~Rosetta

Természetesen Bekah és Nik nem engedett vissza engem a lakásba, csak addig, amíg el hoztuk onnan a holmijaimat. A kúriában kaptam egy saját szobát, közel az övékéhez, ahol felváltva aludtak velem, vagy olykor együtt is.

Ami az osztozást illeti, valóban nem sikerült mindig elsőre megegyezniük, de láttam rajtuk, hogy tényleg nagyon igyekeznek. Még a gyakorlással is nagyon sokat segítettek. Igyekeztek sok szép emléket adni nekem, amikből meríthetem az erőmet.

Természetesen ettől függetlenül féltettek engem, hiszen az elsők, akiket átváltoztattak, a városban voltak, és nem akarták, hogy egyikük exe is tudjon rólam, mert abból szerintük nagy baj lenne.

Ahogy eljött Halloween reggele, Bekah nagyon fel volt dobódva, ugyanis arra a napra csak az övé lettem. Nik kénytelen volt Luciennel menni este egy kis italozásra, ha már első sarja ennyire erőltette a dolgot.

– Bekah, este elmegyünk csokit gyűjteni Hope-pal? – tudakoltam a reggelinél.

– Jó ötlet ez? – kérdezte Nik. – Szerintem veszélyes lenne kint töltenetek az estét. Ráadásul ő még kicsi. Nem biztos, hogy tudna rendesen varázsolni, ha arra kerülne sor.

– Jaj már! Nem történne semmi baj, és az egyik boltban olyan cuki jelmezt találtam neki – biggyesztettem le az ajkamat.

– Nik, szerintem se lenne rossz ötlet. Csak sétálnánk a környéken – kelt a védelmemre Bekah. – Nem mennénk messzire csak becsengetnénk pár házhoz, aztán hazajövünk, és kiosztjuk az édességet a gyerekeknek.

– De nem leszek itt, és ki tudja, kivel futnátok össze.

– Ugyan. Ha Aurora elő is kerülne, Rose velem lenne, nem veled. Biztosan nem jönne rá, hogy a te társad is.

– Nos... ha így nézzük...

– Ugyan, Nik – mosolygott Freya. – Biztos nem lesz semmi gond. Én amúgy is itthon leszek. Meghívtam Keelint, hogy filmezzünk együtt, ha már nem dolgozik. Hadd menjenek!

– Jó... De nagyon vigyázzatok magatokra – nyomott puszit a hajamba Nik.

– Fogunk, ne félj! – néztem fel rá vidáman. – Ó, és másodikán dolgozom.

– Miért csinálod még? – értetlenkedett. – Hiszen nyugodtan lakhatnál itt, anélkül, hogy dolgoznod kéne.

– Nézd, tudom, hogy van elég pénzetek, és úgyis örökké együtt leszünk, de még nem szeretnék teljesen függeni tőletek.

– Jól van... – sóhajtott.

– Elijah nekem viszont miért kell mennem erre a bálra? Hiszen azt mondtad, nem akarod, hogy Tristan ismerjen – nézett Artemis az idősebbik társára.

– Mert inkább úgy találkozzatok, hogy ott vagyok, és megtudlak védeni, mint hogy összefussatok valahol, és véletlen jöjjön rá, ki vagy. Reggeli után pedig ruhát venni megyünk estére – puszilta meg az arcát Elijah. – De ne félj! Nem maradunk majd sokáig. Hamar hazajövünk, ígérem.

– Jó, legyen – sóhajtott.

– Akkor reggeli után mi hárman elmegyünk jelmezt venni Hope-nak? – kérdeztem Bekah-t és Niket.

– Persze – bólintott a barátnőm, és mosolyogva megbökte az orrom. – Kis cuki vagy, mikor így lelkesedsz.

Elpirulva kortyoltam gyorsan a teámba, majd adtam még egy kis gyümölcsöt Hope-nak, mert nagyon nyújtogatta a kezét a tál felé.

– Tessék, picúr! – pusziltam meg a homlokát, mire a hajamba bújtatta az arcát. – Jaj, de kis imádnivaló vagy.

Mosolyogva öleltem magamhoz.

– Hope olyan boldog veled – nézett minket vidáman Nik. – Köszönöm.

– Nem kell ilyet megköszönni.

***

~Artemis

Elijah egy borzasztó drága boltot nézel ki, így ferde szemmel pillantottam fel rá.

– Komolyan, ’Lijah? – sóhajtottam fel. – Ez egy nagyon szép, elegáns bolt, de feleslegesen drága... kérlek, keressünk egy másikat!

– Ugyan, gyönyörű Artemis! Te csakis a legjobbat érdemled. Gyere szépen, és válassz egy csodálatos ruhát! – fogta meg a kezem, majd kinyitotta nekem az ajtót.

Sóhajtva csóváltam a fejem, de halványan elmosolyodtam, és beléptem a boltba, amely olyan volt, mint bármelyik estélyi és esküvői ruha bolt, ahol egy vagyonért lehet vásárolni. Szép volt, világos, pezsgőt is kínáltak.

– Milyen szín állna jól? – tudakoltam Elijah-tól.

– A bordó – mondta gondolkodás nélkül. – Mást nem is érdemes megnézni.

– Akkor bordó – mosolyogtam rá szélesen.

A kérésünkre több bordó ruhát is előhoztak, hogy alaposan megnézhessük.

– Nem is tudom, melyik legyen – vettem szemügyre a felakasztott ruhákat. – Mind olyan szép.

– Akkor megvegyem mindet?

– Elijah, nem. Ha meg is vennéd, ugyanott tartanánk: nem tudnám, melyiket vegyem fel este.

Erre közelebbről is megnézte a ruhákat, szemügyre vette mindet.

– Legyen ez – mutatott fel egy gyönyörű szép, bársony ruhát elég nagy szoknyával.

– Csodálatos! – mosolyogtam szélesen. – Megyek is, felpróbálom.

Kivettem a kezéből a ruhát, puszit nyomtam az arcára, majd elindultam a fülkék felé.

– Szólok, ha kell segítség.

– Rendben – mosolygott.

Én a tágas fülkében kibújtam a ruháimból, majd megpróbáltam egyedül felvenni az estélyit.

– Boldogulsz? – kérdezte kintről.

– Azt hiszem. Csak fel kéne húzni a cipzárat. Segítesz, légyszi?

Mosolyogva nyitotta ki a fülke ajtaját, majd mosolyogva nézett rám a tükrön keresztül, és felhúzta a ruha cipzárját. Mosollyal az arcomon néztem magam az ejtett vállú, kicsit nehéz ruhában.

– Gyönyörű vagy, drágám! Csodásan fogsz kinézni este – igazította meg a hajamat.

– Köszönöm szépen, Elijah! Ez a ruha jó lesz – fordultam meg, és megpusziltam az arcát.

***

~Rosetta

– Rosie, szerintem indulnunk kéne – mosolygott Bekah.

– Tessék? Miért? Még elég korán van. Ráérünk.

– Igen, de Nik mondta, hogy Lucien nemsoká itt lesz.

– Az akkora baj, ha itt lát?

– Féltékeny lesz, mert kedvelt engem, és... na, érted. Menjünk, jó?

Csendben bólintottam, és puszit nyomtam az arcára.

– Nyugi, nem lesz semmi baj – mosolyogtam rá kedvesen, majd a karjaimba vettem a hercegnő jelmezes Hope-ot. – Édi lett, ugye?

– Nagyon is. Gyere, gyűjtsünk egy kis édességet, és jöjjünk haza! – mosolyodott el.

Vidáman elköszöntünk a többiektől, majd kiléptünk az utcára. Letettem Hope-ot, és a kezét fogva indultunk balra. Már elég sok gyerek haladt házról-házra, leginkább kis csoportokban, vagy a nagyobb testvéreikkel, szüleikkel.

– Olyan aranyosak – mosolyogtam.

– Szerintem is. Remélem... egyszer a közös gyermekeinket hozhatjuk édességet gyűjteni – mosolygott rám.

Kicsit elpirulva pillantottam rá, és elmosolyodtam.

– Igen. Jól hangzik. Csak még... várunk, ugye?

– Jaj, persze! Természetesen. Csak gondoltam, jó ábrándozni róla.

– Valóban – pusziltam meg az arcát. – Mit mondtál, Elijah-ék mikor mennek el otthonról?

– Valamikor éjfél előtt. Úgyhogy még simán összefutunk velük, ha hazaértünk.

Mosolyogva bólintottam, majd bekopogtunk az első ház ajtaján. Egy fiatal lány nyitott ajtót.

– Hope, drágám, mit kell mondani? – guggoltam le hozzá mosolyogva.

– Csokit, vagy csínyt! – mondta vidáman, és a lány felé nyújtotta a kis, töklámpás mintájú műanyag kosárkáját.

– Juj, de édi vagy! Legszívesebben az összeset neked adnám, ha tehetném – mosolygott a lány, majd két szem édességet tett a kosárkába.

***

Nem mentünk sok házhoz, de nem is kellett, mert Hope olyan aranyos volt, hogy mindenhol egynél több édességet adtak neki.

– Na, milyen volt a csoki gyűjtés? – kapta a karjaiba Freya Hope-ot.

– Nézd csak meg a kosárkáját! – mosolygott Bekah. – Nagyon élvezte, és a környéken imádják.

– Ez nem is kérdés – lépett hozzánk Keelin, mire elkerekedett szemekkel nézetem rá.

– Mi már találkoztunk – mondtam halkan mire mind felém fordultak.

– Te vagy a lány, akit kihűléssel vittek be, ugye? – kérdezte Keelin.

– I-igen – bólintottam.

– Örülök, hogy ilyen jó helyre kerültél – mosolygott rám kedvesen. – Jobban nem is járhattál volna.

Halványan elmosolyodva pillantottam rá.

***

~Artemis

– Ugye hamar hazamegyünk majd? – kérdeztem Elijah-t útközben.

– Természetesen – mosolygott kedvesen. – Fél, vagy egy órácskát maradunk, és már ott sem vagyunk. Jó lesz így?

Csendben bólintottam.

– Azt hiszem, így megfelel – adtam puszit a karjára.

Hamarosan megérkeztünk a bál helyszínére, és mikor beléptünk, kissé sok tekintet szegeződött ránk.

– Ne félj! Itt vagyok – súgta kedves mosollyal Elijah.

– Tudom. És köszönöm.

– Áh, Elijah! Jó, hogy végül eljöttél. Feltételezem ez a gyönyörű lány a te lelkitársad. Tristan de Martel – mutatkozott be nekem, majd csókot adott a kézfejemre, mire én elhúztam tőle a kezem.

– Artemis – mondtam halkan.

– Van vezetékneved is?

– Van, csak épp nem fogom elmondani.

Elijah halványan elmosolyodott, Tristan viszont nem értékelte a szellemességemet.

Az bál lassan telt, bár sajnálatomra Tristan felkért táncolni, de amint vége volt, már siettem is vissza Elijah-hoz.

– Kérlek, menjünk el innen...

– Jól van, egy perc, és...

Ekkor azonban nyílt az ajtó, majd Klaus támolygott be valószínűleg Luciennel és egy igen lengén öltözött női társasággal.

– Te jó ég! Egy teremnyi Elijah! – nézett körbe Lucien.

– Azt hiszem, egyszer volt is egy ilyen rémálmom – jegyezte meg Klaus, majd az egyik lányhoz fordult, akinek átölelte a vállát. – Drága, kérlek szerezz egy italt nekem, neki, neki, neki és neki. Meg persze magadnak is.

Ekkor Tristan ment oda hozzájuk, hogy kitessékelje őket.

– Kérlek, álljatok tovább! Nem látunk itt szívesen titeket – mondta.

– Ó, értem... nem láttok szívesen minket. Hehehe – vigyorgott Nik, majd elvett egy pohár pezsgőt az egyik tálcáról. – Mi lenne, ha inkább te állnál tovább? Mielőtt sírva fakadsz a barátaid előtt?

– Az aggodalmam a társaságodra vonatkozott. Nem tűnnek helyénvalónak a fényes rúd nélkül, ami körül táncolni szoktak.

– Ó, úgy gondolja, egzotikus táncosok vagytok – ölelt magához Lucien néhány nőt. – Ez tőle sértés, de ne vegyétek magatokra. Számára az egyetlen helyes módja a vagyonszerzésnek a születésen keresztül van. – Megbökte Tristan orrát, mire felkuncogtam. – Nemde?

– Niklaus... – lépett hozzá sóhajtva Elijah.

– Mit akarsz?

– Részeg vagy. Ami ebben a teremben senki számára nem túl meglepő. És akadályozza számunkra az ünneplést. Ezért ajánlom, találd meg a legközelebbi kijáratot. És vidd magaddal a kis társaságodat!

Nik körbe nézett, majd odalépett Tristanhoz.

– Tudod, sokáig megalázónak tartottam, hogy nem vesztek be a kis klubotokba. De aztán rájöttem, híján vagyok a hajlékonyságnak. Sosem tudnám feldugni a fejem a saját hátsómba.

Kuncogva hajtottam le a fejem, majd mikor felnéztem, Klaus kiitta a maradék pezsgőt, majd Tristan kezébe nyomta a poharat.

– Hm, olcsó.

Ezt követően Elijah-val mi is hazaindultunk, én pedig egy ideig hozzá sem szóltam.

– Mi a baj? – kérdezte óvatosan.

– Miért beszéltél így a saját testvéreddel? – néztem rá. – Miért nem mellé álltál Tristannal szemben?

– Nem kellett őt megvédeni. Bírta magától is.

– De te akkor is a testvére vagy. Neki kéne a legfontosabbnak lennie a számodra! Ehelyett elzavartad! Ráadásul már nem vagy a Strix tagja. Miért volt olyan fontos, hogy elmenjen?

– Artemis...

– Ne. Csak... kérj majd bocsánatot tőle! – sóhajtottam, és kinéztem az ablakon.

Nem haragudtam nagyon, de nem tetszett, ahogy a testvérével bánt.

Mikor hazaértünk, én csak puszit adtam Elijah arcára, majd felmentem az emeletre, hogy Kollal aludjak, ha már a bátyjával töltöttem az éjszakát.

– Szia, Artie! – vigyorgott Kol, ahogy benyitottam a szobájába.

– Szia! – sóhajtottam, majd felkaptam az ágy végéből a már odakészített rövidnadrágomat és az egyik pólóját. – Lehúznád a cipzárat, légyszi? Gyorsan lezuhanyzom.

– Ha gondolod, még le is veszem rólad – kacsintott, ahogy odamentem hozzá.

Mosolyogva forgattam meg a szemeimet, majd mikor lehúzta a cipzárat, szorosan tartottam a ruhát, miközben a fürdőszobába mentem.

Hamarosan, immár a pizsamában, a ruhával a kezemben léptem vissza a szobába.

– Elmondod, mi a baj? – kérdezte, miközben én kivettem egy vállfát a gardróbból, hogy feltegyem rá a ruhát.

– Klaus megjelent részegen, és Elijah elküldte, ahelyett, hogy mellé állt volna Tristannal szemben – bújtam be mellé a takaró alá.

– Ő már csak ilyen. Próbálja kihúzni magát a kellemetlen helyzetből – húzott a mellkasára. – Na, de most már alvás! Lassan már nem késő, hanem korán van.

Kuncogva bólintottam, és puszit nyomtam a szájára.

– Jó éjt, Kol!

– Jó éjt, drága Artie! – mosolygott, majd egy rövid csókot adott.

***

~Rosetta

Már éjfél is rég elmúlt, de én még nem aludtam, pedig már Bekah és köztünk Hope is szundikált. Sóhajtva felültem, és kimásztam az ágyból. Az ablakhoz mentem, majd kicsit elhúztam a sötételőt, majd kinéztem az ablakon. Egész sokan voltak még az utcán, messzebbről pedig jazz zenét hallottam.

– Rosie, miért vagy ébren? – hallottam Nik halk hangját, mire megfordultam.

A haja kissé vizes volt, vagyis valószínűleg nemrég fürdött le.

– Ó, csak nem tudtam aludni. Hol voltál?

– Kicsit sokat ittam, és benéztem a Strix báljára – mosolygott.

Sóhajtva csóváltam a fejem.

– Gyere, aludjunk – pusziltam meg az arcát.

Ledőltem az ágyra magamra húztam a szundikáló Hope-ot, így Nik még mellénk fért.

– Hogy viselte az estét?

– Egész jól. Nagyon sok édességet kapott. Tök cukinak találták – mosolyogtam, miközben megcirógattam az arcát.

– Mert az is. El tudta mondani, hogy „csokit vagy csínyt”?

– Persze. Olyan imádnivaló volt – fordítottam felé a fejem.

– Örülök, hogy jól éreztétek magatokat, drágám.

– Igen. És... kiderült, hogy Freya barátnője... a doki, aki bent volt a kórházban, mikor...

– Tényleg? – kerekedtek el a szemei.

Csendben bólintottam, mire puszit adott az arcomra.

– Ne félj! Itt jó helyed lesz. Annyira, hogy jobb sosem volt – mosolygott szélesen.

Halványan elmosolyodva bólintottam, majd szorosan hozzábújtam. Még éreztem, hogy puszit ad a hajamba, majd hamarosan el is aludtam.

***

Reggel már senki nem feküdt mellettem, mikor felébredtem. Kipihentnek éreztem magam, és mosolyogva indultam lefelé, a konyhába. A többiek már majdnem befejezték a reggelit, bár feltűnt, hogy Nik és Elijah egymáshoz se szóltak.

– Jó reggelt! Valami baj van? – kérdeztem óvatosan, majd puszit adtam Nik, Bekah és Hope arcára.

– Volt tegnap a bálon egy kis nézeteltérésük – sóhajtott Artemis. – Klaus részeg volt, odament, idegesítette Tristant, Elijah pedig elküldte.

– Drágám, azt se hagyd ki, milyen hölgyek társaságában érkeztek!

Rosetta értetlenül nézett Klausra.

– Tessék?

– Nem akartam tőlük semmit, csak Lucien mondta nekik, hogy tud egy jobb bulit, és... a bálra mentünk. Kérlek, Rosie... ne haragudj!

– Tényleg nem akartál semmit tőlük?

– Nem. Esküszöm! Tényleg. Én veled vagyok boldog, és csakis téged szeretlek, drága Rosettám.

Sóhajtva öleltem meg.

– Nem haragszom. De máskor, ha lehet inkább ne menj el Luciennel inni. Főleg, ha ez a vége.

– Rendben, úgy lesz – puszilta meg az arcomat.