33. fejezet - Fedősztori egy csókhoz

*Yamaguchi Tadashi*

Talán egy hét telt el a játékterem óta, és elég egyértelműen nem kerestem Mizukit. Felkészültem, hogy ha Mizuki vagy Yanaka megkérdezi mi ennek az oka, akkor azt tudjam mondani, hogy Tsukishima segít az angolban, mivel most már tényleg csak három nap van hátra. Igazából senkit sem érdekelt mit csinálok, és nem is kérdezték, de legalább én felkészültem.

A mai nap sem volt kivétel a többi közül; miután vége lett az iskolának és az edzést is befejeztük, Keihez mentünk. Mikor beléptünk az ajtón, már Kei szülei is, és a bátyja is otthon volt, bár csak a szülőkkel találkoztam.

- Sziasztok – köszöntek a szülei, miután beljebb mentünk. – Tadashi, a szüleid ugye tudják, hogy itt vagy? Mert mostanában elég sokszor jársz ide – nézett jelentőség teljesen Keire, aki csak a szemét forgatta. – És nem akarom, hogy anyukád aggódjon.

- Igen, természetesen tudják, hogy itt vagyok – nyugtattam meg. Anya is csak annyit tud, hogy Kei segít tanulni, így mindig megengedi, hogy ott aludjak náluk, ha ez azt jelenti, hogy jobban teljesítek az iskolában.

- Annyit tanultok, biztos, hogy jól kell sikerülnie az évzáró vizsgáknak – tette hozzá az apja, mi pedig csak bólogattunk.

- Akkor mi megyünk is fel – mondta Kei néhány másodperc után, én pedig csak követtem.

Mikor felértünk a szobájába, mindketten ledobtuk a táskánkat az íróasztal sarkába, én pedig neki dőltem az oldalának.

- Tényleg szeretnél tanulni? – kérdezte egy idő után.

- Azt hittem, hogy ez csak fedősztori – néztem rá mosolyogva. Kei közelebb jött és elém állt, közben rátámaszkodott ő is az asztal szélére.

- Az is – válaszolta, majd feljebb tolta a szemüvegét az orrán. Fáradtnak fáradt voltam, és pont azért még szükségem volt egy kis interakcióra, így a kezeimet Tsukki oldalára simítottam, emellett magam felé húztam, és úgy néztem fel rá. Kei értette a célzást, és lejjebb hajolva összeérintette az ajkainkat, és mindketten önkéntelenül lecsuktuk a szemünket. Megszorítva az ingjét, kaptam be az alsó ajkát és szívtam meg, míg ő pedig a felső ajkamat fogta közre, de egy idő után hagyta, hogy én vezessek. Önkéntelenül húztam egyre és egyre közelebb a csípőjét, ahogy egyre mélyebben csókoltam, és, hogy jobban tudjam irányítani, az egyik kezemet felvezettem a nyak és az arca találkozásához. Óvatosan, mégis határozattan irányítottam abba az irányba, amelyben a legjobb szög volt, és ő csak hagyta magát. És újonnan egy hete ez megy, és én imádom. Kei végigsimított a csípőmön, és azzal a mozdulattal az íróasztal és a fenekem közé csúsztatta őket. Enyhén megszorította, ami nem ért hirtelenül mégis megrezzentem, és rászorítottam az ingjének anyagára, tetejébe még meghúztam az ajkát, amit akkor szívtam meg. Kei hümmögött és még egyszer megszorította a fenekemet, hátha még egyszer sikerül elkapnia ezt a reakciót, de anélkül is megkapta volna. Egy pillanatra elszakadtam tőle, neki támasztottam a homlokomat az övének, és résnyire nyitottam a szememet. Mind ketten egy kicsit kapkodtuk a levegőt, de hallottam, ahogy egy kisebb kuncogás elhagyja Kei száját, ami engem is magával ragadott.

- Mondanám azt, hogy folytassuk az ágyon, de neked még barátnőd van – mondta, és ezzel el is távolodott tőlem, felemelve a kezeit maga elé, mint aki azt akarja mutatni, hogy ő tiszta. Mióta eljöttünk a játékteremtől,- ami egy hete történt-, azóta mindig ezzel áll elő, amikor eljutunk idáig. Ellöktem magam az asztaltól és szem forgatva sétáltam az ágyhoz.

- Nagyon vicces vagy – feküdtem el az ágyán.

- Tudom. Csak titkolom. Akkor... Semmi tanulás ma? – kérdezte.

- Már három napja nem tanulunk... Most akarod újra kezdeni?

– Nem célom. De az is igaz, hogy három nap van a vizsgáig – folytatta, leülve mellém, miközben elnyúlt egy otthoni pólóért a székhez. Letette maga mellé, ami a combomon volt, és nyúlt az ingjéhez, hogy kigombolja. – Gondolom, azért az neked is fontos, hogy átmenj rajta. – Oldalra fordítottam a fejemet, hogy lássam, mit mond, de csak hátulról láttam őt. Teljesen kigombolta az ingjét, így teljes rálátást kaptam a hátizmára.

- Persze, hogy fontos – válaszoltam, miközben felemeltem a kezemet, és hozzáérintettem a mutatóujjamat a hátához. Egy pillanatra éreztem, ahogy Kei megrezzen, és ez csak még egy ok volt ahhoz, hogy kitapintsam a gerince vonalát, és lassú mozdulattal lesimítsak egészen a derekáig, ahol már nadrág fedte a bőrét. – De azt is tudom, hogy már átnéztük az anyagrészt, ami benne lesz. – Fel, követve a gerince vonalát. – És már nem akarok tanulni – sóhajtottam halkan. – Év vége van. – És le, egészen a nadrág korcáig. Kei nem mozdult, a kezében ott volt a póló, de nem vette még fel, én pedig csak élveztem és mentem az árral.

- Akkor mit szeretnél csinálni? – kérdezte, miközben felvette a pólóját. Leejtettem a kezemet magam mellé, majd én is inkább felültem és körbenéztem a szobába. – Átcserélni a pólómat. Felálltam és a táskámhoz léptem, amiben hoztam magammal én is egy váltópólót, így arra jutottam, hogy én is átveszem. Ahogy öltöztem, Kei utánozva engem a kezét végighúzta az oldalamon, amitől összerándultam.

- Érzékeny vagy csak csikis? – kérdezte.

- Szerintem mindkettő – válaszoltam.

- Tehát, mit szeretnél csinálni? – tette fel a kérdést újra.

- Nem tudom. Fáradt vagyok – válaszoltam, ahogy újra eldőltem az ágyon. Éreztem, ahogy a szemem mindjárt lecsukódik.

- Ha el fogsz aludni, előbb le kéne fürödnöd – szólt, mikor már látta, hogy becsukódott a szemem. Igaza van... De olyan hívogató az ágy. – Tadashi – rázta meg a lábamat.

- Hallottam, csak nincs kedvem.

- Holnap reggel is mehetsz – ajánlotta, és ez azért elnyerte a tetszésemet. Csak bólogattam válaszként, de akkor is fel kell állnom, hogy levegyem a nadrágomat. Sóhajtva felálltam és kigomboltam a nadrágomat, majd le is vettem azt.

- Váó, nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan haladunk – fűzte hozzá viccelődve.

- Fogd be – dobtam neki egy pólót, ami a székén hevert.

- Ha nem bánod, én azért elmennék fürdeni.

- Csak nyugodtan.

Miután Kei összeszedte a cuccait és kiment én is végeztem az átöltözéssel, így felfeküdve az ágyra vettem a kezembe a telefonomat, hogy körbenézzek a neten. Már jó negyed órája mehettem fel a netre, mikor jött egy üzenet.

Mizuki

Sziaa. A játékterem óta nem is találkoztunk :( , és nem igazán válaszoltál az üzeneteimre. Azért ha van kedved, akkor valamikor (bármikor) elmehetnénk ketten valahova. 

Tadashii

Szia. Nagyon sajnálom! De tényleg találkoznunk kellene, szeretnék valamit elmondani neked...

Mizuki

Öhm. Rendben, neked mikor jó?

Egy ideig gondolkoztam a válaszon, de nem voltam még biztos az időpontban, hogy mikor lenne a legjobb. Már háromszor töröltem ki vagy írtam át a válaszomat, mikor Tsukishima visszatért. Felnéztem rá, mikor belépett, de egyből visszatértem a telefonomhoz. Néhány másodperc múlva már éreztem, ahogy besüpped az ágy mellettem és Kei érdeklődve tekint bele a beszélgetésembe.

- Hm. Na és neked mikor jó? – kérdezte érdeklődve.

- Nem tudom.

- Figyelj. Mind a kettőtöknek jobb, ha mihamarabb megbeszélitek.

- Tudom...

Tadashii

Legyen holnap délután, az iskola után.



Örömmel várom a véleményeitek a komment szekcióban. :)

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top