26. eredmény
Hát itt is vannak az eredmények. Had mondjam el előre is, hogy mennyire csodálatos borítókat kaptam erre a versenyre, és, hogy mennyire nehéz dolgom volt az eredményt illetően. Nagyon sokat vívódtam, a sorrenden, végül döntenem kellett, de nem állítom, hogy tökéletesen elégedett lennék a sorrenddel.
6. _mrs_malfoy_
Az alap kép nagyon szép és számomra tökéletesen átadja a búcsút, a virág szára a fa és a könyv. Az idézet annak ellenére, hogy rövid igazán megfogó, viszont azt hiszem, kicsit jobb szeretem a hosszú idézeteket. A cím nekem kicsit kicsi, nem elég hangsúlyos, az alá húzás tetszik, viszont a betűtípus kevésbé. Mindennek ellenére egy nagyon szép borító lett, őszintén gratulálok.
5. EmeseAth811
Te azt írtad, hogy ha csak kettő borítót lehet leadni én válasszam ki azt a háromból azt a kettőt, és ezzel engem egy nagyon nehéz feladat elé állítottál ugyanis mindhárom alkotásod csodálatos lett. Végül kiválasztottam azt a kettőt ami engem megfogott és ez volna az egyik. Az első amit mondani tudok, hogy a színvilág csodálatos, tökéletesen passzol a címhez. A kép is nagyon szép viszont ami engem kissé zavar, hogy a lány mosolyog ami viszont kissé ellenkezik a címmel, bár, hogyha jobban bele gondolok add a borítónak egy kontrasztot ami, jót tesz neki. A betűtipus és a betű mérete csodálatos, viszont az idézet vége nem tetszik, az eleje olyan jól indul, de a vége nem tudok miért de bosszant.
Nagyon tetszik az alak a rózsaszín háttér előtt, számomra olyan tökéletességgel adja vissza a a címet, az egyetlen bajom bele az, hogy nem tetszik a orra és a szája, persze ez a borítón nem ront és nyílván annak megszerkesztésén sem.A rózsaszín háttér, nagyon jó, van benne valami megfejthetetlen. Itt már sokkal jobban tetszik a betűtípus és az nagysága is, bár még mindig van min javítani. Az idézet betűtípusa is nagyon tetszik, a hosszúsága is nagyon tetszik.
3. EmeseAth811
Ennek a borítónak a hátterén található kép tetszik. Ez volt az a borító ami a három közül igazán megragadott, megkel valljam ezért az idézetért oda vagyok, valami olyan tökéletes fájdalmat tükröz. A cím ismét nagyszerű. A kép a háttérben, mint említettem tetszik, illik a címhez, viszont, nekem túl közeliek az arcok talán, hogyha talán kicsit távolabbról lenne...A cím tökéletesen kiemelkedik a borítóból, ez nagyszerű.
. Lizim02
Ez a borító amiért a legjobban tetszik, hogy mennyire tökéletesen illik az idézet és a borító látható két emberhez, szinte tökéletes. Tetszik, hogy akármennyire is világos a színvilág, mégis át adja, a búcsút. A betűtípus nagyon szép, viszont a rózsaszínért nem vagyok oda, azonban a belógó faágak annál jobban tetszenek.
1. Lady-Windsor
Fantasztikus borító. A két alak és a kék színvilág, nagyon, nagyon tetszik. A betűtípusért egyszerűen oda vagyok, talán ez a borító tökéletes is volna, hogyha az idézetért is, úgy oda lennék, mint az egész borítóért, mindennek ellenére az idézet nem tompít a borító szépségén.
Gratulálok mindenkinek, a remek borítókhoz!
NYEREMÉNYEK:
6. helyezett - 2 vote
5. helyezett - 3 vote
4. helyezett - 4 vote
3. helyezett - 5 vote
2. helyezett - 6 vote
1. helyezett - 7+1 vote
Még egyszer gratulálok mindenkinek, és hamarosan hozom a következő versenyt.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top