~Artemis

Már elértünk október utolsó hetéhez, és szinte mindennap volt valami kis randim a fiúkkal, így szinte mindennap bűntudattal keltem-feküdtem, amiért nem mondtam el nekik, hogy nem egyedüli társaim. Pocsék embernek éreztem magam. De legalább annyi szerencsém volt, hogy tudtam valakivel beszélni erről, aki tökéletesen megértett. Rosetta is rosszul érezte magát attól, hogy titkolózik, így mindennap felhívott engem. Tanácsot nem tudtunk adni egymásnak, de jól esett kibeszélni a gondjainkat.

– Olyan szörnyű vagyok... – sóhajtott Rosetta a telefonba.

– Dehogy vagy! Te sose tudnál rossz ember lenni. Pocsék érzés, de... ez nem gonoszság. Nem gonoszságból randizunk kettejükkel, hanem mert nincs választásunk.

– De már három randin voltunk. Miért nem beszéltünk még velünk? Tudniuk kell.

– Tudom... holnap?

– Nem vagyok benne biztos, mikor állok rá készen, ráadásul holnap Bekah nem lesz otthon... Nik körbevezet a kúriában.

– Ó, akkor lehet találkozunk. Én Elijah-val megyek, megnézni a könyvtárukat – mosolyogtam. – Csak Kol ne legyen otthon, mert nekem annyi...

– Reméljük, hogy nem lesz otthon kettővel több testvér, mert akkor mindkettőnknek, és talán a kapcsolatainknak is annyi.

~Rosetta

Miután elköszöntünk Artemisszel, én sóhajtva keltem fel az ágyról, majd sóhajtva mentem ki a konyhába, hogy valami nasit keressek magamnak. Végül kivettem a kis, poharas jégkrémet, elővettem egy kanalat, felültem a pultra, és enni kezdtem.

Közben csörögni kezdett a telefonom, és sóhajtva néztem a mellettem lévő készülékre. Meglepődtem, hogy Flora keres, hiszen alig beszéltünk még eddig, mert nem is találkoztunk, mikor még az Alfeába jártam. Ennek ellenére fogadtam a hívást, és kihangosítottam a telefont.

– Szia! Mi a helyzet? – kérdezte vidáman.

– Szia! Hát, holnap megyek Klaushoz, de közben majd’ megesz az ideg, mert félek, hogy lebukom előttük, és szakítanak velem. Ezért pisztáciás jégkrémbe folytom a bánatomat.

– Jaj, Rosetta! Szerintem okkal nevezik lelkitársnak. Nem hiszem, hogy szakítanának veled. Nem mondom, hogy mérgesek nem lesznek, de szakítani nem fognak, hidd el nekem! Ami pedig azt illeti, szerintem ne várj sokat azzal, hogy elmondd nekik az igazat. Nem jó ötlet, mert azzal csak romlani fog a reakciójuk.

– Tudom... de holnap nem lesznek mind otthon. Csak Nik és a bátyja Elijah. Bekah-ék szerintem bulizni mennek, és soká fognak hazaérni, így még nem is biztos, hogy haza tudnánk várni őket Artemisszel...

– Ne félj! Okos lánynak ismertelek meg téged. Meg fogod oldani. Akár ennek az Artemisnek a segítségével, vagy épp anélkül.

– Köszönöm szépen, Flora! Sokat segítettél – mosolyodtam el.

***

Tegnap éjjel alig aludtam. Borzasztó ideges voltam, hogy esetleg a kúriában összefutok Bekah-val, és így lebukom kettejük előtt. Tudtam, hogy az embernek szüksége van a lelkitársára, de ők a hazugság miatt lehet, hogy inkább örökké nélkülem lennének.

Még az is eszembe jutott, hogy felhívom Klaust, és lemondom a ma estét, de valahogy mégis összeszedtem magam, hogy elköszönjek Sarah-éktól, és elinduljak a kúria felé.

~Klaus

Nagyon vártam, hogy Rose megérkezzen hozzánk. Elijah-val megbeszéltük, hogy nem zavarjuk egymást, még csak nem is közösen vacsorázunk, hogy csak a társunknak szentelhessük a figyelmünket. A többiek számára pedig az volt a terv, hogy nem is lesznek itthon. Vagyis Freyát kivéve, de ő elvan a maga csendességében. Még azt is felajánlotta, elfoglalja Hope-ot, hogy Rose-zal tényleg csak ketten lehessünk.

– Ugyan, Freya! Nem szükséges. Ha Hope nem nyugszik meg hamar, már pedig nélkülem nem fog, azt Rosetta is megérzi, és szeretném, ha nyugodt estélye lenne. Amúgy is, imádja Hope-ot. Lehet örülne is neki, ha ott van velünk. De azért nagyon szépen köszönöm – öleltem meg a nővéremet. – Miért nem mész el itthonról, hátha találkozol az igazival?

– Nem is tudom. De... talán ez nem is olyan rossz ötlet, kisöcsém – mosolyodott el.

– Hát, én már csak tele vagyok ilyen jó ötletekkel – kacsintottam, mire megcsóválta a fejét.

Miután Freya felment, valószínűleg készülődni, én az időt néztem meg. Reméltem, Rose már elindult, bár Bekah-ék még itthon voltak. Nem akartam volna rögtön mindenkinek bemutatni, tudva, milyen félénk.

– A kis barátnőd mikor ér ide? – lépett oda hozzám Rebekah.

– Szerintem nem soká – mosolyogtam. – Csak nem akarom, hogy zavarban legyen, ha sokan leszünk még itthon.

– Nyugi, rendesek leszünk.

Ekkor üzenetet jelzett a telefonom. Gyorsan megnéztem, és elmosolyodtam.

– Rose itt van.

– Rendben. Mindjárt jövök. Lecserélem a cipőm, mert mégsem jó ehhez a ruhához. Ha Kol lejön, szólnál neki, hogy mindjárt jövök?

– Persze – mosolyogtam, majd indultam ajtót nyitni.

~Rosetta

Miután elküldtem az üzenetet, és felnéztem a telefonból, megláttam Artemist, ahogy integetve ért oda hozzám. Elmosolyodva öleltem meg őt.

– Szia! Hogy vagy? – kérdezte mosolyogva.

– Szia! Megvagyok, köszönöm. Kicsit ideges vagyok – sóhajtottam, de ekkor nyílt az ajtó, és rögtön mosolyt varázsoltam az arcomra. – Nik!

Boldogan és szorosan öleltem őt magamhoz, miközben Artemis is így tett a társával, aki ezek szerint Elijah lehetett.

– Szóval te lennél Rosetta. Elijah Mikaelson. Nagyon örvendek – mosolygott rám, majd megfogta a kezem, és csókot adott a kézfejemre.

Kicsit elpirultam a gesztustól, de nagyon kedvesnek találtam.

– Én is nagyon örvendek – mosolyogtam.

– Látom, Artemisszel már ismeritek egymást.

– Nos, amúgy ugyanott dolgozunk, szóval... – mosolygott Artie.

– Ez remek. Akkor van, ki vigyázzon Rosie-ra – mosolygott Nik, majd Elijah-val arrébb álltak, hogy bemehessünk.

A belső udvar egyszerű volt, de a szökőkút feldobta. A ház pedig a maga két emeletével kissé felénk tornyosult.

– Csodaszép a házatok, Nik! – mosolyogtam fel rá, mire büszke mosollyal nézett le rám.

– Rosie? – hallottam meg Bekah elképedt hangját, mire lesápadva néztem rá. – Te mit...?

– Rebekah, honnan ismered? – kérdezte Nik a húgát, aki akkor jött le a lépcsőn.

– Ő az én társam! Szóval ezért nem értél rá? – kérdezte megbántottan. – Mert a bátyámmal vagy?!

– Rebekah, te nagy tévedésben élsz, mert Rosetta az én társam.

– Min folyik a vita? – jött le a negyedik testvér, Artemis másik társa, Kol. – Jé, szia, Artie! De várjunk, te hogy kerülsz ide?

– Honnan ismered Artemist, Kol? Ő a társam.

– Nem, mert az enyém. – A következő pillanatban már ott termett előttünk. – Vele voltam az akváriumban.

– Én pedig A muzsika hangján.

Ebből égtelen veszekedés lett Bekah és Klaus, valamint Elijah és Kol közt. Artemis nagyon rémült volt, és a szemei is könnyesek lettek. Nekem viszont zsongani kezdett a fejem. Nem csak a kiabálástól, de a mögöttes érzelmektől is. A füleimet eltakartam a kezeimmel, de így se lett jobb. A fejhallgatóm pedig a lakásban maradt. Egyre szaporábban vettem a levegőt, miközben már a fejem is megfájdult. Az utolsó csepp a pohárban az volt, mikor Hope odafent sírni kezdett. Az én számat egy sikoly hagyta el, és térdre rogytam, mire mindenki elhallgatott. Már-már hisztérikusan kezdtem sírni, és továbbra is a füleimre szorítottam a kezeimet.

– Úristen, mi van vele? – kérdezte Kol.

– A veszekedés... Túl sok neki az érzelem – mondta rémülten Bekah, és elém guggolt. – Rosie, semmi baj! Befejeztük. Valaki hozzon egy fülhallgatót!

Bekah a hajamat cirógatta, és a következő, amit felfogtam a körülöttem történtekből, hogy bedugja a fülemet, és a telefonjáról zenét indít, majd teljesen felhangosítja. Csak a zenére figyeltem, és így lassan megnyugodtam. Közben két zeneszám már végig is ment. Mindenki aggódva nézett rám, miközben óvatosan kivettem a fülemből a fülhallgatót.

– Édesem, jól vagy? – kérdezte aggódva Bekah, és meg akart ölelni, de inkább felálltam.

– Gratulálok! – nézett a testvérekre Artemis. – Miért kellett így reagálnotok? Igen, két társunk van, és okkal nem mondtuk el! Épp azért, mert így viselkedtek. Tudjátok mit? Jobb, ha megyünk. Inkább szenteljétek annak az estét, hogy megoldást találjatok. Gyere, Rose – fogta meg a kezem, majd elindultunk kifelé a kúriából.

Csak akkor szólalt meg újból, mikor már jó messze voltunk.

– Mi volt ez? – kérdezte aggódva. – Pánikroham?

– Nem kifejezetten. Ezt komplikált, és nem az utcán magyaráznám el. Véletlen más is meghallja.

– Oké. Amúgy a kollégiumba megyünk. Mary most otthon van, így alhatsz az ágyában. A testvérek meg majd szépen megtalálják a megoldást.

– Én tudom – mondtam halkan. – A suliban volt egy lány, aki két fiút... hát inkább hülyített, de tudtak egymásról, és azt hiszem, ők is kavartak. Aztán, mikor arra próbáltam rájönni, kik is tetszenek, megtaláltam, hogy ilyen tényleg létezik. Mármint vannak, akik több emberrel randiznak, de azok tudnak egymásról, és persze közös beleegyezésen alapul.

– Szóval nem olyan, mint ami miatt fel voltak háborodva egy vallási körre jó tíz éve. Ott máig jellemző a poligám házasság, de a vezetőjük azóta két kiskorú megerőszakolása miatt a börtönből irányítja őket.

Én elkerekedett szemekkel pislogtam rá.

– Izé, én is csak dokumentum sorozatból tudom. Akkor még kicsi voltam, és tisztában vagyok vele, hogy tényleg elég...

– Fura és komplikált? Ja. És persze a poliamóriás kapcsolatnak semmi köze... ahhoz, amit mondtál. Akik ilyenben vannak, nem akarnak feltétlen törvényt szegni – mosolyodtam el.

***

A kollégiumi szobában, miután lezuhanyoztunk, és kaptam Artemistől kényelmes ruhákat – szerencsére szereti a túlméretezett ruhadarabokat, így én is kényelmesen belefértem –, elmagyaráztam neki is azt, amit Bekah-nak és Klausnak is.

– Azta... szóval Elijah azért mondta, hogy nem tudtak rájönni, milyen lény lehetsz – mosolygott szélesen. – Tudsz mutatni valamit?

– Hát, a saját erőmmel nem, de egy pillanat – mosolyogtam, és a Bekah-val töltött éjszakámra gondoltam, majd meg is jelent a fémgömb a fejem fölött.

– Azta! Ez piszok király! Nagyon jól néz ki.

– Ugye? Eddig még nem tudok túl sokat kezdeni a fénnyel, de ez is valami – mosolyogtam.

– Az tuti. Viszont ideje, hogy én is teljesen őszinte legyek veled. Több dologban is. Én... boszorkány vagyok.

– Az olyan, mint a filmekben?

– Ja, többnyire. Vannak varázskönyveink, gyertya, meg sókör kell a varázsláshoz. És vannak elég sötét bűbájok. Mondjuk a voodoo már csak ilyen. Vagyis én épp ezért jöttem New Orleansba, hogy azt is tanuljak kicsit. Elijah vett nekem egy könyvet. Ha szeretnéd, majd mutatok varázslatot.

– Jól hangzik – mosolyogtam. – És mi a másik?

– Valójában nem barna a szemem. Ez kontaktlencse... – sóhajtott, majd óvatosan kivette, és így megláttam, hogy az íriszei különböző színűek.

– De szépek a szemeid – mosolyogtam. – Miért titkolod?

Vállat vont, és felsóhajtott.

– Nem tudom. Amiért azt is titkoltam, hogy két társam van. Féltem, hogy piszkálnának, vagy esetleg nem tetszenék Elijah-nak és Kolnak.

– Ugyan. Nagyon szép vagy. Szerintem hagyd a kontaktlencsét, ha valójában nincs rá szükséged – mosolyogtam kedvesen.

Csendben nézett rám, majd halványan elmosolyodva bólintott.

Ekkor üzenetet jelzett a telefonom. Kíváncsian nyitottam meg, és felsóhajtottam.

– Bekah írt. Megtalálták a megoldást... Holnap szeretne, vagyis gondolom, Klausszal szeretnének beszélni velem, és valószínűleg a fiúk is veled.

– Oké. Válaszolsz neki?

– Nem. Láttam. Ebből tudni fogják, hogy értem, és benne vagyok – vontam vállat.

***

~Freya

Egyedül ültem a bárban a pultnál, és csendben iszogattam. Nem tudtam, mit kéne csinálnom, így csak nézelődtem.

– Miért iszol egyedül? – ült le mellém apró mosollyal egy barna bőrű, göndör, sötét hajú nő.

Erre elkerekedett szemekkel néztem rá, ugyanis ez a mondat volt a karomon.

– Nincs kivel – vontam vállat, mire ő lepillantott a karjára, majd vissza rám.

– Csatlakozhatok? – mosolygott.

– Persze. Freya Mikaelson.

– Keelin Malraux. Doktor Keelin Malraux. Nagyon örülök, Freya.

– Enyém az öröm – mosolyogtam rá. – És milyen doktor vagy?

– Sürgősségis. Tudom, elég béna neve van.

– Összefoglaló és érthető – vontam vállat mosolyogva. – Nincs vele semmi baj.

– Köszönöm. Nehéz napod volt? Ne haragudj, de úgy nézel ki.

– Nem. Csak nehéz este. Négy másik testvérem van, kettő-kettőnek közös a lelkitársa, és ma derült ki, pont, mielőtt ideindultam volna. Éktelen nagy veszekedés lett, ráadásul a lány elmetündér. Kiborult, és alig tudták lenyugtatni.

– Elmetündér? – vonta fel a szemöldökét.

– Hosszú sztori – legyintettem. – De feltételezem, a te napod tényleg hosszú volt.

– Igen. Elég stresszes főleg, ha műteni is kell.

– Az gyakori?

– Sajnos eléggé – sóhajtott.

Keelin és én jót beszélgettünk, nagyon megkedveltem. Úgy tűnt, ő a tökéletes társ nekem.

– És... nem zavar, hogy nem vagyok doki? – kérdeztem óvatosan.

– Dehogy! Örülök neki – mosolygott. – Randiztam orvosokkal, és nem olyan jó. Ha egyszerre kell bent lennünk, és ha hazaérünk, majd’ meghalunk a fáradtságtól. Ha pedig különböző a műszakunk, az azért nem jó. Érted?

– Persze. Akkor örülök, hogy nem vagyok orvos.

Ekkor csörögni kezdett a telefonom, és mikor kivettem a táskámból, felsóhajtottam.

– Pedig ő mondta, hogy jöjjek el... – motyogtam, és fogadtam Nik hívását. – Szia, mi az?

– Segítenél megtalálni Rose-ékat? Tudjuk, mit csináljunk, ami nekik is megfelel, de Rosetta nem reagált Bekah üzenetére, csak látta, és tudni akarjuk, hol vannak.

– Ahhoz kéne valami, ami az egyiküké.

– Freya, nálam vannak Rose ruhái, amit adott, mikor ott aludtam, és hazahoztam kimosni, de még nem tudtam visszaadni neki – szólt Rebekah is a telefonba.

– Jó... Fizetek, és hazamegyek. De nem akarnátok reggelig várni?

– Nem! – szóltak egyszerre négyen a telefonba.

– Oké. Mindjárt megyek. Sziasztok! – tettem le a telefont, majd sóhajtva néztem Keelinre. – Sajnálom...

– Semmi baj. Segíts csak rajtuk. De várj, azért számot cserélünk?

– Természetesen – mosolyodtam el.

***

– Na jó! Összekészítették a varázslat hozzávalóit? Épp találkoztam a lelkitársammal – léptem be a nappaliba.

– Jaj, Freya! Ne haragudj! Köszönjük szépen, hogy ennek ellenére is hazajöttél! – ölelt meg Bekah. – Persze, mindent lehoztunk. A térképet, a gyertyát, a fekete izét, meg Rosie ruháit.

Sóhajtva bólintottam, majd a nappaliba mentem, hogy megcsináljam a varázslatot, és megtaláljuk a lányokat.

– Nos, úgy tűnik... az egyetemen vannak – néztem fel a térképből.

– Artie kollégiumi szobája – mondta Kol. – Ott vannak. Mehetünk is értük.

Én már szólásra nyitottam a számat, de csak legyintettem, és a cuccaimat összepakolva indultam felfelé.

***

~Rosetta

Reggel nagyot nyújtózva ébredtem fel, de feltűnt, hogy az ágy szélesebb, mint amire emlékeztem. Kíváncsian nyitottam ki a szemeimet, és gyorsan felültem, ugyanis már biztos nem az egyetemen voltam. Ahogy félni kezdtem, a szemeim felvillantak, és egy fénygömb jelent meg előttem. A kezemhez fogtam, majd óvatosan az ajtóhoz mentem. Lenyomtam a kilincset, majd kinyitottam, és ahogy megláttam a folyosón álló Niket, kicsit jobban megijedtem a kelleténél, felsikítottam, a gömb a kezemnél villant egy nagyot, mire szorosan behunytam a szemeimet.

– Úristen, mi történt? – hallottam meg Bekah hangját, ezért óvatosan kilestem a pilláim mögül.

– Azt hiszem, nem igazán látok – jegyezte meg Klaus.

– Úristen! Nik, ne haragudj! Csak nem tudtam, hol vagyok és megijedtem – siettem oda hozzá, ahogy magyarázkodni kezdtem. – Hamar meggyógyulsz, ugye? Nem akartalak megvakítani.

– Hé-hé! Semmi baj. Már kezdek látni – dörgölte a szemeit, majd közelebb botladozott hozzám. – Azt hiszem, a mi hibánk, hogy megijedtél.

– Hogy kerültem ide a koliból? – kérdeztem.

– Rosie, ne haragudj, de... nem tudtunk várni, hogy reggel talán rám írsz, talán nem – lépett a szobába Bekah, és megfogta a kezem. – Sajnáljuk, hogy tegnap veszekedtünk, és kiborítottunk. Nem haragszunk, amiért nem szóltál. Csüccs le, hogy beszélhessünk, jó?

Csendben bólintottam, majd visszaültem az ágyra, ők pedig leültek a két oldalamra.

– Nik, már látsz? – kérdeztem óvatosan.

– Persze, semmi bajom – nyomott puszit a halántékomra, mire elpirultam.

– Nézd, megértjük, hogy nem szóltál rögtön – kezdte Bekah. – Hiszen még mi sem hallottunk eddig olyat, hogy valakinek két társa van. Aztán, mikor elmentetek Artemisszel, rögtön keresni kezdtük a megoldást. Azt, amit elküldtem. De mikor csak láttad az üzenetet, kicsit aggódni kezdtünk, kértük Freyát, hogy keressen meg, és elhoztunk titeket. Haragszol még?

– Nem – ráztam a fejem a takarót piszkálva. – Igazából... én már gyakorlatban is láttam ezt a dolgot a suliban. Az egyik lány, Beatrix két sráccal volt együtt, bár szerintem inkább csak hülyítette őket, és közben a fiúk is kavartak egymással. Csak az nem volt túl egészséges kapcsolat.

– De a miénk az lesz.

– Képesek lennétek osztozkodni? – néztem rájuk felvont szemöldökkel. – Nem lenne több olyan, mint a tegnapi?

– Nem. Akkora veszekedés biztos nem. Eleinte lehetnek kisebb viták, de majd vigyázunk, hogy meg tudjunk egyezni – ölelt magához Nik, és Bekah is hozzám bújt.

– Azt hiszem, ez elfogadható egyezség – mosolyogtam fel rá.

– Akkor most már ideköltözöl? A lányoknak majd kifizetjük mi az egy hónapodat – nézett rám reménykedve Bekah.

Erre felkaptam a fejem, hiszen a bátyja úgy tudta, családi barátok.

– Ne félj, Rebekah már beavatott – adott puszit a hajamba Klaus. – Sajnálom, hogy ilyenen mentél keresztül, édesem.

~Artemis

Egy sikításra ébredtem, ami egy közeli helyiségből jött. Kipattantam az ismeretlen ágyból, felkaptam egy vastag könyvet az éjjeliszekrényről, majd kisiettem a nyitott folyosóra, és majdnem beleszaladtam Kolba.

– Hé, nyugi, Artie! Itt vagy nálunk. Jé, neked nem barnák a szemeid?

– Ti elraboltatok a saját koliszobámból? – vontam fel a szemöldökömet, remélve, hogy elterelhetem a témát.

– Csak elhoztunk. Ismersz minket, így nem elrablás – pislogott ártatlanul, mire megcsóváltam a fejem. – Ne haragudj, Artie, hogy így összevesztünk rajtad! Csúnya dolog volt tőlünk, de Elijah-val már mindent megbeszéltünk.

– Pontosan – szólalt meg a másik párom a hátam mögül, mire ijedten fordultam meg.

Kedvesen mosolygott rám, és egy bögre gőzölgő teát nyújtott felém. Elmosolyodva forgattam meg a szemeimet, majd felé nyújtottam a könyvet, és elvettem a bögrét.

– Beszélhetünk a szobámban?

– Persze.

Bementünk a szobába, és leültünk az ágyra.

– Kollal... meg tudtunk egyezni. Megbeszéltük, hogy igyekszünk nem veszekedni. Vagy ha mégis előfordulna, próbálunk hamar közös nevezőre jutni, nehogy rossz, vagy kellemetlen legyen neked – mondta, miközben a teámat kortyolgattam.

– Meg is tudnátok oldani?

– Nagyon igyekezni fogunk, mert fontos vagy nekünk, Artie. Szeretünk – puszilta meg az arcomat Kol.

– Pontosan. Nagyon szeretünk – nyomott puszit a halántékomra Elijah. – Miért más színűek a szemeid?

– Ilyen eredetiben. Azok csak kontaktlencsék voltak. Nem akartam, hogy piszkáljanak miatta – vontam vállat.

– Nekem tetszik – mondták egyszerre, mire elmosolyodtam.