Bonifác a rejtekhelyéről figyelte öccse minden mozdulatát és egyúttal a két nőt is szemmel tartotta. Luca épp arról beszélt kicsoda is Luc és minek köszönhetően ismerte meg. Bonifácnak feltűnt, hogy igen visszafogottan igyekszik beszélni róla, pedig ő már tapasztalta milyen lelkesen is képes mesélni Luciferről.

Ignác is fél füllel követte a beszélgetést, miközben lelapult és lapos kúszásban mindig megtett néhány lépést, majd lehasalt teljesen. Várt egy kicsit, majd újra osont pár lépésnyit, farkincája hevesen járt mögötte jobbra-balra, és ahogy közeledett a füleit is hátracsapta, pupillája kitágult.

− Ignác! − szólt rá figyelmeztetőn Luca mikor feltűnt neki a kismacska araszolása, aki hátranézett rá, majd feltolta a popsiját ugrásra készen. − Ne merészeld!

De Luca hiába igyekezett fenyegető hangot megütni, de láthatóan nem sikerült Ignácot megingatnia elhatározásában, hogy megtámadja az ő fotelét. Négykézlábra állt, hogy elérhesse, de a kismacska már így is túl messze járt tőle. Luca nem izgatta az miatt, hogy Regina lebiggyedő ajakkal nézi az ő földön közlekedését, bizonyára ő sem tenne ilyet, hacsak nem fizetnek neki érte.

Ignác felborzolta a szőrét, majd elrugaszkodott és rávetette magát a célpontjára, ami a szövettel borított fotel alja. Ugrás közben oldalra korrigálta magát, egyik mellső mancsát bedugta alá, míg a többit kimeresztett karmokkal az oldalának tapasztotta. Fejét féloldalasan hátrafordította, hogy lássa Lucát és időben menekülőre foghassa.

− Ne! Ignác! A fotelem! − szólt rá most már kissé kétségbeesetten Luca és gyorsabb tempóra kapcsolt.

Nem sokat ért vele, mert mire odanyúlt Ignácért, addigra a kismacska felpattant, felborzolt szőrrel, felpúposított háttal távolodott el és nekiállt megkerülni a fotelt. Luca halkan felsóhajtott, Regina viszont felnevetett.

− Igazán tudhatnád mivel jár egy kismacska, ha már befogadtad − jegyezte meg Regina kárörvendően.

− Tudom mivel jár, de odafigyeléssel meg lehet akadályozni az ilyet és határozottsággal megtanítani nekik mit szabad és mit nem − válaszolt, majd a fotelt az ellentétes irányból kezdte megkerülni, mint amerre Ignác az előbb elszaladt.

A kismacska pedig szembe is találta magát vele, kimeresztett karmokkal állt meg a szőnyegen és egy pillanat alatt hátraarcot csinált. Luca megint csak a levegőt markolhatta meg. Sőt mire megfordult, addigra Ignác már a fotel mögött termett és mellső mancsait felrakta a hátára.

− Ne! Ne merészeld! − esett most már tényleg kétségbe Luca.

Ignác felé fordította a fejét, majd óvatosan elemelte az egyik mancsát, apró karmai beleakadtak a szövetbe és húzták magukkal az anyagot. Nem akart valóban kárt okozni, mert Bonifác egyértelműsítette, ha még valamit tönkretesz, akkor Lucifer haragját is magára vonhatja, amit nem akart. Egy függöny már így is bánta az ittlétét, amit Luca már le is szedett, a többit pedig ideiglenesen felkötötte olyan magasságba, amit ő még nem tud elérni ugorva sem.

Nem mozdult, pedig Luca már úgy helyezkedett, hogy elérte őt. A hasa és a mellső lábai alá nyúlt, enyhén megemelte, majd a másik keze segítségével igyekezett a karmait kiakasztani a szövetből anélkül, hogy jobban meghúzna néhány szálat. Ignác nem könnyíthette meg a folyamatot, hisz időt kellett nyernie Bonifácnak, pedig simán behúzhatta volna a körmeit.

Némi vacakolás után Lucának sikerült kiakasztani a kismacska karmait és ahogy nézte nem esett nagyobb baja a fotelnek. Nem tudta minek köszönhetően nem kezdett el Ignác kepeszteni, de hálás volt érte, mert akkor biztos kiszakad az anyag.

Arra gondolt talán érzi, hogy akkor tényleg bajban lett volna és haragudna rá. Az állatok ösztönei nagyon jól működtek és a szaglásuk is sokat elárult arról a másik milyen hangulatban van. Talán csak a határokat akarta feszegetni, mindenesetre továbbra is csak kitágult pupillákkal nézett rá.

− Nem szabad! − közölte Luca a kismacskával és igyekezett csúnyán nézni rá.

− Hiába, úgy sem érti. Talán, ha rácsapnál az többet érne − jegyezte meg Regina, aztán észbe is kapott. − Persze csak kicsit, jelzés értékűen.

− Nem fogok, nem vagyok híve az ilyesfajta nevelésnek − válaszolt Luca, közben letette Ignácot, aki most már nekiállt mocorogni, majd amint földet értek a tappancsai arrébb iszkolt. − És hidd el, sokkal többet értenek abból, amit mondasz nekik.

~ Még annál is többet, mint amit te feltételezel. Persze csak mi pokolmacskák, meg a négylábú őrangyalok. A többiek valóban korlátozottak − hasalt le a szőnyeg szélén Ignác, tekintete lopva körbevillant, de nem látta már Bonifácot.

− Igen, igen. Képesek egyes szavak jelentését megtanulni, de valóban értik, vagy csak megteszik azt a cselekvést, amit elvárnak tőlük olyankor? − kötekedett tovább Regina, Luca pedig úgy döntött magába nem kezd el vele erről vitatkozni, úgy sem tudná meggyőzni.

− Komolyan erről akarsz társalogni? − próbálta meg ejteni a témát és le sem vette szemét Ignácról miközben visszatért az előbbi helyére.

− Valójában nem. Térjünk inkább vissza erre a Lucra. Mit mondtál, mivel is foglalkozik?

~ Az olyan nőszemélyek kínzásával, mint amilyen te vagy − pillantott rá Ignác ellenszenvesen, majd oldalra dőlt, kicsit arrébb tolta magát és mellső lábaival a szőnyeg alá nyúlt.

− Üzletember, elég sokat utazik − válaszolt Luca, pedig ezt el akarta hallgatni.

− Akkor gazdag lehet − és Regina szeme felcsillant és előrébb hajolt.

− Azt nem tudom − Luca inkább Ignácot nézte, akinek most már csak a hátsó fele látszott ki a szőnyeg alól.

− Biztos, hogy az, ha üzleti ügyek miatt utazik. Ez azt jelenti nem csupán helyben kereskedik, hanem nagyobb területen. Hidd el, jobban tudom ezt, mint te, mert otthonosabban mozgok az ilyen emberek körében.

− Lehet − hagyta rá Luca, közben tudta igaza van az unokatestvérének. Elég, ha azt nézi milyen drága tápot hozatott ide Bonifácnak és még mennyit adott mellé csekken, amihez ő még csak hozzá sem nyúlt.

− Biztos! − erősködött tovább Regina, majd feltűnt neki Bonifác hiánya. − Hol van a másik?

− Mármint Bonifác? − fordult felé Luca, mire kapott egy bólintást. Körbefordult ültében, amennyire tudott, de nem látta a kandúrt. − Biztos megsértődött, hogy nem vele van foglalkozva és elbújt valahova.

− Nem kéne megkeresni? Nehogy féltékenységében valami kárt csináljon. Tudod bosszú, vagy hogy ez miatt vele foglalkozz, vagy ilyesmi.

− Hát... − bizonytalanodott el Luca.

~ Ajjaj! − hátrált ki Ignác a szőnyeg alól. ~ Ki kell találnom valamit!

Körbenézett a szobában, aztán eszébe jutott mit is mondott neki Bonifác. Lucára pillantott, aki szintén felállt a földről, ahogyan Regina is a helyéről és nekiállt a bútorok mögé benézni. Ignác képes lett volna észrevétlenül eltűnni, de most nem ez volt a cél. A csörgős labdát legyintette meg a mancsával, ami az ajtó felé gurult.

Utánavetette magát és újabb pofont osztott ki neki. Luca figyelmét sikerült is magára vonnia, aki inkább utána indult. Ignác amint takarásba került máris Regina divatos cipője felé vetette magát. Nincs sok ideje, hogy kivitelezze amit kell, mert Luca hamar utol tudja érni.

Ügyeskedett és máris az egyik fölé emelte a hátsóját. Ugyan nem érezte szükségét, de az izgalmak hozzásegítették, hogy összehozza, amit kell. Érzékelte Lucát kilépni a folyosóra, aki megtorpant ahol állt, majd visszanézett a szobába Reginára, aki továbbra is Bonifácot kereste.

Luca tudta rá kéne most rögtön szólnia Ignácra, de azzal lehet árt neki és onnantól nem meri majd a dolgát elvégezni, és amúgy sem akart. Nagyon gonosznak érezte magát, de Regina valahol megérdemel ennyi bosszúságot azok után, amilyen megjegyzéseket tett neki.

− Ignác, fúj! − szólalt meg aztán Luca, amint a kismacska láthatóan befejezte a dolgát és szép halmot csinált Regina cipőjébe, ami igen büdösre is sikerült.

− Mi az? − fordult felé Regina és megindult az ajtó felé. − Fúj! Mi ez a bűz?

− Ignácra rájött a hasmars, azt hiszem az izgalmak miatt. Tudod a macskák nehezen viselik a változást, és ő új helyen is van, meg te is idegen vagy számára − kezdett bele Luca immár az áldozatul esett lábbeli mellett állva.

− Ne mond, hogy a... − rohant oda Regina és döbbenet ült ki az arcára, amikor meglátta mi került a cipőjébe, majd Ignác felé fordult, aki elhátrált a konyha irányába. − Te kis...!

− Nyugalom! − intette le Luca. − Nem tehet róla. Még csak kölyök. Amúgy is, kiszedjük, kimossuk, megszárad és olyan lesz, mintha meg sem történt volna.

− Hogy mondhatod ezt! Ez egy nagyon drága márkás cipő! Nem lehet csak úgy kimosni, mint bármelyik másikat! És különben is, hogyan bújhatnék bele ezek után?

− Hát... − bizonytalanodott el Luca és közben nagyon uralkodnia kellett magán, hogy ne mosolyogjon kárörvendőn Reginán, amiért így járt.

− Ez a te hibád! − vádolta meg Regina. − Ki fogod nekem fizetni!

− Mi? − nézett rá döbbenten Luca. − Ezt nem mondhatod komolyan?

~ Ajjaj! − figyelte tágra nyílt szemmel Ignác az eseményeket, mert lehet ezzel többet ártott, mint akart.

− Nagyon is komolyan mondom! Szerinted most mibe megyek el a próbabemutatóra? Az egyik legjobb cipőm volt!

− Nem fogom kifizetni! − vált harciassá Luca és határozottan fordult szembe Reginával. − Nem az én hibám, hogy te a legjobb cipődben jöttél ide és hagytad elől! Amúgy is figyelmeztettelek, hogy a macskák nehezen viselik az idegeneket. Számításba kellett volna venned, hogy történhet valami a cuccaiddal, de te mégis úgy döntöttél maradsz.

− Te most komolyan egy macska pártját fogod, miközben én, az unokatestvéred szenvedtem kárt miattuk?

− Igen. Kiszedem belőle a kakit, sőt még ki is mosom neked, de ki nem fizetem. Azt csinálsz vele, amit akarsz. Használhatatlanná nem vált! − Luca továbbra is határozott maradt, amivel meglepte Reginát, aki nem tudott mivel visszavágni és inkább sértetten visszavonult a nappaliba.

Ignác továbbra is figyelt ugrásra készen, hátha Regina úgy dönt mégis rajta ki a dühét, de végül visszatért a szobába. Kicsit megnyugodott, majd Lucára pillantott, aki várt még egy kicsit, majd felé fordult. Ignác legnagyobb döbbenetére a következőt suttogta neki: Ügyes voltál.

~ Most komolyan megdicsért érte? − döbbent le a kismacska, akit ez összezavart, de majd ha Bonifác visszatér, akkor magyarázatot kér tőle. Nagyon remélte, hogy a bátyja hamar megtalálja Lucifert és visszajön, mert nem tudta mivel húzhatná még az időt.

Luca ugyan fintorgott a bűz miatt, de a lapát és egy nagy adag papír segítségével kiszedte a kaki többségét, majd vizes ronggyal nekiállt tisztára törölni. Nem merte víz alá tenni, hisz ki tudja hogyan reagál rá.

Némi fertőtlenítés talán nem ártott volna, de nem akarta, hogy kifakítsa, így maradt a szappan, amire bőven nyomott a rongyra. Beletelt némi időbe mire végzett és azt mondhatta sikeresen kitisztította. Egyáltalán nem bánta, hogy meg kellett csinálnia, kicsit segített lenyugodni is.

Valójában Luca meglepte magát ezzel a viselkedéssel, mert nem szokott ennyire harcias lenni. Reginával szemben pedig általában eddig alulmaradt, ha valamiben nem értettek egyet. Igen, megvédte Ignácot és megtenné legközelebb is. Regina igenis magának köszönheti részben, hogy ez megtörtént.

Idejött, még csak nem is szólt előtte. Közölte itt akar aludni, úgy ült le vele ebédelni, mintha természetes lenne, hogy neki kell róla gondoskodni. Ráadásul úgy jött-ment, mint ha otthon lenne.

Luca azon gondolkodott, hogy határozottan megkéri Reginát, hogy távozzon, de az esze helyett győzött a jó szíve. Mégiscsak az unokatestvére és valóban bunkósság lenne őt csak úgy kirakni, hogy még lefoglalt szállása sincsen.

Úgy döntött ma valahogy elviseli, de megkéri holnap estére találjon magának szállást máshol, hogy a további ilyen incidenseket elkerüljék. Kifordult a fürdőből, aminek ajtajában Ignác ült és lila szemeivel őt nézte.

− Semmi baj − guggolt le hozzá és gyengéden végigsimított a buksin, majd a háton. − De legközelebb ne csinálj ilyet. Jó?

~ Rendben, csak gyere ki a fürdőből végre, mert ha Bonifác most ér vissza, míg itt vagy, akkor még a végén szívrohamot kapsz, vagy idegösszeroppanást, és az egész az én hibám lesz − púposított közbe fel és kezdett dorombolni.

− Nem vagy éhes Ignác? − nyúlt a hóna alá és emelte fel, majd kilépett vele a fürdőből. A villanyt könyökkel kapcsolta le, a cipőt pedig lerakta a folyosóra. − Délben elfeledkeztem adni neked, pedig a kismacskáknak napjában többször is kell keveset adni, hogy hamar megnőjenek. Na meg a pocitok se úgy működik még, ahogyan kellene.

~ Hát most, hogy mondod, éhes vagyok. Halasat kérek! − dorombolt neki Ignác, Luca pedig rámosolygott.

A jelentet Regina még mindig sértett arccal nézte végig a nappali ajtajában állva. Eldöntötte valahogyan bosszút áll a kis vakarcson, vagy a másikon, ha végre megtalálja. Néhány rühes macska nem fog rajta ki. Okosabb náluk.