Felvéve a telefonomat mentem ki a szobából, mert tudtam, hogy ha most leülök az ágyra megnézni az üzenetet, akkor bealszom. Átsétálva a fürdőszobába nyitom meg az üzenetet, kicsit még mindig megilletődötten, mivel, ha visszanézem a beszélgetésünket, akkor nagyjából mindig én írtam neki. Akkor is csak azért, hogy nem megyek iskolába, de Tsukki mindig egy rövid válasszal lezárta a beszélgetést.

Tsukki 🍟

Hazaértél már?

Yamaguchi

Igen. Miért?

Tsukki 🍟

Semmi... Yanaka is ott volt a szakkörön?

Yamaguchi

Igen, és tök meglepődtem, mert legalább tízen voltunk. Azt hittem, hogy leszünk max öten, azt elleszünk.

Miután válaszoltam, letettem az alvós cuccomat a mosdókagylóra. Nem kezdtem még el készülődni a zuhanyzáshoz, inkább leültem a kád szélére és úgy vártam Kei válaszát, de csak nem érkezett. Két perce látta az utolsó válaszomat, és már többször is elkezdett írni valamit, de soha nem küldte el. Az agyamban átfutott már az a gondolat, hogy annyira nem szokta meg a beszélgetést és ráadásul a beszélgetésnek ennek az internetes formáját, hogy nem tudja eldönteni, hogy írja le azt, amit akar.

Yamaguchi

Tsukki. Nyugodtan írd le, amit szeretnél, nem kell rágörcsölni. 😊

Reméltem így gyorsabban válaszol, mert tényleg nagyon fáradt vagyok. Letettem a telefont az épp most levett ruháimra, és beálltam a zuhanyzóba, hogy legalább ezen túl legyek. Miután végeztem és kiléptem a kabinból egyből nyúltam a telefonomért, hátha már visszaírt, mert nem akartam, hogy sokáig aggódjon, hogy nem írtam vissza. Nem mintha Keit annyira érdekelné szerintem.

Valamennyire sikerült hatnom rá, mivel miután írtam, rá négy percre visszaírt.

Tsukki 🍟

Két hét múlva lesz a bátyám szülinapja. Nem akarok neki nagy dolgot venni, de mégis legyen valami. Így arra gondoltam, hogy nem akarsz -e eljönni nekem segíteni megvenni az ajándékot.

...

Tsukki 🍟

Te lehet jobban értesz az ilyenekhez, mert én nem igazán vásároltam még ajándékokat. Pluszba osztálykarácsonykor is jó ajándék ötletet mondtál.

Mikor elolvastam, amit írt, nem tudtam teljesen felfogni elsőre, annyira meg voltam lepve. Még soha nem voltunk el kettesben a városban és úgy általában se mentünk el az iskola után csak úgy „bandázni", mint a velünk egykorúak.

Yamaguchi

Szívesen elmegyek veled. J Mikor menjünk?

Nem akarok hazudni, egy kicsit felgyorsult a szívverésem, mert ahogy belegondoltam abba, hogy ez egy olyan program lesz, amit még soha sem csináltam, felpörögtem.

Gyorsan felvettem az alvópólómat, majd bedobva a szennyestartóba a ruháimat, visszaindultam a szobámba. Befeküdtem az ágyamba és úgy vártam a válaszát, próbálva nem megadni magamat az ágy kényelmének és a fáradságnak.

Tsukki 🍟

Úgy gondoltam, hogy most hétvégén. Szombat?

Yamaguchi

Nekem jó.

Írtam vissza neki már laposakat pislogva. Este kilenc óra volt, és alig bírtam nyitva tartani a szemeimet. A rajz nagyon jó volt, és bízom abban, hogy még jobb lesz, de mégsem tudom biztosra azt, hogy bírni fogom. Nem akarom abba hagyni, mert akkor Tsukinak lenne igaza, de elképesztően fáradt vagyok. A mai röpi edzés nem volt nagyon fárasztó, de tudom, hogy ez csak a kezdet volt, és sokkal megerőltetőbb edzések jönnek. Mégis én úgy érzem, hogy ha eddig nem is éreztették, hogy nem vagyok annyira rossz, tudom és érzem, hogy én megint a cserék között leszek, így én nem fogok annyit játszani, mint például Tanaka-san. Nem mondom azt, hogy nem fáj egy kicsit, hogy ugyan az fog történni, mint alsó középben, de akkor még csak azt tudtam, hogy nem vagyok elég jó, hogy beálljak, és csak azt éreztem, hogy szégyellem magam azért, mert én ülök csak a kispadon. Nem éreztem késztetést akkor, de most igen.

***

Másnap reggel egy instant szívrohammal keltem fel, mikor a telefonomon elindult az ébresztő. Kipattantak a szemeim és próbáltam minél gyorsabban kikapcsolni a heavy metalra emlékeztető zenét, többé kevésbé sikeresen. Lenézve a földre találtam meg a telefont, mire beugrott a tegnap esti beszélgetés és egyből rájöttem, hogy elaludtam a mobilommal a kezemben, ami sikeresen a földön landolt. Nagyot sóhajtva ültem fel és vettem fel a kezembe, hogy végre elhallgattassam a telefont.

Elkészülve indultam előre a konyhába a táskámmal a kezemben, de mikor beléptem a konyhába azt hittem álmodom. Tsukishima ült az asztalnál az oda helyezett párnán, csöndben hallgatva anyám mondanivalóját, illedelmesen válaszolgatva a kérdéseire. Érkezésemre mind a ketten rám kapták a tekintetüket, Tsukki a szokásos tekintetével bombázva, anya pedig kicsattanó örömmel magyarázza nekem, miszerint mennyire örül, hogy sikerült végre Tsukkit beinvitálnia a házba, és nem utasította vissza. Gondolom anya már nagyon várta, hogy végre kikérdezhesse Keit, mivel hiába ismerjük egymást már két három éve egymást, Tsukki még soha nem beszélt anyával két mondatnál többet. Anya visszafordulva Tsukishimához folytatta volna a kérdezősködését, de hiába, ő már felált az asztaltól és rám tekintve adta a tudtomra a tekintetével, hogy jobb lenne, ha indulnánk. Felvéve a cipőmet köszöntem el anyától es ezzel egyetemben indultam ki a konyhából, elvéve a reggelimet az asztalról. Tsukishima már rég kint volt az előszobában és ott várt engem. Kilépve az ajtón csöndben sétálunk egymás mellett, de két harapás között beszélgetést kezdeményeztem.

- Hogy hogy ma bejöttél? Soha nem volt még erre példa – kérdeztem.

- Nem néztem az órát és korábban itt voltam, mint eddig és az anyukád azt mondta menjek be nyugodtan, mert te még nem vagy készen, és hogy akkor legalább bent várakozzak – magyarázta.

- Hmm – válaszoltam harapás közben.

- Nem hiszem, hogy tudod, mert akkor már az öltözőben voltál, de hétfőn lesz egy edzőmeccsünk az Aobajōsaival.

- Ó. Hogy hogy ilyen gyorsan sikerült összehozni egy edzőmeccset? – kérdeztem, direktbe nem mondva semmit arról, hogy mennyire várom és hogy izgulok, mert minek? Úgy sem leszek beválogatva...

- Az volt a feltételük, hogy Kageyama legyen az egész meccsen a feladó. Gondolom fel akarják mérni – magyarázta. Beérve az iskolába köszöntünk a portásnak, majd felfelé vettük az irányt az osztályba.

- A szombatról szólva – kezdte halkan. – Ha tízkor megyünk neked az jó? – nézett rám fél szemmel, de mikor ránéztem egyből előre fordult.

- Persze. Odajössz hozzánk vagy találkozzunk a buszmegállóban? – kérdeztem, a válasz az első lehetőség volt és maradjunk annyiban, hogy örülök, hogy ezt választotta. Eddig nem mentem még a belvárosba busszal, mindig kocsival mentünk, így biztos vagyok benne, hogy összetéveszteném, hogy melyik tömegközlekedési eszközre kell felszállnom.

- Sziasztok! – léptem be az osztályba, köszönve mindenkinek, aki bent volt. Valaki hangosan visszaköszönt, valaki csak halkan motyogott valami köszönésfélét, de én már ennek is örültem.

- Sziasztok – mosolygott rám Yanaka, hátra fordulva, hogy tudjunk beszélgetni. Leülve a székre pakolom elő a cuccaimat, miközben hallgatom Yanakát, ahogy a ma reggeli buszos élményét meséli, amiben szerepet kapott egy öreg néni is. -... Azt a busz sofőr megunta a veszekedésünket, ami elég egyoldalú volt, mert csak az az öreg néni dumált nekem, elég erős akcentussal, - tuti nem japán volt -. A következő megállóban a sofőr kedvesen leutasított minket a buszról, ami nekem tök mindegy volt, mert úgyis ott kellett volna leszállnom. És mikor elindultam az iskola felé, az öreg néni még azért visszakiabált valami olyasmit, hogy ,,Kurvaanjád". Gondolom nem japánul mondta, de nem is akarom inkább tudni, hogy mit mondott – nevetett, majd, mint akinek beugrott valami csettintve egyet könyökölt az asztalomra. – Van valami dolgod szombaton? Mert most játszanak egy filmet, amit a kedvenc játékomról csináltak – kérdezte, mire egyszerre fogott el az öröm, miszerint egyszerre kettő programra is elhívtak, és a szomorúság, mivel nem tudok elmenni vele a filmre.

- Bocsi, de Tsukkival már megbeszéltük, hogy szombaton bemegyünk a belvárosba – magyaráztam egy kicsit izgatottan. Olyan jó valakinek elmondani, hogy igen, van programom hétvégére. – A bátyjának megyünk ajándékot vásárolni, mert mindjárt itt a szülinapja.

- Oh, szóval randira mentek – válaszolta megvilágosulva.

- Nem...

- Óh, tényleg, én hülye. Szóval csak egy baráti randira mentek – mondta, mint aki mindent ért.

- Nem tudom, hogy ezt honnan vetted, de nem is érdekel – mondtam neki, miközben próbáltam nem belegondolni abba, hogy mi lenne, ha ez tényleg egy randi lenne. – És amúgy is... - folytattam halkabban, közelebb hajolva hozzá. – Ez az első alkalom, hogy valaki elhívott valahova – suttogtam, mire Yanaka elvigyorodott.

- Óh, de édes – mondta nyálas hangon, mikor is becsengettek. – Félig sajnállak, hogy pont Tsukishimát fogtad ki, de úgy látom te boldog vagy emiatt, szóval én áldásomat adom rátok – fűzte még hozzá vigyorogva, majd előre fordulva hagyta, hogy elképedve nézzem a hátát, egyáltalán semmi felfogva abból, ami ebben a néhány percben történt.

Örömmel várom a véleményeket, macskákat (akár hóbaglyokat is) a komment szekcióban. :)