Te szemszöged

Felakasztom Pitont... Azzal a kötéllel, ami a legjobb barátnőmék kertjében van. Szép kék. Tökéletes lesz. Csak arra kéne vigyáznom, hogy ne hagyjak ujjlenyomatot, mert akkor megtalálnak.

Oké, tudom, ez most zavaros, furcsa, kemény, és a többi kezdés, de már elegem van belőle. Folyamatosan bunkó, és nekünk, hugrabugosoknak még mindig több házit ad fel, mint a másik csoportnak. Erről ennyit.

Sietnem kéne, mert mindjárt kezdődik a gyógynövénytan. És... Közben reménykedek, hogy Ron nem lesz ott. Ez egy kicsit gonosz volt, igaz, de jó okom van, hogy ezt kívánjam. Ugyanis, amikor ő ott van, kiver a víz, a fejem paradicsomvörössé pirul, a szívem felgyorsul, szaporán veszem a levegőt. A lábam pedig a földbe gyökerezik. Ez utóbbi a legrosszabb az összes tünet elől, mert így nem tudok megmenekülni a kínos szituációk elől.

Ez nem egy betegség. Egyszerűen csak tetszik Ron. De annyira, hogy ahw... Szinte minden második gondolatom róla szól. Mindemellett, annyira sokat beszélhetek róla a legjobb barátnőmnek, Athenának, hogy az már idegesítő, és unalmas is lehet. De Thena nem úgy néz ki, mint aki bánja. Szóval, vagy érdekli a téma, vagy csak egyszerűen jól színészkedik.

Ideje lenne visszatérni a jelenbe, mielőtt még nekimegyek valakinek a folyosón. Gondoltam, gyorsan megkeresem Athenát, és váltunk néhány szót, mielőtt újra elválnak az útjaink a tanórák miatt.

Meg is láttam őt. Odakint állt a kastély nagy kapuja mellett.

- Avocados from Mexico! - köszöntünk egymásnak, majd sétálni kezdtünk valamerre.

- Izgulsz? - kérdezte Athena. Ismerjük egymás órarendjét, szóval ő pontosan tudta, hogy milyen órám lesz, és kikkel. Nekik most a mardekárosokkal lesz egy kemény mágiatörténet.

- Szerinted?

- Nagyon - nevetett. Én is elmosolyodtam - Elkísérjelek az üvegházakig?

- Nem kell, köszi, mert végén Binns leszedi a fejedet - hárítottam el az ajánlatot.

- Hogy tud megölni valakit egy olyan tanár, aki már eleve halott? - tette fel a költői kérdést - Meg amúgy is, ismersz. Tudok olyan gyorsan futni, hogy simán beérjek időb... Francba - botlott meg a saját lábában. Majdnem rám esett, de szerencsére gyorsan reagált, és mégsem. De még így is kicsit meglökött. Szerencsére, nem annyira, hogy én is eleshessek - Bocsi.

- Nem bocsájtok meg - húztam fel az orrom fültől fülig érő vigyorral. Athena kuncogni kezdett.

- Akkor is jövök veled - indult meg az üvegházak irányába. Futva követtem.

- Ne siess ennyire!

- Bocs. Nem értem, mit izélsz, nekem ez a tempó normálisnak tűnik.

- Csak lassíts le! - megtette.

Pár méterre voltunk már csak az üvegházaktól, mikor megláttam őt. Éppen Harryékkel röhögött valamin. Megtorpantam. A szerelem első tünetei máris jelentkeztek rajtam.

Athena úgy vigyorgott, mint aki megütötte a főnyereményt. Az arcából ítélve tudott, vagy sejtett valamit, amit én még nem. 

- Gyerünk, menj oda hozzájuk! - biztatott.

- Oda? Én? Biztos, hogy nem megyek - ráztam meg a fejem.

- De, igenis mész, mert órád lesz, mint ahogy nekem is. Vita lezárva. Na, Avocados from Mexico! - vonult el vigyorogva.

- Avoc... - nyeltem egyet - Athena, nekem ez nem fog menni! - fordultam utána, de ő addigra már nem volt sehol.

Magamban sóhajtottam. Elhatároztam magamban, hogy most már elég. Nem lesz több beégés. Határozott, tizennégy éves tinédzser leszek, aki kezébe veszi a sorsát. Egy óra múlva, azaz gyógynövénytan után el fogom mondani Ronnak mit érzek. Nem fog inába szállni a bátorságom. Vagyis, csak remélem...

Ron szemszöge

- Nézd csak, ki van ott - vont félre Harry, és egy hugrabugos-hollóhátas kettősére mutatott, amit mindenki csak a Gyilkos Duónak hív. Miért? Mert a hollóhátas, Athena, már a pillantásával gyilkol, és mindenki szerint egy kicsit pszichopata beállítottságú. Bevallom, picit félek tőle. A hugrabugos Lily viszont tudomásom szerint nagyon segítőkész, és száz emberből kilencvennyolc ezt ki is használja. Azt hallottam, ebből már kezd elege lenni, és - állítólag Athena javaslatára - határozottan elhajtja a házi feladat-másolókat. Lily és Athena mind a ketten jó kviddicsjátékosok. Előbbi hajtó, utóbbi őrző a csapatában.

- Lily. És? - kérdeztem vissza.

- Haver, szerintem ne hazudj többet. Se nekünk, se magadnak. Valld csak be, hogy tetszik.

Ezen elgondolkodtam. Tény és való, az utóbbi időben egyre többet gondolok Lilyre, és mindig megnevettet, mikor a közelben van. Jó, lehet, hogy manapság már azt kívánom, hogy bárcsak megölelhetném, de nem hinném, hogy ez már szerelem lenne. Még fiatal vagyok hozzá, szerintem.

Lilyre néztem. A lány nagy levegőt vett, icipicit felfújta az arcát, majd határozottnak mutatva magát elindult felénk. A körülöttem állók reakcióját látva, csak én vettem észre, hogy ez a magabiztosság csak álca. Valamitől nagyon tartott.

Gondoltam, megszólítom. Odamentem hozzá, faképnél hagyva a vigyorgó Harryt és a féltékenyen néző Hermionét.

- Szia, Lily - kocogtattam meg a vállát. Ő nagyot sikítva, egy ugrással felém fordult.

- Ro-ron? - dadogta, miközben fülig elpirult.

Pár másodpercnyi kínos csönd állt be.

- Izé, hogy vagy? - kérdeztem, most már én is teljesen vörös arccal.

- Jo-jól, köszi... - sütöttele a szemét. Egész aranyos volt - Ne-nem kéne órára menni?

Annyira belefeledkeztem abba, hogy őt nézzem, hogy ez a kis részlet elfelejtődött.

- Ó, igen, persze, persze - kaptam észbe, majd szorosan Lily mögött haladva beléptem az üvegházba.

- Csakhogy itt vagytok - füstölgött Bimba.

*Time skip*

E/3

Óra után, miután a diákok és a tanár elhagyták az üvegházat, Lily úgy döntötte, megpróbálja. Ő és Ron voltak az utolsók, akik a növényházban voltak. Valahogy eléri, hogy kettesben maradjanak, aztán bevallja. Remélte, nem bukik el/ a fiú is szereti...

Ron már az ajtónál járt. Lily erőt vett magán, odament hozzá, és a felkarjánál fogva megállította. A feje újra vöröses árnyalatban virított.

- Ron, várj! Szeretnék... Mondani valamit. Itt, és most.

Ronnak tetszett a lány határozottsága. Úgy gondolta, Harry nem tévedett. Megtetszett neki a lány. De nem úgy, mint a régebbi kiszemeltjei, akikben a külsejük fogta meg őt. Lilynél más volt. A lány személyisége volt az, amit megkedvelt.

- Hajrá, ebédszünet van. Ráérünk.

- Ne-nem mehetnénk esetleg be a szertárba? Picit személyesnek érzem - nevetgélt idegesen.

- Felőlem - vont vállat mosolyogva.

Gyorsan kisiettek az üvegházból, és a sor bal szélén lévő szertárba bújtak el a világ elől.

Lilynek, mint ahogy azt előre sejtette, inába szált a bátorsága. Félt elmondani. De, ha már bevállalta, akkor végig is csinálja.

Ron ott állt előtte mosolyogva, hátratett kézzel, a válaszát várva.

- Tudod, én... Izé... Nem is tudom, hogy mondjam el... Szóval, év elején kezdődött, és most tavasz van, szóval... - beszélt össze-vissza idegességében.

- Figyelj, Lily - fogta meg hirtelen Ron a lány bal vállát - Én egy ilyen egyszerűbb srác vagyok. Ne bonyolítsd túl a dolgokat. Csak mondd meg nekem nyíltan, világosan, hogy miről van szó. Bennem bízhatsz. Nem árulom el senkinek, és ha olyan jellegű, segítek véghez vinni,vagy megoldani. Szóval? - fürkészte kíváncsian a lány arcát.

Lilynek erőt adott Ron nyitottsága, határozottsága. Kihúzta magát, és végre a fiú szemébe nézett. Innen már nincs visszaút.

- Tudod, Ron, én... Szeretlek! - bökte ki a kelleténél egy kicsit hangosabban - Már régóta, körülbelül tanév eleje óta beléd vagyok esve, és ez az egész már rég túljutott a kiszemelt-állapoton, és...

- Shh! Értem én - tette az ujját Lily ajkai elé Ron, majd elé lépett, és közelebb hajolt hozzá - Nekem is hasonló érzéseim vannak már egy ideje irántad. Én is beléd szerettem, Lily! - húzta el az ujját Ron, majd lesütötte a szemét - Tudom, ez még egy kicsit korai, de... Lennél a barátnőm? - nézett újra a lányra Ron. Lily elpirult, majd hevesen bólogatni kezdett.

- Ez minden vágyam! Szóval... Igen. De, légy szíves, egyenlőre tartsuk titokban! Szerintem nem hiányzik a felhajtás.

- Igazad van. Titkos szeretők - meredt a távolba Ron - Tisztára, mint valami romantikus film szereplői.

Ezen mindketten felnevettek. Ron ekkor a kezével megkereste Lily kezét, és összekulcsolta az ujjaikat. Közelebb húzta magához a lányt. Másik kezével óvatosan végigsimított először Lily arcélén, majd az alsó ajkán, és közelebb hajolt hozzá, behunyt szemmel. A lány is közeledni kezdett Ron felé. Ajkaik már majdnem összeértek, mikor az ajtó úgy kivágódott, hogy a falról pattant vissza, és kis híján orrba vágta az éppen gyilkolni készülő Athenát.

Lily és Ron szétrebbentek. Zavarodottságukban mindenfelé néztek, csak egymásra, és Athenára nem.

- LILY! MERLINRE KÉRDEM, TE MÉGIS, HOGY KÉPZELED, HOGY... - kezdett neki a fejmosásnak Athena, majd észrevette, kivel van. Ajkai mindent tudó vigyorra húzódtak - Hoppá. Csak nem megzavartam valamit?

- Hej, Ahena, időzíteni aztán nagyon tudsz - sóhajtott fel fáradtan Lily, majd a baránője felé sétált.

A hollóhátas nem tudta, hogy ezt most bóknak vegye-e, vagy sértésnek. De nem is érdekelte, ugyanis fejben már Lily és Ron esküvői tortáját tervezgette.

- Na, mit mondott? - kérdezte izgatottan suttogva.

- Igent - morgott vissza neki halkan Lily.

- Ooh... Óóh! - kiáltott fel Athena - Hát akkor, fogadjátok el a bocsánatkérésem.

- Nem bocsájtok meg, továbbra sem - viccelődött Lily, majd visszalépett a még mindig zavarodottan álló Ronhoz - Akkor, hol is tartottunk, mielőtt Athena olyan durván sorozatgyikos beütéssel félbeszakított?

- Azt hiszem, itt - eszmélt fel a kábulatból Ron, és Lily állát maga felé fordította. Azonnal lecsaptak egymás ajkaira.

****

SZAVAK SZÁMA: 1451

Remélem, tetszett! Még egyszer boldog szülinapot!