side note:

- TW: EVÉSZAVAR, HÁNYTATÁS

- NEM promótálom az önbántalmazás semmilyen formáját sem, senki ne tegyen olyat magával, amit a továbbiakban leírtam! ha valakinek ilyen gondolatai vannak, beszéljen valakivel, bárkivel, ha szeretne, akár velem is, kérem!

- a novella és az abban történtek pusztán fikciók. nincs semmi bajom.

- rövid. sorry, ha van benne helyesírási hiba, reggel van.

- NE olvasd el, ha nem bírod az ilyesfajta témákat/ előidézhetnek rossz, nem kívánatos emlékeket! nem akarok senkit sem triggerelni!

SAJÁT FELELŐSSÉGEDRE OLVASD!

' VACSORA! '

hallatszik fel anyád szájából a kedvenc mondatod, átszelve az emelet fokait, miközben tisztán hallod a gyújtó kattanását, a sercegést, pontosan tudva, hogy - a kérésed ellenére is - megint azt a rohadt cigarettát szívja, melynek szaga teljesen beleivódott a falakba, a ruhákba, a bútorokba, az életedbe és tudod, semmilyen nyamvadt mosószerrel, varázsigével nem szeded ki; olyan ez a helyzet, mint egy kibaszott pióca.

rohadtul nem lehet leállítani.

megforgatod a szemed, ahogy ráeszmélsz,  biztos egy újabb pasi hagyta el a lakást - elvégre mindig így van -, majd belegondolsz, milyen unalmasak is a mindennapjaid. a szobádban, egyedül töltöd az időt, miközben olvasol, néha festesz, netalántán ruhákat szabdalsz szét, 'mert miért ne?' alapon, a kétszer annyi idős anyád pedig olyan, mint az osztályodban lévő, kissé alulöltözött, szende szűz leánykákat pazarul eljátszó tinik, akiket csak a testi kontaktus és élvezés öröme tart a felszínen.

elszakítod az elmédet ezektől a témáktól, hisz már csak a címszavaktól a falnak tudnál rohanni, majd rávezeted a tekinteted az asztalon rothadó almára, mely ki tudja mióta áll ott, úgy, hogy csak egy jelképes harapás hiányzik az oldalából. még napokkal ezelőtt kaptad valami nagyon rád erőltetett reggeli gyanánt, de nem hogy korai ebéd, még késői vacsora sem lett belőle.

fintorogva kapod az ujjaid közé, miután gyengén felé nyújtózkodsz, s észreveszed, milyen rusnya is lett az idők alatt. sok hasonlóságot fedezel fel kettőtök között, hisz jó szokásodhoz híven pont olyan rondának tartod magad, mint ez az alma, s mint azok férfiak, akik kócos hajjal, három számmal nagyobb pizsamában találkoznak veled, miközben a fürdő felé slattyogtok, azzal a különbséggel, hogy ők alsógatyában, egy megerőltető ágytorna után teszik ugyanezt.

' GYERE MÁR! '

egy előzőhöz hasonló, kicsit sem nőies kiáltás üti fel a fejét, majd egy csattanás az asztalon, és unottan konstatálod, hogy megint jegelheted a bedagadt csuklót, melyet a lent hisztiző saját magának okozott.

szabályosan felfordul a gyomrod attól, hogy enned kell, valamit muszáj elfogyasztanod - saját magadon kívül -, de végülis milyen más elfoglaltságod akad ezen kívül, amikor vele vagy, de mégsem olyan fontos megszólalnod?

szinte elkap a hányinger, ahogy számba veszed a lehetőségeket, elgondolkozol azon, már megint milyen mérget kotyvasztott a konyhában a nő, hisz tisztában vagy vele, hogy világ életében többre tartotta az ágyban levő tudásának fejlesztését, mint a főzőlap feletti támaszkodást; azt mindig meghagyta máshol, másnak.

feltápászkodsz.

mély levegőt veszel, miközben arra készülsz, hogy elhagyd a négy fal közötti nyugalmat, az egyetlen helyiséget, ahol szabad lehetsz, függetlenül attól, hogy a házban lényegében 'otthon' vagy.

kelletlenül kapcsolod ki a zenét, amikor újra felüvöltenek, s dühösen pattansz ki az ágyból, amit azonnal meg is bánsz, hisz az éhségtől a szemed előtt azonnal erőteljes, fényes csillagok jelennek meg, tudatva, ez a mozdulat elég hirtelen meggondolás volt.

miután magadhoz tértél, megragadod a polcról a jól bevált vizes palackot, ami mint mentőöv ragaszkodik hozzád, s nagyokat kortyolsz belőle, hogy még kevesebbet kelljen enned a lent feltálalt főztből. dühösen veszed el az almát az éjjeli szekrényről, majd dobod le a földre, nehogy valaki meglássa, ha esetleg bejön a szobádba, majd új erőre kapva csapod ki az ajtód.

nincs apelláta, a hangos hívás csak még erőszakosabbá válik, s amint leértél, szabályosan kivágod a széket, majd éles koppanással tolod vissza, miután helyet foglaltál, miközben szánalommal telve méred végig a veled szemben ülőt, ahogy az csak a cigarettát zabálja, majd morogva biccent, hogy szedj.

azonnal nyelned kell.

a szagánál csak az állaga rosszabb az eléd rakott ételnek, de tisztában vagy vele, hogy otthon nem trükközhetsz, mert kikapsz; tökéletesen tudod, hisz tapasztalat teszi a mestert. keveset raksz a tányérra, jóval kevesebbet a megszokottnál, de mivel azt hazudtad néhány órával ezelőtt, hogy rettenetesen rosszul vagy, ez a kijelentés gond nélkül bevehető; eljött a mai nap első sikere is.

majd' meghalsz, ahogy feltekered a tésztát a villára és nézegeted, hogy milyen zöldségek lehetnek a fogakon, de miután rád szólnak, hogy ne játszadozz, tudod, enned kell.

nincs kibúvó.

nincs más lehetőséged.

szerencsésnek tartod magad, hogy annyi folyadékot megittál, hisz így nem érzed olyan intenzíven a borzalmasan semmilyen ízt, ami szétárad a szádban, s fel sem tudod fogni, mégis miért mondják azt az emberek, hogy az étel egy falatnyi vidámság.

csukott szemmel eszegetsz tovább, majszolsz, minden darabot jól megrágva, hogy többnek tűnjön, majd hirtelen, egy pillanat alatt kezdesz el kapkodni, mert rájössz, ezzel gyorsabban véget vethetsz a játéknak.

anyád még neki sem állt a spagettinek - lehet egy ideig el akarja kerülni a biztos halált -, te pedig már mosogatsz is, nehogy véletlenül meglássa az arcodra kiülő grimaszt, s esetlegesen a gyomrod tartalmát, amikor az egy óvatlan pillanatban kikívánkozik. nem köszönöd meg a vacsorát - lényegében nincsen mit -, ám a nő egy szóra se méltat, szóval egy cseppnyi aggódás nélkül baktatsz az emelet felé.

terveidet azonban rögtön áthúzza egy öklendezés - vagy kettő is -, s az egész napos alibidet felhasználva rohansz ki a mosdóba, hogy a wc csésze felett térdelve add meg a testednek azt, amit kér. általában két ujjat használsz, hogy könnyebben kicsússzon a maradék, de az erős rázkódás miatt még erre sincs szükséged; a torkodat szorító érzéstől és a könnyeiddel való harctól rettenetesen egyszerű az egész.

teljes valóddal rázkódsz meg, miközben próbálsz feltápászkodni, kimosni a szádat, hisz hiába szereted a mámort, mely ilyenkor elér, nem éppen szép látvány, amikor a gyomorsav leszedi a fogad külső rétegét; te már csak tudod, hisz sok ilyen képet láttál a telefonod mélyén.

megtörölközöl, szinte felfrissülsz, ahogy kilépsz a dohánytól nehéz levegőre, s a lépcső korlátjába kapaszkodva indulsz meg az eredeti célod felé, majd miután odaérsz, győztes mosolyt villantasz, hisz a fáradtságtól remegő tagjaid számára minden lépés őrjítően nehéz.

az óra számlapja borzalmasan későt mutat, ezért úgy döntesz, inkább lefekszel a szokásos éjszakai vízivás után, de előtte bepakolsz, hisz az élet sajnos ugyanúgy folytatódik; nincs megállás. ám hiába akarod beletuszkolni a füzeteidet a táskádba, mindig megakadnak valamiben, s a harmadik próbálkozás után már dühös is leszel, aztán fejre állítod és megrázod, megnézed, mi a fenéért szerencsétlenkedsz.

azonban hiába vársz valami egészen meglepőt, valami jobbat, nincs benne az ég egy adta világon semmi, csak az a szottyadt, rohadt, harapástól csúf alma, mely könnyen gurul végig a padlón, s csak reménykedni tudsz benne, hogy holnap végre megszabadulhatsz tőle, és amit reggel kapsz az anyádtól, azt is kidobod.