Luca hazafelé tartott és bár még csak nyolc óra körül járhatott az idő, már teljesen besötétedett, lévén november hónapot írtak. Befordult egy utcába, amin nem szeretett átvágni, mert kevesen jártak rajta és sok helyen nem égett a lámpa.

Az egyik alatt viszont két alakra figyelt fel, talán hajléktalanok lehettek. Az egyik kiabált valamit, majd lendült a lába. Lucának feltűnt valami elugrik előle és mikor a fénykörbe került látta meg a macskát, legalábbis annak tűnt távolról, ami fújt és púposított.

Imádta a macskákat, mégsem tartott, mert úgy gondolta nem tudna kellő időt foglalkozni vele. Korán eljött otthonról és viszonylag későrt ért haza, mert mindig akadt valami plusz programja. Nem szeretett otthon ülni, egyedül a négy fal között. A tévé pedig nem kötötte le, de az esti olvasásra mindig hagyott időt magának.

Úgyhogy nem gondolkodott, hanem sietősre vette a lépteit. Az egyik alak közben felkapott valami fadarabot, vagy baseball ütőt és sikeresen oldalba kapta a macskát, akit a társa üldözött. Na több se kellett, futólépésre váltott.

- Hagyják békén! - kiáltotta el magát, hátha a további sérüléstől ezzel meg tudja menteni szerencsétlen állatot. - Hívom a rendőrséget!

Ezt leginkább azért tette hozzá, hogy elijessze őket és nehogy rá is rátámadjanak. A két férfi felé nézett ő pedig felemelte a kezét a füléhez, mintha már tárcsázott volna. Több se kellett nekik, inkább menekülőre fogták, aminek ő nagyon örült.

Megállt a macska mellett, ami az ütés nyomán a falnak csapódott és most a tövében feküdt mozdulatlanul. Luca letérdelt mellé és finoman megérintette nehogy megijessze, de az állat nem mozdult. Érezte emelkedni és süllyedni a mellkasát, ebből tudta él.

Távolról is hatalmasnak tűnt, de közelebbről még inkább. A lány első gondolata, hogy talán még egy main conn-nál is nagyobb. Legalább másfél méter hosszúnak saccolta a fejétől a farka végéig és ötven centi magasnak. Még az is megfordult a fejében talán valami vadon élő macskaféle.

Elővette a telefonját és keresni kezdte a helyi menhely számát, aztán ránézett újra az eszméletlen állatra és meggondolta magát. Eltette a készüléket és finoman a fekete bundás test alá nyúlt.

- Uh! - nyögte. - Sejtettem, hogy nem leszel könnyű, de azért ennyire nehézre se számítottam.

Nagyjából tíz-tizenöt kilóra saccolta a súlyát, ami a méretét tekintve elképzelhetőnek tartott. Felnyalábolta és némileg megtámasztotta a vállán, hátha akkor könnyebben fogja tudni vinni. Mire az utca végére ért, már úgy érezte leszakad a keze, de eszébe se jutott letenni.

Bajosan jutott be a házba, kivételesen nem lépcsőzött, hanem inkább kivárta a liftet. Belépett a lakásába, behajtotta az ajtót, lerúgta a cipőjét és a nappaliba ment, ahol a kisebb kanapéra fektette a macskát.

Gyorsan visszatért és rendesen becsukta az ajtót és rá is fordította a zárat. A helyére tette a cipőjét és a kabáttól is megvált, majd újra a szoba felé vette az irányt, hogy alaposabban megnézhesse, immár fényben.

- Elképesztő vagy! - suttogta a szavakat és végigsimított a fényes fekete bundán.

Valamin megcsillant a fény a macska nyakánál. Megörült, hisz van rajta nyakörv, amit a sűrű bundától nem látott eddig, a bilétán pedig rajta lehet a tulajdonos telefonszáma. Ennyire szép állatnak biztosan van gazdája.

Kicsit meglepte, amit aztán látott. Ugyanis biléta helyett egy vörös színű, ötágú csillagot talált egy körben. Látta már ezt a szimbólumot, amit a boszorkányokhoz kapcsoltak az emberek, bár ő tudta ennél szélesebb körben használatos.

Összevetve ezt a ténnyel, hogy fekete szőrű a macska arra jutott talán egy jósnőhöz tartozik, vagy egy wiccahoz, ami a modern boszorkány megfelelője. Belőlük kinézte, hogy ilyet aggatnak a kedvencükre már csak a hatás fokozása miatt.

- Szegénykém - simított rajta végig. - Azok az alakok biztos emiatt bántottak. Kinézem belőlük, hogy az ördög macskájának gondoltak.

Ellépett a kanapé mellől és a fürdő felé vette az irányt, ideje rendbe szednie magát, aztán olvasni kicsit. Holnap pedig siet majd haza, hogy el tudja vinni állatorvoshoz. Ott azt is megtudják nézni van-e benne chip, és akkor értesíthetik a gazdáját.

Kíváncsi lett volna honnan csavargott el és azt is milyen fajta, mert ekkora macskát még életében nem látott. De majd megkérdezi a tulajdonostól, mert személyesen szerette volna visszaadni. Az szóba se jöhet, hogy addig ott marad az állatorvosnál.

Fél órával később visszatért és leült a fotelbe, majd a mellette lévő asztalról elvette a könyvet, amit éppen olvasott. Ránézett az állatra, ami még mindig nem tért magához. Tudta, hatalmas felelősséget vett magára.

Idegen helyen a macska feszélyezve érezheti magát, ha pedig nem is egy barátkozós típus talán még meg is karmolja. De nem bánta. Itt legalább biztonságban lesz, azt pedig túl fogja élni, ha netán feldönti valamelyik virágját, vagy lever valamit.

Kinyitotta a könyvet és nekiállt olvasni. Alig néhány oldalon jutott túl, amikor furcsa érzés fogta el. Felpillantott a macskára és megdöbbent, mert egy vörös szempár meredt rá. Pislantott egyet, de utána már egy kék szemezett vele.

Emlékeztette magát arra valószínű elsőre csak olyan szögben tört meg a fény, hogy attól tűnt vörösnek, ami általában a fényképeken is előfordul. Hisz normál esetben egy macska szeme arany vagy zöld színben világít.

Az viszont meglepte, hogy ehhez a fekete bundához nem sárga párosult, mint általában, hanem kék. Egy biztos, nem csak a termete, de a kinézete se mindennapos.

- Szia - köszönt neki, amiért néhányan biztos bolondnak néznék az ismerősei közül, ha ezt látnák. - Nem akarlak bántani.

Lassú mozdulattal összecsukta a könyvet és az asztalkára tette. Majd még mindig óvatosan felállt, de nem egyenesedett ki. A macska erre már felemelte a fejét, a hasára fordult és körbenézett. Nem tűnt riadtnak, amiből Luca azt a következtetést vonta le, hogy lakásban tartott. Legalább nem lesz gondja az alomtálca használattal.

Lépett egyet és számolt azzal az állat felugrik és elbújik valahova, de meg se moccant. Csak nézte őt. Leguggolt és felé nyújtotta a kezét, majd miután megszagolták, beledörgölöztek a tenyerébe.

Felbátorodva végigsimított a fejen, majd a hátán, egészen végig. A bársonytalpú eldobta magát és a hasát mutatva a hátára fordult

- Nem, nem! - fenyítette meg játékosan az ujjával. - Ismerem a fajtádat. Felajánlod a pocid simira, csakhogy aztán összekarmolhasd az alkarom. Szóval kár próbálkoznod!

A kék szempár ránézett, mintha csak értett volna minden szót. Végül úgy döntött feláll és nyújtózik egyet. Körbejárt a fej, felmérte a felfedezni valókat.

- Nem bánom, ha mászkálsz, netán a plédet tépkeded a karmoddal. De! - emelte meg a hangját figyelmeztetőn. -Ha ártasz a függönyeimnek vagy bútoraimnak, akkor Isten bizony bezárlak a fürdőszobába és felőlem végignyávoghatod az éjszakát, az sem érdekel!

A fej felé fordult, a bozontos farok csapott egyet, majd sértődötten felemelte az állát és hátat fordítva leült. Ott ugyan csak támlát tanulmányozhatta. Bár egy macskánál soha nem tudni mi köti le a figyelmét.

Luca visszaült a fotelbe és olvasni próbált, de a tekintete minduntalan a fekete szépségre vándorolt, így feladta.

- Kell neked egy név! Az eredetit nem tudom, de csak találunk valamit - morfondírozott Luca, de a macska figyelmét nem sikerült felkeltenie.

- Dark? Black? - kezdte sorolni, de semmi reakció így tovább törte a fejét. - Csaknem volt olyan elvetemült a gazdid, hogy Lucifernek nevezzen el.

Erre a névre megrezdült a fül, de aztán mégse fordultak felé. Luca eltöprengett rajta ez lehet-e a neve csak megsértődött és azért nem reagál? A másik lehetőség, hogy nem találta el. Persze egy bársonytalpúnál szimplán az is előfordulhat, hogy nem akarja meghallani.

Aztán a fej hátrafordult felé és a kék szempár intenzíven nézni kezdte. Szinte megbabonázta, mintha a gondolataiba akart volna mászni. Majd valami bevillant.

- Bonifác - a név kijelentésként hangzott el a lánytól.

Legnagyobb megdöbbenésére a bársonytalpú felállt és szembefordult vele és olyan elégedett arcot vágott, mintha épp most váltotta volna meg a világot és várja érte a jutalmat. Luca elmosolyodott. Még, ha nem is ezt kapta eredetileg, erre legalább hallgat, szóval ő mindenképp Bonifácnak szólítja majd.

- Na ideje aludni! - állt fel. - Múltkor majdnem örökbe fogadtam egy cicát, ezért mázlidra van itthon alomtálam meg bele való granulátum. Egyelőre a konyhába raktam, találsz némi száraz tápot és vizet is a közelében. Akarod, hogy megmutassam, vagy megtalálod?

Tisztában volt vele, hogy egy macskához beszél, teljesen feleslegesen, mert bizonyára egy kukkot sem ért belőle, de nem számított. Valamiért azt érezte úgy kell kezelnie, mintha a vendége lenne.

Természetesen nem kapott semmi reakciót. Bonifác királyi testtartásban ült, farka körbeölelte és enyhén emelgette a végét. Luca pedig kezdte kényelmetlenül érezni magát, így inkább elment aludni.

Tudta a macskák nem szeretik a zárt ajtókat, így résnyire nyitva hagyta a sajátját. Bevackolta magát a takaró alá, elhelyezkedett, majd lehunyta a szemét. Még pörögtek a gondolatai a macska körül, de a fáradtság legyőzte és elnyomta az álom.

Ezért nem láthatta Bonifácot, amint a résnél megjelenik és tekintetét rászegezi, ami kékből átváltott vörösbe. A pokolmacska nagyon is értette a szavait és épp azon tanakodott mit tegyen.

Távozhatna. Őt egy ajtó sem tudja bezárni. De igazából maradni akart, megismerni a lányt. Nem találkozott még emberrel, aki ennyire barátságosan viselkedjen vele. Már csak a mérete miatt is tartottak tőle.

De a lány megsimította a fejét, ami nagyon jólesett neki. Kedvesen beszélt vele, még figyelmeztette is bajba kerül, ha valamit tönkre tesz. De miért kéne neki engedelmeskedni? Ő Bonifác, Lucifer macskája.

Bármit megtehet, de előtte alszik egyet és az az ágy kényelmesebbnek tűnt, mint kint a kanapé vagy a fotel, amiben a lány ült. Hangtalan léptekkel besomfordált, egy könnyed ugrással a matracon termett, ami a súlya ellenére meg sem mozdult alatta. Felmérte a terepet hol lenne számára a legjobb, majd egy igazi, hangtalan ragadozó módjára el is foglalta.