Villain Bakugo X Kirishima

Szpisjak kérésére

- Red Riot! Még többen jönnek! - kiáltott rá az egyik szárnysegédje.

- Ezek csak gyalogok! Kiütöm őket, a többiek foglalkozzanak Shigarakival és Dabival!

Az épületek közti harc rengeteg embert menekülésre késztetett. Az utca közepén akkora lyuk tátongott, hogy az alja a csatornát érte. Egy toronyház súlyosan megsérült, félő volt, hogy összeomlik. Todoroki tartotta alá a jegével, és igyekezett lehűteni a lángokban álló helyeket, ezzel próbálva megelőzni a gázrobbanást.

Eijiro az előtörő gonosztevők felé vetette magát. Tényleg nem voltak olyan képzettek, mint a Szövetség kis százalékát képző vezetők, hisz alig pár perc alatt elbánt szinte az összessel.

- Kirishima-kun! - szaladt felé Midoriya. - Shigaraki kiütötte Todoroki-kunt és nem tudjuk, hogy...

Mikor a férfi kartávolságon belülre ért, akkorát mosott be neki, hogy az üvegszilánkokkal teliszórt, felrepedezett betonút adta neki a másikat.

- Midoriya egy percre sem hagyná abba a harcot Shigarakival - szólt ridegen pillantva Himiko Togára, aki az ütéstől elájult, és nem mozdult többet. Kezében a háta mögé rejtett kés villant.

- Ch... egész jól ismered Dekut, mi? - csattant mögötte egy gúnyos hang.

- Bakugo - sziszegte, ahogy megfordult, és szembe találta magát a gonosztevővel.

- A névmemóriád legalább nem olyan hiányos mint az agyad többi része, fura hajú.

Választ Eijiro ökle adott neki, egyenest a gyomrába.

- A kurva...!

Bakugo az arcába robbantott, amit a bőre azonnali megkeményedésével védett ki. Hátraugrott, és ellenfele karjába vágott.

- Ne hidd, hogy könnyű dolgod lesz! - kiáltotta.

A harcukba senki sem mert beavatkozni, akkora erővel estek egymásnak.

- Kirishima - kiáltott rá Todoroki -, csald el a házaktól!

- Ó, félsz, hogy odapörkölök a gázcsöveknek, felemás?! - vigyorodott el eszelősen Bakugo.

Tenyereit a föld felé szegeszte, és berobbantotta maga alatt a talajt. A lendület belökte az egyik törött ablakon, mire nem messze tőlük Uraraka felsikoltott.

- Mindenki hátra! - üvöltötte Eijiro, majd a férfi után ugrott.

A leamortizált lakásba éppenhogy beugrott, mikor a konyhában lévő gázpalack berobbant, akkorát lökve rajta, hogy a falnak vágódott.

A robbanást még egy követte, majd még egy... totális láncreakció indult be, majd Ei hallotta, ahogy a tízemeletest tartó acéloszlopok megnyikordulnak.

A következő pillanatban a robosztus építmény fülsértő robaj kíséretében elkezdett összeesni.

Eijiro felpattant, és a teljes testét megkeményítve rohanni kezdett arra, amerre az ellenségét sejtette.

- Bakugo!

Mikor megpillantotta a halványszőke tincseket, előre ugrott, és az összes idegszálát megfeszítve állt ellen a rázuhanó több száz tonnányi törmeléknek.

*

Katsuki köhögve feküdt a beton-, üveg-, és vasdarabokon. Valami szar beleállt az oldalába, és semmit sem látott.

Felhevítette a tenyerét, és körbekémlelve próbálta kitalálni, mi is történt.

Körülötte mindenhol hatalmas törmelékdarabok, egy-két törött bútor, de mást nem látott.

Az oldalából nagyot szisszenve kirántotta a belecsapódott drótot. Valami kábel lehetett.

- A picsába már - morogta dühösen.

Ekkor pontosan fölötte valaki levegő után kapott. A kezét előre fordította, és legnagyobb meglepetésére a fura hajút pillantotta meg maga fölött. A férfi négykézláb állt, megmentve őt attól, hogy a romok agyonnyomják.

- Te komolyan ilyen hülye vagy? - nyögte Kirishima, ahogy lassan felegyenesedett, odébb tolva egy nagyobb faldarabot, hogy legyen elég helyük.

- Nem számítottam arra, hogy sorozatot indítok - vonta meg a vállát Katsuki.

- Egy barom vagy - nézett rá mérgesen Eijiro. - Csinálj több fényt. Ki kell ásnom innen magunkat, mielőtt elfogy a levegőnk...

Erre Bakugo tenyerein a fény kialudt.

- Mit csinálsz?! - csattant fel a vörös, tekintetével őt keresve a sötétben. - Azt kértem, világíts!

- Kuss - lépett oda hozzá Katsuki, és megcsókolta.

Ei egy pillanatra úgy megdöbbent, hogy majdnem ellökte őt. Aztán inkább a viszonzás mellett döntött.

- Maradjunk egy kicsit - mondta Katsuki, mikor elszakadtak egymással. - Sötét van, és senki nem lát minket.

- El fog fogyni az oxigén, Bakugo! - tördelte a kezét Kirishima.

- Ahogy az éltünk is elfogy előttünk anélkül, hogy egymáséi lehetnénk - mondta csendesen Katsuki. - Ha ez az utolsó napom, veled fogom eltölteni. Ebből már úgysem tudok meglógni, a börtönben meg tudod mikor tudnánk titkos találkákat megbeszélni.

- Katsu... - Eijiro nyelt egyet. - Szeretlek, de nem akarom, hogy meghaljunk... segítek elmenekülni, jó? Vállalom a felelősséget!

- Akkor gyere velem! - vágott vissza Katsuki. - Kezdjünk együtt új életet!

- Akkor hősként a legaljasabb módon buknék meg, mint te!

Katsuki behúzott egyet neki.

- Mert én ráébredtem, hogy nincsenek hősök!

- De igenis vannak!

- De nem olyanok, akik kiérdemlik a név jelentését!

- Ne ezen veszekedjünk! - igyekezett megnyugtatni Ei. - Kezdek kicsit szédülni, ki kell jutnunk...

Megpróbált odébb húzni egy betontömböt, de az erőfeszítéstől hátraesett.

- Mivel érdemeltük ezt ki? - szipogta elkeseredve, mikor realizálta, hogy az ereje rohamosan fogyni kezdett.

Katsuki leült mellé, és átkarolta. Csitítóan simított végig a haján, Ei pedig könnyezve fúrta a vállába a fejét.

- Semmi baj, itt vagyok - suttogta gyengéden Katsuki. - Itt vagyok és szeretlek.

- Én is szeretlek - sóhajtotta fáradtan Ei, és lágyan megcsókolta.

*

- Todoroki-kun, azt hiszem, itt vannak! - kiáltotta Izuku, és odébb dobott egy acéllemezt.

- Ide, ide!

A mentősök és a rendőrség odaevickéltek hozzájuk a romhalmazon. Izuku félrelökött még egy betondarabot, mire feltűnt előttük a páros. Ez egyik orvos rögtön a kis mélyedésbe ugrott. Kitapintotta a pulzusukat, majd szomorúan nézett fel rájuk.

- Elkéstünk. Ahogy nézem, oxigénhiány végzett velük. Nagyon sajnálom.

Izuku a szája elé kapta a kezét, Todoroki pedig csendben meredt a két férfira. Mindkettejük a szemükre telepedő könnyfátyolon figyelte a hőst és a gonosztevőt, akiket egymás kezét fogva ért el a csendes vég.