*Yamaguchi Tadashi*

Mikor elérkezett az angol záróvizsga napja, teljes nyugalommal álltam neki mindennek. Vagyis inkább az agyam állt neki teljes nyugalommal, mert a szívem az olyan hevesen vert, hogy azt hittem egyszer csak feladja.

Az iskola felé menet Keit azért megkérdeztem, hogy ő izgul-e, és neki is szambát jár- e a szíve, de a válasza egy nem volt, ezzel egyértelművé téve a tényt, hogy csak én izgulom túl.

- Amúgy is. Nem hiszem, hogy bármi gondod lenne a teszttel. Gyakoroltunk és az alapokat, amiket a tananyag megkövetel, mind tudod. Így át kell, hogy menj – mondta Tsukki, miközben megálltunk egy zebránál. Én ezt már egy lelkesítő beszédnek mondanám. – Plusz, ha ez motivál téged, akkor lehet, hogy kapsz valamit tőlem, majd este – hajolt a fülemhez és úgy fejezte be a mondatát, közben egy pillanat erejéig végigvezette a kezét a hátamon, egyenesen le a fenekemhez.

- Blöffölsz – néztem fel rá kételkedve.

- Tégy próbára – válaszolt egy féloldalas mosollyal.

- Hülye – nevetettem, próbálva elviccelni, de azért észben tartottam, amit mondott. – Először neked is át kéne menned a teszten. Arra nem is gondoltál, hogy nekem sikerülni fog, neked pedig nem? – incselkedtem.

- Nem gondoltam még erre, mert tudom, hogy nem fog megtörténni. Én segítettem neked, rémlik? – kérdezte.

- Az semmit sem jelent – legyeztem el a mondatát, és valójában most éreztem igazán azt, hogy fesztelenül és poénkodva beszélgetünk egymással. És az igazat megvallva; nem bánnám, ha ez így menne tovább is.

- Szeretnél fogadni abban, hogy ki fog jobban teljesíteni? – kérdezte, de azért ennyire nem vagyok biztos a tudásomban, hogy ebbe belemenjek.

- Az előbbi beszélgetésünkből ítélve nem biztos, hogy szeretnék veled fogadni.

- Ne már. Gyerünk, ha én nyerek, akkor beválthatom azt, amit ígértem neked. Ha te nyersz, azt kérhetsz tőlem, amit akarsz – fedte fel a nyereményt a játéknak, de nem igazán láttam benne az értelmet:

- Azt ugye tudod, hogy mind a két esetben jól járok? – kérdeztem a biztonság kedvéért.

- Tudom. És azt is, hogy fontos neked ez az vizsga, ezért szerettem volna, ha bárhogy is alakul, legyen valami jutalmad.

- Oh. Nos, köszönöm. – A helyzet vagy maga a mondandójának a tartalma új volt, mert még soha nem hallottam ennyire nyíltan beszélni ilyesmikről, de jól esett. – Tényleg. Komolyan jól esik. Akkor elfogadom – válaszoltam felnézve rá. Felé nyújtottam a kezemet, ő pedig elfogadta, ezzel meg is lett köttetve a fogadásunk.

Mikor megérkeztünk az iskolába, mindenki úgy viselkedett, ahogy szokott, talán mintha egy kicsit mindenki idegesebb lett volna. Csak egy leheletnyivel.

- Tadashi! – futott hozzám Hinata idegesen. Megszorította a karomat és úgy nézett rám reményteli kifejezéssel. – Kérlek, segíts nekem átmenni angolból. Mondj valamit, légyszi, bármit, ami biztos benne lesz. – Ahogy mögé néztem, Kageyama állt ott, és ő nem tűnt annyira elveszettnek, mint Hinata.

- Öhm. Hinata, nem hiszem, hogy tudok neked segíteni – néztem rá szomorúan. – Fél óra múlva lesz a vizsga, ennyi időn belül nem lehet mindent megtanulni – magyaráztam, miközben óvatosan lehúztam magamról a kezeit. A szemei egyből megváltoztak és az elveszettség sugárzott bennük. Bakker, meg fogom sajnálni őt.

- Kérlek – nézett rám kutya szemekkel. – Elég, ha csak gyorsan végigfutunk az egészen, és akkor még meg van az esélyem, hogy emlékezni fogok a vizsgánál. – Tudtam, hogy meg fogom sajnálni.

- De miért engem kérsz meg? Kei sokkal jobb nálam – kérdeztem érdeklődve, de Hinata csak ránézett és vissza rám, majd elmotyogott az orra alatt egy szót, aminek valószínűleg az volt a lényege, hogy Kei ne hallja, de még én sem hallottam.

- Mi?

- Azt mondtam, hogy Stingyshima (Stingy = fukar) – válaszolt, és nem mert Keire nézni, pedig idősebb nála.

- Így már minden világos! – bólogattam megértően, és nem foglalkoztam a hátam mögött álló Tsukishima ciccegésével. – Hát, akkor menjünk az osztályomba, és akkor gyorsan végigveszem veled. Meg nekem sem árt – mondtam kedvesen, és elindultam fel az osztályunkba. Kei mellettem sétált, míg Kageyama Hinatával veszekedett, hogy neki miért kell vele mennie.

- Azért mert a barátom vagy! És nem mintha neked annyira jól menne – feleselt vissza Shouyou és hallottam, hogy a nyelvét nyújtja Kageyamára, és még a hangot is hozzáadta.

Kageyama az elején még nagyon passzív volt, de a végére már őt is érdekelte, hogy mit beszélünk Hinatával, és gondolom arra is rájött, hogy neki sem kéne megbuknia. Kei nagyon elvolt magával, vagyis inkább velem, mert ott ült mellettem, és a kérésemre néha belesegített az átnézésbe, de a legtöbb időt azzal töltötte el, hogy engem idegesített. Ami más helyzetben nem lett volna baj, sőt még örülnék is neki, de most volt elég gondom arra, hogy végigvegyük az anyagot, és még közben izgultam magam miatt is. Mikor végeztünk mindennel és Hinatáék is visszamentek a saját termükbe, akkor éreztem igazán, hogy a testem teljesen kész van. Ránéztem az órára, és abban a pillanatban be is lépett a tanár, a kezében a feladatlappal. A szívem felgyorsult és már nem is a helyén éreztem a remegést, a mellkasomnál, hanem az egész testemben. Melegem volt, azt hittem megsülök, kinyitottam az ablakot magam mellett hátha jobb lesz, de nem lett jobb, sőt csak még rosszabb lett. Hozzáérintettem az arcomhoz a kezemet, és megrezzentem attól, hogy milyen hidegek azok. Oké, kicsit pánikolok.

- Rendben, akkor mindenki foglalja el a helyét, kiosztom a feladatlapokat, és senki, ismétlen senki nyithatja ki mielőtt én szólok. – Oké, nagyon pánikolok.

- Rendben, telefonokat kérem az előttem lévő dobozba. Két perc és kezdünk – szólalt meg néhány perc múlva, és mindenki oda csődült. Utoljára mentem ki, és alighogy visszaültem már szólt is a tanár meg a csengő is, hogy kezdhetünk.

Az első pillanatban, még a szívroham kerülgetett, de a végére már jobban voltam. Mikor véget ért az egy óra, úgy éreztem, mint akit felszabadítottak.

- Yamaguchi, neked mi volt a válaszod az utolsó kérdésre? – kérdezte Yanaka egyből, ahogy kiment a tanár. Nem ő volt az egyetlen, aki ezt kérdezte, az egész osztály felrobbant és mindenki a másikat kérdezte a kérdésekről és a válaszokról. Válaszoltam neki, meg azért én is kíváncsi voltam néhány válaszra.

A nap további részét könnyen letudtuk, és már alig vártam, hogy hazajussak.

- Tadashi. Nem akarsz ott aludni nálunk? – kérdezte Tsukki, mikor már kifelé sétáltunk az iskolából. Beleegyeztem, így akkor már a Kei háztartása volt az úti célunk.

Mikor megérkeztünk, Kei nyitott ajtót, és meglepődve kérdeztem hol vannak a többiek.

- Anya meg apa éjszakás műszakot végeznek ma. Tesó meg buliban van. Barátnőjének születésnapja van... - válaszolta, miközben már a szobája felé mentünk. A válasza fellendítette a vérnyomásom az egekbe, és egyfajta új izgatottság ment át az egész testemen. És én imádtam ezt az érzést.

Beléptünk a szobájába, és még semmi sem történt, de úgy éreztem, hogy valami olyan helyre lépek be, ahova nem lenne szabad. Minden kicsit másnak tűnt.

Ledobtam a táskámat az íróasztal mellé, és eldőltem az ágyon. Felnevettem.

- Bármikor idejövök, az első dolgom, hogy eldőlök az ágyadon.

- Én ennek csak örülök – válaszolta, miközben átcserélt mindent otthoni cuccra, az iskolait pedig egy vállfára tette. Felálltam és utánoztam a tetteit, majd vártam, hogy Kei adjon nekem valami ruhát az övéi közül, ha már én nem hoztam semmit.

Miközben én öltöztem, Tsukki rákötötte a telefonját a Hifi tornyára, és elindított valami zenét rajta, ami kellemes háttérzajjal töltötte be a szobát. Kei eldőlt az ágyon, de hagyott nekem helyet, hogy én is odaférjek.

- Hogy érzed a nyerési esélyeidet? – kérdezte élcelődve.

- Meglepően jól sikerült szerintem a vizsga – válaszoltam, félig az ágyra és félig Keire dőlve. Államat a nyakhajlatába fúrtam, és hagytam, hogy elernyedjen a testem. – Nehogy a végén még én nyerjek – fűztem hozzá incselkedve, még úgy is, hogy tudtam, semmi nem fog történni, ha nem én nyerek. Tsukki csak hümmögött válaszul, azután pedig a kezeit körbefonta a derekamnál, erősen tartva engem maga mellett.

- Nem fura, hogy itt az év vége? – kérdeztem a semmiből.

- Miért lenne fura? – kérdezte értetlenül.

- Hát, tudod. Olyan gyorsan elment – magyaráztam még mindig a nyakába. – Gondoltad volna, hogy ennyi embert meg fogunk ismerni? Mert én nem, ráadásul... - És csak folytattam és folytattam, titkon talán remélve, hogy elérem a hatást ezzel. Egy idő után hallottam, ahogy Kei néha szaggatottan veszi a levegőt.

- Tadashi. Nem akarlak megzavarni, de ha tovább folytatod ezt a nyakamnál nem biztos, hogy bírni fogom.

És cél elérve. Nem tudom mi ütött belém, talán az új, ismeretlen utáni vágy hozta ki ezt belőlem. Izgatott vagyok, hogy mi fog történni, miközben idegen az egész, ezáltal az idegesség is itt van. A kettő együtt pedig valami olyan érzést ad, ami miatt merész vagyok.

- Nem gondoltál arra, hogy ez a cél? – kérdeztem, direkt egész végig hozzáérve az ajkaimmal a nyakához. Ügyetlennek éreztem magam, de ezzel együtt kihívónak is. – Ráadásul mintha valamit mondtál volna reggel a ma estével kapcsolatban.

- Tadashi. Amit mondtam azt nem muszáj pont ma teljesíteni. Nem azért mondtam, hogy nyomást gyakoroljak rád. Akkor fogunk bármit is csinálni, ha készen állsz – mondta, és felült mellém, hogy rám lásson. A merészség egy az egyben elveszett, és már csak az idegesség maradt hátra, hogy mi a következő lépés.

- Készen állok – mondtam határozottan, amivel a határozatlanságomat próbáltam leplezni. Kei úgy nézett rám, mint aki nem hiszi el. – Jó, nem állok készen. De tudom, hogy szeretném. Nem tudom mit, de szeretnélek érezni, és szeretném tudni milyen.

- Szeretnéd tudni, hogy milyen a szex? – kérdezte Tsukki. Bólintottam.

- Tudom, hogy hogy néz ki, de szeretném tudni milyen azzal csinálni, akit... akivel együtt vagy – fejeztem be a mondatom máshogy, mint ahogy terveztem. Nincs még itt az ideje. Kei bólintott és felém mászott, a karjaival megtámaszkodott mellettem.

- Először kezdjük az alapokkal jó? – kérdezte, és a hangja, mintha mélyebb lett volna egy kicsit. Bólintottam és felvezettem a karjaimat a nyakához, és beletúrva a hajába húztam magamhoz egy csókra. Kei hagyta, hogy irányítsak, és meg kell hagyni egy kicsit lenyugodtam. Az ismerős íz, ami fogadott, és a nyelve puhasága elképesztő volt, újra és újra meg akartam ízlelni. Megtáltosodva vittem át a nyelvem az ő ajkai közé, végigsimítva az övén, élvezve, ahogy végig fut a hátamon a remegés, amikor találkoznak. Kei egyik keze elindult lefelé a pólómon, egészen a hasam aljáig, ahol feltűrte az anyagot, hogy hozzáférjen a bőrömhöz. Belesóhajtva az ajkaiba emeltem fel a hátamat önkéntelenül, ahogy a hideg keze elkezdett felfelé menni a mellkasomhoz. És újra le. Már kezdtem hozzászokni az érzéshez, és a sóhajok is megsokszorozódtak mind a kettőnknél, mikor Kei lejjebb vezette a kezét a nadrágomhoz. Elszakadt tőlem, felült a térdeire és úgy nézett le rám, tűzpiros ajkakkal. Lenyúlt a kezeivel a nadrágom korcához, és elkezdte lefelé húzni, mire önkéntelenül összezártam őket.

- Nyugi – mondta halkan, és tovább húzta a melegítőnadrágot egészen a lábam száráig, ahol megfogta és átbújtatta a lábaimon. A szívemnek ma nagyon sok dolgot kell kibírnia, de nem érdekelt, ez mindent megér. Felállt az ágyról, és a sajátját is levette, az enyém mellé téve az övét is. Visszamászott az ágyra, és óvatosan rám feküdt, az alkarja a vállam mellett volt, a tenyerei pedig az fejem alatt, gyengéden tartva azt. Lehajolt, hogy megcsókoljon és azzal egyetemben megmozdult rajtam, összedörzsölve az ágyékunkat. A hirtelen ért impulzus miatt kiszökött a számon egy nyögés, de Tsukki egyből elfedte egy csókkal. Lassú mozgás, gyengéd lökésekkel, és egyszerűen tökéletes volt. Érezni az anyag alatt, hogy Kei merevedése hozzáért az enyémhez és a tudat, hogy alsón keresztül is éreztem mindent. Új volt, izgató és remegtem az élvezet miatt, miközben próbáltam minél többet kapni Keitől. Az ajkaim folyamatosan elszakadtak Tsukkitól, hogy egyre hangosabb sóhajok, és nyögések jöjjenek ki rajta, de nem érdekelt, minden egyes után visszahúztam magamhoz őt, mert éreznem kellett, hogy ott volt, hogy halljam a sóhajait, hogy együtt menjünk át ezen. A mozgása egyre gyorsabbodott és nem voltam benne biztos, hogy ez az a érzés-e vagy csak az előjele, de jó volt, sőt több mint jó. Nem tudtam, hogy mit csinálok a testem önkéntelenül kezdett el kisebbeket mozdulni hol közelebb Kei ágyékához, hol távolabb, de az érzés nem halványult el. Az agyam kikapcsolt, és már semmi másra nem tudtam gondolni, mint a szövetek egymáshoz nyomódására, arra, hogy a gyomrom görcsbe rándul, és csak szorítom magamhoz Keit, ahogy megfeszül az egész testem egy pillanatra, és abban a pillanatban minden tökéletes volt.

Tökéletes, tökéletes, tökéletes.

Elernyedve lihegtem, ahogy még kiélveztem az eufória utóérzéseit, miközben hallgattam Kei apró szusszanásait. Egymásra néztünk, a homlokán izzadságcseppek voltak, az arca pedig egy pirosabb árnyalatban pompázott, és ő is tökéletes, tökéletes, tökéletes volt. Minden tökéletes volt. Felemeltem a fejemet, hogy hozzáérintsem ajkaimat egy gyenge puszira a szájához, és még ez is más volt.

Minden egy kicsit más volt.

Extra hosszú fejezet csak most, csak nektek.

Örömmel várom a véleményeiteket a komment szekcióban. :)