DekuBaku vs. Kiribaku

AgotaWhite kérésére

Katsuki unottan szürcsölgette a kávéját az asztalnál. Csíkos pizsamába bújtatott lábát békés tempóban lóbálta, mint valami kisgyerek.

- Jó reggelt, Bakugo - köszönt neki Eijiro, ahogy nagyot nyújtózva kivonszolta magát a konyhába. - Csak nem szalonnaillatot érzek?

- De. Jó reggelt neked is - mondta Katsuki, és valahogy a szíve megtelt melegséggel, ahogy Eijiro csorgó nyállal lehuppant a vele szemben lévő székre, és a kezébe vette a villáját.

- Milyen nyugatias reggeli. Ma kitettél magadért - mosolygott rá teli szájjal.

- Köszi - vigyorgott vissza. - Tudtommal küldetésre mész. Szükséged lesz az energiádra, fura hajú.

- Most nem is olyan fura - lobogtatta meg színpadiasan vörösre festett tincseit Eijiro, amik zselé hiányában az arcába lógtak.

Miután a vörös elment dolgozni, Katsuki is valamennyire emberi formába hozta magát, majd immár megfésülködve, nappali ruhában nekiállt rendbe tenni a kis lakást. Nem volt sok munkája vele, hiszen a legtöbb nap itthon volt.

Ebéd után mindig leült a számítógép elé, és álláslehetőségek után vadászott az interneten, de eddig semmi olyat nem talált, ami megfogta volna. Nem is nagyon tudta, mit kezdhetne magával. Ő hős volt. Neki a frontvonalon, az első sorban volt a helye.

Volt.

Emésztette, marta belülről a tudat, hogy soha többé nem lehet az, aki volt. Mintha egy halnak levágták volna az uszonyát. Örökre elvesztette a képességét. Nincs több robbantás, nincs több hősködés... Egy roncs volt csupán, amit kidobtak a szeméttelepre.

Sokszor az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejében, és az egyetlen, ami megakadályozta a teljes depresszióban való elsüllyedésben, az Kirishima volt.

A vörös hajú, mindig életvidám idiótával egy párt alkotott lassan hat hónapja. Két év telt el Deku támadása óta, s ő azóta szinte csak azért élt, hogy valami új értelmet vigyen az életébe. Eijiroban megtalálta ezt.

Ő nem nézett rá szánakozva, hanem felfogta, hogy neki a túllendülésre, és a múltja elfeledésére van szüksége. De nem élhet élete végéig háziasszonyként. Találnia kell egy munkát, ha törik, ha szakad. A takarításba és vásárlásba pár hónap alatt beleőrül. Kellett neki valami, ami leköti a figyelmét. Amivel minimálisan érzékelheti: Képes félig-meddig új, normális életet kezdeni.

Ilyen és ezekhez hasonló gondolatokkal indult el bevásárolni a vacsorához. A kicsiny, utcasarki éjjelnappali boltban már jól ismerték egymást az eladóval. Sokszor megállt vele beszélgetni, hiszen jobb dolga úgyse nagyon volt. Kedvelte az idős urat, aki mindig ki tudta egy kicsit rántani a mélabújából a mókás, fiatalkori történeteivel.

Mikor hazaindult, a bankrabláson gondolkodott, aminek az öreg elvileg a tanúja volt, és elintézte a rablókat, mielőtt a rendőrség kiért volna.

Abban az időben még nem voltak ilyen szervezett hősök, fiam. Szóval fogtam magam, és bumm! Odapörköltem egy kis szikrát az arcukba!

Halványan elmosolyodott a vicces kivitelezésen.

- Milyen boldognak látszol így is - jegyezte meg a háta mögött egy hang.

Katsuki megperdült a tengelye körül. A következő pillanatban a kezéből kihullott a bevásárlószatyor, s a hangból ítélve az üvegek össze is törtek benne.

Deku kilépett a járda melletti fasor mögül, és elsötétült tekintettel nézett végig rajta.

- Azt hiszem, letisztáztam, hogy szeretlek, Kacchan - köpte dühösen a szavakat. - Erre te képes vagy összejönni Kirishima-kunnal... hát ennyire nem figyeltél?

Katsuki remegni kezdett. Tudta, hogy Deku ellen tehetetlen. Sötét, kapucnis felsőt és farmernadrágot viselt. Semmi feltűnést nem keltett, és Katsuki biztos volt benne, hogy ha segítséget hívna, itt halna meg helyben.

- Mi az, Kacchan? Elvitte a cica a nyelved? - mordult rá Deku, és zsebre dugott keze megmoccant.

Katsuki megfordult, és ina szakadtából sprintelni kezdett. Az egyik kereszteződésnél majdnem elcsapta egy autó, de ő szinte észre sem vette.

Addig nem állt meg, amíg a lakás ajtajához nem ért, és be nem csapta maga mögött az ajtót. Pánikszerűen bezárta, majd ellenőrzött minden nyílászárót.

Leült a kanapéra, és magzatpózba gömbölyödött.

Nem tudta, meddig ült ott egy helyben. Csak akkor mozdult ismét, mikor hallotta a zár kattanását. Ekkor rémületében leesett az ülőalkalmatosságról.

- Bakugo? Itthon vagy? Miért zártad be az ajtót? - hallatszott Kirishima hangja, majd a vörös belépett a nappaliba.

Katsuki rápillantott, és valamilyen szinten megkönnyebbült. Majd ismét elöntötte a rémület.

- Menj el - suttogta rekedten.

- Bakugo! Mi a baj? - Kirishimának most már tisztán feltűnt, hogy a barátjával valami nagyon nem stimmelt.

Katsuki sápadt volt, reszketett, és mintha éveket öregedett volna azóta, hogy utoljára látta.

- Azt mondtam menj el... fogj egy adag ruhát, és menj, amíg nem késő...

- Miről beszélsz? Ha nem mondod el, nem tudok segíteni.

Katsuki összehúzta magát a padlón, és a hajába markolt.

- Kérlek...

Mikor felemelte a fejét, Eijiro döbbenten látta, hogy az arcát könnyek mossák.

- Ha nem mész el, meg fog ölni. Futottam, ahogy tudtam, de utol fog érni, és megöl...

Eijiro rögtön megértette. Vagyis azt hitte, hogy megértette.

- Megint a Démonról volt rémálmod? - kérdezte együtt érzően, és letérdelt Katsukihoz.

A szőke nem tudott több szót kinyögni, csak hagyta, hogy Eijiro átölelje, és némán, kétségbeesetten zokogott a vállán.

Aznap éjjel nem tudott aludni. Alig pislogva meredt hol az ajtóra, hol az ablakra, mialatt Ei békés álomba merült mellette.

Majd hajnali kettő körül megmozdult a kilincs, és belépett a szobába az, amitől rettegett.

- Kacchan, én nem fogok megtűrni mást a közeledben - mondta durcás hangon Deku, kezében a jól ismert késeket tartva.

- Akkor ölj meg - suttogta reszketve. - Ölj meg, de Eijirohoz ne érj egy ujjal se.

- Nem vagy abban a helyzetben, hogy feltételeket szabj - vágott vissza Deku. - És nem akarlak megölni, Kacchan. Szeretlek. De Kirishima-kunt nem viselem el, mint vetélytársat.

Azzal elhajította az egyik pengeéles tőrt Eijiro felé, aki továbbra is békésen aludt, mit sem sejtve a körülötte történő dolgokról.

Katsuki mintha lassított felvételen nézte volna végig a penge útját, ahogy egy másodpercet sem véve igénybe Kirishima szívébe mélyedt.

Eijiro felkiáltott, de a szemeit nem nyitotta ki. Összerándult, majd nem mozdult többé. Katsuki csendesen felállt az ágyból. Végigsimított a férfi arcán, aki értelmet adott az életének, és támogatta a legnehezebb pillanatokban is. Így a végén fájt, hogy csak ennyi idő adatott meg nekik.

- Kezdj velem új életet, Kacchan - nyújtotta felé a kezét Deku. - Ahol rajtam kívül senki nem érhet majd hozzád.

Katsuki nem válaszolt. Semmi mondanivalója nem maradt. Senkinek.

Az ablakhoz lépett, kitárta, és mielőtt Deku bármit is csinálhatott volna, levetette magát a mélybe.

Yahho, mindenki! Ismét megnyúlt a listánk, és ez sorozatban a második rész, amiben valakit kinyírok. Most már kéne egy kis vidámságot is belevinni ebbe a oneshot sorozatba. Szóljatok, ha kihagytam valamit!

Todoroki X Reader

Fantasy au! Baku X Reader

Villain Shinso X Reader

Villain Baku X Kiri

Natsuo X Reader

All Might X Reader

Present Mic X Reader

Present Mic X Reader

Bad boy Todoroki X Reader

Dabi X Reader

Bakugo X Reader

Aizawa X Reader

Denki X Deku