccant, ahogy az osztálytársai sem. Nagyon hamar megtanulták, hogy kicsengetés ide vagy oda, Mrs. Withhold óráján nem tanácsos mocorogni, amíg ő úgy nem gondolja, hogy befejezte.

Végül ötpercnyi ráadás után végre szedelőzködhettek. Ahogy a tanárnő kitette a lábát a teremből, azonnal kitört a hangzavar. Az iskolai élet alig változott azzal, hogy immár középiskolába jártak, és az eddigi sulijukkal szemben álló, sárga téglákból épült épület ajtaján léptek be reggelente. Az osztály részben új volt ugyan, nagyjából a diáktársak fele cserélődött ki a váltással. Most már nagyok voltak. Illetve a középiskola felsőbb évfolyamosai szemében a "kicsik", de ez csak egy évig lesz így.

- Jössz a plázába, Lucy? - szólította meg az egyik új barátnője, Anita.

- Mennék! - morogta Lucy. - De hallottad, a vén szipirtyó holnap tutira rám fog szállni. Muszáj átnéznem a könyvben ezt a szart, nehogy karót adjon.

- Akkor majd legközelebb - sóhajtott együttérzőn Anita.

- Ja. Menj, érezd jól magad!

Lucy morcosan pakolta össze a cuccait. A vén boszorkány jól kitolt vele!

- Ezek szerint mehetünk együtt haza? - állt meg az asztala mellett Tim.

- De jó! - Lucy hangjából csak úgy csöpögött a szarkazmus.

- Szuper, hogy ennyire örülsz neki - nyomott el egy mosolyt Tim. - Ha megígérem, hogy segítek a matekban, akkor legalább megpróbálsz úgy tenni, mintha tetszene az ötlet?

- Örömtáncot ne járjak hozzá neked, Timothy Sutton? - hajolt csípőre tett kézzel az arcába Lucy.

- Ha az segít neked... - vigyorgott rá pimaszul a szemüveges, enyhén kövérkés fiú.

Lucy duzzogva csapta bele a maradék holmiját a táskájába. Timothy kimondottan idegesítő tudott lenni időnként. Szerencsére a puszta megjelenése kihúzta a táptalajt a "két szerelmes pár, mindig együtt jár" típusú csúfolódások alól. Timről senki sem feltételezte, hogy romantikus értelemben keresné akármelyik lány társaságát az osztályban. Timothy reménytelenül kocka srác volt. Viszont sokaknak volt égető szükségük a "kockafejére" a leckéikhez, így erre való tekintettel megúszta a strébereknek kijáró gúnyolódásokat. Az érdek nagy úr, már a középiskolában is.

Lucy direkt csámpásra taposva a cipőjét caplatott le a lépcsőkön, egyenesen a biciklitároló felé. Kilakatolta a bringáját, egy lesújtó oldalpillantást vetve a sajátjával bajlódó Tim felé.

- Miért nem vágod ki a szemétbe ezt a vacakot?

- Ugyan már, kérlek, ez nem vacak, csak retró - legyintett Timothy.

Lucy ezt már szóra sem méltatta. A fejébe nyomta a sisakját, nyeregbe pattant, és eltekert, faképnél hagyva a fiút. Nem jutott messzire, az hamarosan felzárkózott mellé. Egy darabig szótlanul kerekeztek.

- Gondolom, ma is fel akarsz jönni.

- Hát, arról volt szó, hogy matekozunk egyet, és Anitát is ezzel az ürüggyel ráztad le.

- Azt tudod, ugye, hogy a szüleim nem díjaznák, ha egy fiút vinnék haza, amikor ők nincsenek otthon? - vetett egy szúrós pillantást oldalra a lány.

- És engem fiúnak tekintenek? - Tim láthatóan remekül szórakozott.

- Szerinted? - forgatta a szemeit Lucy. - Először azt hitték rólad, meleg vagy, aztán el kellett magyaráznom nekik, hogy ugyan nem vagy meleg, de a reménytelen kockaságod miatt egyetlen lánynak se kell tartania tőled.

- Elhitték?

- Úgy tűnik. Valamiért hisznek neked. Anita és Clara kivételével te vagy az egyetlen, aki rendszeresen szabadon feljárhatsz hozzám, mióta Suzie "elment egyetemre" és elköltözött a városból. Róla még mindig kérdezősködnek, és én azt hazudom nekik, hogy persze, e-mailben tartjuk egymással a kapcsolatot.

- Micsoda cselszövő vagy, Lucy!

- Ne bosszants! Van elég bajom nélküled is. Mrs. Withhold semmit se változott, egy gonosz boszorkány...

- Viccesen hangzik ez pont a te szádból, aki szintén boszorkánynak tanulsz.

Lucy válaszra se méltatta. Sértetten beletaposott a pedálba, hogy lerázza a fiút. Nem jött össze, Tim a nem éppen sportos alkata ellenére tartotta vele a tempót. Így a lány - jobb híján - hazáig hallgatással büntette őt. Habár Tim ezt korántsem biztos, hogy büntetésnek tekintette.

Otthon Lucy kénytelen-kelletlen rendesen a helyére tette a biciklijét (Apa erre kimondottan háklis volt). Tim követte a példáját, az idegesítő rendszeretetével. A ház nem sokat változott az elmúlt két évben, Lucy szobája annál inkább. Eltűntek a kislányos holmik, helyüket mindenféle "nagylányos" cuccok és poszterek foglalták el. Hiába, tizenöt éves korában eljön az ember lázadó korszakának ideje. Lucynál ez mérsékelt lázadozást jelentett, de határozottan érezhető volt.

- Helyezd kényelembe magad, amíg átvedlek! - vetette oda Timnek, és már be is viharzott a fürdőszobájába egy halomnyi ruhával.

- Biztosan ezt akarod? - dünnyögte Tim a hűlt helyének.

Lucy szobája közepesen volt csak rendetlen. Akármennyire is "lázadt" éppen, ennél jobban még nem merte feszegetni az otthoni határokat. Kinek hiányzik egy büntetés vagy szobafogság?

- Te ebben akarsz lenni? - mérte végig a fiút a szobába visszarobogó lány.

- Nincs sok választásom, nem igaz? - grimaszolt az. - Nincs nálam másik ruha, és eléggé kínos volna, ha itt állnék neki átöltözni, vagy fehérneműben flangálni. Mondtam neked, hogy problémás ez a szituáció.

- Te akartad!

- Vannak hülye ötleteim. Pedig elsőre jónak tűnt. Osztálytársaknak lennünk kifejezetten szórakoztató.

- Legfeljebb neked, Senesser! - vágta oda morcosan Lucy.

- Szemmel kell, hogy tartsalak, nemde? - felelte az a lágy alt, ami borzasztóan furcsán hangzott egy tizenöt esztendős fiú szájából.

- Változz már át, mert megőrülök tőled!

- Elfelejtettem váltás ruhát hozni.

- Van egy fürdőköntösöm, az talán jó rád - dohogott Lucy. - Többé-kevésbé. Csak ne ülj úgy itt, mint az a kocka fiú az osztályomból! Állítsd meg az időt, ha azon parázol, nehogy hazaérjenek a szüleim közben!

- Az időt nem lehet megállítani, Lucy - dünnyögte Timothy Senesser hangján, majd eltűnt a fürdőben.

Amikor legközelebb előbukkant, már ismét az igazi önmaga volt. A szépséges indiánlány, aki szemmel láthatóan nagyon kényelmetlenül érezte magát Lucy köntösében, ami persze nem volt teljesen jó rá, és folyamatosan félrecsúszkált rajta.

- Legközelebb hozok magammal ruhát, mert ettől meg fogok bolondulni! - rángatta magán újra meg újra helyre a köntöst idegesen Senesser.

- Mit vagy úgy oda? Mindketten lányok vagyunk. Jó látni néha, hogy te is emberből vagy! - vigyorgott rá leplezetlen kárörömmel Lucy.

Az utolsó pillanatban hajolt el a lesből rátámadó két kispárna elől, majd szó szerint párnacsatába bonyolódtak a tanítójával. Igazi, hamisítatlan, mágikus párnacsatába.

*

- De jó felnőttnek lenni! - lihegte az ágyán kiterülve Lucy.

- Még nem vagy felnőtt - igazította ki az indiánlány. - Ne is akarj hamarabb felnőni a kelleténél!

- Mint te? - könyökölt fel a lány.

- Úgy semmiképp sem - ráncigálta újra magára a köntös szárnyát a boszorkány, aztán félúton egy elkeseredett sóhajjal feladta. - Talán, ha lehetett volna rendes gyerekkorom... Tizenöt évesen még ne kívánd magadnak egy felnőtt gondját! Jobb neked az iskolában, az biztonságos hely.

- Igen? Ezért jársz velem egy osztályba, álnéven és álalakban, mert olyan biztonságos, hogy egész nap meg kell védened ott?

- Lehet, hogy a többieket védem tőled, meg a hirtelen, kamaszos természetedtől.

- Nagyon vicces!

- És egy kicsit igaz - nézett kényelmetlenül hosszan a szemébe a tanítója. - Mostanában nagyon indulatos és kiszámíthatatlan vagy. Mint egy tinédzser.

- Nem tűnt fel, hogy az vagyok?

- Most, hogy mondod... Talán halvány jelek utalnak rá, mikor olyan a kedvességed, mint Ulyssesé. Ami nem éppen követendő példa. Mondd, a tanulmányaiddal hogy' haladsz?

- Hiszen hetente többször...

- Nem ezt kérdeztem, Lucy! - vágott a szavába Senesser. - A találkozásainkon kívüli gyakorlásodnak ne menjen a rovására a tinédzserkor és a barátok! Hozd egyensúlyba őket! Elhanyagolod közös barátunkat, a Levegőt.

- Nem is igaz!

- Ő maga mesélte. És érzem rajtad, ne feledd! Amióta nővé értél, egyre pontosabban érzem a mágiád erejét.

- Az a hülye liliomod...

- Vigyázz a szádra! - sziszegte Senesser, és Lucy ijedten húzta össze magát az ágyon.

Bár hajlamos volt átmenetileg megfeledkezni róla, mégsem feledhette, ki ül vele szemben a szőnyegen. Akármilyen nevetségesen néz is ki e pillanatban az ő köntösében, mégis a világ legidősebb, és egyik legerősebb boszorkányával beszél.

- Bocs! - nyögte ki kényelmetlenül feszengve.

- Egyet érts meg, Lucy! A liliom elsősorban a védelmedre szolgál. Nem kémkedik nekem utánad, nem árulkodik rólad. Bizonyos dolgokat jelez, ez a velejárója a létének és a céljának. Nem csodaszer, és nem is tud bármivel szemben megóvni. Ha le akarnál ugrani a tetőről, a liliom nem tudna visszatartani. Érted van, nem ellened, bármit is gondolsz erről.

- De ellenőrizni tudsz rajta keresztül.

- A tanítód vagyok, aki felelős is érted.

- Kinek vagy felelős?

- Neked. A szüleidnek. A rendnek. Nincs különösebb okod panaszra, nem szoktalak ok nélkül korlátozni. Viszont én nem az anyád vagyok, így van, amit nem fogok megengedni neked, és a kezemben is vannak hozzá az eszközök. Hiába bámulod duzzogva a plafont, Lucy. Nyugodtan megkérdezheted Josie-t, hogy ez mennyire szokott meghatni engem.

Lucy azért még duzzogott egy sort, csak a lázadozás és a látszat kedvéért. Igazából tudta, hogy ezt a "csatát" nem nyerheti meg. A szülei időnként megenyhültek, vagy megpróbálták fordított pszichológiával nevelni őt, amit szemrebbenés nélkül ki is használt. Senesser azonban eleve felnőttesebben bánt vele, és rá nem lehetett "érzelmi zsarolással" hatni. Lucy persze megpróbálta nála is feszegetni a határokat, ám azonnal visszavonulót fújt, ha az a lágy alt nemet mondott.

- Gyakoroljunk! - törte meg a csendet a tanítója hangja. - Azután, még mielőtt a szüleid hazaérnek, visszavedlem Timmé, és átnézzük együtt a matekot, nehogy leszerepelj holnap. Mik a terveid szombatra?

- A lányok hívtak a plázába - vont vállat Lucy.

- A barátkozás fontos - bólintott a boszorkány. - Délután háromkor viszont elvinnélek valahová.

- Hová?

- Találkozóm lesz valakivel. Emlékszel még Balthazarra?

- Hűha, csak nem egy randi?! - élénkült fel azonnal a lány.

- Nem. Balthazar különben is nős.

- Az manapság nem mindig jelent gondot.

- De nálam igen. Hoz magával valakit, aki beszélni akar velem. Meg akarlak ismertetni vele.

*

Lucy izgatottan várt. Igyekezett ugyan palástolni, és majdnem sikerült is. Mindig érdekes élményt jelentett, ha a tanítója megmutatott neki egy-egy újabb szeletet a valódi boszorkányok világából. A plázából időben lelépett, kimentve magát egy ürüggyel a barátnőinél. Valóban nehezebbnek bizonyult így a boszorkányság elsajátítására koncentrálnia, hogy immár középiskolásként a korábbinál jóval több tennivalót kellett összehangolnia.

Meglepetésére egy kevésbé felkapott helyen lévő, egyszerű pizzériában kötöttek ki. Furcsa hely ez egy baráti, vagy akár üzleti találkozóhoz. Kíváncsian tekintgetett körbe, de Balthazart sehol sem látta, pedig a termetes férfit már biztosan messziről kiszúrná.

- Késnek - állapította meg szórakozottan Senesser, aki az étlapot lapozgatta amolyan tessék-lássék módon.

- Miért itt találkozunk velük?

- Mert ez nyilvános hely - mondta a boszorkány, de nem fűzött hozzá további magyarázatot. - Megjöttek végre.

Lucy a bejárati ajtó felé kapta a fejét, amelyet ebben a pillanatban teljes egészében betöltött a boszorkánymester senkivel össze nem téveszthető alakja. A férfi már messziről vigyorogni kezdett rájuk, mikor észrevette őket. Lucy figyelmét azonban a társa kötötte le, egy magas, komoly arcú, sportos alkatú, fenséges tartású és csinos, fiatal nő. Ránézésre néhány évvel idősebbnek látszott a tanítója hivatalosan bevallott koránál. Egyszerű farmert és pólót viselt, de úgy tűnt, kényelmetlenül érzi magát ebben a számára szokatlannak ható öltözékben.

- Helló, Pocahontas! Szia, Lucy! - köszöntötte őket Balthazar, mintha csak a múlt héten találkoztak volna legutóbb.

- A megváratás új tárgyalástechnikai fogás, vagy még mindig képtelen vagy pontosan odaérni valahová? - morogta válaszul Senesser.

- Elnézést kérünk a késésért - szólt közbe az ismeretlen nő. - Nem akartunk megváratni.

- Semmi gond. Üljetek le!

A két érkező helyet foglalt velük szemben, háttal a bejáratnak. Minden jel szerint ez a tény nagyon is feszélyezhette a nőt, legalábbis a feszült testtartása, a mereven tartott nyaka erről árulkodtak. Első benyomásra érdekes jelenség volt, rövidre nyírt szőke hajával leginkább egy viking női harcosra emlékeztette Lucyt egy tévés sorozatból.

- Lazíts! - tette a nő combjára a kezét az asztal alatt Balthazar.

- Könnyű azt mondani! - vágott vissza amaz.

- Te akartál beszélni velem - mutatott rá Senesser közömbösen. - Nyugodt helyet választottam hozzá, magammal hoztam a tanítványomat, a férjed is itt van. Mi a gond?

- Tudod jól, hogy az éberség az első!

- Rémlik valami - bólintott az indiánlány. - Akkor légy éber, ha jólesik. De először tudjuk le a formaságokat! Mindenki ismer mindenkit, kivéve a tanítványom, Lucy. Lucy, a velünk szemben ülő hölgy neve Fatima. Ő Balthazar mester felesége. Nem mellesleg pedig azt a tisztséget tölti be most, amit egykor én is: ő jelenleg a Királynő Keze.

Lucy tátott szájjal bámulta a szőke nőt, aki mereven biccentett neki. Ahogy a pillantása végigfutott a boszorkányon, el kellett ismernie, hogy ha egy filmben volnának, pontosan ilyennek képzelné el e poszt betöltőjét. Hozzá mérten Senesser valahogy lágyabbnak hatott, bár ennek okát Lucy nem tudta volna megmondani. Mégis egyértelműen látszott, hogy Fatima mennyire kényelmetlenül érzi itt magát, egykori elődje társaságában.

Az élet forgatókönyvírói szeszélye folytán, drámai hatásszünetként a pincérnő zavarta meg őket, hogy felvegye a rendelésüket. Balthazar dupla családi pizzát kért magának, amit a felesége szemrebbenés nélkül vett tudomásul.

- Hallgatlak - fordult feléjük Senesser, amint a pincérnő távozott.

Fatima arcán egy pillanatra bosszúság, majd talán egy cseppnyi szégyen futott át.

- Várj! - emelte fel a kezét Senesser, és a hangja ezúttal a szokásosnál is lágyabban szólt. - Te vagy a Királynő Keze, és megérdemelten lettél azzá. Én csak egy árny vagyok a múltból, akinek már régen lejárt az ideje.

- Tudom - bólintott sóhajtva Fatima. - Csak borzasztó furcsa érzés szemben ülni a legendás elődömmel.

- Azok a múlt legendái, amikre már a macska is csak kényszer hatására emlékszik. Most a jelenben élünk. Mit szeretnétek tőlem?

- Van némi problémánk - dörmögte Balthazar. - Rios barátunk időközben egészen belelendült, és virágzó üzletet épített fel a varázsáruk illegális kereskedelmére. Szép kis vagyonra és nemzetközi kapcsolatokra tett szert, jónéhányan csatlakoztak hozzá.

- Miért, mire számítottatok? Azt hittétek, Cassandra jóslata majd visszatartja, ha ennyi pénzről van szó? És ha őt igen, nem jön valaki más a helyére? Melyik világban éltek?

- Cassandra azt jósolta...

- Soha nem szabad feltétel nélkül megbízni egy jósnőben. Nem tévedhetetlenek, de mindent megtesznek a látszat fenntartásáért.

- Cassandra nem csapná be a királynőt! - vetette közbe indulatosan Fatima.

- Mivel ő maga is hisz a saját jóslatában, ezt nem nevezném becsapásnak - vonta meg a vállát az indiánlány. - Vagy nevezhetjük önbecsapásnak. Mindegy. Jóstehetség nélkül is megjósolhatom, hogy egy ilyen üzletet nem tudtok megakadályozni. Ahhoz már túl késő. Ha a rendek mihamarabb összefognának, talán még sikerülhetne valamilyen mederbe terelni, de a szellem már kiszabadult a palackból. Senki sem képes visszatuszkolni oda. Ironikus, hogy a történelem folyton ismétli önmagát.

- A királynő aggódik.

- Joggal teszi. De a legtöbb, amit tehet, hogy beszél a többi rend vezetőivel és királynőivel. Együttes erővel talán még tudnának kellő nyomást gyakorolni a feltörekvő kis bűnbandára, hogy fogadja el a játékszabályaikat. Minél később teszik meg, annál kisebb a sikerre az esélyük. Ha már egyszer az időben való cselekvést elmulasztották.

- Miért, a te idődben talán nem voltak ilyen problémák? - mordult dühösen Fatima.

- De, voltak. Meg sötét boszorkányok is szép számmal. Az egy másféle világ volt, másfajta kihívásokkal. Marquialnak is sokat főhetett miattuk a feje, és ő is rengeteg diplomáciai erőfeszítést tett.

- Akkor miben is különbözik a helyzetünk?

- Mindössze abban, Fatima, hogy ha az én időmben volnánk, és én az lennék, aki valaha voltam, akkor Mr. Rios nem jelentene ilyen problémát - mosolyodott el halványan Senesser, és Lucy beleborzongott ebbe a vérfagyasztó mosolyba. - De ami volt, elmúlt. Most csak egy ebédjére várakozó vendég vagyok egy középszerű pizzériában, aki mindemellett még két kérdésre kíváncsi volna. Tud-e a királynő erről a mi kis találkozásunkról, és akár tud róla, akár nem, milyen eredményt reméltek tőle?

Megsűrűsödött közöttük a csend. Balthazar elnézett valahová a válluk felett (talán a pincérnőt vette szemügyre alaposabban), Fatima pedig az asztal lapját fixírozta a tekintetével. Mintha meg is feledkezett volna a korábbi, talán a helyszín miatt érzett idegességéről.

- Lebuktunk, bébi! - fújt egy nagyot Balthazar, de a szemében kamaszos csibészség bujkált.

- Te csak ne bébizzél itt nekem, te nagyra nőtt mamlasz! - vágott vissza a felesége. - Te meg az idióta ötleteid!

- Már miért volna az? Pocahontast érdemes meghallgatni, akár segít nekünk végül, akár nem.

- Látod, hogy esze ágában sincs...

- Nagyon élvezem a műsort, de ez egy nyilvános hely, ahol mások is vannak - jegyezte meg Senesser, elhallgattatva ezzel mindkettejüket. - Javaslom, együnk először, azután visszatérhetünk a közös témánkra.

- Nincs étvágyam! - morogta Fatima.

- Én meg öreg vagyok ahhoz, hogy a hisztidet hallgassam. Állítólag kitűnő eredménnyel tetted le a vizsgáidat, és a kimagasló tudásod, meg a képességeid révén lettél a Kéz. Eddig csupa jót hallottam rólad, ne rombold le most a türelmetlenségeddel!

Lucy meglepetésére a szőke boszorkány csendben maradt. Már maga a találkozó is meglepte. Miért hozta őt magával egy ilyen, korántsem gyereknek való megbeszélésre a tanítója?

- Ő lenne az utód, a jövendő királynő? - kérdezte egy kicsivel kevésbé barátságtalanul Fatima, Lucy felé bökve az állával.

- Azt ma még senki sem tudja megmondani.

- De te hiszel benne.

- Igen.

- És ha mégsem ő az?

- Akkor így jártam megint.

- Mi van akkor, ha mégis ő az, legalábbis bekerül a jelöltek közé?

- Akkor végigviszem az úton, hogy kiderüljön.

- Szerinted a Vének Tanácsa engedni fogja?

- Miért ne engednék? Adtam már egy-két királynőt a rendnek négyszáz év alatt - könyökölt az asztalra Senesser. - A Vének és a Mesterek talán nem kedvelnek engem, de kötöttünk egy alkut, amit én mindig betartottam. Nekik is be kell tartaniuk.

- Azt hiszed, előjogaid vannak a rendben?

- Mivel nélkülem már a rend sem létezne, igen.

A két nő farkasszemet nézett egymással. Lucy egyikük arckifejezésében sem tudott olvasni, hogy mi járhat közben a fejükben. Fatima erős egyéniség, a tanítója mellett azonban mégis csak egy durcás gyereknek tűnik. Az eddig hallott történetek alapján a Királynő Keze az erőt hivatott képviselni a boszorkányok között, ám itt igazi erőt csak Senesserben érzett.

Végszóra a pizzáik is megérkeztek (a pincérnőnek Balthazaréval kétszer kellett fordulnia).

- Jó étvágyat! - vette kézbe a kését és a villáját az indiánlány, és (különböző lelkesedéssel ugyan) mindnyájan nekiláttak a kései ebédjüknek.

*

- Mivel egyik kérdésemre se válaszoltatok még, engedjétek meg, hogy anélkül mondjak pár gondolatot - dőlt előre a székén Senesser. - Ha tippelnem kellene, azt mondanám, nem a királynő kérésére jöttetek el hozzám. Bár talán tud róla, és ha így van, valamit remélhet ettől, ha hagyta. Nyilván a férjed volt az ötletgazda, és te nyilvánvalóan nem örülsz ennek. Nem tudom, hogy ez általában véve Balthazar hülye ötleteinek szól-e, vagy az én személyemnek. Ha utóbbi, hát nem kell, hogy kedvelj engem, Fatima. Mások se nagyon teszik. A férjeddel kapcsolatban egy dologról biztosíthatlak: csak a tanítványom volt, és semmi több. Ne kapkodj a szívedhez, Balthazar! Ami Riost illeti: nem fogok beleavatkozni az ügybe, amihez ma már jogalapom sincs. A Kéz megteheti, egy vagy több boszorkánymester a rend engedélyével szintén. Én egyik sem vagyok.

- Mondtam, hogy kár idejönnünk! - mordult a férjére Fatima.

- Azért még végighallgatnál? - fojtotta bele a szót könnyedén az indiánlány. - Köszönöm. Nem tehetek semmit a rendekkel kötött alkunk értelmében. Ti viszont tehettek. Mindazt, amit elmondtam. Riost már nem tudjátok eltüntetni nyílt összeütközés nélkül. Vállaljátok ezt, minden lehetséges következményével együtt? Ha igen, hajrá. Ha nem, akkor valamiféle kompromisszumot javaslok. A rendek együttes erővel ma még kordában tudják tartani őket. Hacsak nem kezdtek el, például vesztegetéssel, beszivárogni a soraitokba és megosztani titeket. Ez se volna példátlan. A jósnővel vigyázzatok! Cassandra nem gonosz, ám a nagyobb cél érdekében habozás nélkül feláldozná bármelyikünket. Bár a jóslatok nem kőbe vésett igazságok, de biztosan látott olyat, amiben eljövök megállítani Riost, és meggyőződése, hogy errefelé kell terelgetnie a jövőt. Ám attól az Ég óvjon mindenkit!

- Miért? - kérdezte halkan Fatima.

- Mert úgy szól az egyezségünk a rendekkel, hogy Senesser soha nem tér vissza az aktív boszorkánylétbe, csak tanítani és gyógyítani fog. Állom a szavam. A jelen a tiétek, itt én csak egy kihalni képtelen őskövület vagyok. De nekem is volt egy feltételem: a tanítványaimnak soha nem eshet bántódásuk. Ezt mindenki tudja, ám abban korántsem vagyok biztos, hogy ez mindenkit vissza is tartana, különösen egy jósnő manipulációi mellett. Ezért is igyekszem távol maradni az ilyen ügyektől.

- Azért, hogy megvédd Lucyt?

- Őt és az egész világotokat.

- Hogyhogy a világunkat? - meredt rá értetlenül a szőke boszorkány.

- Mit hallottál rólam, Fatima? - sötétült el lassan Senesser arca. - Nem tudom, kinek mit hazudozik össze Cassandra, és miben mesterkedik, hogy elérje a célját, és visszarángasson engem is a színpadra. Ám az a lehető legrosszabb forgatókönyv lenne mindenki számára. Mert én nem egyszerűen csak a Királynő Keze voltam. Hanem Marquial végső fegyvere és ítéletvégrehajtója, a Kéz, amely mérlegre tesz és büntet, akivel nem száll szembe senki, akinek kedves az élete. Tényleg vissza akarná hozni bárki azt a Senesser úrnőt?

Lucy fázni kezdett. Hirtelen több fokot zuhant a hőmérséklet, de szemlátomást csak az ő asztaluk körül, amiből a többi vendég nem vett észre semmit. A szeme sarkából látta a levegőben vibráló áttetsző buborékot, ami elzárta őket a külvilágtól.

- Higgy nekem, Fatima, ennek nem szabad megtörténnie! - hallotta Lucy a tanítója hangját. - Válaszolva a fel nem tett kérdésetekre: a rendekkel kötött egyezség szerint nem léphetek fel Rios ellen, és nem is teszem. Ez már a ti időtök, a ti feladatotok. Ettől függetlenül nyitva fogom tartani a szemem, és szólok, ha a tudomásomra jut valami. Ez a legtöbb, amit tehetek, és már ez is erősen határeset. Sajnálom, hogy félig-meddig üres kézzel kell hazatérnetek.

- Ez is több a semminél, Pocahontas - dünnyögte Balthazar. - A kevés is sokat jelenthet. Köszönjük.

*

Ráérősen és jóllakottan ballagtak hazafelé a kellemes őszi délutánban. Lucy magában elégedetten nyugtázta, hogy bármennyire is nem felkapott a hely, a pizzájuk finom. A mellette baktató Timothyra sandított, aki többé-kevésbé ügyetlenül egy kavicsot rugdosott maga előtt.

- Miért hoztál magaddal? - tette fel a kérdést Lucy, ami egész délután foglalkoztatta.

- Több okból is - felelte a fiú Senesser lágy alt hangján. - Ritkán adatik meg egy növendéknek, hogy találkozhasson a Királynő Kezével. Kivételes alkalom lévén szerettem volna, ha megtapasztalhatod ezt.

- Fatima érdekes nő.

- Tehetséges és rátermett, máskülönben nem tölthetné be a tisztségét. Mi a véleményed a ma történtekről?

- Nem tudom. Nem hittem volna, hogy a felnőtt boszorkányok világa ennyire... bonyolult.

- Olyan, akár a hétköznapi embereké, se jobb, se rosszabb - bólintott a Tim alakját viselő tanítója. - Szerinted mire ment ki a játék?

- Játék?! - kapta felé értetlenül a fejét Lucy.

- Úgy bizony! Nem tudom, melyikük főzte ki, hogy teljesen hülyének nézzenek.

- Hogyhogy hülyének néztek? Nem értem.

- Egy olyan horderejű ügy, mint egy boszorkány-bűnbanda előretörése, nem okozhat ekkora tanácstalanságot és tehetetlenséget egy rend életében. Ha mégis, akkor ott nagy a baj és teljes az anarchia. Tehát vagy nagyon ügyesen titokban tartják, vagy Fatima és Balthazar hazudtak nekem. Kizártnak tartom, hogy Fatima a királynője tudta nélkül felkeresett volna, a jelenlegi királynő pedig nem ostoba. Azt még elhiszem, hogy Rios és bandája komolyabb fejtörést okozhat nekik, főleg ha Cassandra is kavar a háttérben, de azt már nem, hogy a rendek ne működnének együtt egymással.

- De azt mondtad nekik...

- Igen, megvesztegetéssel és zavarkeltéssel éket lehet verni közéjük, mint Marquial megbuktatásakor is tették. Szerintem ott még nem tartunk - töprengett hangosan Senesser. - Azt hiszem, nem segítséget kérni jöttek hozzám, inkább próbára akartak tenni, hogy továbbra is tartom-e magam az alkunkhoz. Nos, megkapták rá a választ. Legalábbis azt, amit hallaniuk kellett.

- Nem értem... - hebegte végképp összezavarodva Lucy.

- Ez is része a kiképzésednek, kislány. Tanulj meg egy boszorkány fejével gondolkodni! Cassandra talán arra játszik, hogy eljön az idő, amikor nem fogom tudni tovább tétlenül nézni, hogy Riosék túlságosan megerősödve komolyabb veszélyt jelentsenek a rend számára. A bűnözők és a rendek nagyjából kiszámíthatók, a jósnő szándékait azonban nem ismerjük. Ezért intettelek óvatosságra vele kapcsolatban. A jósoknak mindig vannak hátsó szándékaik, ne feledd!

- És mit fogsz csinálni?

- Semmit - vont vállat a tanítója Timothy testében. - Figyelek. Ráállítom Ulyssest, hogy próbáljon információkat szerezni az "alvilági macskabarátaitól". Úgy teszek, ahogy azt ma Fatimáéknak mondtam. Nincs szükségük a tanácsaimra, mindezekkel ők is tisztában vannak, és biztos vagyok benne, hogy a királynő már folyamatosan egyezkedik a többi érintett rend vezetőivel. Ha minden jól megy, Riosékat kordában fogják tudni tartani némi kompromisszum árán.

- De ha nem menne jól?

- Akkor bajban lennénk.

- Akkor se lépnél közbe?

- Nem. Ez már nem az én világom, nincs jogom beleavatkozni. Persze ez csak az elmélet, Lucy, aminek van egy gyenge pontja.

- Micsoda? - kíváncsiskodott a lány.

- Te - pillantott rá a boszorkány. - Amit én figyelmeztetésül szántam, az egyesek számára "felhívás lehet keringőre", ahogy mondani szokás. Ezért is igyekszem szinte láthatatlanná válni az utóbbi két évben. Nehogy célponttá tegyelek téged.

- Mi volna ha... ha mégis cél-célponttá válnék? Ha valaki bántana, vagy ve-velem akarnának zsarolni téged? - kérdezte egészen vékony hangon Lucy, ahogy felfogta a hallottak értelmét.

- Akkor a rendekkel kötött alkunk érvényét vesztené - felelte komoran a tanítója. - Megmondtam nekik kétszáz évvel ezelőtt: ha a tanítványomnak, Marquial örökösének bántódása esik, eltörlöm a Föld színéről a boszorkányságot.

Lucy megborzongott a szavaitól. A felismeréstől nem kevésbé. Talán tényleg nem mindennapi megtiszteltetés érte ma, hogy növendék létére találkozhatott Fatimával, a Királynő Kezével. Ám valójában nem ez volt az első alkalom életében, hiszen az utolsó igazi, legendás boszorkánykirálynő jobbkeze már évek óta a tanítómestere. És lehet Fatima bármilyen erős, lehet ő a jelenlegi királynő Keze, az eddigi tapasztalatai után Lucy mégsem tudta elképzelni, hogy Fatima felvehetné a versenyt Senesserrel, aki talán a valaha élt legveszélyesebb boszorkány az egész világon.