Az utcákon a hideg, és a sötét miatt már kevesen jártak, leginkább csak azok, akiknek muszáj volt. Ennek ellenére Fábián rettegett attól, hogy valaki mégis kiszúrja a mögötte bandukoló termetes ebet a hátán a hollóval. Éppen ezért igyekezett az útvonalukat kisebb utcákra, és sikátorokra korlátozni.

~ Messze megyünk még? − kérdezett rá Pongrác egy idő után.

~ Már nem, de jobbnak láttam, ha kerülünk, mert elég feltűnő jelenség vagy − válaszolt Fábián, majd újra körbenézett, mert át kellett vágniuk egy szélesebb, világos utcán.

~ Nemcsak a pokolmacskáknak vannak képességei, hanem nekünk is − csattogtatta meg a mondandója végén a csőrét Szervác. ~ Hallottad már a szót, hogy káprázat?

~ Káprázat? − fordította a kóbor kandúr a fejét a holló felé kíváncsian. Ismerte a szó jelentését, de elképzelni sem tudta mire gondolhat alatta a tollaska.

~ Szemfényvesztés, illúzió − kárált Szervác, majd felreppent, mert pokoli társa megrázta magát.

~ Tudom mit jelent, de azt nem mire gondolsz alatta − próbálta megmagyarázni Fábián mi az értetlenségének oka.

~ Szervác képes mást láttatni az emberekkel, mint a valóság − válaszolt Pongrác. ~ A tollasok egyik képessége ez. Olyan, mint mikor a bűvész tereli a figyelmed arról, amit csinál, hogy ne vedd észre a trükköt, a csalást.

Fábián megtorpant, a pokolkutya pedig majdnem fellökte termetes mancsával. A kandúrt nem az lepte meg leginkább mire képes a holló, hanem hogy most először mutatott némi értelmet termetes kísérője. Lehet a bamba külső, és látszólag gyermeteg felfogás, és viselkedés mögött valójában olyan értelem lapul, ami nagyon is veszélyessé teszi Pongrácot annál, amit a külső rejt? Ezt jobb lesz megjegyeznie.

~ Átvágunk? − kérdezett rá a pokolkutya.

~ Igen − nyögte ki Fábián, majd még néhány pillanatnyi döbbenet után szednie kellett a lábait, hogy utolérje Pongrácot. ~  Aztán a szélesebb sikátorba be. Ott láttam múltkor két alakot, akik becsapdáztak egy kóbor, fekete macskát.

A kutya mintha bólintott volna, Szervác pedig már szárnyalt is a megjelölt úticél felé, hogy felmérje vár-e rájuk bármi meglepetés. De a szemeteskonténereken, és néhány lomon kívül nem látott semmi mást. Nem mintha Pongrác megvárta volna azt, hogy jelezze tiszta a terep, jöhetnek nyugodtan.

A pokolkutya úgy fordult be, mintha nem kéne tartania semmitől, és Fábián úgy gondolta igen kevés dolog árthat egy ekkora bestiának. Ugyan hozzá volt szokva a bűzős utcákhoz, mégis húzta most az orrát, és alaposan megnézte hova lép, mert néhányan az emberek közül, a szemeteskonténerek mögötti részt ürítésre használták.

Haladtak befelé, Pongrác pedig letette az orrát, és úgy vágott át mindenen, hogy nem nézte mibe lép bele. A kandúr kíváncsian kukucskált előrefelé, de bölcsen mögötte maradt. Távolabb pedig megpillantott egy kitett ketreces csapdát, aminek a tetején Szervác ücsörgött.

~ Nemrég jártak itt − szimatolt Pongrác. ~ Az egyik dohányzik, gyufát használ, és olcsó műbőr cipőt hord. A másik ideges típus, ezért rágózik, és meg van fázva.

~ Ezeket meg honnan veszed? − nézett a pokolkutyára furcsán Fábián.

~ A szaguk sok mindent elárul róluk − adott választ Pongrác, majd megfordult, és az orrát a földön tartva visszaindult.

Kifordult a széles utcára, és nem foglalkozva semmivel követte a nyomot.  Fábián bizonytalanul indult utána, kíváncsi volt, de ugyanakkor ki is akart maradni abból, ami következik. Korholta magát, hogy nem az ösztöneire hallgat, aminek köszönhetően eddig életben maradt, és megúszta a nagyobb bajt.

A páros feje felett Szervác körözött, autó fordult be az útra, a kandúr pedig felkészült a legrosszabbra, mivel a fény egyenesen rájuk vetült, de az sofőr úgy hajtott tovább, mintha nem látott volna semmit sem. Talán így is volt, ha Szervác valóban használta a képességét, vagy egyszerűen az illető nem foglalkozott néhány kóbor állattal, hanem sietett haza.

~ Autóba szálltak − állt meg Pongrác.

~ Akkor a nyomukat vesztettük − vonta le a következtetést Fábián, és már ment is volna vissza a sráchoz, ha már potyakajához nem jutott az este folyamán.

~ Nem éppen − törte le a kandúr terveit a pokolkutya. ~ Speciális adalék van a tartályba töltve, kétlem, hogy sok ilyen lenne a városban.

Azzal már emelte is magasba az orrát, hogy a levegőt szimatolja, hátha úton vannak még, és elkapja a kiszálló füst illatát. Fábián csak várni tudott, meg figyelni, hogyan forgatja körbe a fejét termetes kísérője.

~ Arra! − állt irányba Pongrác, majd futásnak eredt.

A kóbor kandúr néhány pillanattal később, szintén szedni kezdte a lábát, de esélye sem volt tartani a lépést a pokoli teremtménnyel, ami nem csak termetét, és erejét tekintve szárnyalt túl egy közönséges kutyát, hanem sebességben is.

~ Menj haza! − siklott el Szervác Fábián felett, majd egy kanyar után Pongrác után vetette magát.

Lelassította lépteit a kandúr, hisz valóban felesleges volt erőlködnie. Valahol örült annak, hogy visszamehet a sráchoz, a viszonylag meleg szobába, és biztonságba. Ugyanakkor tudni akarta ennek az egésznek a végét is, bár nem annyira, hogy kockáztassa a bőrét. Idővel úgy is eljut hozzá a hír, és csak remélheti, hogy senkinek nem esik nagyobb baja. Visszafordult, és hazafelé vette az irányt.

− Szia Harry! − köszöntötte Ron az edzőterembe belépő állatorvost.

− Hali − viszonozta Harry a köszönést, majd végignézett a helyiségen, melyben a különféle gépek sorakoztak, de most üresen állt mindegyik. Reménykedett benne, hogy talán itt találja Lucát. − Sehol senki?

− Őszintén szólva abban sem bíztam, hogy te jössz a mai ítéletidő után − vallotta be Ron.

− Tudod, hogy nem szokásom kihagyni egy alkalmat se, mindegy milyen az idő.

− Tudom, de gondoltam, hogy azok után, ami ma itt volt tele a rendelőd, riadt, sérült, nyugtatásra váró páciensekkel − magyarázta meg Ron.

− Voltak, de a többség csak telefonált, szinte folyamatosan csörgött, amint újra leraktuk − ismerte el Harry.

− Az előrejelzés semmi ilyet nem mondott, okozott is rendesen gondot városszerte.

− Igen, szinte folyamatosan hallottuk a vijjogást − bólintott rá az állatorvos, majd témát váltott. − Mondcsak megvan neked Luca száma?

− Tudod, hogy nem adom ki senki telefonszámát senkinek, te sem vagy kivétel − csóválta meg Ron nemlegesen a fejét, hogy hiába is kérné, nem fogja odaadni.

− Nem is kell, elég ha felhívod nekem. Meg akarom kérdezni, hogy megvan-e a macskája, mert láttam indulás előtt egy hasonlót a rendelő környékén − fejtette ki a hívás okát Harry.

− Komolyan, beillik egy kölyökpárducnak az a macska, akkora − azzal Ron nekiállt megkeresni a lány számát, beütötte, megnyomta a hívásgombot, majd átadta a készüléket.

− Szia Ron! − szólt bele Luca a telefonba, amit néhány másodperces csengés után felvett.

− Harry vagyok − szabadkozott a férfi. − Ne haragudj, hogy felhasználtam Ront a hívásodhoz, de beszélnem kellett veled.

− Oh, szia Harry − lepődött meg Luca.

Kicsit zavarba is jött, aztán félelem kúszott végig a gerincén, és a legrosszabb dolog jutott eszébe. Történt valami Bonifáccal, és a férfi tudomást szerzett róla. Lehet hozzá vitte be valami jótét lélek a sérült macskát.

− Miről lenne szó? − kérdezte meg idegesen, kicsit remegett a hangja, de igyekezett uralkodni rajta, az ölében gömbölyödve fekvő Ignác érdeklődve nézett fel rá.

− Bonifácról lenne szó. Veled van? − tudakolta Harry, és feltűnt neki a lány hangjában lévő árnyalatnyi változás.

− Nincs! − fakadt ki Luca, és ha nem lett volna a kiskandúr az ölébe, idegesen feláll. −  Megszökött, nem sokkal később kitört az a vihar. Kerestem, de nem találtam meg, még Luc-ot is felhívtam, hogy tudjon róla, mert mégiscsak az ő macskája. De azt mondta ne aggódjak, tudd magára vigyázni.

− Ez elég felelőtlen hozzáállásnak tűnik nekem − jegyezte meg Harry, és így távolról nem volt neki szimpatikus a másik férfi.

− Azt mondta, hogy Bonifác alig egy éve van vele, előtte gazdátlan macskaként élt, és megtanult vigyázni magára. Éshát ő mégiscsak jobban ismeri Bonit, mint én −  kelt a férfi védelmére Luca. − Bevitték hozzád?

− Bonifácot? Nem, de láttam egy hozzá hasonló macskát a rendelő környékén nem sokkal zárás után. De ezek szerint ez most tényleg ő volt − utalt arra Harry, hogy már múltkor is látta, akkor konkrétan bent, de a lány akkor állította nem lehetett, mert otthon volt, bezárva. − Nekem úgy tűnt nincs baja.

− Ezt jó tudni, de akkor is jobb szeretném itthon tudni. Esetleg segítenél keresni, hátha a környéken maradt? − kérdezett rá bizonytalanul Luca, de aztán már meg is bánta.

− Sötétben, egy fekete macskát? − csodálkozott rá Harry. − Megpróbálhatjuk, de nem sok reményt fűzök hozzá.

− Köszönöm, ígérem nem tartalak fel sokáig, ha nem találjuk meg a környéken, akkor mára feladom a kutatást, és reménykedem, hogy továbbra sem esik baja − könnyebbült meg Luca, hogy a férfi ráállt, és nem utasította el a kérését. −  A rendelőnél találkozunk?

− Igen, ott foglak várni − egyezett bele Harry.

− Sietek! −  ígérte meg Luca. − Szia.

− Szia − köszönt el a férfi, majd visszaadta Ronnak a telefonját. − Azt hiszem rám sem számíthatsz ma este.

− Mondanám, hogy segítek, de én nem vagyok ilyen elkötelezett állatbarát, mint ti. Szóval azt hiszem inkább mára becsukom a termet, és hazamegyek − válaszolt a személyi edző, de a végszóra belépett egy zizegős melegítőszettet viselő férfi, aki idegesen körbenézett, miközben látványosan rágta a rágóját. − Szia Sammy.

− Mégsem mész haza, hacsak nem vágod ki − suttogta oda Harry, kifejezetten nem szerette ezt a férfit, majd intett Ronnak, hogy lelépett.

− Hali − dobta oda Sammy félvállról. − Ted mondta, hogy múltkor volt itt valami nő, egy nagy, fekete macskával.

− Igen, és? − kérdezett rá Ron unottan, Harry viszont megállt az ajtóban. − Nem okozott bajt, szóval miért érdekel?

− Az egy pokoli dög! Jobb, ha nem engeded be még egyszer ide, mert balszerencsét fog hozni rád, és jobb, ha annak a boszorkánynak is megmondod, hogy keressen magának másik helyet! − fröccsögte a szavakat a férfi.

− Na most vegyél vissza! − szólt rá haragosan Ron. − Egyrészt semmi közöd, hogy kiknek engedem meg, hogy eddzen itt. Másrészt, amúgy sem tolerálom az ilyen vallásos baromságokat, amivel te most jössz. Luca a legaranyosabb csaj, akivel eddig találkoztam, ha még egy rossz szót mondasz vele kapcsolatban, kiváglak, mint macskát a hóra, szarni.

− Nem hiszel nekem, vak vagy, ahogyan szinte mindenki! De Ted már tudja az igazságot! Ő látta annak a macskának a valódi alakját a tükörben. Vörös szemek, fekete bőrszárnyak! A Sátán macskáját engedted ide be!

− Na most húzz el, és vissza se gyere! − lépett ki a pult mögül Ron, Sammy jobbnak látta hátrálni, nekiment Harrynek, aki legalább olyan barátságtalanul, és haragosan nézett rá, mint a személyi edző.

− Megyek! Azért is jöttem, hogy megmondjam végeztem itt! − hátrált ki az ajtón a férfi, kint várta járó motorral egy társa. − De majd könyörögni fogtok a bocsánatomért, mikor bebizonyítom, hogy igazam van! Ma levideóztak tizenhárom feketemacskát, ahogy csapatosan rohantak, és utána kitört az ítéletidő! Nem volt véletlen! Csak Istennek köszönhető, hogy eloszlatta a város felett kialakult sorscsapást!

A végét már az autóban ülve kiabálta ki Sammy a két másik férfinak. Ron, és Harry haragosan néztek a távozók után. Az edző dühödt bika módjára hangosan fújt egyet.

− Ennek totál elment az esze! Mármint nem arról van szó, hogy tagadnám, mert tuti van valami olyan lény, ami fejlettebb, mint mi, de ez akkor is agyrém, amit mondott! − magyarázkodott Ron.

− Igen, én is így látom. Eddig se bírtam, mert volt benne valami irritáló, de ezek után... − hagyta Harry lógva a mondat végét. − Na jó megyek! Menj haza, és pihenj! Szia Ron!

− Vigyázz magadra, meg Lucára! Szia Harry! − intett búcsút az edző, majd belépett a terembe, és kattant utána a zár. Harry pedig visszaindult a rendelőjéhez.

~ Szóval mit akarsz tőlem Bonifác? − kérdezett rá Szerafina némi idő elteltével később.

~ Hogy segíts megkeresni ezeket az embereket − válaszolt Bonifác, és nyugodtan sétált a négylábú őrangyal mellett.

~ Azon kívül mit akarsz tőlem? − meredt csúnyán a nőstény a fekete kandúrra.

~ Nem tartod magad túl sokra Fehérke? − nézett le felsőbbséges pillantással Bonifác, a nála jóval kisebb termetű Szerafinára.

~ Ezeket az embereket azzal a Lukréciával is kereshetnéd, biztosan élvezné a társaságod, velem ellentétben − vágott vissza a négylábú őrangyal. ~ Azaz akarsz tőlem valamit, különben nem citálsz magaddal.

~ Sokkal szórakoztatóbb téged bosszantani, na meg így távol vagy a te kis Védencedtől... − Bonifác lógva hagyta a végét, gondoljon oda a másik, amit akar.

~ Ha Harry-nek baja esik! − torpant meg Szerafina, tekintete élesen villant a sötétben.

~ Nem különösebben mozgatta meg Lucifert, hogy van itt egy lehetséges hitlovag − közölte hidegen, és unottan a kandúr. ~ Nem kell féltened tőlünk.

~ Ajánlom, hogy igazat mondj, különben cafatokban küldelek vissza a pokolba! − ígérte meg a nőstény, majd tovább indult. ~ És csakhogy tisztázzuk! Nincs kedvem beszélgetni veled!

~ De felhúztad magad már megint! Nagyon rossz napod van − jegyezte meg Bonifác, de nem reagáltak a mondandójára, így újra felzárkózott a nőstény mellé, és csendben, óvatosan haladtak tovább.

Már egy ideje rótták az utcákat, nézték át a sikátorokat, de a mai napi ítéletidő után senkinek nem volt kedve kint bóklászni. Csőrcsattogásra kapták fel a fejüket, majd nagy sebességgel elhúzott felettük egy holló, ami tett egy kanyart, majd visszafordult hozzájuk, és megállt felettük.

~ Pongrác megtalálta őket! − tájékoztatta a két macskát Szervác. ~ Egy régi, üres épületnél vannak! Gyertek!

Azzal már indult is meg az utat mutatva a holló, Bonifác egyből utána vetette magát, Szerafina nem maradt le mögötte. Szerváccal ellentétben nekik néhány akadályt ki kellett kerülniük, de így sem veszítették szem elöl a madarat.

~ Pongrác ott van? Figyeli őket? − kérdezett rá menet közben Bonifác, mert egy pokolkutya erősítésnek a lehető legjobb opció.

~ Nem. Belzebub hívta, így visszament. De előtte megtalálta az autót azzal a két emberrel, én meg követtem őket az épületig. Utána értetek indultam − tájékoztatta Szervác a kandúrt.

~ Mond, hogy néhány fajtársad a környéken van, és szemmel tartja őket! − Bonifác közben átfutott egy autó előtt, ami csikorogva fékezve állt meg, de nem foglalkozott vele.

Ahogyan Szerafinával sem, aki csak őrangyali képességének köszönhetően úszta meg, hogy elgázolják. Nem számított rá, hogy a kandúr ilyen sebességgel képes futni a termete ellenére, és nagyon kellett igyekeznie, hogy lépést tartson vele, de így is csak lemaradva tudta követni, és ez most majdnem a veszte lett.

~ Akadnak, meg patkányok is! − biztosította  Bonifácot Szervác.

~ Remek! Küldess Lukréciáért, meg a Burkusért. Hátha szükség lesz némi erősítésre, ha már Pongrácra nem számíthatunk Belzebub miatt − közölte még a kandúr, majd inkább az előtte lévő útra koncentrált.