Harry pillanatok alatt letudta a távot, közben újabb lövések hangzottak fel, de ez sem tántoríthata el. Belépett az ajtón, majd meg is torpant, egy fegyver szegeződött rá, úgy gondolta itt a vége, de valami oldalról leterítette. Nagyon felfogni se volt ideje mi történt, csak az tűnt fel neki, hogy az előbb berohanó termetes rottweiler áll előtte. A kan oldaláról egy részen hiányzott a szőr, és szépen gyógyult seb látszott. Az előbbi megérzése helytállónak bizonyult, ez valóban Bertalan volt, az egyik négylábú páciense.

Félig fekve igyekezett felmérni a helyzetet, valami a földön koppant, és mikor megpillantotta mi az tudta, egy üres tár, majd a hang következett, ami az újabb felhelyezésével járt. Felfelé nézett, és Sammy-t látta, aki rá, és az előtte álló, ínyét megmutatva vicsorgó kutyára irányította a fegyvert.

− Állj! − jelent meg Luca az ajtóban kétségbeesett kiáltással, majd ős lemerevedett, amikor szembe került a fegyverrel, de lövés nem dördült, és Sammy inkább visszafordította előbbi célpontjai felé a halálos eszközt.

A helyiségre csend telepedett az előbbi után, csupán némi fájdalmas nyöszörgés hallatszott. Harry vette magának a bátorságot, hogy megkeresse a tekintetével a forrását. Ted ült a földön, a fél feje, a nyaka vérben úszott, kezét az egyik szemére tapasztotta. Felette, mögötte állt Sammy, és a másik férfi, akit nem ismert, de nem is számított.

Nem tudta mivel harcolhattak, de az biztos, hogy karmolt az illető. Bonifác jutott Harry eszébe, és nekiállt keresni, de helyette mást pillantott meg. Luna, az ő drága Lunája feküdt a földön, körülötte lassan vértócsa gyűlt. Pontosan tudta, hogy bizonyos mennyiségű vérveszteség sokkos állapotot okoz az állatoknál, ami halálhoz vezet elkerülhetetlenül. Kétségbeesés, tehetetlen düh keveredett benne, de nem tudott mit tenni.

− Nem kellett volna idejönnötök − szólalt meg Sammy. − De legalább láthatjátok, hogy igazunk van?

− Mégis miben? − nyögte kétségbeesetten Luca, aki úgy szorította magához Ignácot, mintha mindenáron meg akarná védeni.

− Nézz csak oda! − biccentett válaszként a férfi a társa irányába, aki szintén fegyvert fogott a kezébe, és a célpontja nem volt más, mint az ugrásra készen lapuló Bonifác.

Nem csak Luca nézett el arra, hanem Harry is, pedig szíve szerint Lunát mentette volna meg valahogyan, de biztosra vette, ha hirtelen mozdulatot tesz, Sammy lő, és akkor újabb sérülés következik be. Ezt semmiképp sem akarta. Viszont arra a látványra nem számított, amit a túloldalon látott.

Izzó vörös szempár volt az, ami először feltűnt neki, a pirosas vészfényben jól kivehető volt a felborzolt szőrű, termetes kandúr, akinek a hátán bőrszárnyakat látott. Abszurdnak tűnt, még a világító szempárt megmagyarázta volna, de ez így felfoghatatlannak tűnt. Az ajtóban állva Luca legalább ennyire hitetlenkedve bámulta Bonifácot, a macskát, akit megmentett, befogadott, akit kényeztetett.

~ Pokolba! − mérgelődött Bonifác, fogalma sem volt arról hogyan került ide Luca és az állatorvos. A helyzet úgy alakult, amivel nem számolt, és ami még hatalmas gondokat okozhat.

− Látjátok! Nem vagyunk őrültek! Léteznek! Köztünk járnak, és a céljuk, hogy pokollá változtassák az életünket! − fröcsögte elégedetten Sammy, egy pillanatra a kandúrra nézett. − Nekem csak ő kell. Ha szépen megadja magát, akkor ti elmehettek, de ha csak megmozdul, akkor nemcsak neki fog baja esni, hanem még valakinek.

~ Kénköves pokolba! − morgott jól hallhatóan Bonifác.

Már a támadásuk sem úgy ment, ahogy tervezték, mert Szerafinát eltalálták, és a kandúr sejtette csak azért, mert kifogyott a villanás képességéből. Mondjuk ezt előtte közölhette volna vele, mert akkor mást talál ki. De ezen nem tudott változtatni. A kutya megjelenése segítség lett volna, de csak abban az esetben, ha fut be az állatorvos, mert biztosra vette, így nem számolhat azzal, hogy támadni fog, mert inkább védeni fogja az embert.

A lehetőségeit tovább rontotta Luca megjelenése, mert neki aztán végképp nem eshet baja. Még maradt ereje teleportálni, de ha megteszi biztos lőni fog az őrült pasas. Ha rá támad, akkor lehet a lánynak esik baja, ha elé teleportál, hogy védje és mégsem ő lenne a célpont, akkor elszalaszt egy esélyt arra, hogy még egyet hatástalanítson a fegyveresekből. Ha nem mozdul, akkor meg őt fogják nagy eséllyel megölni, aminek annyira nem örült volna, főleg mert nem garantált, hogy utána Lucáékat hagyják elmenni.

− Megvakított! − nyöszörgött megkínzott hangon Ted, az arcán lévő mély karmolásnyomoktól még a beszéd is fájdalmasan ment csak. − Megvakított! Megölöm!

− Megölheted később − biztosította Sammy, de nem figyelt arra, hogy földön ülő társa szinte vakon tapogat a fegyvere után.

− Azt már nem! − dörmögte maga elé Harry.

A keze ökölbe szorult, óvatosan helyezkedett, hogy fellökhesse magát, egész testében megfeszült, hogy időben mozdulhasson, ha kell. Ted megtalálta a fegyverét, a magatehetetlenül fekvő fehér macska felé fordította, és meghúzta a ravaszt. Az idő mintha lelassult volna, és egyszerre több minden is történt, amikor elhangzott az első lövés.

Harry fellökte magát, hogy ha kell saját testével védje meg szeretett kedvence életét, ugyanakkor Bertalan is mozdult, hisz az ő feladata az emberek védelme, még akkor is, ha abba belehal. A lövés hangja megriasztotta a másik két férfit is, aki kezében szintén elsült a fegyver. Bonifác teleporált, egyenesen Luca elé, az őt célzó golyó a hűlt helyére csapódott be.

Hirtelen felgyorsult minden. Harry megrökönyödve tapasztalta, hogy elvétette a célt, és mintha Luna még messzebb lenne tőle, mint eddig, miközben hatvan kiló izom szorította őt a földre, hogy levegőt is alig kapott. Nem akarta elhinni, annak fényében, hogy a keze véres lett, ami azt jelentette sikerrel kellett volna járnia, de mégsem.

Bonifác ugyan rendelkezett szárnyakkal, de csak siklani volt képes velük, repülni nem, így a teleportálása után néhány pillanattal a földre huppant, macskához méltón talpra. Nem érezte úgy, hogy megsebesült volna, így egyből hátranézett a lányra, hátha mégis őt találták el, de azon kívül, hogy riadt arcot vágva állt, nem látott rajta sérülést. A választ pedig hamar megkapta.

− Még épp időben − szólalt meg Lucifer.

Egy szemvillanással a földön ülő férfi lövése előtt jelent meg, és ennyi idő bőven elég volt számára, hogy a sérült négylábú őrangyalt arrébb siklassa, így a golyó ott a földbe csapódott még mielőtt az állatorvos odavetődött volna. Azt amelyik Luca irányába repült, meg könnyedén megállította még a levegőben, ezért sem eshetett sem a lánynak, sem a familiárisának baja.

A két fegyveres férfi tért magához először, ösztönösen felé fordultak, de elég volt rájuk néznie, hogy gúzsba kösse őket, és megmerevedjenek ahogyan voltak. Most már senkinek sem fognak tudni ártani, amíg ő itt van. De nem is ők okozták a fejtörést, hanem, hogy mit kezdjen a kialakult helyzettel. Ki tudná törölni Luca és az állatorvos fejéből is az emlékeket, és valami mással helyettesíteni, de nem érezte ezt megfelelő megoldásnak.

− Luc? − pislogott párat Luca értetlenül, hisz ő az ajtóbán állt, a férfi viszont a teremben tőle néhány lépésre, ráadásul a lábánál egy fekete macska figyelt, hasonló vörös szemmel, mint ami jelenleg Bonifácot is jellemezte.

− Luca drága − mosolygott rá Lucifer a lányra, ha más nem megpróbálja megnyugtatni, de aztán elfordította a fejét egy másik irányba. − Elkéstél.

− Szerencsére te nem − szólalt meg az új érkező. − Amúgy is, ismerhetnéd már a rendszerünket.

− Isten malmai lassan őrölnek − húzta el száját Lucifer, mire az érkező angyal kényszeredetten rábólintott.

− Luna! − nyújtotta Harry a macska felé a kezét, aki egyre lassabban vette a levegőt, a rá nehezedő súlytól igyekezett megszabadulni.

− Elmúlt a vész Bertalan, engedd el! − szólt a kutyára Raphael, négylábú őrangyal engedelmeskedett.

− Luna! − igyekezett Harry négykézláb a nőstényhez, és remegő kézzel nyúlt felé.

− A neve Szerafina − jelent meg közvetlen a férfival szemben az angyal egy pillanat alatt.

Kezét a macska felé tette, melynek fehér bundáját szinte teljesen vörösre festette a vér. A golyó Harry szeme láttára emelkedett ki a testből, majd a seb összezárult. Hitetlenkedve pillantott fel a vörös hajú alakra, aki vele szemben térdelt, zöld szeme, és úgy egész lénye elképesztő nyugalmat sugárzott. Nem volt ember ez biztos, de még gondolatban sem merte kimondani azt, hogy mi is lehet valójában.

− Mi folyik itt? − törte meg Luca hangja a kialakuló csendet, és továbbra is maga előtt szorongatta Ignácot.

− Nos, a helyzet az − köszörülte meg Lucifer a torkát −, hogy ennek a néhány idiótának köszönhetően tudomásotokra jutott az, hogy nem csupán ti éltek ezen a bolygón, hanem olyanok is körbevesznek titeket, akik természetfelettiek.

− Nahát milyen finoman fogalmaztál önmagadhoz képest − kuncogott Raphael.

Felállt, otthagyhatta Szerafinát, aki gyengének bizonyult, de élt és felült. Harry pedig magához vonta, pontosan úgy ahogy egy féltő gazda teszi a kiskedvencével. Közben figyelmét arra a férfira fordította, akit a lány Lucnak szólított. Ebből tudta, hogy ő Bonifác gazdája, a kérdés inkább az, hogy valójában kicsoda lehet. A kisugárzása más hasonló volt, mint aki meggyógyította az ő Lunáját, mégis más. Veszélyesebb.

− Csak nem a hölgy az oka Samael? − piszkálta egykori társát a gyógyítás angyala.

− Samael? − fordult döbbenten a vörös hajú férfi felé Luca, ismerte jól ezt a nevet.

− Már régóta nem használom, de Raphael előszeretettel bosszant vele − jegyezte meg fintorogva a Pokol Ura, majd a lány felé fordult. − Ha már a helyzet így alakult, engedd meg, hogy valómban mutatkozhassak be neked Luca. Lucifer vagyok, Bonifác a familiárisom. Ő nem hétköznapi kiskedvenc, hanem egy pokolmacska, egyenesen a Pokolból. Engedd meg, hogy közelebbről is megismertethesselek vele.

A lány döbbenten állt, nehéz volt elhinni a szavak igazát, de az elmúlt időszak eseményei egyértelművé tették, hogy valami olyan történt, ami túlmutat a józan ész határán. Nem igazán tudta mire gondolhat Luc, azaz Lucifer az utolsó mondatával, de bólintott, hisz eddig egyikük sem ártott neki. A férfi felé nyújtotta a kezét, amibe belehelyezte a sajátját egy pillanatnyi gondolkodás után.

~ Köszönj Lucának Bonifác! − szólt a familiárisára rá Lucifer, a lány döbbenten nézett rá, hisz egyértelműen a fejében hallotta a hangot, főleg, hogy a férfi szája nem mozdult.

~ Hello − tett eleget a felszólításnak cseppet sem lelkesen a kandúr, a helyzet nem a tervei szerint alakult, és ezt nem szerette.

− Mi? − nyögte Luca, és döbbenten nézte a lábától nem olyan messze ülő macskát. − Tud beszélni?

− A pokoli, és angyali teremtmények intelligensek, és képesek gondolati úton kommunikálni azokkal, akik beavatást nyernek − válaszolta meg a kérdést Raphael, majd a fehér nőstény felé fordult. − Nyugtasd meg Harry-t, hogy jól van Szerafina.

~ Semmi baj Harry, jól vagyok, csak kicsit gyenge − vette fel a kapcsolatot a férfival a nőstény, aki az előbbi telepatikus beszélgetésből kimaradt, most viszont döbbenten nézett le az ölében fogott macskára.

− Én. Össze vagyok zavarodva − mondta Luca, szokatlan, idegen volt számára, hogy hangokat hall a fejében.

− Ez természetes − bólintott Raphael.

~ Sajnálom Harry, hogy letepertelek, de az a feladatom, hogy védjem az embereket − szólalt meg Bertalan is.

− Ööö... semmi baj − nyögte a férfi.

~ Ne haragudj, hogy nem értem ide időben Szerafina, és emiatt megsérültél − kért most bocsánatot a kutya négylábú őrangyal társától.

~ Nem a te hibád − biztosította a nőstény.

~ Valóban, hanem azé a fekete bajkeverőé − fordult Bertalan a kandúr felé.

~ A saját hibája, hogy megsérült. Egy szóval sem említette, hogy már nem tud villanni, és így elkerülni egy golyót − vágott vissza Bonifác sértetten. ~ Miért nem szedted jobban a mancsaidat?

~ Biztosra veszem, hogy nem az ő ötlete volt a támadás, hanem a tiéd. Meg kellett volna várnotok minket! − morgott jól hallhatóan Bertalan, és enyhén felhúzta az ínyét, mire a kandúr válaszként szintén támadóállásba helyezkedett.

~ Hogy addigra lelépjenek? − vágott vissza Bonifác. ~ Amúgy is időben elküldtem értetek Szervácot!

~ Belfegor a városban van? − kapcsolódott be teljes nyugalommal Lucifer a beszélgetésbe, mintha megszokott lenne, hogy a másik kettő marja egymást. ~ Nem is említette, hogy jön.

~ Csak nem sértve érzed magad, hogy a Pokol Uraként nem tudsz valamiről? − kuncogott Raphael.

~ Csak szokatlan tőle, mert mindig megiszunk egy-két pohárka italt, ha erre jár, és megvitatjuk a helyzetet − vont vállat Lucifer, hogy annyira nem bántja a dolog, csak meglepte.

~ Én itt vagyok, ha netán meg akarsz hívni néhányra − és az arkangyal szélesen elmosolyodott, amikor bukott társa döbbenten nézett rá. ~ Akármilyen hihetetlen számodra, néha mi is lazítunk.

~ Valóban hihetetlen − ismerte el Lucifer. ~ De inkább térjünk vissza oda, hogy mi legyen?

~ A sérüléseiket nyom nélkül el tudom tüntetni, a felsőbb utasítás pedig az, hogy töröljem az emlékeiket, és minden információt, amit sikerült összeszedniük a menny és pokol teremtményeiről − közölte Raphael.

− És mi lesz velünk? − tette fel Luca és Harry egyszerre a kérdést, és Lucifer is kíváncsian pillantott az arkangyalra.

− Az tőletek függ. Megkapjátok a lehetőséget, hogy döntsetek a sorsotok felett. Élhettek tovább tudatlanságban, elfelejtve mindent ami a mai eseményhez kapcsolódik. Vagy választhatjátok azt, hogy beavatottként élitek tovább az életeteket, de ennek természetesen megvannak a maga feltételei − világosította fel a két embert Raphael. − Az egyik az, hogy nem beszélhettek róla senkinek. Döntenetek itt is most kell, de természetesen kaptok pár percet, hogy átgondoljátok.

Luca beharapta a száját, majd rápillantott Harry-re, aki mostanra közelebb jött, de nem tűnt határozottabbnak nála. Egyértelmű, hogy nem beszélhetik meg, mindegyiküknek magának kell meghozni a döntést, és ostobaság is lenne a másik válaszától függővé tenniük a sajátjukat. Lenézett Bonifácra, aki mostanra visszavett a harci felállásból, de nem vette le a szemét Bertalanról.

Az elmúlt időszakban sokszor volt az az érzése, hogy Bonifác érti, amit mond neki, és most már az okát is tudta. A különös események is más megvilágításba kerültek ennek fényében. Félelmetesnek hatott az egész, hogy léteznek pokoli és mennyei teremtmények, ugyanakkor izgalmasnak is. Ha úgy dönt ennek tudatában akar élni, akkor megváltozik minden, de talán még veszélybe is kerülhet.

Ránézett Luciferre, aki érdeklődve figyelte, majd az előbbit el is vetette. Eddig sem esett baja, és bizonyára nem hagyná, mert elég egyértelmű jelét adta annak, hogy kedveli őt. De valóban olyan, mint amilyennek eddig mutatta magát? Az előbb az arkangyal tett is egy megjegyzést, hogy milyen fogalmazott, és naivság lenne részéről azt gondolni, hogy nem olyan rossz, mint a hírneve. Dehát az emberek jelleme sem csak jó, vagy csak gonosz, ez bizonyára igaz rájuk is. Amit eddig látott az is Lucifer, és az is, amit eddig csak hírből ismert.

− Meghoztam a döntésem − közölte Luca alig egy perccel később.

− Én is − állt mellé Harry. − Ki kell mondanunk, vagy már úgy is tudjátok?

− Nekem nem szokásom az emberek fejében olvasni, hacsak nem hozza úgy a szükség. Samael nevében nem nyilatkozhatom − Raphael angyaltársára pillantott.

− Én sem szoktam. Olyan gyakran − tette hozzá egy pillanatnyi szünet után Luc, mire Luca kérdőn felhúzta a szemöldökét, mert ez felért számára egy beismeréssel. − Most kivételesen nem tettem, így nem tudom mi lesz a válasz.

− Hallgatunk titeket − várt választ Raphael, Harry és Luca összenézett.

− Igen − közölték szinte egyszerre.

~ Mi igen? − kotyogott közbe Ignác, mire Bonifác csak sandán felpillantott rá.

Luca először Luciferen meglepettséget látott, majd halvány mosoly jelent meg a szája sarkában. Nehéz volt elhinni, hogy maga az Ördög ilyen apróságnak tud örülni, de mégis így volt. Azt meg majd kideríti, hogy mennyire érdeklődik iránta komolyan.

− Rendben, később beszélünk még − bólintott elégedetten Raphael. − Samael, megtennéd, hogy mindenkit hazajuttatsz...

− Te tartozol nekem, és még te kérsz tőlem? − fordult felé sértetten Lucifer.

− Igen, és még néhány pohár italra is meghívattam magam a te kontódra − bólintott rá Raphael, és láthatóan élvezte a helyzetet. − Én intézem ezt addig. Amúgy veheted úgy, hogy a kis kedvenced által generált vihar miatti kárpótlásként kell hazavinned a négylábú társaimat.

Lucifer húzta száját, és megeresztett egy halk eh szócskát, ami annyit takarhatott, hogy menj a francba a zsarolásoddal, de mégse mondta ki. És amikor észrevette, hogy Luca mosolyog rajta, még a kevés bosszúságot is elnyomta, amit érzett. Ha más nem, a lány miatt megteszi.

− Jól van. Kit hova kell vinni? − tette fel a kérdést.

~ Én megoldom! − ágált a lehetőség ellen Bertalan, de mikor elkapta Raphael pillantását meggondolta magát. ~ De talán tényleg jobb lesz, ha most mégis elfogadom a felajánlást.

~ Mi van Burkus, félsz, hogy kikapsz, ha mégis feltűnik a gazdáidnak a hiányod? − nézett kék szemével a kutyára Lukrécia.

~ Mintha neked nem lenne ott jelenésed − dörgölte Szerafina a másik nőstény orra alá tényt. − Vagy komolyan azt gondoltad, hogy csak úgy besétálhatsz, majd kedved szerint ki? Hát nem, egy darabig mindenképp maradnod kell, és élvezned Bertalan társaságát.

− Ez gonosz volt tőled − jegyezte meg Harry.

~ Megérdemli − emelte fel sértetten a fejét Szerafina.

− Címeket kérnék − morogta oda Lucifer, a kisugárzása megváltozott, amitől azért a négylábúak is észbe kaptak.

Hamarosan meg is tudta, amit akart, és a kutyát, meg Lukréciát a ház előtt hagyta, aminek ablakában még mindig Szervác ült garantálva, hogy ne vegyék észre az eltűnésüket. Az nem érdekelte Lucifert hogyan oldják meg a bejutást, egyszerűen tovább teleportált a társaság megmaradt tagjaival. Harry az orvosi rendelőt kérte, mert jót fog tenni a történtek után egy séta, és legalább Szerafinát is kifaggathatja kicsit.

Luca maradt utoljára, őt egyenesen a lakásába teleportálta. Csend telepedett rájuk, Lucifer sem igazán tudta mit kéne mondania, vagy azt hogyan fog alakulni kettejük között a dolgok. Erről még bizonyára Luca sem döntött, még az is új neki, hogy léteznek pokolmacskák, meg négylábú őrangyalok.

− Megtarthatom Ignácot? − szólalt meg Luca.

− Nem, neki feladata van az üzleti partneremnél. Csak előtte némi szocializáció miatt bíztam rád, de jövő héten már át akarom adni neki − válaszolta meg határozottan Lucifer, ebből nem enged. − De, ha szeretnéd Bonifác maradhat. Ez persze azzal jár, hogy én is fel fogok bukkanni itt néha.

− Igen, azt gondoltam. Csak őt nem akartam kérni, mert mégis a te macskád − ismerte el Luca, és nem bánta egyáltalán, ha néha felbukkan a férfi, mert akkor egy csomó dologról kifaggathatja. Már most annyi kérdése volt.

− Ebben én már annyira nem vagyok biztos − nézett le a familiárisára Lucifer. − Még beszélünk, de most visszamegyek Raphaelhez, hogy megnézzem mennyire boldogul. Tartok tőle a taxisofőrötök hívta a rendőrséget, és még őket is el kéne intézni.

− De nem maffia módszerekkel, ugye? − már a kérdés közben felvillantott egy jókedvű mosolyt, mire Lucifer játékosan megfenyegette az ujjával.

− Nem − mondta ki a férfi a választ. − Holnap benézek, addig is megpróbálom lerázni magamról az angyalt.

− Hehe − kuncogott Luca, majd intett, Lucifer pedig eltűnt. − Na jó, átfáztam, elfáradtam, és leginkább egy forró fürdőre vágyom. Ki tart velem?

~ Ezt a kérdést meg se hallottam − morcogott Bonifác. ~ De mielőtt eláztatod magad, adhatnál enni, mert éhes vagyok.

− Te mikor nem vagy éhes? − nézett rá Luca.

~ Mikor alszom − adott választ a kandúr, majd a konyha irányába indult.

Luca csak megcsóválta a fejét, majd lerakta Ignácot a földre. Levette a cipőjét, és a kabátját. Furcsa volt ez az új helyzet, mégsem tűnt idegennek. Érdekes jövő elé néz, a lakásában egy csintalan kis kandúrral, egy morcos felnőttel, meg magával a Ördöggel, akivel még nem tudta mit fog kezdeni.

Köszönöm, hogy velem tartottatok. Bonifác történetének itt a vége, legalábbis egyelőre. Hogy később mi lesz, azt még én sem tudom, addig is rátok bízom a folytatást. :)