A költő kérdésemre a válasz: igen. Természetesen az írásról lesz szó, de akár kitérhetünk kicsit komolyabb témákra is, mert alapvetően nem csak az írás szempontjából léteznek szörnyű napok.

Érezted már, hogy írni kéne, de egyszerűen nem jönnek a megfelelő szavak? Hogy tudod, mit szeretnél leírni, de egyszerűen nem visz rá a lélek? Esetleg fogalmad sincs, hogyan folytasd a történetet, mert megakadtál? Vagy a kínkeserves szenvedést, mikor 50 szó leírása felér egy skalpolással?

Én is. Mostanában pedig elég sokszor érzek így. Ennek ellenére próbálkozom nem belekeseredni ebbe a helyzetbe. Rákaptam az olvasásra, ami valamelyest segít enyhíteni az írással kapcsolatos szomorúságom. Egyedül az nyugtat meg, hogy haladtam már korábban annyit a történeteimmel, hogy legyen mit megosztanom, de ez annyira gyenge öröm, hogy szinte nem ér semmit. 

Mi lehet ennek az oka? Miért megy ennyire nehezen az írás?

Szerintem ez azt jelentheti, hogy az agyunk másra koncentrál, elfáradtunk. Esetleg magánéleti gondok is lehetnek, hiszen, amikor stresszes az ember, nem feltétlen azon fog agyalni, mit csinál Sarah és John a történetben. 

Szerintem a legfontosabb az elfogadás: rendben van ez így. 

Tudom, ez a legnehezebb része, mert az agyunk ordít: miért??? Miért nem megy?

Mert elfáradtál. Elfáradtunk. Mert emberek vagyunk, akik nem csak gépelnek egy monitor előtt. Mert érzünk. Mert vannak más problémáink. Más köt le, más mozgat.

Azért gondolom így, mert én 2022 októbere óta minden nap írok. 200-6000 szó között. Napi szinten. Oké, újabban 200 is alig jön össze, régebben meg napi 4-5-6K-t legépeltem. Épp ezért írok erről az egészről, és hátha segíthetek vele másoknak is, mert ez tényleg nem gáz. Vannak rosszabb napok, hetek, sőt! Rosszabb évek is vannak. Nem szabad elkeseredni, egyszerűen csak időt kell adni magunknak. A lélek nem gyógyul meg egyik napról a másikra. Az érdeklődés nem tér vissza egyik napról a másikra, ahogy el sem múlik egyik napról a másikra. 

Persze beszélhetünk ezen a ponton a kitartásról. Mi lesz, ha egy napig/egy hétig/egy hónapig nem írok? Akkor én már nem vagyok kitartó? De igen. Csak elfáradtál, mert ember vagy. Megadod magadnak a pihenésre szükséges időt, és visszatérsz. Mert, ha komolyan akarod, akkor visszatérsz. Muszáj olykor szünetet tartani, mert bedilizünk.

Én például a hétvégén nekiláttam autót polírozni. Szar meló, de tudjátok, hogy kikapcsol? Számomra komfortzónán kívül esik, mégis most megcsináltam, mert rájöttem, ngyon be vagyok gubózva a kis világomba. Ki kellett szakadnom, és egy ilyen merőben tőlem eltérő tevékenység tökéletesnek bizonyult. Két percig nem azon idegeskedtem, miért nem nő az a kurva szószám, hanem azon, mennyire nehéz a polírgép, milyen macerás folyamat és mennyire ügyesen kell végighúzni az elemen, hogy ne legyen csíkos, szép maradjon a fényezés. 

Mondhatjátok, hogy ez egy baromság, de néha muszáj feloldódni, más csinálni. Nem lehet belekényelmesedni a depresszióba, és ezt nagyon rögös úton tanultam meg. Nagyon szeretnék pozitív lenni, de nagyon sokszor úgy érzem, hogy az életemben soha semmi sem jön össze.

Ennek nagyon sok oka van, amit nem kéne itt felsorolnom, de esküszöm, olykor azon agyalok, kit bántottam meg és miért átkozott meg? Valószínűleg semmi ilyesmi nem történt, csak hajlamos vagyok az önsajnálatra. Aztán lehet, tényleg elég fos dolgok történnek velem. Ki tudja? 

Tavaly elvetéltem, meghalt a fél család, likviditási gondokba ütköztem és még sorolhatnám, de mit számít? Mondom, vannak szar évek, szar napok és szar hetek. Mindezek ellenére szeretnék pozitívan hozzáállni az élethez, nevetni és szeretni meg végre úgy írni, hogy élvezzem, amit csinálok, de ehhez időre van szükségem.

Na, és végre kikötöttünk az időnél. Szerintem a türelem fontos tulajdonság. Néha muszáj elfogadnunk, hogy egyes időszakok hosszabbak, rögösebbek és nehezek. Ezekben pedig meg kell keressük a szépet, mert én valamennyire hiszek az apró pillanatok jelentőségében. Szar, szar, de valaki benyög egy poént, amin hülyére röhögöm magam és elmosolyodom. Apróság? Igen, de jól esett nevetni. Találok 5 Ft-ot az utcán? Fasza. Kijön a kedvenc sorozatom új évada? Ez az! A kutya cukin bámul? Van kutyám! Hát nem édes? 

Hajlamosak vagyunk felnagyítani a problémákat, és a pozitív dolgokat teljesen kizárni vagy háttérbe szorítani.

Írtál ma 50 szót? Elárulom, az 50 szó az már valami. Nem 0. Apró lépések.

Nem írtál ma semmit, de kitakarítottad a házat/tanultál/olvastál? Király vagy!

Ezzel a sok baromsággal, amit idehalmoztam, mindössze arra próbálok kilyukadni, hogy ne keseredjünk el, ha valami időszakosan nem megy. Nem egy adott időszak határozza meg azt, akik vagyunk. A hozzáállásunk lesz a mérvadó, mert én azt gondolom, minden az akaraton múlik. Döntést kell hozni: megírom a könyvet? Igen? Remek, akkor adok rá magamnak 4 hónapot. A 4 hónapból havi 2 hetet pihenéssel töltök, míg a többin belevetem magam a melóba. Esetleg egyik nap írok, a másik napon nem. Tehát ez fejben dől el, és igenis lesz olyan, amikor nem fog menni, mert nem jönnek a szavak. Ekkor jobb nem erőltetni, hiszen elindít egy olyan úton, ami elvezet ahhoz, hogy már nem lesz öröm a könyv vagy az írás. Adjatok időt magatoknak ti is! A legtöbbünknek ez egy kedves hobbi. Nem liheg a kiadó a nyakunkba, nem tartozunk senkinek felelősséggel, leszámítva önmagunkat. 

Én sokszor félek tőle, hogy abbahagyom az írást, ha nem írok 1-2 napig. Ezen sokat agyaltam az utóbbi időben, és rájöttem, ez egy hatalmas baromság. Miért hagynám abba attól, ha 2-3-4-5 napig nem gépelek le egy szót sem? Attól még van egy célom, amit el akarok érni. Ez a cél nem fog megváltozni, hiszen általában magának a könyvnek a befejezése az. Szerintem jót tesz a történetnek, ha hagyom 1 hétig pihenni, amíg mással foglalkozom, mert utána újult erővel olvasom vissza és állok neki a folytatásnak. 

Úgyhogy emberek! Higgyétek el, nem a világvége, amikor nem megy az írás. Fájdalmas, nehéz, sokszor érthetetlen, de van belőle kiút. Egyedi kiút, hisz' mind mások vagyunk. Nekem az olvasás segít, a filmek és sorozatok. Néha nekiállok irritáló valóságshowkat bámulni. A történet pihentetése, melyet feljebb említettem szintén segít, viszont észszerű keretek között. Azért kell egy elhatározás mögé, ha egy időre otthagyjuk. 

Erről jut eszembe: Don't let me down című történetem? Tudjátok, hány évre hagytam ott? 10 évre! 14 éves voltam, amikor kitaláltam, tavaly (jó fosul), de megírtam. Készen van. Ha egyszer nekiállnék a javításának, kiegészítésének, még egy menő fantasy is születhetne belőle. (Ez nem mostanában fog megtörténni.) De a lényeg, hogy végigcsináltam, mert volt egy célom, amibe erőszakosan belekapaszkodtam. 

Szóval akkor levonhatjuk a következtetést, hogy a kitartás is fontos lehet. Klisés lófasz: Ne adjátok fel! Beszélgessetek az írói válságról a barátaitokkal, és támogassátok egymást! De ne depisen, haverok! Az szar. Kiutat keresünk, nem bele akarunk fulladni. Csempésszünk némi pozitivitást a sok szarba, különben megfojt minket egy vontatókötél. (Milyen baromságot írtam a végére.)

Küldök egy kis pozitivitást:

ദ്ദി（• ˕ •マ.ᐟ

༼ つ ◕_◕ ༽つ take my energy ༼ つ ◕_◕ ༽つ

Úgyhogy fel a fejjel! Gyerünk! Tolj ki magadból egy faszom mosolyt! Úgyis ritkán mosolyogsz magadban, mint egy őrült, nem igaz? Itt az idő! Látom ám, hogy forgatod a szemed! Vigyorogj már, he! Villanjon a ferde, de fehér fogsor. :D