Todoroki X Reader

bvb-is-my-life kérésére

Képességgel való gyújtogatás. Öngyilkosság. Holttest sehol.

Némán álltam a porig égett ház előtt. Midoriya nem olyan messze tőlem reszketett a hősruhájában, a rendőrség kérdéseire válaszolva. A víz képességű hősök és a tűzoltók hasztalanok voltak. Mivel ő ért ki elsőként, rögtön a tűzbe vetette magát, de mindhiába.

A tizennyolc éves Todoroki Shoto öngyilkosságot követett el. Saját erejét használva magára gyújtotta a családja házát, mikor senki sem volt otthon. Minden osztálytársa, barátja és családtagja telefonjára ugyanazt a rövid üzenetet küldte.

Nagyon sajnálom.

Két személy volt kivétel. Az apja és én másfajta üzenetet kaptunk.

Annyira gyűlöllek. Miattad tettem meg.

Todoroki Enjit még aznap letartóztatták, s a család többi tagjának vallomása alapján joggal tették. A Todorokik rettenetes családi háttere a felszínre tört.

Engem mindez nem izgatott. Csak a ültem a lakásban, a telefonomra meredve, amit már a rendőrök is átvizsgáltak. Az üzenetet néztem, amit utolsóként kaptam.

Szeretlek. Egy nap megérted, miért tettem.

Egy teljes évvel később Todoroki Enji tárgyalásait lezárták, és börtönbüntetésre ítélték, amiért öngyilkosságba hajszolta a fiát és lelkileg valamint fizikailag bántalmazta őt és az anyját.

- Mintha az elég kielégítő lenne, mi? - kérdezte ironikusan Fuyumi, és kikapcsolta a tévét.

A család jó barátja maradtam továbbra is, és együtt vészeltük át a gyásszal teli évet. Shoto anyukája egyenesen belebetegedett a bánatba, de rajtunk is meglátszott a tragédia csapása.

- Egyél már - mordult rám Bakugo az évzáró bulin, amin az egész osztály összegyűlt a szőke fiú házában.

- Ha nincs étvágya, hagyd békén, Kacchan - szólt rá Midoroya. - Végtére is...

- Kurvára leszarom, hogy ki hogy gyászol. Én is sajnálom a felemást. De ez nem indok arra, hogy éhen halj - mondta halálosan komoly tekintettel. Nagyot sóhajtottam.

- Igazad van... - motyogtam. - Rendben, kinézek a konyhába.

- Van a kedvenc kajádból. Ha nem fogsz enni, magam nyomom le a torkodon.

A tágas helyiségben jelenleg nem volt senki. Mélázva előszedtem magamnak egy tányért, de megdermedtem a mozdulat közben, ahogy a kinti utcalámpák homályos fényében megpillantottam egy alakot.

A műanyag kis lap kiesett a kezemből, még mielőtt bármit tehettem volna vele. Majdnem hasra estem, ahogy kirohantam a konyhából, és a cipőmmel sem vacakolva kiléptem a hűvös téli hidegbe. Végigsiettem az előkertet átszelő kis kőúton, és a sokktól zihálva kinéztem az utcára.

És ott volt. Ugyanúgy, ahogy az ablakból is láttam.

Abban az egy évben mintha még magasabbá vált volna, kétszínű haja megnőtt, és a nyakáig ért. A szemei, a testalkata, a boldog mosolya ugyanaz volt, mint ahogy utoljára láttam.

Éreztem ahogy az agyam túlterhelődik, nem bírtam feldolgozni a tényt, hogy nem halt meg, itt áll előttem, és semmi baja...

- Bocsáss meg, (Név) - mondta határozottnak szánt, ám megbicsakló hangon. - A... Azért tettem, hogy az apám végre megkapja azt, amit érdemel, és ne próbáljon meg elüldözni téged tőlem. Öhm... hiányoztam?

Ezzel a kérdéssel ölelésre tárta a karjait, várva, hogy odaszaladjak hozzá, mint egy harmadrangú romantikus filmben, és sírva-nevetve megcsókoljam. Hát abból nem eszel.

Odacsörtettem hozzá, és a képességemet nem sajnálva ököllel pofán vágtam, mire hátrarepült vagy tíz métert.

- Todoroki Shoto, szakadna rád az ég, anyád így nevelt, hogy hozd rá a frászt minden szerettedre?! - üvöltöttem magánkívül, és odatrappoltam a feltápászkodó fiúhoz. - Rohadj meg az apáddal és mindennel együtt!

Ekkor már patagzottak a könnyeim, és ő újabb ütésre készülve maga elé emelte a kezét. Annál nagyobb meglepetés érte, mikor hangosan zokogva átöleltem.

Soha többet nem eresztem. Nincs az, ami rá tud venni erre. Gyorsan lazítottam a szorításon, és a szemébe nézve mondtam:

- Ha még egyszer ilyet csinálsz, kinyírlak!

- Soha többet nem lesz ilyen. Ígérem - szorított magához, és szenvedélyesen megcsókolt.

- Ez hiányzott a legjobban - vigyorgott rám mikor elváltunk, és végigsimított a hajamon. - Azt hiszem, tartozom annyival, hogy mindent elmesélek...

Yahho, mindenki! Ismét telefonról bepötyögött rész. Igen, a gépem még mindig halott, és lassú vagyok, mint Mineta agyilag, ha a nők iránti tiszteletről van szó.

A lista megint nyúlt, már azt se tudom, hol tartunk :')
Próbálok igyekezni a részekkel, az óraközi szünetek úgyis olyan unalmasak. A következő részig minden jót!