Azok a bizonyos tabuk
Most fejeztem be Penelope Ward - Stepbrother Dearest – Legdrágább mostohabátyám című könyvet, és eljött az ideje, hogy kicsit beszélgessünk valamiről, ami már egy ideje igencsak zavar engem.
Elképzelhető, hogy sokaknak nem fog tetszeni ez a dolog, de ez szubjektív, szóval nem baj.
A könyv címe sejteti, hogy ez a történet bizony mostohatestvérek viszonyát dolgozza fel.
Valószínű, aki olvas tőlem, az tudja, hogy én magam is írtam egy könyvet mostohatestvérek szerelmi kapcsolatáról.
Szeretnék tisztázni először néhány kifejezést, mert úgy vettem észre, vannak, akiknek nem világos néhány dolog.
Testvér = egy szülőpár gyermekei közül az egyik
Édestestvér = közös szülőktől származó, vér szerinti testvér
Féltestvér = csak apai vagy csak anyai részről való testvér, közös anya vagy közös apa, tehát valamennyire közös a génállomány, szerintem egy unokatestvérhez lehet hasonló (bár ezt nyilván nyugodtan vitassák a genetikusok, én nem vagyok az)
Mostohatestvér = két, nem első házasságában élő házastársnak valamely előbbi házasságából származott gyermekei, nem vér szerinti rokonság
Oké, most, hogy ezen túl vagyunk, csapjunk bele a lecsóba.
Az a nagy helyzet, hogy pár hónappal ezelőtt hirdettem a Majd ha befagy a pokol című könyvem valahol. Nem fontos, hogy hol. És elszörnyedtek rajta. Megkérdezték, mi bajom van, amiért ilyen történetet írok. Mert ez undorító, és biztos nem olvasná szívesen egy érintett személy az ilyesfajta kapcsolatot.
Na, de kérem. A szüleim 7 évvel ezelőtt elváltak. Az anyukámnak lett egy új párja, akinek szintén vannak gyerekei. Igaz, ők nem házasok, de együtt élnek, a kapcsolatuk teljesen olyan, mintha házasságban élnének. Most akkor ez azt jelenti, hogy van három mostohatestvérem, nem? Szóval mondjuk, hogy érintett vagyok. Eszembe nem jutna álmodozni anyám párjának a fiáról. És itt jön képbe a fikció, a képzelet és szabad "álmodozás".
Vannak dolgok, amikről szívesen olvasunk, mert egy életszerűtlen szituáció a papíron megelevenedik. Igen, két mostohatestvér, akik hirtelen a szüleik házassága miatt egy légtérbe kerülnek összeszűrik a levet. És, ha nem lennének házasok a szüleik, mi kifogás lenne két olyan ember kapcsolatára, ahol nincs vérkötelék?
Az egésznek a hangulatát ez a "tiltott szerelem" légkör határozza meg, amit a társadalmi elvárások szülnek. Régen a királyi családokban unokatestvérek házasodtak egymással. Még korábban testvér a testvérrel. Igen, olyan gyerekeik születtek, akik hamar elhunytak, beteg voltak, stb. Mert volt vérkötelék.
Kérdezem én: miért bánt bárkit az, hogy két ember, akik most találkoztak, és összekényszerültek a szüleik házassága miatt, közelebb kerül egymáshoz?
Olvastatok már dark-romance könyvet? Vajon meg fog jelenni a ház előtt Zade Meadows egy rózsával, és könyörögni fog nekem, hadd dugja fel a pisztolyát a seggembe? Nem valószínű.
Olvastatok már fantasy könyvet? Xaden Riorson igazán leszállhatna a házam előtt, szívesen beinvitálnám.
Hát nem ugyanez egy ilyen mostohatestvérek közötti szerelmi történet? Egy kitaláció, amit azért olvas el az ember, mert egy olyan ismeretlen szituációt ábrázol, ahol kíváncsi a végkimenetelre. Ugyanez a fantasy, a dark-romance, akármi.
És ha a valóságban megtörténik? Még az sem probléma, hiszen hangsúlyozom, nincsen vérkötelék a felek között. Persze okoz komplikációt, problémát, biztosan. De nem túl gyakori az ilyesmi. Legalábbis errefelé még nem láttam rá példát.
Azon csodálkozom igazából, hogy ezen szörnyedtek el, és nem a Blind and Frozen című könyvemen. Ott aztán van vérfertőzés, igen! A görög mitológia a vérfertőzés melegágya! Na, ezek után lehet, szóba se kéne állni velem, mert biztosan bárányokat áldozok a sátán oltárán, nem?
Rick Riordan is beteg elme? Percy Jackson? Akármelyik írása? Olvassátok el a Percy Jackson és a görög istenek (Félvér Tábor Krónikák) című könyvét. Ott aztán szépen levezeti a titánok elődjeitől, ki kije kinek ebben a mitológiában.
Jennifer L. Armentrout? Titan sorozat, görög mitológia, még mindig vérfertőzés.
Scarlett St. Clair? Sötétség érintése? Tudtátok, hogy Hádész Perszephoné nagybátyja? Kronosz volt Zeusz és Démétér apja, akik Perszephoné szülei. Hádész Zeusz és Démétér testvére. Na most akkor, he? Mégis faljuk a sorokat, igaz? Bele sem gondolunk, hiszen ezek istenek, ami... más, de közben mégsem? Én nem tudom, de elég fura.
És akkor beszéljünk kicsit a Forbiddenről? Tabitha Suzuma - Forbidden. Keressetek rá, ha nem hisztek nekem, de ez a könyv két édestestvér szerelméről szól. Vajon ő beteg, vagy csak volt benne annyi bátorág, hogy egy tényleg igazi taburól írjon?
Erről írt. Itt jutunk el a következő dologig. Írni valamiről nem azt jelenti, hogy mi magunk is megtennénk. Nem szoktam angyal-démon hibridként a pokolba járkálni, és a sátán oldalán körtáncot járni egy lávával teli üst fölött, ahogy a szüleim sem görög istenségek. Nem vagyok se alakváltó, se vámpír, vérfarkas sem, ahogy a mostohatestvérem farkáról sem álmodozom. Durva, mi? De írok ilyenekről. Miért? Mert van valami a fantáziámban, amit hagyok szabadon szárnyalni. Mert érdekes, vicces szituációkat szül... Ettől még nem válik valaki őrültté...
Valószínűleg a dark-romance műfajban alkotók sem nyomják egész nap a BDSM-et és könyörögnek a párjuknak, hogy csak még egy kis viaszt csepegtessenek a szeméremdobjukra. Alkotnak valamit, ami valakinek tetszik, valakinek nem.
Az egész egy szubjektív szarság, és épp ezért dühít annyira, amiért számon mer kérni bárki emiatt. Mert ez nem valóság, ez csak a fantázia szárnyalása, ami igenis el kell különíteni az élettől. Tudni kell különbséget tenni, és megfelelő életkorban olvasni azokat a rohadt +18-as könyveket. Ez viszont az író felelőssége, hogy megfelelően tájékoztasson a tartalomról. Nem véletlenül írom ki én sem a könyveim elejére a figyelmeztetéseket. Mert fogok szexről írni, fogok mostohatestvérekről írni, és nem tántorít el a görög mitológia vérfertőzöttsége sem. Akit pedig érdekel, az elolvassa, aki meg csak hőbörögni és kötözködni jön, az akár nyugodtan elmehet megismerkedni a világgal, mert sokkal szörnyűbb dolgoknak lehetünk szemtanúi, ha egy kicsit körülnézünk magunk körül, mint két mostohatestvér szerelme, ami EGY PAPÍRON létezik.
Az írás egy szabadság. Az írás képzelet. Az írás egy megvalósítás. És legvégül az írás egy olyan hobbi, ahol nincsenek korlátok. Ahol mi vagyunk azok, akik mozgatják a szálakat, és ebbe senkinek nincs joga beleszólni, még akkor sem, ha egy bizonyos téma nem az ő világa. Én sem rajongok a szerelmi háromszögekért vagy a rabszolgás történetekért. Az LMBTQ történeteket sem szeretem, de nyitott vagyok, és ennek ellenére is igen sokat elolvasok közülük, mert látni akarom, más hogyan valósítja meg őket. Mind ugyanolyan értékes. Valaki dolgozott vele: ettől lesz értékes, nem attól a társadalmi elvárástól, amit éppen ráhúzunk.
Sajnálom, ha kicsit dühös hangvételű lett ez a dolog, de rosszul vagyok azoktól az emberektől, akik mások megbélyegzésében élik ki magukat a kibaszott interneten.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top