Villain Deku X Bakugo

Ezt a oneshotot Rido-chan kérte, miatta is kezdődött el ez a gyűjtemény, vagy mi. Kicsit megkéstem vele, de azért jó olvasást!

Az égbolt napok óta szürkén derengett, de az eső csak nem akart jönni. A hangulat feszült volt mindenhol, de ezt nem a nyomasztó időjárás okozta. A borús égbolt alatt valahol ott bujkált a szövetség, ami már lassan öt éve tartotta állandó rettegésben és készültségben a hősöket és civileket egyaránt.

Négy és fél éve, mikor Bakugo Katsukit elrabolták, All Might az élete árán legyőzte All For One-t, az akkori vezetőt. Viszont ez korántsem volt elég ahhoz, hogy megállítsák őket. Levágták a szörnyeteg fejét, mire az kettőt növesztett a helyére.

Ugyanis ahogy All For One börtönbe került, a Szövetség új vezetőt választott, és más is feltűnt a társadalom amúgy sem nyugodt vizein.

- A vezető értelemszerűen Shigaraki Tomura. Az ő irányítása alatt mozog az egész szervezet, de nagy az esély arra, hogy egyfajta aduász is a képbe került - tájékoztatta az ifjú, nemrég debütált hősöket Endeavor. - Az egy hete történt összecsapásban Shigarakit mindegyikünk láthatta, de azon a napon jelentések érkeztek az ország másik végéből, miszerint az a gonosztevő több épületet is lerombolt, csak azért, hogy a helyszínre érkező hősöket tönkretegye. A civileket természetesen előre értesítette, így nem sérült meg senki a jóvoltából. Ismét csak hősök.

"Tönkretegye". Ezt a szót használták arra a borzalomra, amit az az ember művelt. Szinte rögtön a Hősgyilkos legyőzése után került a képbe, és az idő múlásával a mozgása és a tettei egyre inkább arra utaltak, hogy kapcsolatban áll a Gonosztevők Szövetéségével.

A személyazonossága rejtély volt a többi gonosztevőével szemben. Azok, akik látták az arcát, csupán arra emlékeztek, hogy zöld szemei vannak. Ennek következtében ragadt rá a Zöld Démon elnevezés.

És ami a legrémisztőbb volt benne, az a jelleme volt. Képes volt úgy játszani a szavakkal, hogy a felbukkanása után két hónappal már mindenki kételkedett a hősökben.

Sok katasztrófa alatt is feltűnt, és életek százait mentette már meg. Stain hozzá képest gyenge kezdés volt, mégis sok ponton megegyezett a véleményük.

A Démon nem tisztelte a hősöket. Sokszor mondta, hogy elkényelmesedtek, és rengeteg hibájukra és hiányosságukra is felhívta a figyelmet. A civilekhez egy ujjal sem nyúlt, sőt voltak olyanok, akik egyre nyíltabban értettek egyet vele. A hősök pengeélen táncoltak neki köszönhetően, és a társadalom egyre növekvő bizalmatlansága luftballonként dagadt. És minden jel arra utalt, hogy a gonosztevők egyre inkább összedolgoznak, és a Szövetség alatt tovább növelik a csendes pánikot.

Ha a lufi kipukkad, akkor elszabadul a pokol. És ezt mindenki tudta.

Katsuki a megszokott őrjáratát tette az utcákon. Az emberek megbámulták, sokan intettek neki... ilyenkor volt képes bízni abban, hogy talán még van valamennyi esélyük. Elhaladt egy lemezbolt, majd egy kozmetika mellett. A következő üzlet - egy éjjelnappali kisbolt - ablakán betekintve olyat látott, amitől elakadt a lélegzete.

Vele szemben, szinte rögtön az üveg mellett Midoriya Izuku állt, kezében egy újságot tartva. Megnézte a címlapot, majd a pénztárhoz vitte a lapot. Fizetés után komótosan kilépett az utcára, és az égre pillantott.

- Mikor fog végre esni...

- Deku?

A fiatal férfi felé fordult. Fehér inget viselt fekete nyakkendővel és  fekete öltönymellényt. Kifejezetten elegáns, egyáltalán nem rá valló öltözék. Zöld haja egyik oldalt hátra volt fésülve, és teljesen másképp festett, mint mikor utoljára látta. Az arca markánsabb lett, magasabbá vált, és a szemében nyoma sem volt annak gyerekes törekvésnek, amit mindig is benne látott. Olyan volt, mint egy ismeretlen.

- Kacchan? - kérdezte megemelve a szemöldökét, de az unott arckifejezés nem tűnt el róla. Nem is unott volt... inkább lesajnáló.

- Deku? Tényleg te vagy az?! - Katsuki csak most dolgozta fel teljesen a helyzetet. - Hol voltál eddig? Mikor öt éve eltűntél, mindenki téged keresett... azonnal szólnunk kell anyukádnak!

- Nem, nem kell - mondta Deku egyszerűen, azzal megindult az utcán. - Jó volt látni téged, Kacchan.

- Mi a... HÉ! Várj meg! Most meg hova mész? - rohant utána Katsuki. Nem értette Deku viselkedését, és ez nyugtalanná tette.

- Tudtommal semmi közöd hozzá - mondta lágyan a férfi, mintha csak egy hisztis gyereknek magyarázná, hogy nem kaphat több édességet.

- Ne szopass, világos?! Azonnal velem jössz - azzal erőszakosan maga felé fordította, de Deku szemében nyoma sem volt annak a félelemnek, amit nem is olyan rég még egy mozdulattal ki tudott hozni belőle.

- Nem megyek veled sehova, Kacchan.

- Na persze! Öt éve eltűnt személyként vagy nyilvántartva, csak úgy feltűnsz itt, és azt várod, hogy ne tegyek semmit?! És hadd emlékeztesselek, hogy még mindig csak egy szaros képesség nélküli vagy!

Erre a mondatra Deku szemei megvillantak. Az unalmas nyugodtságot felváltotta valami egészen más. A tömény őrület elárasztotta a tekintetét, szája egy gonosz vigyorra húzódott.

- Mégis, nagyobbra nőttem mint te - sziszegte fenyegetően, és ökölbe szorult a keze. - Úgyhogy megkérnélek utoljára szépen és udvariasan: Ne érj hozzám, és hagyj békén.

- Deku...

- Most lett elegem - suttogta a férfi, és a kezében kés villant.

Katsuki ösztönösen hátraugrott, ahogy a húsz éves támadott.

- Mi az isten?! Deku, tedd le azt a szart!

- Te jó ég, igazad van! - azzal a kés csilingelve landolt a betonon. A járókelők felfigyeltek a történésekre, és Katsuki meglátta az egyik kereszteződés felől a felemás barmot felé sietni.

- Bakugo, történt valami?

- Nem csak volt egy kis...

Ekkor Katsuki tekintete Dekun akadt meg, aki a kezeire két rövid, fekete selyemszerű kesztyűt húzott.

- Még jó, hogy eszembe juttattad, Kacchan - mosolygott rá eszelősen. - Nem éri meg bemocskolni veletek a kezemet.

- Te meg miről beszélsz? - hebegte Katsuki.

- Sose voltál ostoba, jöjj rá magadtól - vigyorgott Deku. - Lám, lám, a nagy Bakugo Katsuki, a Robbantás hőse ennyit nem bír kitalálni? Ennyire... nagyra van magával? - az utolsó három szót Deku dühösen ejtette ki.

- Tudod miért vagyok jobb nálad, Kacchan? - kérdezte vidoran, és felkapta a kését.

Katsuki hatalmasat robbantott a képébe. Az emberek riadtan hátrálni kezdtek, és Todoroki futólépésben megindult feléjük.

- Mert lejjebbről indultam mint te, hős...

Katsuki megpördült a tengelye körül. Mögötte ott állt Deku sértetlenül, immár mindkét kezében több szúróvágó eszközt tartva. Mint kiderült dobókések, mivel hátrébb ugrott, és amint Katsuki felemelte a kezét az újabb robbantásra, a tenyerében landoltak.

- ÁÁHH! - üvöltve a kezeihez kapott, amikbe milliméteres pontossággal szúródtak a pengék. Todoroki jege elszáguldott mellette, és lángok kíséretében Deku felé irányult, aki mintha csak táncolna, könnyedén odébb lépett a több irányból is érkező támadás elől.

- Tudod, - kezdte nyugodt hangnemben. - Csakis neked köszönhetem, hogy most itt tartok. Te mondtad nekem mindig is, hogy nem leszek hős - hisztérikusan felkacagott. - És menyire igazad volt! - majd visszatért a halálosan komoly arckifejezése, ami talán még a tébolyultnál is ijesztőbb volt. - Jobbá váltam. Nem lettem része az állam undorító rendszerének, ahol azért fizetnek, mert megmented valaki életét... én ingyen mentem meg az embereket, és újraformálom ezt a rendszert.

- Bakugo, miről beszél ez? - kérdezte Todoroki, és a civilek is tisztán hallották Deku minden szavát.

- Nem mesélte? - fordult Todorki felé Deku. - Régen jó barátok voltunk. Aztán kiderült, hogy sosem lesz képességem, és Kacchan onnantól fogva úgy kezelt engem, mintha egy alsóbbrendű faj tagja lennék. Igazán hőshöz méltó viselkedés - Deku hangja csöpögött a gúnytól. - Folyamatosan terrorizált a barátai oldalán. Mikor hőssé akartam válni, azt mondta, ne merjek egy ringbe szállni vele. Még csak meg se próbáljam...

Az emberek összesúgtak az út szélére húzódva. Katsuki remegni kezdett. Ne... ne meséljen tovább...

- ... Sőt, mikor azt mondtam, én azért is meg fogom próbálni... tudod mit mondott nekem, Todoroki Shoto-kun?

Todoroki gépiesen a fejét rázta, miközben döbbenten meredt Dekura.

- Ne merészeld elmondani! - üvöltötte Katsuki.

- Ugyan miért ne, Kacchan? Hiszen az egész osztály előtt olyan nagy szájjal mondtad!

- NEM!

- Le se tagadd... Emlékszem minden egyes szavadra. Ahogy mosolyogva mondod nekem: "Ha annyira hőssé akarsz válni, ugorj le egy jó magas ház tetejéről, és lehet, hogy következő életedben már lesz képességed!"

A tömeg egy emberként hördült fel. Todoroki megrökönyödve nézett rá.

- Te öngyilkosságra buzdítottál egy embert? - nyögte ki, teljesen kiábrándulva és döbbenten.

- Régen volt, és csak gyerek voltam!

- És még csak le se tagadja...

- Egyetlen gyerek se csinál ilyet...

- És ez nevezi magát hősnek?

A tömeg suttogása lassú méregként terjedt szét az agyában. Ne ne ne ne ne... Ne alázza meg mindenki előtt... ez rosszabb mintha csak egyszerűen harcolnának. 

- Látjátok? - kérdezte Deku vidáman széttárva a karjait. - A hősök tudtommal azért kapják a pénzüket, mert embereket mentenek meg. A megtestesült angyalok! Angyalok, olyan mocskos titkokkal, amik szörnyekké teszik őket... És még engem neveztek Démonnak!

- Mi... mi van...?

Katsuki elméje teljesen lefagyott. Csak akkor eszmélt fel, mikor Deku tett felé egy lépést.

- Kacchan, be kell valljak valamit... - azzal egy pillanat alatt a fiú előtt termett.

Todoroki ismét bevetette a lángjait és a jegét, amit Deku ismét elkerült.

- Todoroki Shoto - hanyagul odébb lépett a jégkristályok és tűznyalábok elől. - Nem fogsz nyerni.

Minden egyes lépéssel közelebb került Todorokihoz, aki egyre erősebb mozdulatsorokat vetett be, amiket csak az igazán erős gonosztevőknél tett eddig. Katsuki igyekezett segíteni neki. Kirántotta a kezéből a késeket, és célba vette Dekut, de ő mintha csak játszott volna velük.

- Minden egyes mozdulat megjósolja a következőt - mondta lazán. - Már a pislogásotok és a levegővételetek ritmusa is mindent elárul. Ezért vagytok olyan könnyen sebezhetőek.

A mondanivalóját nyomatékosítva támadásba lendült. Egy másodpercébe sem került Todoroki közelébe kerülnie. A kezében hirtelen egy újabb kés jelent meg.

A fémet marokra fogta, és belevágta Todoroki nyakába, oda, ahol az ütőere volt. A felemás férfi szeme fennakadt, és a földre rogyott.

- NEM! - Katsuki kezei felrobbantak, akkora erővel, hogy a hatósugarába került épületek romba dőltek.

Hatalmas por és füstfelhő keletkezett. Emberek sikoltoztak. Valami kigyulladt, és égett, kénes bűz áradt szét a területen. Kiáltások, hisztérikus sírás...

Katsuki lihegve körülnézett. Túlzásba esett. A kezei rettenetesen fájtak, úgy érezte, felrobbannak a karjában lévő erek. Körülötte por és törmelék volt, semmi más. Végre eltalálta Dekut...? Hirtelen egy vízcsepp landolt az arcán, majd azt követve egy másik. Eleredt az eső.

Hirtelen egy ököl landolt a hátában, majd két határozott, pontos ütés a térdhajlatához. A lába azonnal összecsuklott, és bárhogy próbálta, nem tudta őket megmozdítani. A következő két ütés a vállába érkezett. A karjai elernyedtek, ő pedig tehetetlenül hanyatt vágódott az utca közepén. A por még mindig sűrű réteget képezett, így a szemébe szállt, és könnyezni kezdett tőle.

A látókörébe egy zöld hajkorona hajolt. Tudta, hogy most fog meghalni.

- Azt akartam mondani, hogy én tényleg meg akartam ölni magam - suttogta Deku, és mintha könnyek csillogtak volna a szemében. - És tudod, miért? Mert egyértelműen közölted velem, hogy nem vagyok neked elég jó.

- Te meg mi a fenéről beszélsz?

- Szerettelek, Kacchan, a kurva életbe is... - mondta rekedten Deku. - És fáj beismerni, még most is szeretlek. De nagyon mérges vagyok rád. Éppen ezért...

A zsebéből egy injekciós tűt húzott elő, amiben valamilyen híg, zöldes lötty kavargott.

- ... megtapasztaltatom veled, milyen érzés volt nekem akkor. Nem foglak megölni, hiszen te sem akartál megölni engem.

- Várj, mégis mit...

Katsuki felszisszent, mikor Deku óvatosan a könyökhajlatába nyomta a tűt, és a vénáiba fecskendezte a tartalmát.

- Hidd el, ha tényleg olyan erős vagy mint én, akkor képesség nélkül is lábra fogsz állni, ahogyan én tettem. És én hiszek benned, mert szeretlek, Kacchan.

Azzal Deku lágyan egy csókot nyomott az ajkaira, majd felállt. Előhúzta a mellényéből az újságját, széthajtotta, és olvasva elsétált.

Katsuki egyedül maradt a távolinak tűnő sikolyokkal és kiabálással együtt. A szer marta belülről, de nem tudott tenni semmit. Az arcát lágyan mosta az eső, a feje nehezedni kezdett, és ájultan dőlt oldalra.

Egy héttel később:

- Nagyon sajnálom, de nem tudunk mit tenni. Ez a szer egy újfajta méreg, amivel eddig nem találkoztunk - ingatta a fejét az orvos. - A képességed soha nem fog visszatérni.

Katsuki lassan sétált hazafelé.

- Hé, Bakubro! - szaladt utána Kirishima. Amikor meglátta barátja arcát, rögtön lehervadt a mosolya, ami amúgy sem volt túl széles.

- Mondjad.

- Nincs kedved beülni velünk majd valahova délután?

- Nem érek rá. Meg kell fogalmaznom a felmondásomat.

Erre Eijiro megtorpant, az arcára kiült a kétségbeesés.

- Azt ne mondd...

- Soha többé nem fogok robbantani a kezemmel - nézett a tenyerére Katsuki. Valahogy üresnek, felemásnak érezte magát. - És amúgy sem vagyok iszogatós kedvemben. Két nap múlva lesz Todoroki temetése.

- Akkor te is ott leszel? - sóhajtotta Kirishima.

- Aha...

- És a rendőség kikérdezésén mit mondtál? Hiszen láttad a Zöld Démont. Hogy néz ki?

- Zöld szemei vannak... amikben minden ott kavarog, amit valaha láttál.

Yahho, mindenki, aki olvassa ezt az izét! Első oneshotom, ebből kifolyólag kicsit hosszú és hát, nem a legjobb. 😓😞 Nem tudom... ha szeretnétek, akkor kérjetek, lehet X Reader vagy bármilyen ship. Ehhez ennyit tudtam hozzáfűzni. Minden jót!