A hazáig tartó úton Lucifer meghazudtolva jelenlegi szerepkörét, igazi őrangyal módjára vigyázott Lucára, akinek a fogai vacogtak, mire felértek a lakáshoz. Lesegítette a lányról  a kabátot, és amint kibújt a cipőjéből is a fürdő felé tolta ellentmondást ne tűrve.

Amint becsukódott Luca mögött az ajtó Lucifer is levette a kabátját. Ha normális ember lett volna, akkor legalább annyira elázik, mint a lány, de nem volt az, így a hatalmával megakadályozta, hogy a kabát alatt, akár csak egy cseppnyi víz is áztassa a ruháját. Az azon kívüli rész nem tartozott ebbe a kategóriába, mert akkor aztán magyarázkodhat Lucánál, amit nem akart.

Morcosan lehúzta az átázott zoknit, és felhajtotta drága öltönynadrágjának vizes részét egy száraz szakaszra. Talált a méretében egy vendégpapucsot, így legalább nem mezítláb állt neki megkeresni Ignácot. A kölyök pokolmacskák hátránya az volt, hogy jelenlétüket nem érzékelte még, így a szemére kellett hagyatkoznia.

Benézett először a konyhába, de nem járt eredménnyel, sőt az Ignácnak kitett étel érintetlenül várakozott elkerülhetetlen sorsára. Tovább ment Lucifer, belépett Luca szobájába, de ott sem látta a kiskandúrt, így tovább ment a nappali felé. Körbejárta a helyiséget, de nyomát sem látta. Nagyon remélte nem most kezdett el a teleportálás képessége ébredezni nála, mert akkor akár a lakáson kívül is lehet, vagy egy másikban, aminek nem örült volna.

− Ignác! − szólalt meg kissé bosszúsan Lucifer, a név nemcsak hang, hanem telepatikus úton is útjára indult.

~ Hmm? Lucifer? − jött a válasz gyengén Ignáctól, aki most ébredt fel.

~ Hol vagy? − váltott telepatikus társalgásra a Pokol Ura.

~ Bebújtam a kanapé mögé. Borzalmas volt az állatorvosnál − panaszkodott a kiskandúr, majd előmászott, ásított és nyújtózott egyet.

~ Túlélted − zárta rövidre a témát Lucifer. ~ Bonifác hagyott nekem üzenetet?

~ Igen. Valami Karan vagy ki keresett téged − indult meg peckesen feltartott farokkal kifelé a nappaliból Ignác.

~ Gyorsan végzett − morfondírozott el Lucifer. ~ Mindegy, várnia kell. Mást nem mondott Bonifác?

~ Nem − lesett ki óvatosan Ignác a folyósora, hogy megnézze Luca nem áll-e ott lesben, hogy csapdába csalja őt, de nem látta a lányt, csak hallotta a fürdőből kiszüremlő zajokat. ~ Pisilnem kell.

~ Tartsd vissza! − szólt rá Lucifer, a legkevésbé sem akart pisi tócsát feltakarítani. ~ Mindjárt kijön Luca a fürdőből, addig meg bírd ki!

~ Jó − húzta meg magát Ignác, nem akarta felbosszantani a Pokol Urát. ~ Éhes vagyok, vajon van kitéve táp?

Választ nem várva indult meg a konyha irányába a kismacska, hogy kiderítse a kérdésére a választ. Lucifer nem törte magát, hogy felvilágosítsa Luca gondoskodott róla, hogy ne éhezzen, mielőtt elment Bonifácot keresni. A kandúrt hátsón fogja billenteni, ha a lány lebetegszik miatta.

Hosszú percek teltek el, mire nyílt a fürdő ajtaja, Lucifer egészen addig azon gondolkodhatott mi történhetett, ami miatt Bonifác összehívta a többi pokolmacskát. Milyen információhoz juthatott, ami erre sarkalta? 

− Luc! − jelent meg Luca a nappali ajtajában, melegítő alsót vett fel, pulcsival, és vastag zoknival, de még így is fázott. − Főzhetek neked is egy bögre teát?

A kérdés félénken szólt, és már attól zavarba jött, hogy a férfival felvette a szemkontaktust. Egyáltalán nem felejtette el azt a röpke csókot, amivel Luc elhallgattatta. Eddig is egyértelmű volt számára, hogy tetszik a másiknak, de nem számított rá ilyen lépésre ennyire rövid idő alatt.

− Igen, az jól esne − bólintott Lucifer, megnyugtatóan elmosolyodott.

Nem mintha szüksége lett volna rá, mert nem fázott, de tudta a lány kiengesztelésnek is szánta a gesztust, nemcsak figyelmességnek. Luca bólintott, majd kiindult a konyhába, figyelte a távozását.

~ Ignác történt bármi a  mai nap folyamán? − vette fel újra Lucifer a telepatikus kapcsolatot a kismacskával, mert nem hagyta nyugodni a gondolat.

~ Hát, hogy itt mit történt, míg mi az állatorvosnál voltunk nem tudom. Bonifác nem mondott semmit − válaszolt Ignác, miközben épp kiszállt az almos tálcából, és igyekezett megszabadulni az ujjai közé ragadt apró kis granulátumszemektől.

~ És az állatorvosnál? − kérdezett rá Lucifer gyanakodva, talán ott történt valami, azon kívül, hogy a kismacska megkapta az oltását.

~ Hát... − bizonytalanodott el Ignác, hisz az előbb letorkolták, hogy ne panaszkodjon.

~ Mindent mondj el, semmit ne hagyj ki! − utasította Lucifer, majd kifelé indult a konyhába, ne Lucának kelljen behozni a teát, amit neki főz.

~ Oké! − egyezett bele a kiskandúr, majd igyekezett mindent pontosan úgy visszaidézni, és elmondani, ahogyan történt.

A beszámolót Lucifer figyelmesen hallgatta, miközben Lucára is figyelt, aki megkérdezte milyen ízesítésű teát kér, mit szeretne bele. Esetleg készíthet-e neki valamit uzsonna gyanánt. Elutasította a felajánlást, egy üzleti ebéden volt túl, és amúgy sem volt szüksége emberi ételre, de élt vele, mert kifejezetten szerette a különleges ízeket.

A lány nyomában visszament a nappaliba, és leült a kisebb kanapéra. Elgondolkodva meredt maga elé. Azok alapján, amit Ignáctól elmondott arra jutott, hogy lehetnek emberek, akik tudnak a pokoli, és angyali négylábúakról. Így már értette azt is Bonifác miért rendelt el gyülekezőt. Egyelőre nem fog tenni semmit, megvárja a familiárisa mire jut az ügyben.

Kapóra jött neki, hogy Belfegor is a városban jött, mert a hollókat így felhasználhatja arra, hogy szemmel tartsa az egész várost, és ha netán Bonifác bajba kerülne, akkor megmentse a hátsóját. De előbb Lucát kell megnyugtatnia, majd ha elvonult a balszerencseáradat nagy része, utána magára hagyni. A lányra pillantott, aki olyan szótlanul meredt maga elé, mint ő.

Bonifác talált egy koszos, elhagyott raktárat, ahova behúzódtak az ítéletidő elől, és ahol kivárhatták a sötétedést. Pongrác első dolga az volt, hogy lerázta magáról a vizet, és hiába ugrottak arrébb Lukréciával együtt, így is jutott rájuk még egy adag.

A nőstény sértetten meredt a pokolkutyára, talán meg is tépi a logó füleket, ha nem tart attól, hogy csak még nedvesebb lesz a bundája, és még egy adag nyálat is kapna mellé.  Így inkább csak elvonult, hogy rendbe szedje a bundáját. Bonifác is nekilátott a folyamatnak, miközben Pongrác keresett magának egy helyet, leheveredett, majd a félhomályban vörösen parázsló szemmel nézte őket.

~ Szóval mi a terv? − szólalt meg Lukrécia miután végzett a bundája rendezésével.

~ Emlékszel az építkezésen történt esetre? − tette fel Bonifác a kérdést, válaszként kapott egy bólintást. ~ Egy négylábú angyalkának köszönhetően nem lett baja a gyereknek.

~ Ugye ezzel nem azt akarod mondani, hogy szövetkezni akarsz velük? − nyomta meg az utolsó szót a nőstény.

~ Én sem kedvelem őket, és nem különösebben érdekelne, ha eltűnnének néhányan ezeknek az embereknek köszönhetően, de azt se feledd! Több szem, többet lát − emlékeztette rá Bonifác.

~ Ez igaz − ismerte el Lukrécia, emelgette a farka végét, már a gondolat sem tetszett neki, hogy négylábú őrangyalokkal kell találkoznia, sőt szövetkeznie. ~ Nem könnyű őket a szokványos házi kedvencektől megkülönböztetni. De te tudod hol találhatod meg őket? Legalábbis azt az egyet.

Bonifác magában elégedetten mosolygott. Ezért szerette Lukréciát, okos volt, hamar átlátta a helyzetet, félre tudta tenni az ellenérzéseit is, ha egy ügy megkívánta. Egy olyan társsal semmire sem ment volna a tárgyalás során, aki az első sértésnél támad. Pongrác meg egyszerűen túl hülye volt ahhoz, hogy felfogjon egy bántásnak szánt megjegyzést, így vele sem lesz gond.

~ Így van, és ha szerencsénk lesz, akkor ott lesz egy másik társa is, akivel egyszer már összefutottam − ismerte el Bonifác.

Lényegében Pongrácot azért hozta magával, ha netán felbukkanna az a nagydarab rottweiler bőrbe bújtatott védangyal, akkor legyen ki lefoglalja. Ő ugyanis nem tűnt olyannak, akivel könnyű lenne tárgyalni. Szerafina legalább kommunikáció képesnek bizonyult eddig.

~ Bonifác meddig leszünk itt? − emelte fel a fejét Pongrác, bánatos képet vágott, de a kandúr szerint nem is volt másra képes.

~ Elég sokáig, hogy pihenjünk egyet − nézett körbe Bonifác a raktárban, és mérte fel a terepet.

Többségében üres volt a helyiség, de azért akadt néhány poros doboz, ami kellő magaslati pontot jelentett, hogy biztonságban szundítsanak rajta egyet Lukréciával. Meg is indult abba az irányba, a nőstény követte.

Felugrott a dobozok tetejére, amik megtartották a súlyát, hamarosan Lukrécia is megérkezett. Bonifác a lábait maga alá húzva hasalt le, a nőstény úgy helyezkedett, hogy a fejét az ő hátán támasztotta meg. Nem emelt kifogást ellene, volt közöttük már több is, mint baráti viszony.

~ Oké! − ásított egyet Pongrác, majd visszarakta a fejét a földre, és behunyta a szemét.

Kint továbbra is tombolt a vihar, amit gerjesztettek, de egyiküket sem zavarta. Lukrécia, Bonifáchoz hasonlóan behunyta a szemét, de mindegyikük érzékei élesen figyelték a terepet. A kandúr biztosra vette még a pokolkutya is éber, mégha nem is tűnik annak.

Az órák hamar elteltek, és a november végi időpontnak hála hamar be is sötétedett. Az utcán ugyan égtek a lámpák, de így is bőven akadtak sötétbe boruló részek. Ha mégsem, akkor sem okozott gondot két pokolmacskának némi áramingadozást okozni, hogy elsötétedjen egy-egy szakasz.

Útnak indultak Bonifác vezetésével, két társa szótlanul követte, és hamarosan a mindig kíváncsi szárnyas is előkerült. A kandúr nem szerette a hollót, de baj esetén ő tud a leggyorsabban segítséget hozni.

Lassan elérték a környéket, ahol az állatorvosi rendelő helyezkedett el. Bonifácnak az tűnt fel, hogy a karmok okozta kopogás elmaradt. Megállt, és hátranézett, nem lepődött meg azon, amit látott.

Pongrác orra hozzátapadt szinte egy oszlophoz, amitől nem messze még egy halom is gőzölgött. Egészen eddig ezt megúszta, hogy lépten-nyomon szólnia kellett volna a pokolkutyának, hogy jöjjön már. Mondjuk számíthatott volna rá, mert a rendelő miatt a környéken nagyobb eséllyel futottak be információs pontokba.

~ Gyere már! − mordult rá Bonifác, már egy ideje várta, hogy a kutya végezzen.

~ Mindjárt! Menjetek csak előre − szimatolt tovább lelkesen Pongrác.

Bonifác ránézett Lukréciára, aki fintorgott a maga módján, és húzta az orrát. Egyértelműen megvolt a véleménye. A tekintetük találkozott, majd tovább indultak. Attól nem kellett tartaniuk, hogy a pokolkutya nem találja meg őket.

~ Az állatorvosi rendelő? − torpant meg meglepetten Lukrécia.

~ Igen − erősítette meg Bonifác, majd egy könnyed mozdulattal a kerítésen belül volt.

~ Végül is − ment a kandúr után a nőstény.

A rendelőből világosság szűrődött ki, de az ajtó már zárva volt. Ennek ellenére Bonifác oldalról közelítette meg az épületet. A legkevésbé sem akart megint Harry-vel összefutni, bizonyára a múltkori hirtelen megjelenése, majd eltűnése felvetett a férfiban néhány kérdést. Megállt, majd körbeforgatta a füleit, Lukrécia mellette szintén feszülten figyelt.

~ Ha bajt jöttél keverni Bonifác ki kell, hogy ábrándítsalak, nem fogom hagyni! − szólalt meg egy közeli fa ágáról Szerafina hangja. ~ És hiába hoztad magaddal a bajkeverő barátnődet, nem fogom hagyni, hogy ártsatok Harry-nek.

Az állítólagos barátnő alaposan megnézte magának a kis fehér cicust, a farok ellenségesen, és figyelmeztetőn mozgott Lukrécia mögött, amit hasonlóval viszonoztak. Bonifác szívesen megnézte volna a harcukat, de nem itt, és nem most.

~ Ki kell ábrándítsalak Luna − használta Bonifác azt a nevet, amit a fehér nősténymacska az emberektől kapott −, hogy nem a te drágalátos Harry-d miatt vagyunk itt.

~ Akkor mit akarsz? − ugrott le a fa ágáról Szerafina.

~ Kit érdekel mit akar! − került elő Bertalan egy árnyékos részről, most sikerült elszabadulnia a gazdáitól, és ideérni, hogy beszéljen a társával a délelőtt történtekről. ~ Kapjuk szét őket!

A kandúr nyugodtan nézte meg magának az izmos kutyát, mellette Lukrécia viszont felborzolta a szőrét, és harcra készült, de nem támadott. Bonifác tudta nem is fog, amíg ő nem teszi meg. Csőrcsattogásra lett figyelmes, és tudta mit jelent ez. Szervác jött meg, elmehetett Pongrácért, biztos, ami biztos alapon.

~ Nyugi Burkus! − mérte végig Bonifác, és elégedetten vette tudomásul, hogy sikerült a másikat megsértenie a megszólítással. ~ Bár, ha feltétlenül harcolni akarsz, akkor elárulom készültem neked játszótárssal.

Alig fejezte be a mondatot már lehetett is hallani Pongrác lépteit, aki meg sem próbált észrevétlen közlekedni. A kerítés a pokolkutyának sem jelentett akadályt, ennél magasabbra is felugrott a származásának köszönhetően.

~ Hadd mutassam be neked Pongrácot − ült le elégedetten a hátsójára Bonifác, mert most már nemcsak egyelőek voltak az erőviszonyok, de a javukra is billent, így nyugodtan tárgyalhattak.

~ Jól hallottam Bonifác, azt mondtad játszunk? − állt meg lelkesen a két fekete macska felett Pongrác, a farkát csóválta, és felváltva nézte a fehér macskát, és a másik kutyát.

~ Bonifác, te a városba hoztál egy pokolkutyát? − döbbent le Szerafina.

Meglepődése érthető volt a kandúr számára. Pokolbéli társaik jóval feltűnőbbek voltak, mint ők, ezért ritkán jelentek meg a városokban. Általában csak akkor, ha olyan feladatot kellett elvégezni, ami erőt igényelt, vagy nyomkövetési képességet. Minden másra a meglapulni, és észrevétlennek lenni tudó macskákat alkalmazták a démonok.

~ Igen Pongrác, fogunk játszani, ha úgy alakul az este − helyezte kilátásba a harcot Bonifác arra az esetre, ha továbbra sem akarnak vele tárgyalni. Akkor kénytelen lesz előbb őket lenyomni a földre, hogy meghallgassák.

~ Bonifác? Pongrác? Azt ne mond, hogy az a szemvájó a fán, meg Szervác, mert itt hidalok le − szólalt meg egy hang, ami Fábiánhoz tartozott.

A macskabejáró miatt jött csak, hátha potyakajához jut, nem gondolta volna, hogy belefut egy menny-pokol találkozóba. Ugyan nem volt naiv, tudta, hogy a délutáni vihar nem a véletlen műve volt, így azt is, valami készülőben van, mégha nem is akart belekeveredni.

~ Már megint te − morogta Bertalan, de nemcsak ő nézett el az érkező irányába.

~ Lássuk azt a hidat! − szólalt meg első ízben Szervác, felfedve azt nem hétköznapi holló, hangja jókedvről tanúskodott, de a kóbor kandúr nem reagált rá.

~ Szóval te vagy Fábián − jött rá Bonifác, a másik kandúr kíváncsian fordult felé, honnan tudja a nevét. ~ Legalább segíthetsz nekünk.

~ Én csak potyakaja miatt jöttem. Nem fogok részt venni a ti kis háborútokban − jelentette ki egyértelműen Fábián.

~ Pedig azzal kivívhatnád a helyed közöttünk − dorombolta a mondatot Lukrécia, és csábos járással indult meg a kóbor kandúr felé, aki igen alaposan megnézte magának a nőstényt.

Hamar összeszedte magát, és nem hagyta magát, hogy némi csábosan lengő farok megbabonázza. Túl sokat látott, és élt már ő át ahhoz, hogy ennyivel elcsavarhassák a fejét. Bonifác érdeklődve figyelte Lukrécia akcióját, Szerafina viszont döbbenten, a két kutya kíváncsian.

~ Nagyon szép vagy cicám, de túl sok mindent láttam már, hogy ennyivel csőbe lehessen húzni − közölte aztán Fábián, amivel meglepte Lukréciát.

~ Nos, akkor sem maradhatsz ki ebből, hisz az egészért te vagy a felelős − somfordált tovább a nőstény, mondandója meglepte a kóbor kandúrt. ~ Miattad hívta össze Bonifác az itt lévő pokolmacskákat, miattad zúdult kisebb balszerencsehullám a városra. És te vagy az, aki a legtöbbet tudja arról, ami miatt itt vagyunk.

Az utolsó mondat után Lukrécia otthagyta a döbbent Fábiánt, és visszatért Bonifác mellé. A kandúr elégedetten figyelte az eseményeket, és feltűnt neki, hogy Bertalan most teljesen másképp néz rá. Bizonyára ő volt a délelőtti események harmadik résztvevője a kóbor kandúr, és az öccse mellett. Talán ő is pont az miatt jött Szerafinához, amiért ők is.

~ Na jó! Talán meghallgatom miért vagy itt − jött közelebb Bertalan, és állt meg közel Szerafinához, aki meglepetten, és kíváncsian nézett fel a társára.

~ Miért nem tudok én lakatot tenni a számra? − dünnyögte Fábián, de jelenleg senki nem foglalkozott vele.

~ Szóval miért vagy itt Bonifác? − fordult Szerafina néhány pillanattal később a kandúr felé, mert láthatóan senki nem akart megszólalni. A nevezett elégedetten tekerte körbe magát a farkával, az este kezd úgy alakulni, ahogyan ő akarja.