− Bonifác! Megjöttünk! − csukta be maga mögött az ajtót és rakta le a hordózót.

~ És? − tudakolta a kandúr álmos hangon, akit sikeresen felvertek a szunyókálásából.

~ Bonifác! − nyervogott Ignác kétségbeesetten egyet, amikor Luca kinyitotta a hordozó ajtaját olyan gyorsan spurizott ki és rohant a nappaliba, hogy csupán fekete villanásnak tűnt.

~ Ezek szerint túlélted − ásított egyet Bonifác és még mindig kissé álmosan nézte hogyan préseli be magát a fal és az ülőgarnitúra közé magát Ignác.

~ Nagyon rossz volt − panaszkodott a kis kandúr és megfogadta nem jön elő többet, nem fogja hagyni, hogy még egyszer ilyen történjen vele.

− Azért ennyire nem volt rossz, hogy folyamatosan panaszkodj Ignác − nézett be Luca a nappaliba, de sehol nem látta a folyamatosan, panaszosan nyervogó kismacskát. − Hozok neked valami finomságot a boltból, jó?

Luca terve eredetileg az volt, hogy az állatorvostól vissza belép a boltba és vásárol ezt-azt, de így is tartott attól, hogy Ignác esetleg megfázik, és abban sem volt biztos, hogy a boltba beengedik macskával együtt, még így sem, hogy hordozóban van.

~ Nem hagyom magam becsapni! − fogadkozott Ignác.

~ Ne foglalkozz vele Luca! − állt fel a pulcsiról Bonifác és a lány felé sompolygott. ~ Hozd csak nyugodtan, amit neki szántál, majd én megeszem. Ugye tudod miket szeretek?

− Hiába sündörögsz nekem ide, enyhén felpúposított háttal hízelegni Bonifác, te nem kapsz semmit! Ledöntötted a frissen vasalt ruháimat és kisajátítottad a pulcsimat − küldött a macska felé egy lapos, egyértelműen elutasító pillantást Luca, amikor a kandúr hozzádörgölőzött volna egyértelműen arrébb lépett. − Nemcsak te sértődhetsz meg, hanem én is!

Azzal Luca hátat fordított Bonifácnak, akit pár pillanat erejéig meglepett a lány elutasító viselkedése, na meg az, hogy nem jött be a látszólagos hízelgés sem. De büszkébb volt annál, semhogy erőltesse és most félig leeresztett szemhéj mögül nézte a távozó Luca hátát.

− Vigyázz Ignácra, és akkor talán megbocsátom neked a délelőtti húzásodat! − húzta be maga után az ajtót Luca, majd elfordította a kulcsot és bezárta a két macskát a lakásba.

Bonifác csak állt és nézett előre, farka vége idegesen csapott jobbra-balra. Azon gondolkodott mégis mikor vesztette az irányítást Luca felett. Akárhogyan is, de vissza fogja szerezni. Pillantása a kanapé felé esett, ami mögött Ignác bujkált, és arra a következtetésre jutott, hogy bizonyára az öccse hibája, és minden visszaáll a megszokottra, ha végre eltűnik innen.

~ Gyere elő! − mordult fel Bonifác és az ablak felé vette az irányt.

~ Nem! Itt maradok! − ellenkezett elszántan Ignác.

~ Ennyire azért nem lehetett borzalmas − adott hangot kétségének a kandúr és egy könnyed ugrással a párkányon termett, leült és nekiállt nézelődni.

~ Fogalmad sincs róla! − méltatlankodott az öccse, és Bonifác, ha képes rá felhorkan. ~ Volt ott egy nagy, fekete kutya, csak úgy áradt belőle az ellenszenv! Meg aztán ott volt az a macska is...

~ Serafina? − rezdült meg Bonifác füle és enyhén hátrafordította a fejét.

~ Nem. Azt mondta Fábián a neve és csak félig pokolmacska. Ő társalgott azzal a kutyával.

~ Korcsok! − adott hangot nemtetszésének Bonifác, és nem értette felelőtlen fajtársait, akik egyszerű házimacskákkal keveredtek némi élvezetért cserébe. A fekete kutyában viszont felismerte ezek után azt a Burkust, vagy kit, akivel ő is összefutott egyik éjszaka. ~ Miről társalogtak?

Nem mintha különösebben érdekelte volna normál esetben, de Serafinával való múltkori találkozás után tudta, hogy szervezkedés lesz a négylábú őrangyalok körében. Már ő is eldöntötte, hogy maga köré gyűjt néhány másik pokoli bestiát.

~ Hát az a kutya rám nézett és azt mondta, kezd belőlünk sok lenni. Erre az a Fábián közölte, hogy épp ellenkezőleg egyre kevesebb. Azt mondta valami emberek kifejezetten a különleges macskákat és kutyákat gyűjtik be.

~ Ugyan! Egy pokolmacskát vagy kutyát sem tud a sintértelep fogva tartani! − fordult vissza az ablak felé Bonifác és a fent köröző varjakat nézte.

~ Ő is valami ilyesmi helyet említett, meg azt, hogy nem oda viszik őket − motyogta Ignác és fáradtnak érezte magát. ~ Mi van, ha valaki vadászik a fajtánkra és megöli őket?

~ Ugyan! − és már a feltételezést is sértőnek találta Bonifác. ~ Volt még valami?

~ Kaptam valami oltást, az nem fájt. Meg végigtapogatott az a nagydarab ember, ami azért ijesztő volt. De a legrosszabb, hogy levágták a karmaimat − ásított Ignác, maga alá húzta a tappancsait és behunyta a szemét, de egyelőre még nem rakta le a fejét.

~ Levágták a karmaidat? − ez azért meghökkentette Bonifácot.

Ennél rosszabb dolgot el sem tudott képzelni. Megfosztani egy macskát a legerősebb fegyverétől felért egy halálos vétekkel. Még jó, hogy nála nem próbálkoztak, akkor aztán biztos vér folyt volna és nem az övé. Ez a Harry akármilyen nagydarab is, megtapasztalhatta volna, hogy kettőjük közül Bonifác az erősebb és halálosabb.

Elgondolkodott mégis hogyan jutott eszükbe levágni Ignác karmát. Némi visszaemlékezés után meg is találta az okot. A függöny és a kibelezett párna. Igen, az lehet az oka. Luca nem szeretne több kárt elszenvedni.

Mivel Ignác nem válaszolt, Bonifác hátrafordította a füleit, hogy kiderítse mi az oka. Némi hallgatózás után rá is jött, az öccse elaludt. Legalább csendben van és nem őt nyúzza. Tovább nézte a szálló varjakat és elgondolkodott a hallottakon. 

Kizártnak tartotta, hogy bármilyen normális ember tudna a pokoli, vagy az őrangyali házikedvencekről. Mégsem hagyta a gondolat nyugodni és úgy döntött utána fog járni. Talán ezt a Fábiánt kéne előkerítenie, de ahhoz az egész várost át kéne fésülnie. Egyszerűbb, ha fajtabélit keres, hátha az utcán kóborlok tudnak erről ezt-azt.

Ha igaz, akkor viszont szólnia kell Lucifernek. Biztos nem fog örülni a fejleményeknek, és talán komolyan se fogja venni, amíg bizonyítékkal nem szolgál. Ráadásul a múltkori beszélgetésüknél azt sem említett meg neki, hogy lehet lesz némi harc is négylábú szinten, mert elszólta magát róla. Nem mintha a Pokol Urát ilyen apróságok foglalkoztatnák, hogy tudják róla éppen melyik városban rontja tartósan a levegőt.

Bonifác ült és gondolkodott. Nem akart netalántán két fronton harcolni. Mi lenne, ha az őrangyalokkal való ellenségességét későbbi időpontra napolná és ezt az eltűnéses dolognak járnának utána először. Na nem közösen, mert azért van egy határ, amit nem fog átlépni. Külön-külön és majd aztán megosztják az információikat, hogy ki mit talál. Ha pedig valós a veszély, akkor ki kell találniuk valami megoldást.

Abban kételkedett, hogy egy ilyen csip-csup ügy miatt felbukkanna egy angyal, és valószínű Lucifer som fogja mégcsak a kisujját sem megmozdítani, mondván farkas törvények uralkodnak és természetes, ha a gyenge elhullik. De talán akad majd egy démon, aki segít nekik eltakarítani néhány embert, vagy esetleg egy olyan hitlovag, vagy minek nevezik a négylábú őrangyalok a már felvilágosult védenceiket.

Nem mintha gondot okozna netán néhány ember megölése Bonifácnak és társainak. Viszont, ha megtalálják a hullákat, akkor meg a többi ember fog egyből háborogni, hogy veszélyes, kóbor állatok vannak az utcákon és tegyen valamit ellenük a városvezetés. Azaz ugyan ott vannak, mint előtte, hogy emberek lesznek a nyomukban, amit nem akarnak.

Viszont, ha valami törvényes eljárást tudna egy démon, vagy beavatott ember indítani ezek ellen, akkor börtönbe kerülnének és őket is békén hagynának. Igen, ez lesz a legjobb megoldás. Igaz, csak akkor, ha valóban valós a fenyegetés, amiben továbbra is kételkedett.

Bonifác elmélkedését egy a párkányra ülő, fekete szárnyas zavarta meg, ami oldalról nézte őt és forgatta néha a fejét. Unottan nézte a kandúr a madarat, és bár ösztöne azt diktálta fogja meg, sok társával ellentétben volt annyi esze, hogy tudja az üveg miatt nem menne.

~ Bonifác? − érkezett a gondolat, a hang pedig ismerős volt.

~ Ó, csak te vagy − ismerte fel az alakváltó démont a kandúr és unottan nézett rá.

~ Elvégeztem a feladatot, amivel a Nagyúr megbízott, de nem találom őt. Tudod merre lehet?

~ Nem, de ha elmondod mire jutottál, akkor átadom neki később, amint biztonságos lesz a helyzet − válaszolt Bonifác, igyekezett nem elárulni magát, hogy fogalma sem volt arról, hogy Lucifer megbízta ezt a démont bármivel is.

~ Csak személyesen vele beszélhetek, senki mással. Még veled sem − közölte határozottan, majd szárnyat bontott a démon és elreppent, de azért még hátraszólt. ~ Mond meg neki, hogy kerestem.

~ Jó! − és Bonifác gondolatban húzta a száját, mert ez azt jelentette, hogy az informálódás helyett, keresgélheti Lucifert. ~ Mégis hova a pokolba tűnt, ha egy démon se találja őt?

Ráadásul újabb gondolkodni valót kapott. Ritkák voltak az olyan szintű alakváltó démonok, mint ez itt. Épp ezért értékesek és bizonyára fontos dologgal bízhatta meg őt Lucifer. De vajon mivel? Vajon rákérdezzen majd erre a Pokol Uránál? Vagy nem éri meg, mert azzal csak újabb feladatot csinál magának? Igen, valószínű. 

Amúgy is, ha olyan dologról van szó, ami rá is tartózik, akkor Lucifer úgyis elmondja. Nem is olyan régen felvilágosította, hogy néha pont azzal szolgálhatja őt, ha nem tud minden ügyes-bajos dolgáról. Ezek alapján nem fog feleslegesen kíváncsiskodni. Igen, ellenáll annak, amit a természete diktál.

~ Vajon Luca mikor jön vissza? − gondolkodott el Bonifác.

Lenne elég ideje most fajtársakat keresni és faggatni őket arról, amit Ignác mondott? Luca biztos keresni fogja, amint hazaér és csak aggódik, na meg gyanakszik, ha nem találja itt. Akkor már jobban jár, ha megvárja míg megjön, látványosan elvonul valahova és elbújik, ahol a lány úgy sem fogja zargatni és onnan tűnik el. Vagy... Igen, az lesz a legjobb. Pontosan ezt fogja tenni, amint Luca hazaér. Kétségbeesett lesz, meg mérges, de majd kiengeszteli valahogy.

Bár miért is kéne kiengesztelnie? Luca nem a gazdája, csak gondoskodik róla, ezért nem is tartozik neki sem beszámolóval, sem bocsánatkéréssel a tettei miatt. Mégis hogyan jutott az előbbi az eszébe? Rossz hatással lenne rá a lány? Igen, lehet. Innentől jobban kell figyelnie magára. Végtére is ő Bonifác, Lucifer macskája, aki a Pokol Urán kívül senkinek nem tartozik engedelmességgel!