Kurogiri X Reader

Slendy_fan kérésére

Sötét felhők gyűltek a házak fölött, s néha az ég dörgését is hallani lehetett. A bevásárló szatyorral a karomon igyekeztem még az eső előtt hazaérni. Elfelejtettem esernyőt hozni, pedig Kurogiri a biztonság kedvéért azt is rámsózta volna.

Az ég ismét megdördült, mire megszaporáztam a lépteimet. Hirtelen éreztem, hogy a tarkómra egy hideg esőcsepp csapódik. A következő pillanatban pedig szó szerint leszakadt az ég.

Az emberek futásnak eredtek, s én is rohanni kezdtem az eső elől, ami úgy ömlött, mintha dézsából öntenék. Öt perc múlva bőrig ázva, csapzott hajjal estem be a főhadiszállásra.

Levettem a cipőmet és átázott pólómat, hogy semmit se vizezzek össze, majd első utam a konyhába vezetett, ahol nem találtam senkit. Beballagtam a bárpult mögé, és elkezdtem elpakolni a romlandó dolgokat.

Majdnem végeztem, mikor meghallottam magam mögött a jól ismert, aggódó hangot.

- (Név)! Miért vagy csurom víz?!

- Mert ruhában fürödtem - vágtam rá.

- Ne csinálj ebből viccet! És miért... te jó ég!

Belöktem az utolsó doboz tejet is a hűtőbe, majd teljesen szembefordultam Kurogirivel, akinek füstszerű arca totálisan elpirult.

- Valami gond van? - kérdeztem gonoszul vigyorogva, míg Kurogiri el is fordult, csak hogy ne kelljen rámnéznie.

- Miért nincs rajtad póló?!

- Mert összevizeztem volna a lakást, pedig tegnap takarítottál.

- Az a pár tócsa víz nem jelent semmit...

- Ismerlek annyira, hogy tudjam: bele tudsz őrülni a legapróbb koszba is - nevettem fel.

- Mondtam, hogy vigyél esernyőt! Este már hideg van, és melltartóban meg fogsz fázni!

- Bocs, de nem fért már el a táskámban a rámtukmált vackok miatt - vettem magamhoz a kérdéses tárgyat, és kicipzároztam.

- Lássuk csak... - azzal egyesével a bárpultra pakoltam a holmikat, amiket el kellett vinnem magammal. - Sebtapasz. Ezer csomag zsebkendő. Tartalék kulcs. Hamis igazolvány. Telefon. A te pénztárcád, hátha az enyémet ellopják... Fájdalomcsillapító. Egy lázmérő. Kurogiri, egy lázmérő! Komolyan?! Fél órára se mentem el!

- De bármi történhetett volna - tudálékoskodott.

- Fú, te... sose fogom megérteni ilyenkor mit érzel.

- Féltést! - kiáltott fel, s kicsit dühösen felém fordult, gondosan ügyelve arra, hogy aranyló tekintete az arcomon maradjon. - Mert nem akarom, hogy megint megsérülj!

- Az már vagy egy éve volt! - kiáltottam vissza. - És a végén megöltem azt a hőst!

- Akkor is...!

- Kurogiri? (Név)-san?

Mindketten egyszerre fordultunk Shigaraki felé, aki a szemét dörgölve, álmosan pislogva nézett ránk az ajtó küszöbén állva.

- Mi a gond? - léptem oda a nyolc éves gyerekhez, mire ő minden teketória nélkül átölelt.

- Nagyon dörög az ég... te miért vagy vizes?

- Mert elkapott az eső mikor jöttem a boltból hazafelé - magyaráztam, s megcirógattam a fejét. Boldogan simult bele az érintésembe, hiszen tudta, én és Kurogiri vagyunk az egyetlenek, akire nem hat a képessége.

- Segítesz visszaaludni?

- Persze - mosolyogtam rá, és a karomba kaptam.

Mikor Shigaraki már mélyen aludt, Kurogiri nyitott be a kicsiny szobába.

- Visszaaludt? - kérdezte suttogva.

- Igen - suttogtam vissza.

- Hála égnek...

Becsukta maga mögött az ajtót, és ő is ledőlt az ágyra.

- Kurogiri, letolsz az ágyról! - sziszegtem, mikor megéreztem, hogy az ágy szélére csúszok.

Erre ő fogta magát, és Shigarakival együtt átölelt, ezzel megmentve engem a lezuhanástól.

Shigaraki köztünk aludt, Kurogiri pedig mindkettőnket szorosan fogott. A jelenléte olyan megnyugtató volt, hogy Shigarakit ölelve én is elaludtam. Mielőtt azonban végleg elnyomott volna az álom, mintha hallottam volna a suttogását:

- Olyan jó lenne, ha rendes család lehetnénk...