*Yamaguchi Tadashi*

- Sziasztok! – köszöntek ránk Rikuto és Yanaka kéz a kézben, miközben sétáltunk ki a tornateremből Tsukishimával. Kei már tudta, hogy ma nem együtt megyünk haza, de nem volt nagyon érdekelt a témában, és ha már itt tartunk, én se nagyon. Fiúk vagyunk, nem fogunk egy ilyen kis semmiségen megsértődni. – Akkor mehetünk? – kérdezte Yanaka, direktben Tsukkira nézve, akire így ránézve, nem igazán érdekelte a történtek. – Vagy elszeretnél minket kísérni, Tsuk-ki? – ejtette ki a nevét tagoltan, merészen nézve Kei szemeibe, mint aki alig várja, hogy végre felidegesítse. Miért érzem azt, hogy Yanaka egyszer ki fogja húzni a gyufát, Keinél?

- Nem, menjetek csak nyugodtan – válaszolta megszakítva a szemkontaktust Yanakával, aki elégedetten húzta ki magát. Rikuto és én is csak álltunk ott, azt sem tudva, hogy éppen mi történt. – Holnap, a suliban – biccentett felém, majd hátat fordítva nekünk, tette fel a fejhallgatóját, elindulva haza.

- Most, hogy ezt letudtuk, mehetünk hozzánk – mondta mosolyogva, felém fordulva, mint aki jól végezte dolgát. Rikuto úgy látszik nem lepődött meg barátja viselkedésén, csak egy csókot nyomott a szájára, majd elköszönt tőlünk. – Apa nincs otthon, de anya és a húgom igen – mesélte, miközben a házuk felé tartottunk. – Nyugi, a húgom jó fej, csak egy évvel fiatalabb nálunk, szóval nem fog minket nyaggatni.

- Nem is tudtam, hogy van egy húgod! – néztem rá meglepetten.

- Nem kérdezted – válaszolta egyszerűen. – De te sem mondtad még. Van tesód?

- Nincs, de igazán szeretnék egyet.

- Majd, ha megismered a húgomat, hidd el meg fog változni a véleményed. Itt jobbra, és az a ház a miénk – mutatott egy kertes házra.

- Tisztára, mint az igazi testvérek – nevettem. – Minden testvér pár ilyen? Így mutatjátok ki a szereteteteket, vagy mi?

- Valami olyasmi. Bár pontosan én sem tudom. Szeretjük egymást csesztetni, meg leégetni. Ez benne van a vérünkben, szerintem. – válaszolta elgondolkodva, miközben kinyitotta az ajtót. – Megjöttünk! – kiabálta el magát. Levéve a cipőinket sétáltunk beljebb, mikor hangos lépteket hallottam, ami már inkább hasonlított futásra. Balra néztem, ahonnan a hangot hallottam, mikor megláttam egy hosszú, fekete hajú lányt sétálni felénk. Fekete, gyönyörű szemei voltak, kis orra, és egy elbűvölő mosoly terült el az arcán.

Aranyos.

Csak ez jutott eszembe, mikor odaért hozzánk és meghajolva köszöntött.

- Szia! – mosolygott rám. Kawaii. – Hiroshi Mizuki vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek – mutatkozott be, arrébb igazítva a haját.

- Szia, én Yamaguchi vagyok. Én is örülök a találkozásnak. – Ő a legaranyosabb lány, akivel eddig találkoztam.

- Jólvan, megvolt a nagy találkozás, most már mehetsz – hesegette el Yanaka a húgát, majd a szobája felé vezetett. – Tudom, hogy úgy volt, hogy nem lesz alkohol, de hoztam néhány sört, de van alkoholmentes is, szóval nyugi. Meg rohadt sok popcornt, meg chipset – nyitott be a szobájába. Belépve egy halvány kék színre festett kisebb fajta szoba fogadott, két nagy babzsákkal, meg egy tévével, amihez már hozzá volt kapcsolva az xbox. Az ágya bevetetlenül állt az egyik sarokban. Letettem a táskámat az ágyra, felvéve onnan egy összegyűrt pólót, amit Yanaka egyből elvett tőlem.

- Bocsi, ez Rikutóé. Szokása itt hagyni a dolgait – tette be a szekrényébe. – Van egy rohadt jó multiplayer játék, amit mindenféleképpen ki akarok próbálni, szóval fogj egy sört, vagy amit akarsz, és csapjunk bele – mondta izgatottan, leülve a tévé elé, kiválasztva a játékot. Elvéve egy chipset meg egy alkoholmentes sört, ültem le a másik babzsákra, figyelve ahogyan ügyködik.

Néhány órával később már túl voltunk a játék felénél, ami tényleg nagyon jó volt, de már fájtak a szemeim a koncentrálásól, így hátra dőlve hagytuk abba. Oldalra nézve a több chipses zacskó és üres sörös dobozra néztem, és csak akkor realizáltam, hogy mennyit ettem és ittam. És még csak észre sem vettem, hogy három alkoholos sör is közé került. Még soha nem éreztem magam ennyire jól és felszabadultan.

- Mi lenne, ha felelsz vagy merszeznénk? – kérdezte Yanaka a plafont nézve.

- Nincs kedvem merni... - mondtam, becsukva a szemeimet, érezve, hogy egy kicsit már elfáradtam.

- Akkor felelsz vagy felelsz, nekem az is jó.

- Nem lesz egy érdekes játék, már előre szólok – fordultam oldalra, hogy lássam Yanakát.

- Nem is azért játsszuk, mert annyira rebelliskedni akarunk a merésekkel. Azt csinálunk, ami nekünk tetszik, és ha mi ilyet akarunk játszani, akkor az miért lenne baj? – fordult ő is felém. – Én kezdem. Milyen állat lennél? – kérdezte, mire felhúzott szemekkel néztem rá. – Mi van, ez is egy kérdés. Válaszold meg.

- Nem tudom. Varjú? Fogalmam sincsen, hogy erre milyen választ vársz – mondtam, még egyet kortyolva a megbontott piából. Nem is olyan rossz az íze.

- Semmi konkrétra nem gondoltam. Te jössz.

- Nem tudom... Mi a kedvenc sportod?

- Darts. Tetszik most valaki? – tette fel hirtelen a kérdést.

- Az sport? És nem. Volt már barátod Rikuto előtt?

- Igen, képzeld az. Nem volt. Hogy érzed most magad? – kérdezte, felállva a babzsákból, még egy chipset hozva magának.

- Felszabadultan. És te?

- Én is. Számodra mi Tsukishima?

- Barát. Utálsz valamit Rikutóban?

- Utálni, nem utálok semmit, de van olyan, amit nem szeretek benne. Tsukishima hogyan védett meg téged általánosban? – kérdezte, de komolyabban hangzott, mint az eddigiek.

- Mivel magas volt, így nem mertek a többiek odajönni hozzám, míg ott volt ő is. Abba hagyhatjuk ezt a játékot?

- Csak akkor, ha megengeded, hogy tovább kérdezzek.

- Jó, már úgysem tudok több kérdést kitalálni. Anyám, ez tényleg nehéz – nyúltam ki a fotelben, bekapva agy pockyt.

- Biztonságban érzed magad Kei mellett? – ült fel törökülésbe, úgy nézve rám. Ez valamiért egy komoly beszélgetésnek tűnik.

- Igen, miért?

- Csak szeretném, ha minden rendben lenne veled. Mivel tudom, hogy milyen érzés, így szeretném, ha Tsukishima valamilyen segítséget nyújtana. Ugye nem bántott téged mostanában valamelyik osztály vagy iskolatársunk? – nézett komolyan a szemeimbe.

- Nem, még senki. És Yanaka – szólítottam, mire egy biccentéssel válaszolt, hogy figyel. – Köszi – mosolyogtam. – Örülök, hogy barátok lettünk, és egyáltalán annak, hogy megismertelek.

- Óóóó...Te! – válaszolta, és még reagálni sem volt időm, mire már rám is ugrott, így együtt dőltünk el a földre, nevetve. Még soha nem éreztem magamat, ennyire... Ennyire, tinédzsernek. – Én is bírlak téged, de légyszi ne mond el Rikutónak, hogy rád ugrottam, mert megint teljesen ki lesz akadva.

- Rendben, lakat a számon. Nem akarom, hogy szétmenjetek, olyan jól néztek ki együtt.

- Ha már itt tartunk... Nem hiányzik, hogy legyen egy párod?

- Most miért kell ilyenekről beszélnünk? – nyavalyogtam.

- Mert valakivel meg kell beszélned az ilyen dolgokat, és én vagyok erre a legmegfelelőbb személy – húzta ki magát. Sóhajtottam egyet, majd belekezdtem a válaszomba. Részben igaza van, valakivel lehet meg kéne beszélnem a nem létező szerelmi életemet.

- Lehet, de csak lehet, hogy tényleg szeretnék végre találni valakit, akivel járhatok. De, mint láthatod, nem igazán vagyok a lányok álma, szóval ez a téma itt meg is bukott.

- És mi van a fiúkkal? – kérdezte, és láttam az ártatlan tekintetét, ahogy rám nézett.

- Mégis mi lenne? Nem vagyok meleg.

- Nem tudhatod, ha még nem voltál együtt senkivel - oktatott ki. - Akkor nézzük: Van olyan lány, aki felkeltette az érdeklődésedet? – Elgondolkodva néztem ki a fejemből, de nem emlékeztem semmire, de talán...

- Talán, nos, a húgod – válaszoltam, de mikor megláttam egyre csak kerekedni a szemeit, gyorsan próbáltam javítani a helyzeten. – Mármint, mikor először megláttam nagyon aranyos volt, és nagyon szép is, így egyértelmű, hogy attraktívnak találom. – Ez nem pont úgy sikerült, mint ahogy gondoltam.

- Oké, most egy kicsit meglepődtem. Kérek néhány percet. – Nem volt tervben, hogy ennyire lesokkoljam. – Rendben, ez egy lány, és mi van a fiúkkal?

- Nem igazán néztem meg a fiúkat eddig.

- Akkor segítek. Tsukishimával egész nap együtt vagytok, kizárt dolog, hogy nem láttad a felsőtestét. – Éreztem, ahogy az elmémbe kúszik a táborban előjövő gondolatok. – Kerültetek már olyan helyzetbe, ahol nem direkt érintkeztetek? – folytatta, mire megint előjött egy kép, ami a bevásárlóközpontba történt, és már megint elkezdett bizseregni a derekam, ahol elkapott.

- Yamaguchi, te elpirultál!!! – kiabálta, meglepett szemekkel. – Oké, mi jutott eszedbe??? Muszáj elmondanod nekem!!! – vált izgatottá a hangja.

- De nem akarom – nyafogtam, de már nekem is elegem volt magamból, hogy ennyire szenvedek. Yanaka nem mondott semmit, csak nézett rám, míg meg nem adtam magamat, így gyorsan elmeséltem neki az incidenst, bár meg kell hagyni, azt nem tettem hozzá, hogy mit éreztem.

- És miért nem próbálkozol be valakinél?

- Ó, kérlek. Szerinted bárki eljönne velem randizni? Ilyen arccal még én sem mennék el saját magammal.

- Miért mondod ezt? Nézd meg, ugyanúgy nekem is szeplők meg pattanások vannak az arcomon, Rikuto még is elhívott randizni. Ha valakinek igazán tetszel, azt nem érdekli, hogy nézel ki.

- Akkor nem gondolod, hogy senkinek nem tetszik még a személyiségem se? - Még soha nem mondtam ki ezt hangosan, és ahogy tudatosult az egész, annál jobban fájt belül valami.

- Ez kibaszottul nem igaz! – kiabált a szemembe dühösen, majd egyre jobban ernyedt el, és fújta ki a levegőt. – Mindegy, hanyagoljuk most ezt a témát. Tizenegy óra, úgyhogy pont itt az idő egy horrorfilmhez. Melyiket szeretnéd nézni? Kettő van letöltve, úgyhogy aközött választhatsz – állt fel, hogy megkeresse a laptopot és ráköthesse a tévére.

- Azt amelyikben kevesebb a jumpscare.. Nincs kedvem úgy kimenni wcre, hogy attól félek mi fog kiugrani elém. – Gáz, de igaz.

***

A reggel nem kezdődött a legjobban, azt hiszem, olyan érzés volt felkelni, mint akit kínoznak, ráadásul elsőre azt sem tudtam hol vagyok. Alig ittunk valamit, vagyis én még becsiccsentve sem voltam, Yanakáról nem tudok nyilatkozni, még is nagyon rossz volt. Abban a pillanatban, ahogy felültem éreztem, ahogy már nagyon hív a természet, ezért sietősen indultam a trónom felkeresésére. Visszaérve Yanaka még aludt, így a telefonom megkeresésére indultam, ami szerencsére épp akkor kezdett el zenélni, így gyorsan megtaláltam. Kikapcsolva az ébresztőt ültem le az ágyra, büszkén, hogy még az ébresztő előtt felkeltem. Körbe nézve a szobába arra jutottam, hogy ahogy a film lement, a maradék erőmmel átvettem a pólómat és be is aludtam. Vagyis a szétdobált holmik arra utalnak. Elkezdtem Yanakát ébreszteni, ami nehezebb volt, mint gondoltam, de sikerült, bár amikor felnézett rám, azt hittem hirtelen, hogy a szellem az esti filmből. Letudva a kezdeti sokkot, kezdtem el neki magyarázni, hogy nekünk még ma suli van.

- Legközelebb, csak akkor maradunk fent eddig, ha hétvégén jössz át – kezdte barátom, felállva az ágyról, mint egy zombi. – Hány óra?

- Fél hét – válaszoltam, mire Yanaka csúnyán nézve fordult felém hátra.

- Miért kellett felkeltened ilyen korán? Elég fél nyolckor elindulnunk. Na mindegy, öltözzünk, azt menjünk le kajálni –mondta, miközben odasétált a szekrényéhez, hogy kivegye az egyenruháját, így én is a táskámhoz mentem, mikor akaratlanul észrevettem valamit az egyik polcán. Egy darabig még néztem a tárgyat, majd egy vakmerő mosollyal Yanaka felé fordultam

- Hé, Yanaka, megkérhetlek valamire?

Örömmel várom a véleményeiteket a komment szekcióban. :)