31. eredmény
Hát itt lenne az eredmény, melyet csak igen lassan sikerült elkészítenem. Még mindig nem hiszem el, hogy több mint húsz borító érkezett be, s ettől a nagy számtól kissé össze is zavarodtam, úgyhogy előre is bocsánat, hogyha kihagytam belőle valaki munkáját, ha ez megesett volna, akinek a munkáját kihagytam nyugodtan szóljon, és utólag megírom, hova kerül a borítója. Abban az esetben viszont, hogyha valaki több mint két borítót adott le, nem véletlenül csak kettőt raktam bele, ugyanis (ez benne is van a bevezetőben) az én borító versenyeimre, csupán két borítóval lehet nevezni, vagy ha többel nevez valaki akkor csak kettőre tudok eredményt adni. Remélem nem baj, hogy akinél több mint két borítót találtam, annál kiválasztottam azt a kettőt amik nekem a legjobban tetszenek. Nagyon szépen köszönöm, hogy ennyien jelentkeztetek és a egytől egyig gyönyörű borítókat amik beérkeztek. Ami nagyon érdekes volt, hogy a húsz különböző dalból ez előtt csupán egyet ismertem, viszont azóta többet is igazán megszerettem, ugyanis az összeset végig hallgattam, azt is figyelembe véve a borítónál, hogy nagyjából illjen az adott dalhoz. És hát nem is szaporítanám tovább a szót mert már így is egy egész monológot írtam ide (ami amúgy senkit nem fog érdekelni, de mindegy), szóval ott tartottam, hogy akkor jöjjön az eredmény.
20. Rocker_girl14
Alap járton cseppet sem volt rossz ötlet tőled, az eredeti lemez borító könyvborítóvá alakítása, és meg kell mondjam a másik borítódnál nagyon tetszik ami kisült belőle, ennél viszont szerintem annyira erősen lemez borító volt az eredeti, hogy nem is lehetett volna igazán jól könyvborítóvá alakítani. A borítón nagyon háttérbe szorul a cím, nem elég hangsúlyos, ennél a borítónál egyszerűen nincs meg az az érzésem, hogy na ez egy könyvborító.
19. _mrs_malfoy_
A kedvenc részem ezen a borítón az idézet ami nagyon szépen bele lett építve a borítóba, viszont kicsit talán túl nagy hangsúlyt kap az igazi címmel szemben, és ugyanez igaz a felhasználónévre is, ami szinte ugyanakkorában lett írva mint a cím. Meg kell valljam kicsit furcsának találom azt a képet, ami ha jól sejtem az énekesről van berakva, és valahogy a színe is elüt a borító többi részétől. A címben nagyon ötletes a beleépített lemez!
18. NikolettVarga3
A borító kompozíciója tetszik, viszont a két emberen nagyon érződik, hogy csupán oda vannak vágva, nem is tudom, valahogy nem simulnak bele eléggé a borítóba. Igazán különösnek találom az emberek homlokán azt a valamit, ami szintén kicsit furcsán hat a borítón, meg úgy összességiben az embereken. Viszont, látszik, hogy ebben a borítóban igazán sok munka van, valamint a cím is szépen olvasható és az igazán illik a borítóhoz.
Ebben a borítóban igazán nagyra értékelem, azt a munkát ami benne van, mert látszik, hogy van benne munka. A két ember talán egy kicsit jobban bele simulhatna a képbe, azzal hogy például a lány oldaláról eltűnik az a vékony fehér csík, mindazon álltam szépen lett körbe vágva a két ember. A címben tetszik, hogy narancssárga és így illik a környezetéhez, viszont szerintem nagyon fentre került, így a két ember feje és a cím között egy kicsit üres hatást kelt az a rész ami van. Nagyon tetszik, hogy a háttér nem teljesen éles, így nem veszi el a hatást a főszereplőkről. A felhasználó név betűtípusa tökéletes viszont talán egy nagyon picit nagyobban és egy nagyon picit feljebb, még szebben festene a borítón.
16. Panna_Moon
Ennek a borítónak nagyon tetszik az alap képe, az egész színvilág csodálatos. A cím betűtípusa nagyon tetszik, az is, hogy tartja a színvilágot és a külsején körbe van rajzolva a feketével, így éppen elég szembetűnővé válik. A Taylor Swinft feliratnak már kissé kevésbé tetszik a betűtípusa és talán egy kicsit nagy is ezzel egy kicsit tompítva a cím szembetűnőségét, viszont itt meg nagyon jó ötlet volt, hogy a belseje fekete és a külseje narancssárga, így ez is szépen kiemelkedik a borítóból. A felhasználó név egy kicsit furcsán hat a felső sarokban, kicsit olyan mint egy vízjel a borítón, valahogy nem annyira passzol rá.
15. _mrs_malfoy_
Ez a borítód már jobban tetszik mint az előző, bár ez egy kicsit talán túl sok így együtt ez a kép meg a szivárványos csillogó fény. A cím betűtípusa nagyon tetszik valamint, az hogy kicsit ívesen került rá a borítóra. Pozitívum, hogy a borítón többnyire szépen olvashatóak a feliratok. Mondjuk van rajta egy idézet, benne a képben ami egy kicsit bele olvad környezetébe, annak ellenére, hogy alapvetően szépen kivehető szöveg eleinte észre sem vettem, hogy ott lenne.
14. Bogi_26
Az első amit erről a borítóról mondani tusok az, az, hogy nagyon szépen lett összeszerkesztve, néhol azonban kissé elveszek, hogy mi micsoda. Először azt hittem, hogy a két férfi mögött egy mozi vászon van és azon van a lány, aztán rájöttem, hogy ennek nincs túl sok értelme, de azóta sem sikerült jobbat kitalálnom. A cím nagyon jó szembetűnő, szépen olvasható és a betűtípus is jó, viszont a felhasználó név talán lehetett volna nagyobb, mert egy kicsit bele veszik a képbe.
13. Lady-Windsor
Ami először eszembe jutott erről a borítóról, az az, hogy különleges, és egy kicsit talán különös is. Nem megszokott, vagy nem is tudom. Nagyon tetszik a visszapillantó tükörben az idézet, nagyon ötletes. A felirat stimmel, szépen olvasható, úgy ahogy az előadó és a felhasználó név is, viszont ami kicsit furcsa az az, hogy az idézet betűtípusa fehér míg a címé sötét kék. Az alap kép annak ellenére, hogy illik a címhez, a dalhoz valahogy, nem az igazi, vagy legalábbis ez volt az érzésem amikor meghallgattam ezt a dalt, de ez nyilván egyfajta ember, egyfajta érzés. Ennek ellenére összességiben nagyon szép borító lett.
12. sapphire_horse
Nagyon szép ennek a borítónak az alapképén a naplemente ez egyfajta hangulatot ad a borítónak ami nagyon tetszik. A pillangók és a rózsa annak ellenére, hogy csak rávannak vágva nagyon szépen illenek a borítóhoz, viszont a két világító szívecske egy kicsit túl sok. A cím mindkét betűtípusa nagyon szép és nagyon jó, hogy van rajta egy kis árnyék ez még egy kicsit jobban kiemeli, azonban talán az "és utolsó" felirat egy nagyon kicsit lehetett volna nagyobb. A felhasználó név tökéletes, a betűtípus és a nagysága egyaránt.
11. bad_and_crazy_
A borító alap kompozíciója nagyon tetszik, nagyon ötletes és a megvalósítás is nagyon szép. A címnél nagyon jó, hogy középen van így annak ellenére, hogy a betűméret kicsi eléggé középpontba kerül. Az alján az idézet viszont nekem kicsit megdönti a borító egyensúlyát. A címnél kicsit különös, hogy többször van felírva, de ha jobban bele gondolok ez is egy jó ötlet volt, viszont, így, hogy ilyen sokszor van felírva a cím, a felhasználó név egy kicsit elnyomásba kerül.
10. bogi_26
Ennél a borítódnál már nem csak a megszerkesztés tetszik, hanem a kompozíció is. Ismét nagyszerű, bár úgy mint az előzőnél a felhasználó név megint túl kicsi. Tetszik, hogy megragadtál egy színvilágot, és ez uralja a borítót. A szereplők megvágásánál látok egy két nagyon apró hibát, de megkel valljam, néha én sem tudom tökéletesen körülvágni a szereplőimet, úgyhogy ezt nem számoltam negatívumnak. A szereplőknél, kicsit különös, hogy csak úgy ott fönt lebegnek a levegőben, viszont az egy jó ötlet volt, hogy egy szintbe hozod a címmel, mert így azért kevésbé mutat furcsán. Az idézet a borító tetején nagyon tetszik.
Mint az előző borítódnál is említettem ennél a borítónál nagyon tetszik ami végül lett abból az ötletből, hogy a lemez borítót alakítod könyv borítóvá. Ez a borító nagyon jóra sikeredett. Nagyon tetszik, hogy bekerült a keresztbe a kép, ez egy nagyon jó újítás ezen a borítón. Ami talán nem annyira könyvborítós az az, hogy a zene szám címe kifejezetten kicsiben van írva, míg az előadó nagyobban, ez általában fordítva szokott lenni, viszont a cím betűtípusa nagyon jó.
8. EmesAth811
Ez egy nagyon szép borító lett. Az alap kép tökéletesen illik a zenéhez és a cím betűtípusa és nagyon szép, ahogy a nagysága, a színe és a ragyogása is. Kicsit keveslem ezen borítón a szerkesztést, mindazonáltal egy igazán szép borító lett.
7. EmesAth811
Azt hiszem ismételten eltudom mondani, ugyanazt amit az előszőnél, ugyanis ezen a borító igazán hasonlít az előszörre, hangulatában és színvilágában is, persze az alap kép és a cím eltérésével, ami ennél talán még jobban tetszik, vagy legalábbis az alapkép jobban tetszik. Viszont itt a Billie Eilish felirat egy kicsit talán túlságosan is lentre került és az idézet is kicsit kijjebbre csúszik.
6. ReviMalina
(Remélem nem baj, hogy egybe vettem őket)
Ebben a borítódban valami nagyon megfogott engem, van benne valami nagyon különleges, valami ami tökéletesen átadja a dalban felbukkanó érzelmeket. A borító nagyon egyszerű mégis pont ebben az egyszerűségében tökéletes. A betűtípus is nagyon illik a borítóhoz. A nagyobb fajta szerkesztéseket kicsit hiányolom, s csupán ennek köszönhető, hogy kicsit hátrébb került a borítód, mindenesetre is tényleg egy csodálatos borító lett.
Ez egy nagyon szép letisztult borító, szépen kiválasztott képpel, igazán ízlésesen megcsinálva. Úgy látom az idézetnél van egy kis elírás, a pont helyett pint van írva, mindez persze a borító összképében nem számít, csak ahogy olvastam megakadt rajta a szemem. A betűtípus összességiben illik a borítóhoz, bár talán egy nagyon picit túl egyszerű. A naplemente a háttérben igazán jó hangulatot ad a borítónak.
4. Lady-Windsor
Nagyon szép borító, a cím betűtípusa és annak színe tökéletes. Az oldalán nagyon tetszik a bevágott papír sarok amiben a papír repülő van. Az alap kép is szép bár nekem talán egy kicsit sötét a dalhoz, valahogy egy kicsit világosabb borítót képzelnék el ehhez a számhoz.
A következő részben a Top3 és a nyeremények!
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top