-Pacho hallassz?! Válaszolj már!-
Ordítottam a telefonba aggodalommal és indulatokkal telve, de sikertelenül.

A szívem összeszorult és félelem futott át a testemen.
Sajnálatos módon még mindig nem sikerült hozzászoknom, hogy egy ilyen élményekben jócskán bővelkedő élet lesz a végzetem.

Mások számára mindez nem jelenthetne többet egy rosz álomnál, de egy maffiózó egész élete során veszélyes táncot jár a halállal. Egyetlen rossz lépés elég és mindennek örökre végeszakad.

Éppen ezért tudtam csak remélni, hogy a barátaim és a műhely dolgozói számára, kiket a második családomnak is nevezhetnék nem ezen a napon, e pillanatokban zárul be az a bizonyos ördögi kör.

Muszály volt odamennem!
Fittyet hányva az iskolára, a focicsapatba való bekerülésre és a lányra, akinek a közelsége olyan számomra, mint valamiféle lidércnyomás kerestem a távozás leggyorsabb formáját.
Végül ara jutotottam, hogy mivel még van 5 teljes perc az első szünetig a portást kijátszva a parkoló felé veszem az irányt és motorral folytatom az utamat.

Gyorsan felkaptam a korom fekete hátizsákomat-Maga az önkifejezés. Mintha nem lennék így is elég sötét!?-és már futottam is. Jelen esetben nem érdekelt senki véleménye, bár nem is volt rá túl nagy esély, hogy bárki meglásson.

Éppen a tornaterem előtt haladtam el, amikor nekiütköztem valakinek.
Amint az esést követően kinyitottam a szememet Alejandra Rodríguez arca tárult elém teljes életnagyságban, habár az arckifejezése nem túlzottan illet az imidzséhez.
Sötét barna, szinte már-már fekete íriszei szikrákat szórtak.

Szemeibe nézve a múltam pillatott vissza rám. Alejandr olyan, akár egy rossz emlék, melyet hasztalan  próbálnék  kitörölni.

Homlokát összeráncolta, valószínűsíthetően jómagam látványától. Hosszú hullámos fürtjei szemei színénében pompáztak és szertelenül hullottak a vállára, mostanra pedig már az arcába is.

Őszintén szólva kifejezetten megnyerő látványt nyújtott még így is, viszont mindezzel együtt utálom ezt a csajt. Bár, ha pontosan akarok fogalmazi attól az embertől vagyok rosszul, akivé vált az évek múlásával.

-Vak vagy!-Szakította meg hiszterikus megnyilvánulásával gondolatmenetemet a köztünk uralkodó csenddel egyetemben.

Testünk még mindig összeért én pedig az említett személy felett támaszkodtam. Izmaim megfeszültek részben a testhelyzetem és bármilyen fájó részben ,,áldozatom" miatt is. Ugyanakkor nem mernék fogadni arra, hogy kettőnk közül az alattam helyet foglaló önjelöl princesa számára kényelmetlenebb a jelenlegi szituáció.

Önkéntelenül is félmosolyra húztam a számat, mikor Rodriguez diónyi nagyságú agya kapcsolt és ráeszmélt, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetben van ráadásul túl közel hozzám.

-Ha nem szállsz le rólam Sánchez letörlöm azt a vigyort a képedről!- Akármennyire is próbálta visszafogni magát kezdett előtörni belőle a chica mexicana. Ez is azon ritka alkalmak egyike volt, amikor az igazi Alejandrát láthattam.

-Mujer! Te fenyegetsz?- Kérdeztem megjátszva magamat közben pedig ajkunk már majdnem összeért.
Az a kaján mosoly pedig változatlanul ott díszelgett az arcomon.

Kérdésem hallatán kerülni kezdte a tekintetemet, alsó ajkát pedig beharapta.
Néhány szekundum erejéig vizslattam a művem, mígnem akár derült égből a villámcsapás visszatért Rodríguez magabiztossága.

-Az nem kifejezés!-Adta tudtomra. Ez idő alatt pedig tekintetét belefúrta az enyémbe.

Szívesen táncoltam volna még az idegein de már így is túl sokáig vesztegettem rá az időmet.

-A saját érdekedben hozzá kellesz szoknod a közelségemhez Aleh.- Súgtam a fülébe távozás előtt.

Egy gyors mozdulattal álló helyzetbe tornáztam magamat és rohantam is a parkolóba. Hogy tudok még ilyenkor is ezzel a nőszeméllyel foglalkozni?
Csak legyen ennek vége és Isten bizony elmegyek egy agytúrkászhoz, mert az kurva biztos, hogy nem vagyok normális!

[ .......]

Szerencsére a lábaim még nem mondták fel a szolgálatot éppen ezért sikeresen kijutottam a gimnázium épületéből. A portással sem volt gonnd, mivel a balfék a mai újsággal volt elfoglalva helyettem.
Amint végre valahára odaértem a mocimhoz már vettem is a sisakomat. Olyan erősen markoltam meg a kormányt, hogy ujjbegyeim kifehéredtek.
Lassankent visszatértem a való életbe és már csak a műhelybe való eljutás lebegett célként a szemem előtt. A lehető legnagyobb sebességgel száguldottam az úton. Ha egy rendőr meglát szerintem le sem akar majd csukni, mondván hogy jelen pillanatban is a saját síromat ásom.
Ez még annyira nem is zavarna, az viszont annál inkább, hogy a késlekedéssel akár azokét is, akik fontosak számomra.

Igaz, hogy az összes piros lámpát zöldnek néztem utam során, de megérkeztem Fabricio autószerelő műhelyéhez.

Leparkoltam Luciával. (Sokakhoz hasonlóan én is adtam nevet a motoromnak.) A nap sugarai sem voltak a segítségemre, mivel majd kiégett a retinám. Kis idő múltán viszont sikerült magamhoz térnem. Még közelebb sétáltam a bejárathoz. A roló lehúzva, valószínűleg lövedékek okozta jukak díszítik amennyiben ez még nem lenne elég fényes nappal kísérteties csönd uralkodik egy folyton nyüzsgő helyen a város másik oldalán. Azon az oldalon, ahol a nappalt és az éjszakát egy világ választja el egymástól, ahogy az itt élők, dolgozók életét is e két napszakban.

Éppen eleget láttam ahhoz, hogy tudjam, a lövések, amiket hallottam nem viccből vagy csupán véletlenül dördültek el, vagyis beigazolódni látszik a gyanúm.

Megpróbáltam felhúzni a rolót, de távirányító híján eséjtelen volt a próbálkozásom. Pachot hiába hívtam továbbra sem válaszolt, engem viszont szétvetett az ideg és a tehetetlenség érzése, aminél a világon semmit sem gyűlölök jobban.
Tény, hogy nem láttam lehetőséget a sikerre, de mérgemben elkezdtem dörömbölni az ajtón.

-Fabricio, Pacho, Miguel, valaki! Engedjetek már be az Istenért!

Valami csoda folytán a bent tartózkodók meghallottak, ahogy ezzel egyidejűleg én a rendőrautók szirénázását.

Fabricio, épp csak annyira nyitotta ki a műhely ajtaját, hogy be tudjak menni.

-Te meg mi a francot keresel itt!-Rivallt rám.l Épp válaszolni készültem de, amit láttam attól a szavam is elállt.

A betont vérfoltok díszítették, amelyek egyenesen Alejandrohoz vezettek. Pacho és Miguel próbáltak segítséget hívni és valahogy elállítani a vérzést. Szerencsére csak a vállát érte a lövés. Oda akartam rohanni hozzá és közelebbről is megnézni mivan, de Fabricio az utamat állta.

-Azonnal tűnj el innen Manuel!
Munkaruháját motorolaj díszítette, nap barnított bőréről izzadságcseppek folytak le, barna íriszei haragról és némi félelemről árulkodtak.

[.........]

Egy 30-as éveiben járó tipikus mexikói mácsó látszatát kelti. Ennek  autószerelő műhelynek tulajdonosa, ahol keményen dolgozik és olyan nekem, mint egy keresztapa. Mindez egyetlen szépséghibája, hogy az ő nyakában, ahogy a többiekében, Pachot is beleértve ott lóg az a bizonyos lánc, amely megpecsételi a sorsod és mindig eszedbe juttatja, hogy a Croce insaguata tagja vagy. Aki nem tudja, mit jelképez az az ártalmatlannak tűnő fémdarab talán sohasem gondolná, hogy mindez csak egy színjáték.

[ ........]

-Egy barátom vére áztatja az egész helyet, mindenhol lövések nyomai és te azt akarod, hogy menjek el!-Ordítottam.

-Még mindig nem fogtad fel hogy mi történt?! Szerinted a véletlen műve, hogy Alerjandrót csak a vállán érte a lövés!? Ez még csak egy kibaszott figyelmeztetés volt!

-De mire!? Beszélj már érthetően!

-Hamarosan egy bandaháborúnak nézünk elébe.
Ahhoz, hogy a területeinket megszerezzék te vagy a kézenfekvő megoldás. Egyedül rajtad keresztül tudnak eljutni az apádhoz! Amint megtudják, hogy ki az örökös az életed veszélyben fog forogni!
Megértetted már végre! Tűnj el, amíg lehet! Ha téged is lecsuknak végünk!

-Már tudják hol keressenek! Minek bújkáljak! Ha az kell hozzá, hogy...-Nem tudtam befejezni a mondatot...

-Alejandra szemszöge-

Választ nem kaptam, habár a beinduló motor zúgása jelen esetben nekem teljes mértékben megfelelt.

Kisvártatva a Santa Teresa gimnázium épülete elé értünk.

(Az már mellékes, hogy rövid, de annál tartalmasabb utunk során kb. 5-ször kellet a drága bátyám eszébe juttatnom a sebbességkorlát létezését, ami még rá is vonatkozik.)

Erick hangos fékcsikorgás közepette parkolt le az autóval, amiből én rögtön ki is pattatntam. Becsaptam az ajtót intettem a bátyámnak és már rohantam is az évnyitóra.

A bejárati ajtó küszöbét átlépve megpillantottam Camyt.

-Itt vagyok!-Mondtam zihálva a futás miat.

Hát igen, ha egy dolgot kéne mondanom, amit ki nem állhatok a futás lenne az. Számomra még másokat nézni e tevékenység közben is fárasztó.

Camilla kijelentésem hallatán megfordult és egy szúrós pillantást vetett rám.

-Ne nézz így! Siettem, amennyire csak tudtam!-Mondtam és még védekezően fel is tettem a kezeimet.

-Ezt értetted az alatt, hogy elegánsan késni fogsz egy kicsit, de azért várjalak meg?-Tette fel mérgesen a költői kérdést.
Mogyoróbarna szemei továbbbra is szikrákat szórtak, vörös rúzzsal díszített ajkait egyenes vonallá préselte, és habár szög egyenesre vasalt fufruja eltakarta tudtam, hogy összeráncolta a homlokát is. Szemöldökei pedig felszöktek.

-Most miért? Még van 5 perc az évnyitó kezdetéig, nem mellesleg szét szoktad unni az agyadat az egészen.

-Ezt később megbeszéljuk de most siessünk!-Mondta, én pedig követtem.

A tervünk, miszerint odaérünk az évnyitóra annáll a résznél esett kútba, amikor ráeszméltünk, hogy az aula az épület másik felében van. Az pedig már csak mellékes, hogy évek óta járunk ebbe a gimibe.

Még mielőtt magasabb sebességre kapcsoltunk volna feltettem egy ártatlan kérdést.

-Lennél olyan drága, hogy leveszed azt a cipőt?

-Zavar?

-Ha nem szeretnéd, hogy agybajt vagy halláskárosodást kapjak megszabadulsz tőle.

-Ez a legújabb trend! Amúgy meg még ebben is gyorsabban futok mint te.-Kijelentése, amennyire fájó, annyira helytálló is volt.

-Minek kell már a tanév első napján a divatdiktátor szerepében díszelgned?

-Pedig még vissza is fogtam magam.-Amit ő ez alatt ért az nálam már a kiöltözés határát súrolja.

-Csak tudnám a napját, mikor fogod átalakítani az egyeneucikat.-Sóhajtottam.

-Lehet róla szó. De most gooo!-Már angol tudása megcsillogtatása közben karon fogva kezdet ráncigálni annak reményében, hogy mutatok némi életjelet.

-Nyaaa! Ne nyaavajogyj, hanem gyere! Én nem vagyok Mrs Lovato kiskedvence, úgyhogy valamilyen csoda folytán oda kéne érnem. De ha meg tudsz mentenni a szaktanáritól lassíthatunk.-Mondta és az utolsó mondatánál hosszú szempilláit, melyeket még némi szempillaspirállal is kihangsújozott kezdte rebegtetni.
A boci szemekről, amikkel rám merdt nem is beszélve.

-Minek nézel te engem?-Vontam hitetlenkedve kérdőre.

Cami még, ha nem is hosszasan, de elgondolkodott kérdésemen, majd kisvártatva meg is szólalt.

-Nincs annyi időnk, hogy ezt kifejtsem.-Még a fejét is megrázta azért, hogy nyomatékosítsa a dolgot.

-Jó akkor menjünk.-Mondtam unottan egy szemforgatás kíséretében.

Camillának sem kellett több úgy megiramodott azokon a 10 cm-es sarkakon, hogy végül csak a vállaiba kapaszkodva loholtam utána. Arra, hogy amígy a folyosón a kis alakításom némileg el is met, ugyanakkor a lépcsőkkel küzdve ez már koránt sem volt elmondható inkább nem is térek ki bővebben.

[......]

Igaz, majd megfulladtam a végére és éreztem a bőrömön lefolyó apró izzadságcseppeket, míg ezzel szemben a drága barátnőm még mindig úgy nézett ki, mint aki egy divatlapból lépett elő de kezdésre odaértünk.

Mrs Lovato csupán egy érdeklődő pillantást vetett felénk de nem szólhatott semmit, hiszen megtiszteltük jelenlétünkkel a ,,díszes társaságot".

Ezt követően hullámos tincseimet kisöpörtem az arcomból és próbáltam néhány másodperc leforgása alatt emberi ábrázatot ölteni.

Az igazgatónő beszéde közben, mely az 2019-2020-as tanév megnyitásának okán hangzott el Camy finoman megbökött

-Mi az?-Suttogtam rá sem pillantva a mellettem álló személyre. Minél hamarabb le szerettem volna tudni ezt a ,,beszélgetést", ugyanis szándékomban állt, Mrs Lopez minden szavát figyelmesen végighallgatni.

-Nézd csak ki alacsonyodott le közénk!-Valószínűleg, ha nem épp egy beszéd kellős közepén tört volna rá a felismerés ezt fülsiketítő változatban kapom meg. Sőt ez szinte bizos.

Óvatosan oldara fordítottam a fejem, de látva, hogy kiről is van szó kíváncsiságomat legyőzve azal az erővel megtettem ugyanezt visszafelé is. Remélem nem vette észre, hogy bámultam. Még csak az hiányozna!
Jelenleg is azon dolgozom, hogy Manuel Sánchezt a lehetőségeimhez mérten olyan messzire elkerüljem, amennyire csak lehet.

A dolog miértje csupán annyi, hogy búcsút mondhatok minden esélyemnek álmaim pasiánál és a gimi elitjébe való bekerülésnek is, ha vele mutatkozok. Amúgy sem hiányzik nekem még egy bandatag. Az ellenség bandájából meg főleg. Annyi szerencsém van, hogy én nem játszok nyílt kártyákkal, ebből kifolyólag pedig Sánchez nem tudja ki is vagyok valójában.
Abba, hogy ellenkező esetben mi lenne nem is gondolok inkább bele.

A beszéd végéig Cami bökdösődése és a kicsit durvább folytatás ellenére sem vettem le a szemem az igazgatónőről bár a Manuel Sánchezen járó gondolataim hangos zajától egy szavát sem hallottam.

-Ááá! Locoo!-Sziszegtem fájdalmamban, mivel Camilla annak reményében, hogy végre rá fogok figyelni egy ,,két méteres" sarokkal rálépett a lábamra. És a fekete, pántos szandál amit viseltem szinte semmit sem tompított.

Én viszont tűrtem és csak azért sem fodultam meg.

Mrs Lopez már a beszéd végénél játhatott, amikor valaki ismét megbököt.

Reflexből megfordultam és még mielőtt megpillantottam volna a mutatóujj tulajdonosát már kérdőre is vontam.

-Mi az Isten ilyen fontos?-Suttogtam dühösen. Viszont feljebb emelve a fejem rá kellett jönnöm, hogy eme szavakat nem éppen a megfelelő emberhez intéztem. Mrs Lovato gondolom a kicsit sem illendő megnyilvánulásomon lepődött ennyire meg.

-Vigyázzon a sájára Mrs Rodriguez! Nem is tudom mire vélni magától az ilyesfajta szóhasználatot és hangnemet.-Mrs Lovato is hozzám hasonlóan kissebb hangerővel beszélt. Számomra szokatlan módon pedig egy némileg megvető pillantást mért rám.

Pár másodperc leforgása alatt Mrs Lopez hangja ütötte meg a fülemet. Igaz, hogy több, mint fél órába tellett, de hivatalosan is megnyitotta az új tanévet. Én viszont sajnos ezen az egy mondaton kívül semmire sem voltam képes odafigyelni az egész beszédből.

Azonban rá kellett eszmélnem arra, hogy az osztályfőnököm még mindig előttem áll és nem ártana sűrű bocsánatkérések tömkelegét rázúdítanom.

-Nagyon sajnálom asszonyom azt hittem, hogy valaki más az, de tudom ez sem mentség erre a hangnemre.

-Ebben egyetértük Alejandra. Azt pedig inkább meg sem kérdezem, hogy ki lett volna a szerencsés.-Jobbhíjján csak lesütöttem a szememet és a szandálomban keztem el gyönyörködni kijelentése hallatán.

A dolog miértje nagyon egyszerű. Más Mrs Lovato megjelenésén nevet egy jót, szitkozódik a tanítási stílusa miatt stb. ezzel szemben én próbálok megfelelni az elvárásainak. Bizalmat szavazott nekem, amit nem szeretnék eljátszani.

Már legalább két borzasztó hosszú perce fikszíroztam azt a fekete csodát a lábamon, amikor ismét megszólalt...

Ez lenne a következő rész. Ha tetszett kérlek voteoljatok is!A kritikákat szívesen fogadom!