Todoroki olyan boldog volt. Annyira készült, utánaolvasott, hogyan lehet egy kapcsolatot jobbá tenni, még annál is, mint amelyen volt.

Kis tini magazinokból tépkedett ki lapokat, és még megegyező tollat is vett, amit Deku azóta folyamatosan használ.

Egymásnak írtak hős analízist, ami ugyan Izuku ötlete volt, de Shoto boldogan egyezett bele mindenbe amit mond.

Todoroki oda figyelt mindenre Midoriya körül, gondozta őt amikor beteg volt, és sokszor kis semmi ajándékokkal lepte el.

Akkor volt a legboldogabb, amikor Dekut látta vidámnak.

Akkor még is... Hogy történt ez?

Miért történt? Miért van az, hogy azok után hogy Izuku annyiszor összetörte magát, mindig meggyógyult, de most nem.

Miért van az, hogy egy piti kis gonosztevő miatt kap ki. Miért van az, hogy pont azért került bajba, mert Todoroki is.

Miért van az, hogy most Deku fekszik a kórházi ágyon, és nem ő.

Todoroki fejét kérdések töltötték meg, a levegőt is nehezen vette. Mikor ébred fel? MIÉRT nem ébred fel? Annyiszor volt már, hogy az ágya mellett állt arra, hogy felébredjen. Annyiszor ébredt már fel, egy lágy mosollyal felé, majd bocsánatot kért hogy megijesztette. Most miért nem kel fel? Miért nem kér bocsánatot? Miért nem mosolyog..

A hosszú sípoló hang már egy ideje zavarta a fülét, de nem a hangosság miatt.

A jelentése miatt.

A hatalmas megbánás és bűntudat elnyerte őt. A kis zöld fiú hiánya fájdalmas volt. Bármit képes lenne megtenni, hogy újra láthassa őt vidámnak. Hogy újra ott legyen köztük.

Akármit.

Ennek már egy hete, és Todorokinak semmi kedve nem volt felkelni az ágyból. Pár napot hiányzott az iskolából, majd amikor vissza jött, mindenkitől megkapta a sajnálatot. Amit nem akart. Neki nem sajnálat kell, hanem Izuku.

Lassan kimászott az ágyból, és felöltözött épp elegendőre, hogy a kollégium mosdójában megmoshassa a fogát.

Kilépett az ajtón, a szemét vakarva, majd bezárta azt. Amint előre nézett, a mellette lévő ajtón is kijött valami.

Valaki.

"..Midoriya?" Kérdezte hangosan, értetlenül. Annyira elfogta volna a depresszió, hogy már képzelődik is?

"Ah! Todoroki-Kun." Mosolyodott el a fiú és intett, kezében a fogkefe. "Jó reggelt." Hümmögte, és elindult a mosdó felé.

Most tényleg jól látta? Ezt más is látja? Vagy csak álmodta az egészet? A szája teljesen nyitva maradt, és gyorsan ment Izuku után a mosdóba.

Bent már ott volt Iida is, aki Dekuval együtt mosott fogat.

"Todoroki-Kun. Elég sápadtnak nézel ki." Jelentette ki Tenya míg a szájából a fogkefe lógott ki, és Deku csak egyetértően bólintgatott.

Akkor Iida se találja ezt furcsának? Deku tényleg jól van? Todorokit elfogták a kétségek. Mi van ha most nagyon beleéli magát, de kiderül hogy egy álom? Mi van ha ez valakinek a képessége?

Izuku Todoroki irányába fordított egy aggódó mosolyt, ami elkergette az összes kérdést.

Oh, hogy mennyire hiányolta a mosolyát. Todoroki arcán egy lágy mosoly ült, és megrázta a fejét.

"Jól vagyok." Mondta, és elkezdte mosni a fogát.

Amint mindenki elkészült elindultak az iskola épület felé. Todoroki látta, hogy Midoriya kissé hátra maradt, ezért ő is megállt.

"Huh? Te nem mész Todoroki-Kun?" Nézett rá a fiú.

Shoto kissé összezavarodva nézett vissza rá. "Ezt...Én is kérdezhetném..?"

"Oh. Csak Kacchant váro-" Kezdett bele Deku, de Bakugou épp elment mellette.

"Mehetünk nyomi." Nézett hátra Izukura, aki csak bólintott és besietett egy kicsit, hogy egymás mellett menjenek.

Todoroki kicsit furcsállta, hogy Deku megvárta őt, hiszen eddig mindig amikor csak tudták kerülték Katsukit amiatt ahogy bánt vele.

De ami ez után történt még a szívét is darabokra törte. Izuku Bakugou kezéért nyúlt, aki morogva ugyan, de viszonozta a kézfogást.

Shoto sose volt még ennyire összetört, és ennyire zavartan.

'Bármit megtenne, hogy újra láthassa őt vidámnak.'

Újra él. Újra itt van előtte Midoriya. Ez lenne az ára? Ez lenne a 'bármi' rész? Semmi sincs ingyen igaz..?

De legalább...

Shoto sóhajtott, és ment utánuk.

De legalább boldog.

Az iskolában a fiú le se tudta venni a szemét a szerelmes párról. Deku mosolygott, Katsuki pedig kevésbé volt.... idegesítő.

Órán látta, hogy Dekunak nincs meg a toll, amit tőle kapott, míg Shoto is félrerakta a sajátját.

Fáj neki rá nézni.

Az iskolában mindenki teljesen normálisan viselkedett. Mintha az eset Midoriyaval sose történt volna meg.

Mintha a kapcsolatuk sose történt volna meg. Mintha Izuku mindig is Bakugouval lett volna, és semmi köze sincs hozzá Todorokinak.

De nem zavarta. Sose zavarta, mivel meglepően Bakugou rendesen bánt vele.

És Midoriya Izuku boldog volt.

Todoroki eldöntötte, hogy még ha nem is szeretőként, de mint barátként vigyázni fog és megőrzi a fiú mosolyát. Még ha ezzel olyan dolgokról is kell lemondania, amikről nem akar.

Amiktől a szíve minden egyes légzésnél sajog.

Pár hónap eltelt, és minden egyes nap egyre rosszabbul telt Shotonak. Minden nap látni élete szerelmét nevetni. De nem vele.

És most már nem is emlékszik mi történt vele az utóbbi két napban. Mit keres egy ágyon. Fehér szoba...

Lassan felült.

"AH! Todoroki-Kun, feküdj vissza kérlek." Nézett le rá aggódva Deku, míg Todoroki megállapította, hogy egy kórházi ágyon van.

Milyen ironikus.

Shoto mindenképpen visszafeküdt volna, hisz mindene fájt.

"S-Sajnálom.." Szipogott a fiú mellette. "H-Ha nem ugrok ro-rosszul a-akkor te most nem lennél itt.." Törölte meg a szemét.

Todoroki erőseb próbált emlékezni mi történt, de semmi sem ugrott be. Erős elképzelése volt, hogy biztos valami gonosztevővel akadt dolga, és megmentette Dekut. Ezért fájhat jelenleg mindene.

"Én.." Kezdett bele Shoto, míg lassan egy halvány mosoly ült az arcára, visszagondolva mindenre. "Nem bánok semmit."

"Huh?" Értetlenkedett könnyekkel küszködve Midoriya.

"Annyi mindent megtettem, és adtam fel. Szóval ne merj nekem most szomorúnak lenni."

Todoroki remegett. Fázott. Fájt mindene. Érezte hogy a szemhéjai nehezednek. De akkor még is... Még is miért nem tudja letörölni az arcáról a mosolyt.

Miért volt büszke azért, mert átadta Izukut Bakugounak, csak hogy Midoriya boldog legyen?

És ezzel meg is válaszolta magának. Mert Izuku boldog volt. És csak ez számított.

Mindegy mit tett, mindegy mit mondott, semmit se bánik.

És ezzel el is aludt.

"Huh?" Nézegette a fiókokat Izuku, amint haza ért. "Honnan.."

Vett a kezébe egy hős elemző naplót, aminek az oldalában egy toll volt.

"Honnan van nekem hős elemzésem Todorokitól?" Döntötte meg a fejét, míg lapozgatta az oldalakat csendben.

AN: Sorry not sorry