Mikor Yanaka beleegyezett abba, hogy kisminkelje Yamaguchit, tudta, hogy nagy hibát követ el vele. Érezte, hogy nem fog minden simán menni, valami fog történni és az nem a jó irányba fogja elvinni a barátját.

A sminkelés napján Yanakának egész nap volt egy furcsa érzése, de nem tudta volna megmondani, hogy pontosan miért. Az egész kezdődött a bolti jelenetnél, ahol akaratlanul is előtörtek belőle a múltban megtapasztalt érzések, és akkor jött rá a furcsa érzésre is. Mióta együtt vannak Rikutóval nem gondolkodott a múltról, és nem is kisérték rémálmok miatta, de mikor meglátta Yamaguchit maga előtt, mosolyogva az eredmény miatt az arcán, akaratlanul belelátta önmagát, és ez előhozta az emlékeket. Újra beköltözött a gyomrába az a kellemetlen érzés, de, mikor meglátta a lányt Yamaguchi közelében, az érzés átalakult haragba. Mélyből jövő, igazi haragba.

- Köszönjük, de nem kell a telefonszámod, és a randi meghívásodat is el kell, hogy utasítsuk - lépett a beszélgetés közbe Yanaka, próbálva nem olyan bunkó lenni, mint amennyire az szeretne lenni igazából.

- Én Tadashitól kérdeztem - válaszolta félénken az ismeretlen lány. Yanaka egyre jobban érezte, ahogy elködösül az agya a haragtól, mert ő nem látott mást maga előtt, mint azt a srácot, aki minden rémálmát okozta.

- És mégis én válaszoltam, szóval köszönjük a beszélgetést, de ennyi bőven elég volt. A viszont nem látásra - köszönt el Yanaka a lánytól, miközben próbálta magát lenyugtatni. Miközben sétáltak a kasszához, még mindig próbálta magát nem felhúzni, hiszen az agya leghátuljában tudta, hogy nem ez a lány tette őt depresszióssá, és nem is csinált semmit, amiért ezt érdemelje ki tőle. Mélyeket lélegezve gondolt Kaitóra és Makotóra, akik végigsegítették az egész múltján, és Rikutóra, aki a világ közepét jelentette neki.

- Ez mégis mire volt jó? - kérdezte egyből Yamaguchi, amint kiértek a boltból.

- Csak megóvtalak egy nagy seggreeséstől, szóval hálás lehetnél nekem - válaszolta Yanaka lekezelően, de magában egy nagy harcot vívott, hogy ne látszódjon rajta az, hogy szétesett egyetlen egy emléktől.

- Hálás? Az egyetlen lány, aki észrevett éppen randira hívott, te meg elkergetted - válaszolta Yamaguchi, ami Yanakának csak egy újabb késszúrás volt, tudva, hogy milyen érzés is volt számára, mikor először vették észre őt, és, hogy pontosan ezt éli át a barátja is. Annyi különbséggel, hogy az előtte állót már észrevette valaki, csak nem veszik észre egymást. Mind Yamaguchi és mind a magas barátja nem akarják elismerni az érzéseiket, amik csak megnehezítik a helyzetet.

Yanaka tudta, hogy ennek a beszélgetésnek a vége így is úgy is egy pontnál fog kikötni, amin hiába nem akart, mégis muszáj lesz végig menniük rajta. Yamaguchi érdekében.

- És nem furcsa neked, hogy pont akkor történt ez, mikor éppen ki lettél sminkelve? - kérdezte Yanaka, keserűen elmosolyodva. - Pont emiatt nem akartam, hogy te is elkezdjél sminkelni, hiába ez csak egy alapozás.

- Nem értelek - válaszolta összezavarodva Yamaguchi. Még soha nem látta a barátját ilyennek és nem tudta, hogy mit kezdjen a helyzettel. Yanaka gyorsan leakarta tudni ezt a beszélgetést, mert elég volt neki saját magában felidézni a múltat, nem még el is mesélni azt. Mélyet lélegzett, és belekezdett a mesélésbe, a lehető legrövidebbre fogva a dolgot, de még így is sikerült elérzékenyülnie, hiába fogadta meg magában, hogy nem fog sírni.

Ez után a beszélgetés után Yanaka nem akart mást, csak biztonságos karok közé futni, ahol elfelejthet megint mindent néhány percre, ezért miután beértek az iskolába, köszönve gyorsan barátainak sétált ki az osztályából, egyenes az egyel felettük járó osztályhoz. Óvatosan bekukkantva az osztálynak az ajtaján nézett a szokásos helyhez, és mikor ott találta azt, akit keresett, gyorsan megcsörgette a mobilját. A fiú megrezzenve a hirtelen jött hangtól, nyúlt a zsebéhez, ahonnan kivette a telefonját, majd rápillantva a névre vette fel azt, enyhe mosollyal az arcán.

- Szia - köszönt, és látni lehetett az arcán egy enyhe mosolyt.

- Szia... Ráérsz néhány perce? Itt vagyok az osztálytermed előtt - hadarta el gyorsan Yanaka, látva, ahogy Rikuto az ajtó felé pillant, és egyszerre bólint és válaszol is szóban, ezzel egyetembe fel is állva a székéről. Eltéve a telefont, Yanaka neki dőlt a falnak, már egy kissé remegve, bár ő sem tudta volna megmondani, hogy miért.

- Miért nem jöttél be? - kérdezte kedvesen Rikuto, mikor már ott álltak egymással szemben. Yanaka félszegen vállat vont. Hirtelen nem is tudta miért akart Rikutóval találkozni. - Felmenjünk a tetőre? - kérdezte a magasabb fiú, egy pillanatra felsimítva Yanaka karjára, aki nem szólalt meg, csak nézte a barátját, és egyszerűen nem tudta eldönteni, hogy Rikuto tényleg ennyire kiismerte egyetlen pillantásból.

Mikor felértek a tetőre, Rikuto egyből egy, az ajtótól legtávolabb eső helyhez sétált. Miután mind a ketten odaértek a korlát legvégéhez, Rikuto kitárta a karjait, ezzel egy ölelésbe vonva a másikat. Yanaka boldogan bújt még közelebb a meleg mellkashoz.

- Szeretnél róla beszélni? - kérdezte egy idő után Rikuto. Yanaka még egy utolsót szippantott a kellemes illatból, ami a mellette ülőből és annak pólójából áradt. Túl kellemes volt, és biztonságot adó.

- Még mindig furcsa, hogy nem is mondtam semmit, te mégis tudod, hogy mit szeretnék - mosolyogott fel a másikra.

- Mert szeretlek - válaszolta egyből Rikuto, ezzel elvérve azt, hogy Yanaka szíve megint felgyorsuljon. - És szeretném, ha boldog lennél - folytatta. Yanaka egy gyors puszit nyomott barátja ajkaira, köszönetképpen. Nem tudott eléggé hálás lenni Rikutonak, amiért önmaga lehet.

- Ma kisminkeltem Yamaguchit, és csak előjött néhány hülye gondolat - mondta, a mellette álló pedig csak sóhajtott egy mélyet. Rikutóval már megejtették ezt a beszélgetést, de már egy jó ideje nem került szóba ez a téma.

- Szeretnél róla beszélni?

- Talán.

- Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz.

- Tudom. Csak annyi minden van most a fejemben.

- Azt mondasz el, amit szeretnél. - Rikuto tudta, hogy hiába próbálkozik, Yanakának egy része még mindig képtelen elengedni a múltat, és az, hogy Yamaguchi érdeklődik a sminkelésben, csak hab volt a tortán a barátjának, hogy bepánikoljon.

- Féltem Yamaguchit, mert nem akarom, hogy megtalálják az olyan srácok, akik élvezik a másikat bántani. Azt mondta, hogy az egyik volt osztálytársa, aki mindig kötekedett vele, lehet, hogy ide jár. Nem mondta biztosra, és még nem is látta itt soha, de bármi megtörténhet. És te is tudod jól, hogy sokan elítélik ebben az iskolában a melegeket. Az, hogy ki lett sminkelve pedig erre ad okot. - Rikuto csöndben hallgatta az egészet. Egy része megértette, másik pedig inkább egy kicsit ellene volt. Úgy gondolta, hogy Yanaka túl aggódja a dolgokat, és nem tudta, hogy hogyan kéne ezt elmagyarázni neki. Sóhajtott egy mélyet, és elengedve a másik derekát nekitámaszkodott a korlátnak.

- Én megértem, hogy félted, de Yamaguchi ugyan úgy fiú, mint mi és ráadásul nem is vagy idősebb nála, hogy meg tudd védeni. Szerintem nem kéne ennyire védelmezned őt - magyarázta, de mikor rápillantott a másikra, annak arcmimikája nem éppen arra engedte következtetni Rikutót, hogy sikerült meggyőznie barátját. Sőt inkább az ellentettje történt: úgy tűnt, mintha megsértődött volna. Yanaka éppen válaszolni akart, mikor megszólalt a becsöngő. Mind ketten a hang irányába kapták a fejüket, majd vissza a másikra. Yanaka csak sóhajtott egyet és elindult a lépcső felé. Nem haragudott a barátjára, de a vegyes érzelmek, amiket érzett, kikészítették. Annyi minden volt a fejében, és legszívesebben sírt volna, hátha attól megkönnyebbül.

Rikuto nem tudott mást tenni, mint egész végig kellő távolsággal Yanaka mögött sétálni. Fogalma sem volt, hogy most mit kéne csinálnia.

***

- Beszéltetek Tsukkival? - kérdezte Yanaka. Még mindig rosszul érezte magát, egyszerre volt szomorú, elkeseredett és magányos, ráadásul az utolsót már nagyon régen érezte utoljára és nem is kívánta vissza.

- Hát, ráírtunk, hogy miért hiányzik, de nem írt vissza - válaszolták. Bármit is mond Rikuto, Yamaguchinak kell egy kis védelem, és amíg nincs itt Tsukishima, addig neki kell ezt megtenni.

Éppen hogy kicsöngettek, mikor Tadashi eldöntötte, hogy lemegy venni valami innivalót, és Yanaka nem is gondolt bele mélyebben. Bár minek is, hiszen Rikuto logikáját követve, Yamaguchi meg tuja védeni magát.

- Tsukishima mondott nektek valamit Yamaguchival kapcsolatban? - kérdezte Yanaka, miután Tadashi kiment az osztályból.

- Próbáljuk faggatni, de nem igazán hagyja magát - kezdte Kaito.

- Néha megnyílik, de az is elég rövid ideig tart. De annyit elmondott, mikor ketten beszélgettünk, hogy hogyan ismerkedtek meg Yamaguchival.

- Melyikőtökkel beszél többet?

- Hát... Szerintem inkább Kaitóval - mutatott Makoto a testvérére, aki egyetértően bólogatott.

- És akkor nem kezel téged még közeli barátként? Tudod, akivel mindent megoszt - folytatta a kérdezősködést. Maga sem tudta, hogy mit akar ezzel kideríteni. Talán csak biztosra akart menni.

- Nem tudom, hogy ezt minek mondanám. Szerintem már barátok vagyunk. Még a telefonszámát is megadta.

- Akkor ez már haladás - mondta Yanaka, rápillantva a telefonjára. Öt perc eltelt mióta Yamaguchi kiment, és még nem jött vissza. - Mindjárt jövök, csak megnézem, hogy hol van Yamaguchi - állt fel az asztalától. A testvérek csak bólintottak és egymással folytatták a beszélgetést. Yanaka gyors léptekben közelítette meg az automatákat, ahol reményei szerint csak a barátját találja. Leérve fordult volna be a sarkon, ami az iskola másik oldalára viszi, amikor megpillantotta a jelenetet. Néhány másodperc múlva, mikor már reagált az agya is, egyből visszafutott az osztályba.

- Srácok! Vészhelyzet van! Gyertek gyorsan - futott oda a padhoz, ahol Kaito és Makoto ültek. Mind a ketten felálltak és már gyors léptekben követték barátjukat, útközben kérdezve, hogy mi történik. Mikor odaértek, a testvérpár egyből tudta, hogy mit kell csinálniuk, Yanaka pedig csak hagyta, hogy intézkedjenek. Kaito kihúzta magát, és egy lenéző mosollyal az arcán sétált oda Tsukishimához, aki éppen az egyik sráccal veszekedett. Makoto is követte őt, ő Kei másik oldalára állva, miközben karba tette a kezeit.

- Mi is beszállhatunk? - kérdezte gúnyolódva Makoto. A két srác, most már, hogy látták az ember fölényt, nem tudtak nagyon mit mondani, de elég volt a szemeikbe nézni ahhoz, hogy az ember meglássa, most már félnek.

- Örömmel fogjuk elverni a seggeteket - mosolygott félelmetesen Kaito, ezzel még jobban megijesztve a két srácot, akik elengedve Yamaguchit lökték meg Tsukishima felé, aki egyből nyújtotta a karjait, hogy elkapja a barátját. Kei kiengedett egy kisebb reszketeg sóhajt, ahogy megérezte Yamaguchit a karjai között. Elszokott már attól, hogy kis péniszű hülyékkel veszekedjen. Tudta, hogy nem szabadna most kiélveznie a helyzetet, hiszen Tadashi remeg, de nagyon jó érzés volt ott lenni mellette. Yanaka sietve futott a társaság felé, de Kei nem igazán foglalkozott vele, egyedül akkor volt hajlandó másra figyelni, ami nem Tadashi, mikor Kaito megszólalt.

- Mondom a helyzetet. Ti ketten - mutatott Keire és Tadashira. - Hazamentek, és te, adsz egy rakat fájdalomcsillapítót Yamaguchinak, mi pedig elintézzük az igazolást nektek. Meg úgy is becsöngettek.

Mindenki beleegyezett, de mikor már csak ketten maradtak, egy pillanatra Tsukishima megijedt. Mikor meg akarta fogni Yamaguchit, hogy segítsen, érezte, ahogy barátja megrezzen és elhúzódik. Rossz volt látnia, ahogy Tadashi küzd sajátmagával, és nem tud segíteni neki.

***

- Igen? - szólt bele egy álmos hang a telefonba.

- Én vagyok az, Kei - válaszolta az említett. Megdörzsölte a szemeit, majd újra az ágyra nézett.

- Mit szeretnél ilyen korán? - nyögött fel Kaito, ha minden igaz, akkor megnézve az órát. - Még éppen aludtam.

- Bocsi, csak azt akartam megkérdezni, hogy sikerült -e beszélni a tanárral a tegnap történtekről.

- Igen, azt mondta, hogy beszélni fog az igazgatóval, de nem tudtuk elmondani neki a három srácnak a nevét. Te ismered őket? - kérdezte.

- Igen, még általánosból - válaszolta Tsukki, akaratlanul is még egyszer rápillantva az ágyában alvó fiúra. Yamaguchi átölelte Kei párnáját és egy kicsit még horkolt is hozzá, és Kei soha nem hitte volna, hogy aranyosnak fogja ezt találni. - Majd akkor beszélek én is vele. Valamelyikőtök elhozta Tadashinak a táskáját?

- Igen, Yanaka elvitte magával haza. Úgy beszéltük meg, hogy akkor ma behozza, és odaadja neked - magyarázta. Tsukishima csak hümmögött válaszként. - Akkor majd az iskolában találkozunk, addig hagyj aludni, és ne keress - ásított bele a telefonba Kaito, és azzal a lendülettel le is tette. Kei még egy ideig nézte a fekete képernyőt, de végül letette az asztalra, és visszafordult az ágyhoz. Yamaguchi még mindig aludt, de nem is akarta felébreszteni, a tegnap este után az egész olyan kínos lesz. Egy hirtelen gondolatból kiindulva, felkapta a nemrég letett telefonját, és óvatosan közelebb sétált az ágyhoz, majd bekapcsolta a kamerát. Gyorsan cselekedett, még mielőtt teljesen belegondolna abba, amit most csinál, és már kész is volt a fénykép.

Visszasétált az íróasztalhoz, és leült a székre, onnan nézve tovább alvó barátját. A tegnap este elképesztő volt Tsukki szerint, és remélte, hogy nem csak ő gondolja így. Akkor még magát is meglepte az, hogy mennyire merész volt, hogy meg merte tenni az első lépést, de teljesen megérte. Nem igazán volt még élménye csókolózás terén, de abban biztos volt, hogy érezte azokat a pillangókat a hasában, amikről a filmekben mindig beszélnek, és azt is tudta, hogy piszok jó volt érezni őket. Egy ideje már gondolkodott azon, hogy mit érez Tadashi iránt, és arra a következtetésre jutott, hogy a pillangók, meg a bizsergés a másik érintése iránt, azt jelenti, hogy tetszik neki a másik. Keinek ez új volt és idegen, de mindenképpen egy boldog érzés is, hiszen ez az első alkalom, amikor van egy Crushja. Ráadásul ez a crushja, most ott alszik az ágyában, így egy kicsit több önbizalommal indult neki annak, hogy megpróbáljon ebből a valamiből kialakítani egy kapcsolatot.

Nem tudta, hogy mennyi ideje ült már ott az asztalnál, gondolkodva, de egyszer csak az ajtó kinyitódott és az anyja állt ott. Először az ágyhoz vitte a szemeit, de amikor csak az egyik fiút találta ott, tovább kutatott a fia után.

- Azt hittem még alszotok - jegyezte meg az anyja, még mindig az ajtóban állva.

- Már egy ideje fent vagyok - válaszolt Tsukishima, felállva a székről, közelebb sétálva az anyjához.

- Kár, pedig nagyon cukik voltatok - mosolygott az anyja úgy, mint aki tud valamit, amit a másik nem, ami feltűnt a fiának is.

- Mond el mit csináltál - sóhajtott fel Kei.

- Én ugyan semmit, csak lefotóztam, ahogy a kicsi fiam úgy öleli magához a barátját, mint aki fél, hogy elrabolják tőle - húzogatta a szemöldökeit a középkorú hölgy. Kei érezte, ahogy megint feljebb megy a vérnyomása a szülei miatt, de ezt már megszokta.

- Anya... Azonnal töröld ki azt a képet - parancsolt rá az anyjára, aki nem igazán akart rá hallgatni, ezzel kezdetét vette egy veszekedés.

***

Mikor Tsukishima megérkezett az osztályba, már mind a testvérek, mind Yanaka bent volt, így köszönt nekik, amin mindegyikőjük meglepődött.

- Szia - köszöntek kórusban a többiek. - Hogy van Yamaguchi? - kérdezte Yanaka.

- Hát, a szüleivel ma mentek el az orvoshoz. De tegnap elképesztően rosszul nézett ki a hasa meg az oldala - válaszolta Tsukishima, visszagondolva a tegnap látottakra. Talán még soha nem nézett ki ennyire rosszul.

- És mi történt miután elmentünk? Hazamentetek? - folytatta a kérdezősködést. Kei egy ideig csak nézett maga elé, mérlegelve, hogy mit is kéne elmondania és mit nem, de egyszerűen nem bírta ki, muszájnak érezte, hogy a csókról is szót ejtsen. Még soha nem érzett ilyet, de annyira jó volt a tegnap, hogy el akarta mondani nekik. Nem értette magát, és ez még jobban összezavarta.

Végül neki kezdett a mesélésnek, de a szobában történteknél már egy kicsit elakadt.

- Leült az ágyra, és azt mondta, hogy az ölelésem biztonságot ad neki. - Azért annyira még figyelt, hogy csak azokat mondja, amiket Tadashi csinált, és ne fedje fel azt, hogy ő is mondott érzékeny dolgokat akkor.

- És mit csináltál? - Yanaka nagyon kíváncsi volt arra, hogy mit reagált erre a szemüveges srác, mert egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy ők ketten ott ülnek az ágyon és ölelkeznek.

- Mivel tudtam, hogy csak biztonságban akart lenni, így megöleltem. És nem tudom, hogy ezt miért fogom nektek elmondani, de utána történt még valami - halkította le a hangját Kei, ami miatt mind a hárman tudták, hogy valami érdekeset fog mondani. Mindannyiuk közelebb hajolt és pletykára éhesen figyeltek. Tsukishima sóhajtott egy mélyet, de egyszerűen képtelen volt magában tartani. - Egy ideig csak ültünk, majd elkezdtem késztetést érezni ahhoz, hogy még közelebb legyek hozzá - mesélte, és érezte, hogy nem fogja kibírni egy kis pír nélkül. - Megfogtam az arcát és magam felé fordítottam, és hagyta magát. Aztán csak közelebb hajoltam hozzá, ő pedig becsukta a szemeit, ezért megcsókoltam. - Yanaka lélegzete egy pillanatra elakadt, majd félrenyelve a nyálát köhögött fel. Ő akarta, hogy ők végre tegyenek egy lépést előre a kapcsolatukban, de nem gondolta, hogy ezzel fogják kezdeni.

- Oké... Oké... Mindenki fogja vissza a nyálát - nézett jelentőségteljesen Yanakára Kaito. - Tehát - fordult Tsukishima felé. - Nagyban játszol, értem én. De csak most jön a lényeg - emelte fel a mutatóujját. - Milyen volt? - tette fel a nagy kérdést, mire Kei érezte, ahogy kiszárad az ajka. Titkon erre a kérdésre várt.

- Nagyon jó volt. - Mikor rápillantott az előtte ülőkre, látta az arcukon a csalódottságot és a lenézést. Mind a hárman valami nagy szívmelengető kifejtésre vártak, hogy csodálatos volt, ahogy érezte a másik lélegzetét, és az ajkait, de nem ezt kapták. Kei is így gondolkodott most saját magáról. Csalódott volt, mivel belül annyi minden érzelme volt, és annyi mindent ki akart fejezni, de egyszerűen nem találta a megfelelő szavakat és ez borzalmas volt. Az új érzés szétszakította a mellkasát belül, és ezt el akarta mondani nekik is. - Úgy érzem, hogy bármikor szívesen megismételném.

- És miért nem teszed? - tette fel az ésszerű kérdést Makoto. Kei csak elhúzta a száját.

- Nem tudom, hogy ő hogyan élte ezt meg, lehet, hogy most rájött arra, hogy ő nem ezt akarja. Nem beszéltem vele azóta. De ha elmeritek neki vagy bárki másnak mondani azt, amit most elmondtam nektek, mindannyian halottak vagytok.

- Persze, persze. De ne most változzál át megint egy pöccsé. - Kaito volt az egyetlen, akit nem érdekelt a fenyegetés. - Most komolya dolgokról beszélgetünk.

- Igaza van. És ha van valami, amiben tudok segíteni Tadashival kapcsolatban, csak szólj - folytatta Yanaka, még bólintva is hozzá. - Csak még egy utolsó kérdés.

- Szerelmes vagy Tadashiba?

- ... Igen.

Nos... Egy nagy kihagyás után, egy majdnem háromezer szavas rész Kei érzelmeiről és a történtekről, amik nem voltak megemlítve az előző részekben. Remélem tetszett nektek. :)

Örömmel várom a véleményeiteket a komment szekcióban. :)