25. eredmény

Először is szeretném megköszönni a csodálatos borítókat melyeket erre a versenyre leadtatok. Másodszor is, arra gondoltam, hogy írnék kritikát is a borítókhoz, ugyanis sokszor érzem azt, hogy jó lenne elmondani miért is raktam arra a helyre a borítót amire került, ráadásul, én például nagyon szoktam örülni, hogyha kapok kritikát, ugyanis abból tudok a legtöbbet fejlődni.

9. _mrs_malfoy_

Igazából egy nagyon szép szerkesztés lett, viszont számomra a cím nem elég hangsúlyos és az a benyomásom támad minthogyha a Tizenkilences számú ház csak az alcím lenne és a HELP lenne a cím. Nagyon ötletes az ablak, viszont megvallom őszintén én félek ettől a borítótól, nem annyira krimi, inkább horror benyomásom van.

8.  Koreaanna

Nagyon komolyan összeszerkesztett borító, amihez csak gratulálni tudok, viszont nekem kicsit túl zsúfolt.A színvilág nagyon stimmel és nekem a krimi műfaj is átjön. A címből a 19-es kicsit bele olvad a környezetbe és talán a cím is kicsit kicsi, mindemellett azonban remek munka.

7. JirouKouka

A borítón szerintem nagyon szépek az elemek viszonyai egymáshoz és nagyon tetszik, hogy nem kelt bennem túl zsúfolt hatást. A betűtípus számomra túl egyszerű és a ház valahogy nem tetszik, nem tudom pontosan miért, de nem tetszik, nekem kicsit furcsa, hogy az az egyetlen ami fotó a borítóban. A rajzok nagyon tetszenek, szerintem nagyon jók lettek, és az színvilág is remek.

6. EmeseAth911

Szép munka lett, szerkesztés szempontjából mindenképpen viszont, én megint csak azt vettem észre, hogy a borító megrémiszt, számomra rémisztőbb mint ami a krimi műfajba bele fér. Ezenkívül viszont egy naygon ötletes borító lett.

5. _mrs_malfoy_

Ahogy mondani szokás: Egyszerű, de nagy szerű. A betű nagyon szép és a sötét színvilág igazán krimissé teszi azt az egy széket ami a borítón látható. A két vonal a cím alatt és felett nekem nagyon tetszik egy tartást add a borítónak (már ha ennek van értelme). A "A crime story" felirat is nagyon tetszik, viszont az angol felirat kicsit furcsán hat a magyar borítón.

4. AthenaGirl77

Nagyon szép munka lett, az egyszerűségét remekül kompenzálja a betű típus, mind a cím és mind a felhasználó név betűtípusa. Középen a ház csodálatosan fest, viszont a két sarokban az arany szegélyek nekem kicsit elveszik azt, hogy igazán krimi hangulata legyen.

3. Lizimo2

Az ablakért amiben ég a villany teljesen oda vagyok. A betű típus nagyszerű és nagyon tetszik az alján a Gyilkos/Rejtély felirat. A tetején a 19 nagyon ötlete, viszont nekem valahogy az, hogy fölötte van egy felhasználó név és alatta meg semmi, olyan kompenzálatlan hatást kelt. A madarak és a fák nagyon tetszenek.

2. AthenaGirl77

Azt hiszem tőled már igazán megszokott, hogy gyönyörű munkákat készítesz és mint legtöbb munkás ez is csodálatos lett. Nekem nagyon tetszik a fekete-fehér háttér és rajta egy színes felirat ami ebben az estben piros, s ez tökéletesen hozza a borítóra a műfajt. A betű tipus és az idézet remek, viszont ami egyetlenül furcsa nekem egy kicsit a borítón az a mosolygó gyerek a korlát mögött (na jó lehet túl részletesen vizslattam végig).

1. EmeseAth811

Csodálatos borító lett, nem tudom mi, de valami nagyon megfogott benne. Az alap kép nagyon rejtélyes és én úgy képzelem az út végén ott a 19-es számú ház, az idézet nagyon jó én biztos elolvasnám ezt a könyvet. Gratulálok ehhez a gyönyörű munkához.

NYEREMÉNYEK:

9. helyezett - 2 vote

8. helyezett - 3 vote

7. helyezett - 4 vote

6. helyezett - 5 vote

5. helyezett - 6 vote

4. helyezett - 7 vote

3. helyezett - 8 vote

2. helyezett - 9 vote

1. helyezett - 10 vote

Köszönöm, hogy részt vetetek hamarosan hozom a következő versenyt.


Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top